Ahhoz, hogy egy a romákat célzó tehetséggondozó program sikeres, hatékony legyen meg kell ismernünk és értenünk azokat a folyamatokat, amelyeken a diákjaink keresztülmennek. Valós problémákra valós válaszokat kell adnunk a program felépítése során. Ez a tudás és empátia része kell hogy legyen a mérföldkövek meghatározásakor, így jó eséllyel elkerülve a zsákutcákat. Ismertek az első generációs értelmiségi fiatalok jellemző problémái, ám a romák estében vannak további nehezítő tényezők is.

Nézzük a dolog szociológiai oldalát: azok a hallgatók, akiknek a családjában egyik szülő sem diplomás eleve komoly hátránnyal indulnak. Ez a hátrány nem csak a jövedelemi különbségekből adódik, hanem a család „kulturális örökségéből” is. Az életvitel, a szülők helye a munka világában, a családi és tágabb kapcsolatok és az intézmények iránti bizalmatlanság mind arról árulkodnak, hogy az „első generációsok” sokkal kisebb társadalmi tőkével indulnak, mint kortársaik.

Aki értelmiségi pályát céloz meg egy utat választ a társadalmi kiemelkedésre.

Az „első generációs értelmiségi háttér” már jobb lehetőségeket tud biztosítani az utána jövőknek. A roma fiataloknak ez az "úttörő" karrierút még nehezebb, rögösebb. Ennek okai a szociális és területi hátrányok, a családban és a tágabb környezetben jelentkező visszahúzó erők, az előítéletek és a minták teljes hiánya. Olyan banális körülmények is hozzájárulnak a hátrányok növeléséhez, minthogy nem rendelkeznek saját internettel, számítógéppel vagy családi gépkocsival.

Éppen azon hallgatók töltik értékes idejüket napi utazással (ingázóként) és maradnak ki olyan jelentős pillanatokból, mint a közös kulturális programok, vitaestek, informális összejövetelek, akik e területen amúgy is hátránnyal bírnak.

Ennek ellensúlyozására szükséges a kollégiumi férőhelyek számának növelése, a nyelvtanulás segítése, a tanulmányi és társadalmi ösztöndíjak bővítése, az utazási és kulturális kedvezmények biztosítása, a nyelvtanulásban való célzott segítség.

A fotó illusztráció, az MCC Roma Tehetség Programjának eseményén készült

A tehetséggondozásban a tudás alapú megközelítés itt kiegészül más, nehezebben mérhető szempontokkal. Ilyen például a motiváltság, a szándék, az eddig megtett út hossza. Ettől nem szabad félni, mert sok esetben bizonyosodik be, hogy a belső erő, motiváció és a kitörési vágy mindenre képessé teszi a diákokat. A tudás öröme, és annak motiváló ereje később megjelenik a roma diákjaink esetében is.  Erőt ad a fiataloknak a kiválasztottság érzése, és az a vágy, hogy továbbadják, megosszák a kapott tudást, lehetőségeket azokkal, akikhez ez még nem juthat el. Így a tehetséggondozó programban résztvevő diákoknak adott szakmai tartalom, lehetőség, figyelem megsokszorozódik, és így a roma közösség egésze is részesülhet ebből. Természetszerűleg ez egy hosszú folyamat, amiben a siker egyik legfontosabb kulcsa a folyamatosságban keresendő.

Diákjainkkal nemrég készítettem kevert típusú életút interjúkat, akik az értelmiséggé válás folyamatának valamely pontján állnak és az MCC Roma Tehetség Programjának segítségével már sok lépést megtettek a kiemelkedés és a siker felé.

Ezekből beszélgetésekből szeretnék bemutatni egy-két részletet, hogy megérthesse a kedves olvasó is, amiről fentebb „elméletibb” megközelítéssel írtam. (Az interjúk részleteinek publikálásához az alanyok örömmel hozzájárultak, a neveiket megváltoztattam.)

Janka a 90-es évek közepén született és nőtt fel egy Heves megyei 6-700 fős településen, amelynek 98%-a roma. Édesanyja szakiskolát, édesapja kisegítő iskolát végzett. A szülők alkoholproblémákkal küzdöttek, szociális segélyekből, alkalmi munkákból éltek, a családnál gyakran kikapcsolták a villanyt. Jankának délutánonként 4 órát kellett várnia, hogy hazatérhessen az iskolából, mert 20 km-t napjában csak egy ritkán járó busszal tudott megtenni.

15 évesen férjhez akarták adni, ami helyett ő a tanulást választotta, ez pedig rengeteg kemény családon belüli konfliktussal járt.  

Péknek tanult, mert ott enni kapott és valamennyi pénzt is ösztöndíjként. Később a pénztárkezelőit is elvégezte, nyaranta dolgozott, hogy „csinos ruhát” vehessen magának a falu kínai boltjában. A településén a második nő, akinek jogosítványa van és az első, aki magának finanszírozta annak megszerzését.

Egy alkalommal 50 fő munkaerőt toborzott egy közeli multicégnek, azért, hogy buszjárat indulhasson a település és a gyár között. Volt közmunkás óvodai konyhában majd dajkaként is dolgozott. Eközben elindult a térségben a Tanoda program, ahova gyakran bejárt segíteni, együtt lenni a többiekkel. 2016 óta ott dolgozik. „18 évesen lettem mentor, éreztem, hogy tanulnom kell még, mert példát kell mutatnom a gyerekeknek, ehhez pedig fejlődnöm kell.”  

Arról, hogy miért döntötte el, hogy akárhogy is, de kilép ebből a helyzetből Janka így mesélt:

„Tisztán emlékszem, amikor az iskolai WC-ben elbújva ettem csíkos nylonszatyorból a zsíroskenyeret, hogy ne lássák a többiek, hogy nekem csak ez van. Akkor döntöttem el, hogy az én gyerekemmel ez nem történhet meg.”

Jankának már konkrét tervei vannak és hiszünk benne, hogy meg is fogja őket valósítani. Felsőfokú végzettséget szeretne, nemzetiségi óvodapedagógus szakon. Példát akar mutatni a Tanodába járó gyerekeknek és azt szeretné, hogy a saját gyerekei már egyetemet végezzenek. Emellett terve, hogy régi családi házából fejlesztő intézményt csinál a falubeli gyerekeknek a saját vezetésével.

A fotó illusztráció, az MCC Roma Tehetség Programjának eseményén készült

Ruben a 2000-es évek elején született egy megyei jogú városban. Szülei egy éves kora előtt meghaltak, a rokonságban nevelőszülőknél nevelkedett. 5 testvére intézetbe került, és ott is maradt, nem kerültek családhoz. Sem a vérszerinti, sem a nevelőanya nem rendelkeznek 8 általánosnál magasabb végzettséggel, nevelőapjának érettségije van. Jó a kapcsolata a nevelőszüleivel, nem segítették az előmenetelét, de nem is akadályozták. Biztatták, hogy tanuljon, de konkrét segítséget nem tudtak adni neki. Egy szobás lakásban laktak, könyvek nélkül. A gimnáziumban egyedüli romaként járt, soha nem volt négyesnél rosszabb jegye. Diákönkormányzati vezető volt. 17 évesen megtért, életét azóta is végig kíséri mélyen megélt hite. 2019-ben jó eredményekkel leérettségizett, idén teszi le a kereskedői vizsgát.

Saját szavaival így vall a motivációiról: „Mindig is nagyot álmodtam, ez az egy lehetőségem volt, hogy jobb életem legyen. Mindig is könnyen és szívesen tanultam, így egyértelművé vált számomra, hogy ez az én utam.”

„Amikor elkezdtem azon álmodozni, hogy egyszer apa leszek, tudtam, hogy ehhez tanulnom kell, hogy tudjak nekik enni adni. Azt akarom, hogy példát mutathassak nekik.”

Amikor arról kérdeztem mi volt a legnehezebb, így foglalta össze: „Nem kaptam törődést, figyelmet és pozitív visszajelzést. Természetesnek vették, hogy jól teljesítek. Nem tudtam az örömeimet megosztani senkivel, magányos voltam. A középiskolában javult a helyzet, de aztán teljesen az MCC -hez való csatlakozásom oldotta ezt fel." Célja, hogy egyszer a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatója legyen.

Minden megtett út az első lépéssel kezdődik. Ezt ők már megtették, minden nehézségen keresztülverekedve magukat. Itt vannak tehát az MCC Roma Tehetség Programjában. Fogadjuk és támogassuk őket és a hozzájuk hasonló háttérből érkezőket szeretettel.