Az utóbbi években a közéleti szereplők mellett a tudományos világ is egyre fokozódó érdeklődéssel vizsgálja, hogy milyen okok állnak a területi különbségek kialakulása és tartós fennmaradása mögött, ezek a különbségek milyen hatásokkal járnak, továbbá szükséges-e és lehetséges-e változtatni az aktuális jellegzetességeken. Szepesi Balázs több Corvinák-cikkben is foglalkozott a magyar vidéki életminőség és gazdasági helyzet változását mozgató folyamatokkal, amelynek megállapításaihoz és felvetéseihez kapcsolódva a kérdés politikai jelentőségét foglalja össze a következő írás.
Egy politikai közösség jövője szempontjából központi jelentőségűek azok a kérdések, amelyek a város-vidék különbség, továbbá a vidék jellegzetességeivel és lehetőségeivel kapcsolatosak. A vidék helyzete és fejlődése rendkívül szorosan kapcsolódik az élelmiszerellátás, az agrárgazdaság mellett a demográfiához, a kulturális örökség megőrzéséhez, továbbá a természeti értékek megóvásához, az erőforrások felelős hasznosításához.
A vidék mint politikai kérdés
A nagyvárosi térségek a 20. század során Nyugat-Európában, Észak-Amerikában, majd a világ más részein is a gazdasági növekedés motorjának számítottak, majd az ezredfordulóra kialakuló globális gazdasági háló csomópontjaivá váltak. Korábban is voltak olyan városok, amelyek jelentős nemzetközi befolyással bírtak, azonban a 20. század végére a globális gazdaság meghatározó városai sajátos módon összekapcsolódtak (lásd Enyedi György és Szirmai Viktória kutatásait), önálló hálózatot alkotva egyre inkább hasonlítanak egymásra (pl. építészet, gazdasági szerkezet vagy társadalmi jellegzetességek szempontjából) mint a környező nemzeti településrendszerre. A 21. század kezdete ennek a folyamatnak a kibontakozását vetítette előre. A városban élők aránya a történelemben először haladta meg világszinten az 50 százalékot, miközben Európában arányuk már 70 százalék feletti. Ezt azt eredményezte, hogy a városok és a városi lakosság befolyása gazdasági, kulturális és politikai szempontból egyaránt folyamatosan erősödik, a vidéki területek anyagi helyzete minden kérdés és konfliktus ellenére sok tekintetben a városok további növekedésétől függ.
A városok terjeszkedése, a globális nagyvárosi hálózat kialakulása, a kommunikációs technológia és a közlekedés fejlődése egyúttal azt is eredményezte, hogy a város és a vidék közötti határ képlékennyé vált. A korábbi települések közötti hierarchia felbomlott és az vált a fő kérdéssé, hogyan tud egy település, illetve egy térség sikeresen alkalmazkodni a globális gazdaság körülményeihez. Az átalakulás vesztesei azok a kisvárosok és községek lettek, amelyek erre a helyzetre nem tudtak időben hatékony választ adni. Azok a területek, amelyek nem kapcsolódnak a globális gazdasághoz, rendkívül hasonló problémákkal küzdenek: fiatalok elvándorlása és a lakosság elöregedése, infrastruktúra és szolgáltatások fejlesztéséhez hiányzó erőforrások. Ennek következtében központi kérdésként jelentkezik, hogy milyen szerepet kapnak egy ország életében a nagyvárosokon kívüli, globális versenyben komoly kihívásokkal és hátránnyal küzdő térségek?
A 2000-es években a város-vidék törésvonal újjászületését figyelték meg számos országban (pl. Ausztria, Franciaország, Egyesült Királyság, Amerikai Egyesült Államok), amelynek jellegzetességei viszont átalakultak a 19. és 20. században leírt tartalomhoz képest. Az átalakulás hátterében a fentebb összefoglalt társadalmi és gazdasági folyamatok állnak, amelyek drasztikusan különböző lehetőséget biztosítanak annak függvényében, hogy valaki hova született, hol él. Ennek ellensúlyozására az érintett országok döntő többsége olyan programokat tervez és hajt végre, amik a helyi adottságok és a nemzetközi környezet figyelembevétele alapján törekednek fejlesztési források biztosítására. A kérdés azonban nem korlátozódik a pénzügyi források elosztásának kérdésére, a különböző települések életminősége, a kulturális és természeti örökség megőrzése, valamint erőforrásként értelmezése és felhasználása kapcsán képviselt álláspontok eltérő politikai véleményekhez kapcsolódnak.
Magyarországi helyzet
A kommunizmus évtizedeit szinte végig az a szemlélet határozta meg Magyarországon, amely a falvakat és a külterületen, tanyákon élőket egyaránt marginálisnak tekintette. Ebben a folyamatban mérföldkőnek tekinthető az 1971-es Országos Településhálózat-fejlesztési Koncepció, aminek céljairól, szemléletéről sokat vitatkoznak ma is, hatása azonban rendkívül gyorsan és látványosan jelentkezett: a települések közel kétharmadát olyan kategóriába sorolta, ami nem indokolt új beruházásokat és a források szűkülése miatt fokozatosan leépültek az ott működő intézmények is. A munkahelyek, szolgáltatások szempontjából egyre korlátozottabb lehetőségekkel rendelkező kistelepülésekről egyre többen városi letelepedéshez segítették gyermekeiket, majd maguk is követték őket. A folyamat következményeit legszélsőségesebben azok a falvak illusztrálták, amelyek ebben az időszakban teljesen elnéptelenedtek (pl. Gyűrűfű, Pusztamarót, Zsörk). A rendszerváltás nem kezelte ezt a problémakört, sőt számos területen tovább mélyítette (pl. foglalkoztatás, szociális helyzet).
Vidékfejlesztés új stratégia mentén
Trianon óta visszatérő kérdés, hogyan lehetne az élet minden területét meghatározó Budapest-centrikus jellegzetességet enyhíteni. 2010 után a korábbi időszaktól eltérően a kérdés nem úgy került megfogalmazásra, hogy Budapest – megyei jogú város – kisváros – község viszonylatban ki kinek a kizárásával tud forrásokhoz jutni, hanem az került a középpontba, hogy miként lehet a különböző térségek speciális adottságainak kibontakoztatását összekapcsolni. A magyar főváros a globális gazdasághoz illeszkedő pénzügyi és kulturális centrum, ami teljesen eltérő helyzetet jelent minden más hazai térséghez képest. Budapest versenytársa ebben a gondolkodásban nem az ország többi települése, hanem Bécs, Prága és Varsó. A megyei jogú városok olyan hálózatként egészítik ki a fővárost, amely egyszerre kínál kapcsolati lehetőséget a határon túli magyar közösségek felé, belépési lehetőséget jelent külföldi befektetők számára, valamint ezek a városok lokális centrumként támogatják a környező kisvárosokat és kistelepüléseket is. A megyei jogú városok, illetve vonzáskörzetük gazdasági élete akkor maradhat tartós növekedési pályán, ha a kisebb települések, a szélesebb értelemben vett vidék támogató hátteret biztosít számukra.
Bár az 1990-es évek második felében már uniós források is rendelkezésre álltak a vidékfejlesztés területén, azonban a 2000-es évekre – a nyugati gyakorlathoz hasonlóan – az volt a tapasztalat, hogy önmagában az agrárgazdaság, a turizmus fejlesztése, továbbá a környezeti értékek megőrzése fontos, azonban önmagában nem elegendő a 21. században jelentkező kihívások megoldására. Az agrárium az utóbbi évtizedekben jelentősen megváltozott: akár a biotechnológia területét, akár az új informatikai eszközök alkalmazását vizsgáljuk, fokozódó versennyel, gyorsan változó környezettel találkozunk, amivel párhuzamosan az emberi, fizikai munka szerepe fokozatosan visszaszorul.
A 2014-2020 közötti uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló európai uniós vidékfejlesztései források (Vidékfejlesztési Program – VP) elsősorban az agrárgazdaság szereplőinek (pl. mezőgazdasági termelők, élelmiszer-feldolgozók) biztosított fejlesztési lehetőséget, a helyi közösségi és gazdasági élet kereteinek biztosítása szempontjából kulcsfontosságú önkormányzatok számára azonban csak korlátozottan volt elérhető.
A Magyar Falu Program megvalósítása az előkészítő és konzultációs folyamat után 2019-ben indult. Fokozatosan bővülve kiegészítette a korábbi forrásokat. Elsősorban a hétköznapokban jelentkező kihívások megoldásához nyújtott segítséget az önkormányzatok, valamint a helyi közösségi élet szervezése és tartalma szempontjából kulcsfontosságú partnerként kezelt egyházi közösségek, civil szervezetek és kisvállalkozók számára. Az 5 ezer fő alatti településekre koncentráló, komplex támogatási rendszer fő célja annak elérése, hogy ne jelentsen életminőség szempontjából hátrányt az, ha valaki kistelepülésen él vagy oda születik. Ennek megfelelően elsősorban az infrastruktúra (pl. közlekedéshez kapcsolódó fejlesztések) és a szolgáltatások fejlesztése (pl. oktatási, egészségügyi intézmények bővítése) kapta a központi szerepet, továbbá számos további kormányzati program kapott olyan elemet, amely kifejezetten a kistelepülések vonatkozásában került meghirdetésre (pl. Falusi CSOK, Falusi útalap, vasútállomások felújítása).
A Magyar Falu Program keretében elérhető források folyamatosan bővültek az utóbbi években, 2019-ben 150 milliárd forinttal indult, ami 2020-ban 210 milliárdra, 2021-ben 250 milliárd forintra emelkedett. A program eredményességével összefügg, hogy a KSH 2021-es adatai szerint közel 900 olyan kistelepülésen növekedett a lakosságszám, amelyeket korábban – akár évtizedeken keresztül – ellentétes tendencia jellemzett. A folyamat összefügg a koronavírus-járvány idején bekövetkező szemléletváltással is, amely felértékelte a kevésbé zsúfolt környezetben található, önálló kerttel rendelkező ingatlanokat, ami egy további szempontként jelentkezik az érintett települések infrastruktúrájának, szolgáltatásainak fejlesztését támogató programok jövőjéről szóló gondolkodásban.
