Kína a 19. században a nyugati nagyhatalmaknak volt kiszolgáltatva, akik érdekszférákra osztották, egyenlőtlen gazdasági egyezményeket kötöttek vele és lakosait félrabszolga sorba taszították. Kialakult a nép és a későbbi vezetésben egy revans érzés az egykori elnyomóikkal szemben, és elégtételt akartak venni, de az ország ereje erre nem szolgáltatott lehetőséget, mígnem a 20. század végére a kommunista Kína jelentős gazdasági fejlődésen ment keresztül, a növekedés mai napig bámulatos, az ország lehetőségei kiszélesedtek, a katonai kiadások az egekbe rúgtak. Az óriási lakosság, a gazdasági erő és a fegyelmezett kínai kultúra az országot lehetséges globális nagyhatalommá tette, aminek a nyugati szövetségesek nem igazán örültek, veszély és riválist láttak benne.

A kínaiak a világ minden pontján megtalálhatóak, Hongkongban, Indonéziában, Szingapúrban, Malajziában milliós számban élnek, de jelentős kisebbségnek számítanak például az USA-ban Oroszországban és Ausztráliában, ahol az európai ember volt az őshonos. Jelenlétük erős gazdasági, és politikai befolyással bír az anyaország számára, amivel a kommunista párt előszeretettel él érdekeik érvényesítése érdekében. Az utóbbi időben számos intézkedést hoztak a kisebbség ellen, ami heves tiltakozást váltott ki, néhol már erőszakba is torkollott, de az üzleti élet zavartalan működése érdekében a politikai vezetők időben meghátráltak és elásták a csatabárdot.

Az Amerikai Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság a világelsőségért folytatott rivalizálás során próbál egymás felé kerekedni, aminek érdekében a résztvevő felek minden eszközt bevetnek, a színfalak mögött kémkednek szabotálnak lehallgatnak, megfigyelnek adatot gyűjtenek zsarolnak, valamint a diplomáciában egymást sározzák, szövetségeseket gyűjtenek egymás ellen és elszigeteléssel próbálkoznak, hogy ezzel is gyengítsék a másikat.

Az USA Kínát jelölte meg első számú ellenségeként, erejét átcsoportosította a Csendes-óceáni hadszíntérre, de ellenfele sem volt tétlen, kiterjedt kémhálózatot hozott létre amerikai földön, melynek magja az ott élő kínai kisebbség, akiket nehéz átvilágítani, sokan és integrálva élnek az Államokban. Rengeteg botrányt okozott kínai tudósok és ügynökök leleplezése az államapparátuson belül, akik évekig információt gyűjtöttek az anyaországnak, vagy szabotálták a projekteket és akadályozták a működést. Ezek az emberek amerikai állampolgársággal rendelkeznek, sokadik generáció óta élnek az USA-ban mégis nemzetbiztonsági kockázatnak minősülnek, ami ellen nem tud a hatalom védekezni. A folyamat bevándorlási politika szigorításával zárult, ami sok ellenérzést váltott ki, főleg a társadalom szintjén. Az Egyesült Államokat a beutazási politikája teszi sebezhetővé a hibrid támadásoknak, bár megjegyzendő, hogy sokan Kínából a jobb élet reményében költöznek át a tengeren túlra, erkölcsileg nem helyes általánosítani, de a tények és adatok mindenképpen arra engednek következtetni, hogy a probléma valós és nem szabad a szőnyeg alá seperni, főleg, ha az illető a nyugati világ vezetője és a világ legerősebb hatalma. 

Az utóbbi években az ausztrál-kínai kereskedelmi háborútól volt hangos a nemzetközi sajtó. A két fél között a konfliktusok hol felújulnak, hol enyhülnek, melynek oka az ellentétes szövetségi rendszeri tagság, valamint a kölcsönös gazdasági egymásrautaltság. Kína késztermékekkel, autókkal munkagépekkel, valamint jelentős befektetésekkel gazdagítja Ausztrálokat, cserébe rengeteg nyersanyagot vásárolnak, például: szén, fa marhahús, réz és vasérc. A gazdasági együttműködés jelentős, de néha Peking egy kedvezőbb megállapodás kicsikarására, majdhogynem zsarolási alapként kezeli az ott élő kínaiakat. Az ausztrál kormány szankcionálja az itt élő kínaiakat, és a Covid időszakban a rendkívüli helyzetre hivatkozva korlátozta a beutazásukat. Az amúgy is nehéz helyzetben lévő ausztrál kormány két szuperhatalom között kénytelen egyensúlyozni, mindkettőhöz komoly érdekek kötik, míg Kína a legjelentősebb gazdasági partner, addig az Egyesült Államok a legfontosabb katonai szövetséges.

Egyre komolyabb problémát jelent, hogy Kína befolyásra próbál meg szert tenni, az ország gazdaságában, politikai életében, felsőoktatásban, az ausztráliai kínai társadalmi szerkezetekben és a kínai nyelvű médiában. Mindazonáltal nem egyértelmű, hogy ezen akciók mögött valóban a Kínai Kommunista Párt áll-e, de az ausztrálok zöme sejti és tudat alatt érzi a hibrid hadviselés ezen formáit, és a vele járó következményeket. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az ország az egyetlen olyan nyugati demokrácia, ahol a külföldről érkező adományok a politikai életben megengedettek, ez teret és lehetőséget ad kínai befolyásolási kísérletekre, melyek ellen az intézkedéseket már elkezdték kidolgozni, előkészíteni.

A harmadik említésre méltó hatalom Oroszország, ahol szintén óriási számú, és bizonyos régiókban hatalmas arányú kínai kisebbség él. Az ősi kínai területek Szibériában, amelyeket még a cárok vettek el a kínaiaktól a 19. században okozhatják a jövőben a legnagyobb súrlódást a két ország között. Kína igényt tart minden egykori kínai földre, területi követelései vannak minden országgal szemben melynek földjét egykor megszereztek. Így van ez Oroszországgal is, de jelenleg a két ország együttműködése szorosabb, mint valaha mert az Egyesült Államokban közös kihívóra akadtak. A jó viszonyt az utóbbi években felerősítette az amerikaiak ellenséges viselkedése, ami a két potenciális vetélytársat egy fedél alá terelte. A hidegháborús amerikai logika éppen az ellenkezőre törekedett, minden eszközzel éket kívánt ütni a kommunista országok közé, és ez sikerült is, a kínai-szovjet viszony megromlott. 

Vlagyivosztok  sok kínai vendég és idénymunkásnak ad otthont, az orosz távolkelet legnagyobb és legerősebb városa, kikötői és hajógyárai hajózást biztosítanak a Japán-tengeren és a Csendes-óceánon. A kínaiak rengeteg embert küldenek ide és integrálják a helyi életbe, hogy ha eljön az idő etnikai többségre hivatkozva népszavazás vagy akár fegyveres konfliktus útján visszaigényeljék az ősi kínai földet. Az orosz népesség folyamatosan csökken, amit kínaiakkal pótolnak így gyorsítva és erősítve a folyamatot. Kínai tőke és munkaerő termeli ki a nyersanyagokat, amiket Kínába exportálnak, és ez hosszútávon kiszolgáltatottá teszi Oroszországot.

Összességében mondhatjuk, hogy mivel Kína a világ 2. legnépesebb országa a maga 1.4-1.5 milliárd lakosával, jelentős diaszpórákkal rendelkezik a világban. Ezek a közösségek többnyire külön városrészekben élnek, saját kultúrájukat őrizve, sőt néha terjesztik és átformálják az őshonos kultúrát, (például a kínai konyhatudomány.) A globalista világban ezek az elemek a politikai játszmák részei, befolyásszerzésre használja őket a Kínai Kommunista Párt.  Ezen diaszpórák kialakulásával a világ országainak mindegyikében Kína gazdasági befolyást szerez, és ha szükségesnek találja nacionalista agitációval közvetlen vagy közvetve hatalomhoz juthat az adott országban. Továbbá a rengeteg “telepes” között titkosszolgálati és hírszerzési ügynökök lehetséges jelenléte sejlik fel, melyek elhárítása nehézkes és az idegengyűlölet vádját vonja maga után.

Ugyanakkor ez a kivándorlás és kitelepülés Kína számára sem teljesen kifizetődő. Az ország demográfiai adatai a világon az egyik legrosszabb, a születések száma alacsony a fiatalok kevesen vannak, a korfa súlyosan elöregedő és egy családban átlagosan egy gyerek van. Egy ilyen hatalom nem kockáztathat nyílt háborút, az esélyek nem az ő oldalán állnak, ezért alternatív megoldásokban kell gondolkodnia. Egy hibrid, folyamatos, de nem közvetlen harc lehetőséget biztosít, hogy az aktuális érdekeknek érvényt szerezzenek, erre remek eszköz a migráció, mely tömegek mozgatásával válaszlépésre sarkalja az ellenfelet.