Az embernek mindig törődniük kellett közvetlen környezetükkel, hiszen innen eredtek erőforrásai. Amikor azonban a szükségleteit az ember közvetlen környezetén túlmutatóan elégítette ki, szervezett környezetvédelemre lett szükség.

Példák erre az angol ipari forradalom alatt romantikus irodalom kiemelkedő képviselői által szervezett mozgalmak, úgy mint a National Trust, amely máig a brit természetes és épített környezetet ápolja, vagy az amerikai Sierra Club, amely az első nemzeti parkokat létesítette.

Bár ezek a mozgalmak jóval a mai klímaválság előtt alakultak, mégis – vagy pont ezért – a jelenlegi szervezeteknek is érdemes ezekről példát venniük. Lássuk, miért!

Amikor nem érezzük a természetkárosító tevékenységeink hatását a közvetlen környezetünkben, akkor nem is áll érdekünkben ezeket a káros hatásokat csökkenteni, hiszen ez akadályozná a gazdasági fejlődésünket és növekedésünket. Ez a helyzet a fejlett országok nagyvállalataival, melyek fejlődő országokba szervezik ki a termelésük és szennyezésük nagy részét, míg a piacuk és profitjuk a fejlett országokból érkezik. Ez a dualitás érdektelenné teszi a nyugati nagyvállalatokat abban, hogy a valóban tegyenek a fenntarthatóságért és a környezetvédelemért.

A klímaváltozás megfékezésére irányuló törekvéseknek a fejlett országokban legnépszerűbb, széleskörűen elfogadott változata a technológiai irány. Ez elsősorban műszaki újításokkal reagál a klímaváltozás hatásaira, így ebben már a nagyvállalatok is érdekeltek. A technológiai innováció fogyasztó- és gazdaságközpontú, célja a fejlődés és a növekedés biztosítása változó körülmények között, szemben a természeti értékeket előre helyező, konzervációra sokkal nagyobb hangsúlyt fektető deep ecology irányzatokkal.

A technológiai irányú környezetvédelem hibája, hogy a környezetnek csak a praktikus hasznosságával foglalkozik.

Nem nehéz olyan utópiát elképzelni, ahol tápanyagainkat nem hagyományos mezőgazdaság útján állítjuk elő, használati tárgyaink teljesen szintetikus anyagokból készülnek, és mind hőmérséklet-szabályozott metropoliszokban élünk. Ezzel azonban a környezetvédelemből elvész egy fontos szempont, a környezet esztétikai értéke, ami technológiailag nem pótolható vagy helyettesíthető.

Itt válnak lényegessé a 18-19. századi környezetvédelmi törekvések, ezek közül is az angol és amerikai romantikus íróké, költőké. A romantikus ideáknak megfelelően ők a természetet annak szépsége miatt akarták megóvni. Felismerték, hogy az esztétikai érték pótolhatatlan, ezért annak fenntartásával tartozunk őseinknek és utódainknak is. A brit National Trust és az első amerikai nemzeti parkok is közösségi kezdeményezésre jöttek létre, nem véletlenül a romantika korában. Az ipari forradalom után a városokból kiábrándult, vidékre költöző irodalmi intellektusok, mint Samuel Coleridge, Henry David Thoreau és John Muir voltak ezeknek a környezetvédelmi törekvéseknek az elindítói, melyek aztán területenként és közösségekként fejlődtek és szabályozták magukat. A természet szépségével és közelségével így motivált, könnyen működtethető és szabályozható környezetvédelmet értek el.

Mindez alkalmazható az épített környezetünkre is. A Közép-Kelet Európában jól ismert és kedvelt angol konzervatív filozófus, Sir Roger Scruton is nagy hangsúlyt fektetett az épített környezetünk konzerválására, így a városok védelmére és fejlesztésére is.

Szerinte a városokban éppúgy lehetséges a harmonikus élet, mint vidéken, azonban az egyfunkciós, átgondoltalanul épült iroda és raktárépületek megakadályozzák ezt és a városi élet hanyatlását okozzák. Ezek pár évtized vagy akár pár év alatt funkciójukat vesztik, amint az azokat építtető és használó nagyvállalatok kivonulnak az adott városból. Az elhagyatott épületek esztétikailag és gazdaságilag is rombolják a városokat és csökkentik az életminőséget (pl.: Reading, Detroit). Ezzel szemben a több mint száz évvel ezelőtt épült kereskedő- és lakóházak, pályaudvarok nemcsak szépek, de sokoldalúan használhatóak. Ilyenek például a londoni St Pancras pályaudvar, melyet kinőtt a belföldi vasútforgalom, de esztétikai értéke miatt lerombolni nem akartak, s most az Eurostar központja. És ilyenek az európai kisvárosok kereskedőházai, amik közül sok étteremmé, lakóházzá, múzeummá vált, vagy éppen megtartotta funkcióját.

Természetes és épített környezetünk az évezredek – és különösön a legutóbbi pár évszázad alatt – szorosan összefonódtak egymással, érintetlen természet ma már tulajdonképpen nem létezik.

Ebből következően a megőrzendő értékeik is összehasonlíthatók: a fentebb tárgyaltak alapján mindkettőnek vannak praktikus és esztétikai funkciói, melyek lehetővé tették az emberi faj fejlődését és virágzását. Feladatunk, hogy ezeket felismerjük és használjuk, valamint fenntartsuk a jövő nemzedékei számára.