Tu bisvát napján klímatudatos tel-avivi aktivisták és kipás óvodások egyaránt ásót fognak, hogy fákat ültessenek Izrael-szerte. A környezetvédelem nem a woke klímaalarmizmussal kezdődött, és nem is a baloldal sajátja: a föld -“Erec Jiszraél” – és tágabb értelemben az egész teremtett világ megbecsülése többezer éves bibliai hagyományra épít és a zsidó-keresztény kultúra szerves része.
A mai napon ünnepli a világ zsidósága tu bisvátot (a kifejezés a dátumra, a zsidó naptár szerinti svát hónap 15-ére utal). A föld gyümölcsözéséért a Teremtőnek hálát adó ünnep mára a környezetvédelem, a nemzeti érzület és a vallási-kulturális hagyomány fúziójának emblematikus szimbóluma lett, amelyet hívő és szekuláris zsidók egyaránt jegyeznek Izraelben és szerte a világon.
A legelterjedtebb gyakorlat ez alkalomból tradicionálisan a gyümölcskosarakkal gazdagított lakoma, ill. az első zsidó pionírok példája nyomán az erdősítés. A birodalmi hódítások évszázadai ugyanis kíméletlenül letarolták az egykoron “tejjel és mézzel folyó” vidéket, amelyet az őseik földjére visszatérő telepesek újra termékennyé tettek. A tu bisvát egyúttal a diaszpórai lét nyomorait maga mögött hagyó, ősi értékeit szabadon ápoló izraeli zsidóság össznemzeti szimbóluma is lett: amiképp a fák, úgy a bevándorló zsidók is gyökeret eresztettek és a hontalanság tele után új életet kezdhettek. Az izraeli parlament legelső gyűlése is épp tu bisvátra esett. A Jeruzsálembe tartó képviselők az ülést megelőzően közösen fákat ültettek Ben-Gurion miniszterelnökkel – ez megerősítette a tu bisvát új, cionista hagyományát és egyúttal a Knesszet évfordulóját is egybefonta a fák újévével. Az új élet és a (kulturális) virágzás szimbólumaként a jeruzsálemi Héber Egyetemet és a haifai Techniont is ezen a napon alapították.
Izraelben a svát hónapi eső, szemben az Európában megszokott január-februári kopár tájakkal, virágzó mandulafákkal öltözteti pompába a sivatagos vidéket. A hagyomány egyszerre irányítja a figyelmet a teremtett világ értékelésére és megőrzésére, a gyümölcseink bőségéből történő adakozásra a nincstelenek számára és az önreflexióra. Bár a tu bisvát nem tartozik a nagy bibliai ünnepek közé, a zsidók és a keresztények Bibliájában is szereplő, ószövetségi passzusokból inspirálódik.
Mindenekelőtt az ember már a teremtéskor lényegében környezetvédelemmel lett megbízva: védelmeznie és művelnie, sőt, ki kellett terjesztenie a kertet. A földből (ádámá) vétetett ember (ádám) gondoskodó sáfára lett a természetnek, egyfajta „globális parkosítási” projekt keretében. Vagyis a monopolkapitalizmus környezetpusztító túlkapásai nem a bibliai hagyomány kudarcát, hanem épp az attól, a Teremtőtől és a teremtéstől való elidegenedést jelzik, részint a gépesítés, ill. a szekularizáció következtében.
Különös gondot fordít a gyümölcsfákra, amelyek az ember gyakori szimbólumai az Ószövetségben.
A Teremtés könyve Ábrahám életének eseményei között megemlíti, hogy Beér-sevában tamariszkuszfákat ültetett. A vándorló pásztori életmódot folytató pátriárka annyira megbecsülte az Örökkévaló által neki ígért földet, hogy nem hagyta sorsára nyája legeltetése után, hanem az általa bejárt terület legdélebbi csücskében gondoskodott annak megújulásáról.
Mózes harmadik könyvében az Úr meghagyja a vándorló héberek számára, hogy földjükre érve ültessenek fákat. Mózes ötödik könyvében egyúttal kiköti, hogy a már meglévő gyümölcsfákat az ostrom idején sem szabad kivágni: “ember-é a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad?” (5. Mózes 20:19). A harmadik könyv 19. fejezetének értelmében az izraeliták az általuk ültetett gyümölcsfák terméseit az első három évben nem szüretelhették le, a negyedik évi termést pedig ünnepi ajándékként kellett bemutatniuk az Úr előtt. A tu bisvát ezekre alapozva lett a fák „születésnapja”; minden az elmúlt esztendőben plántált csemetét ezen a napon számoltak egy évesnek. A smíta, vagyis a hetedik év hagyománya is a természetet védendő tiltja a föld mezőgazdasági művelését egy teljes évre “a föld szombatján”. A vándor mindazonáltal helyben csillapíthatja éhségét a fa terméséből, még ha az valaki magántulajdonban lévő telkén is áll.
A cionizmus, a zsidóságot történelmi földjén összegyűjtő nemzeti eszme kezdetektől épít a zsidó identitást egyszerre vallási és etnikai szinten megalapozó szimbólumokra. Az ünnepek, a bibliai hősök és események a liberális, szocialista és a vallásos zsidókat egyaránt mozgósították a 19. századtól fogva. A fák újéve ezen belül is különleges értelmet nyert.
1867-ben Mark Twain Jámbor lelkek külföldön c. munkájában még “sivár és rút”, “néptelen sivatagként” festi le az Ottomán Birodalom részét képező “Palesztinát”. Mára az Izraelbe utazó bámészkodó gyökeresen más képet kap: a bibliai hagyomány maláriás mocsarak lecsapolásával, gyümölcsfatelepítéssel, a csepegtető öntözőrendszer kialakításával kelt életre és hozta létre Izraelben a Közel-Kelet egyik legvirágzóbb gazdaságát.
Az 1901-ben alapított Zsidó Nemzeti Alap kezdetekben a földvásárlásokat segítette a messze földön élő ottomán földesuraktól, majd egyre inkább az ökoszisztéma megőrzésének egyik legfőbb letéteményesévé vált Izrael természeti és kultúrtájain egyaránt. Tu bisvát, amely a kibucok mezőgazdasági fesztiválja is, kiemelt ünnep számukra, hiszen a faültetés zászlóshajó projektjük évtizedek óta. Céljuk a kietlen vidékek zöldbe borítása és élhetővé tétele, vagyis a zsidó otthonteremtés az Ígéret Földjén; amelyhez adományaival a diaszpóra is hathatósan hozzájárul. Kitartó munkájuk eredményeképp Izrael azon kevés országok egyike, amelynek területén ma több fa van, mint 100 évvel ezelőtt. Az ökotudatosságra ébredő zsidó nemzedékek a Föld napját ünneplik svát 15-én, felelősséget érezve nem csupán az „erec”, hanem az egész bolygó állapotáért. Tu bisvát sokféleképp ünnepelhető.
A szerző az MCC kutatási vezetője.
Borítókép: AP