A tél elűzését és a tavasz köszöntését szimbolizáló maszkos alakoskodás és dramatikus néphagyomány gyökerei a sokácok hagyományaiba nyúlnak vissza, akik a Balkánról érkeztek Magyarországra. Az UNESCO szellemi kulturális örökség listáján is szereplő fesztivál színes felvonulásaival, látványos jelmezeivel és zajos mulatságával messze földön ismert. Az esemény minden évben hatalmas tömegeket vonz, akik kíváncsian érkeznek a városba, hogy megcsodálják a busók különleges jelmezeit és részesei legyenek az ünnep hangulatának.

A busójárás eredete

A busójárás a télbúcsúztató, tavaszköszöntő ünnepek családjába tartozik, amely számos nép hiedelemvilágában megtalálható, és rokonságot mutat többek között a riói és a velencei karnevállal is. Európa különböző pontjain jelen vannak a mohácsi busójáráshoz rendkívül hasonló maszkos farsangi felvonulások, például Bulgáriában, Olaszországban, vagy Spanyolországban. Ezek az ünnepek évszázadokon átívelő hagyományokat őriznek, amelyek a természeti ciklusokhoz, az évszakok váltakozásához kötődnek.

A busójárás – amely idejét a tavaszi napfordulót követő első holdtölte határozza meg – eredetét két fő magyarázat köré csoportosítják. Az egyik egy legendára vezethető vissza, amely szerint a mohácsi őslakos, többségükben római-katolikus délszlávok, a sokácok a Mohács-szigeti mocsarakba menekültek a török hódítók elől. Egy éjszaka, amikor már megelégelték a rabigát, ijesztő maszkokat öltöttek, maguk készítette zajkeltő eszközökkel felfegyverkezve az éj leple alatt csónakokkal átkeltek a Dunán, majd rémisztő külsejükkel és hangos lármájukkal elűzték a törököket Mohácsról.

Bár a legenda kedvelt történet a helyiek körében, történelmi alapja valószínűtlen, hiszen a délszláv sokácok nagy arányú betelepítése csak a XVIII. század elején, évekkel azután kezdődött el, hogy a város felszabadult a török uralom alól. A valóságban a busójárás a sokácokkal érkezhetett a Balkánról, ahol hasonló téltemető és tavaszköszöntő szokások léteztek már korábban is. Az első feljegyzések a XVIII. század végéről származnak, amely az évszázadok során formálódott és nyerte el mai formáját. Az évek múlásával a hagyomány a város kulturális identitásának szerves részévé vált, hiszen a helyiek nemcsak megőrizték, hanem folyamatosan új elemekkel gazdagították azt.

A mulatság régen Farsangvasárnap reggelétől Húshagyókedd estéjéig tartott, a busójárás lényege pedig, a sokác hagyományok szerint az átváltozás, átalakulás volt. A sokácok ezt a szokást „poklade”-nak is nevezték, amely karneválnak felel meg horvátul. Ennek értelmében a maszkok mögött a busók viselkedése is megváltozott, ösztönösebbek, felszabadultabbak lehettek. Az álarc mögött olyan dolgokat engedhettek meg maguknak, amelyek a hétköznapokban nem voltak elfogadottak, nem vonatkoztak rájuk az erkölcsi szabályok, cselekedeteik megítélése rituális kontextusban történt. A hagyományok szerint a busók személyazonossága rejtve kellett, hogy maradjon az ünnep során, így valóban az álarc mögé bújhattak, illetve ennek érdekében sokan cserélgették is a maszkjaikat. Ez a titokzatosság ma is az ünnep fontos eleme, amely különleges hangulatot teremt a város utcáin.

Régen a busók elsődleges célja az volt, hogy kifejezzék jókívánságaikat házról-házra járva és “bao-bao!”-t kiáltozva. Ezért cserébe a házak lakói étel-ital adományban részesítették őket.

A busók és viseletük

A fesztivál legjellemzőbb alakja nem más, mint a busó, akinek öltözete az évek során alig változott, régen is olyan volt, mint napjainkban. Jellegzetes fűzfából faragott, hagyományosan állatvérrel festett, birkabőrcsuklyás maszkot visel, amelyet a mai napig kézzel készítenek a mohácsi mesteremberek. Ruházatát szőrével kifordított rövid bunda, szalmával kitömött fehér nadrág, színes, gyapjúból kötött cifra harisnya és lábán bocskor alkotja. A busó derekán a bundát marhakötél, lánc vagy öv fogja össze, amelyre zajkeltő eszközöket, köztük marhakolompot akaszt. Kezében kereplőt, fából készített buzogányt, fakürtöt vagy egyéb, lármás kelléket tart, vállán pedig tarisznyát visel.

A busók maszkját készítő népi iparművészek stílusa felismerhető munkáikon, ők maguk is számontartják egymást, azonban egyes vélemények szerint aki igazi busónak tartja magát, annak saját kézzel kell faragnia az álarcát. Ez a kézműves hagyomány nagyban hozzájárul a busójárás autentikus hangulatának megőrzéséhez.

A busókat kísérik a busójárás másik jellegzetes alakjai, a jankelék, akik rongyos ruhákba öltözve igyekeznek fenntartani a rendet, távoltartani az utca népét a busóktól, illetve régen liszttel vagy hamuval, ma már fűrészporral vagy rongyokkal töltött zsákokkal viccesen megpaskolják a csúfolódó gyerekeket.

A „sokác lányok”, vagy szépbusók népviseletbe öltözött, arcukat eltakaró lányok, akiknek az a feladata, hogy a busókba karolva vagy mellettük haladva segítsék őket, mivel azok a maszkok miatt csökkent látótérrel rendelkeznek.

A busójárás napjainkban

A busójárás ma már nemcsak a helyiek ünnepe, hanem az egész várost felbolydító turisztikai attrakció is. Az ünnep napjainkra sokat veszített eredeti hagyományaiból, viszont ami a látványosságot illeti, sokat nyert. Az esemény látogatók tömegét vonzza belföldről és külföldről egyaránt. 2009-ben az UNESCO az emberiség szellemi kulturális örökségének listájára is felvette, tovább növelve a rendezvény hírnevét. A mohácsi busójárás 2012 óta hungarikum. 

A busójárás egy többnapos esemény, amelynek csúcspontja farsangvasárnapra esik. Ekkor a busók csónakokon kelnek át a Dunán Kismohácsról, amely a város déli része, majd a Kóló térről egy régi, elöltöltős busóágyú dörejére bevonulnak Mohács főterére, ahol kezdetét veszi a szabad farsangolás. Ezen a napon bocsátják vízre a tél koporsóját is. A különféle busócsoportok zajosan, tülkölve, kereplőkkel vonulnak fel, miközben a nézőket is bevonják a mulatságba. A főtéri mulatság egyik leglátványosabb eseménye az esti tűzgyújtás. Az óriási máglyát körültáncolva a busók szimbolikusan elűzik a telet, helyet adva a tavasznak.

Húshagyókedden, a farsangzáró keddi napon egy különleges ceremónia zajlik le: a busók egy koporsót égetnek el, amely a telet és az előző évi bajokat szimbolizálja. Ez az esemény a busójárás hivatalos lezárása.

A legtöbb busó csoportokba verődik össze, vannak azonban, akik egyedül csatlakoznak a felvonuláshoz. A hagyomány részévé vált, hogy a különböző busócsoportok versenyeznek, hogy ki tudja a hagyományok tisztelete mellett a legviccesebb, leglátványosabb, legfeltűnőbb megjelenést megvalósítani. Mohácson a busóknak hivatalos csoportjaik is vannak, az egyes busócsoportok tagjai pedig azon túl, hogy az ünnep idején együtt mozognak, együtt készülődnek ezekre a napokra, egész évben jó kapcsolatot ápolnak, közösségként viselkednek. 

A mohácsi busójárás tehát nem csupán egy látványos fesztivál, hanem egy élő hagyomány, amely évről évre megújulva őrzi a múlt kincseit. A hagyomány megőrzése mellett a rendezvény gazdasági szerepe is egyre jelentősebbé vált, hiszen a város turisztikai bevételeinek jelentős részét a busójárás idején érkező vendégek biztosítják. A fesztivál fontos szerepet játszik Mohács kulturális életében és az év egyik legfontosabb eseménye lett, amely minden korosztály számára vonzó programokat kínál.