Az innováció az a csoda, amikor valaki olyan újat talál ki, amivel sikeresebben old meg egy feladatot. Ezzel jobbá teszi sokak életét, az elavult megoldást kiszorítva növekedésnek indul és gazdagodik, az új séma újabb ötleteket indukál. Ez a gazdasági fejlődés egyik legfőbb mozgatója globális, kontinentális, országos és helyi szinten egyaránt. Mindegyik szinten fontos cél az innovációs képesség erősítése, az újítás bátorítása, a tudás gyakorlati alkalmazásának ösztönzése.
Egy kérdés azonban gyakran elsikkad: milyen feladatok jobb megoldására törekszünk? A piaci logika annál inkább sorol előre egy ügyet, minél általánosabb egy probléma, minél könnyebb a megoldását pénzt hozó termékké, eljárássá alakítani. Ezeket az ígéretes témákat keresik a start-up ökoszisztémák, a magán- és állami kutatólaborok, az innovációs programok stratégái. Így az innováció elsősorban az újítások bevezetésére képes nagy gazdasági rendszerek termék-, technológia- és folyamatfejlesztéseire fókuszál.
A lokális problémák és lehetőségek a helyi innovátorok számára sem annyira vonzóak, hiszen az újítások igazi piaca globális, a nemzeti perspektíva is kispályának számít. A startupperkedéssel kacérkodó fiatal több tíz millió ügyfélben gondolkozik, a tudós több nemzetközi hivatkozásra vágyik, a fejlesztő részleggel rendelkező alkatrészgyár a mexikóiaknál szeretne jobb megoldást adni az autógyárak problémájára. Ez így is van rendjén, kell az ambíció, az egész világnak jó, ha sokan részesedhetnek az újítások eredményeiből.
Azonban a lokális problémák, a helyi lehetőségek így parlagon hevernek, amíg nem kerülnek be egy nagyban gondolkozó szereplő fejlesztési vagy marketing stratégiájába. A világ fejlesztése a központok feladata, a helyi sajátosságok kezelése az átfogó megoldások ügyfélre szabását jelenti, az értékesítők majd beállítják a megfelelő paramtéreket – megfelelő nyelv, valuta, ÁSZF, helyi fotók és celebek, némi mozgástér és jövedelem a lokális kulcsfiguráknak, kitörési lehetőség a helyi tehetségeknek.
Ezen csak úgy változtathatunk, a lokális sajátosságok és nehézségek csak úgy kerülhetnek be az újítók látóterébe, ha tudatosan törekszünk a vidékorientált innováció rendszerének kialakítására. Ez a rendszer nem azt jelenti, hogy javítjuk a vidéki vállalkozások, tudományos műhelyek újítási képességét – maguktól ezek a többletkapacitások egyből a nagyobb innovációs rendszerek beszállítóiként keresnek pozíciót. A lokális ügyek felé kell terelni a kreatív energiákat.
A tőketeremtő képességről nemrég írtunk részletesebben. Lényege az, hogy a vidéki térségek meggazdagodásának fontos útja, hogy a helyi sajátosságokra építő agilis cégek saját tudásukra, sikerükre építve legyenek képesek saját értéküket emelő, képességeiket bővítő növekedésre. A fogalom jelentését jól megvilágítja, miben más ez, mint a tőkevonzó képesség. Ebben az esetben nem arról van szó, hogy mennyire kínál jó befektetést, telephelyet egy térség a megtérülési lehetőséget kereső tőkealapoknak, vállalkozásoknak. Inkább arról, mennyire tudnak a helyi cégek saját erejükből, saját kockázatukra tőkét teremteni. Fontos és hasznos innovációs irány, egyes térségekben mire építhető ez a képesség, illetve milyen intézmények, szolgáltatások fejlesztése segítené ennek megerősödését.
A tipikus helyi kihívásoknak is vannak térségenként eltérő és általános fajtái. Melyek a szervezéssel, tudással (azaz nem támogatással) lebontható akadályok, megoldható kihívások, kihasználható lehetőségek? Ezek mások Szatmárban, mások Somogyban és mások a Vasi Hegyháton. Jó lenne, ha az innovációs feladatok kijelölése során nagyobb súlyt kapna ezeknek az ügyeknek a megtalálása, lennének ösztönzők arra, hogy az újítók ezek listájáról válasszanak feladatot.
Ugyancsak érdemes összeállítani egy olyan listát, ami a magyar vidék legtöbb részén tipikus nehézségek, lehetőségek megoldását kínálja tálcán az innovációs kapacitások gazdáinak. Ezek gyakran nehezebben megfogható és piacosítható problémák, mint a jól szervezett innovációs szcénák kérdései, de a rájuk fordított energia bőven megtérülhet. Az állami innovációs források esetében ez egyértelmű: a globális értékláncok által hasznosított újításokból általában a dicsőség és pár jól fizető munkahely jut Magyarországnak, a haszon nagy része szétoszlik a nagyvilágban. A magánszereplőknek is hozhatnak a helyi kihívásokra fókuszáló projektek többet, mint a társadalmi felelősségvállalás teljesítését. A lappok közötti kommunikáció megoldásából lett a Nokia mobiltelefon sztorija, hatalmas nemzetközi siker lett a nyomortelepek üzleti környezetére fókuszáló perui projektbőlvagy a bangladesi mikrohitelezésből.
- Az alacsony képzettségű emberek üzletileg megtérülő foglalkoztatása falvakban, kisvárosokban;
- Iskolaszervezési keretek, amelyek olyan helyeken is teljesítményre ösztönöznek, ahol nincsenek a gyermekeik tanulásával, továbbtanulási lehetőségeivel intenzíven foglalkozó szülők.;
- Kis népsűrűségű területeken működő személyszállítás, logiszitka megoldási lehetőségei – hogyan lehet gazdaságosan megszervezni a házhozszállítást, a munkába járók, a gyerekek, a szállóvendégek, az idősek szállítását ott, ahol nagyok a távolságok, kevés ember mozogna, kevés árut kellene eljuttatni egyik helyről a másikra
A három téma három jelentős vidéki kihívásra fókuszál: van-e munka, van-e jó iskola, lehet-e mozogni. A példák hosszan sorolhatóak és sorolandóak. A lényeg, hogy az innováció területén nem csak az a kérdés, hogy hol, milyen kapacitások állnak rendelkezésre a felmerülő kérdések megválaszolására, hanem az is, hogy kik azok, akiknek az ügyével foglalkoznak az újítók.
