Az Amerikai Egyesült Államok first ladyje, Melania Trump, október 28-án Pennsylvaniában tartott beszédet. Ez volt az első önálló hivatalos eseménye a 2020-as elnökválasztási kampány keretében. Nyilvános beszédeinek ritkasága miatt jelen esetben a mondanivalójára helyeződött a hangsúly, nem pedig a ruhaválasztása került a hírek középpontjába, ami a teljesség kedvéért egy kekizöld kétsoros Michael Kors ballonkabátból állt, melyhez barna ruhát és a tőle megszokott stílushoz híven tűsarkú lábbelit párosított. Megjelenése visszafogott, mégis határozott és erőteljes képet sugallt.

Férje négy éves elnöksége alatt Melania ritkán lépett önállóan a nyilvánosság elé, hivatalos útjai során is döntően az eseményeken készült képek beszéltek helyette. Így nem meglepő módon leginkább a first lady öltözetei kerültek az érdeklődés középpontjába.

Divatdiplomácia - Soft power

A nemzetközi kapcsolatok terén a "soft power" szerepe egyre jobban felértékelődik. Ennek keretében nem az állam katonai és gazdasági hatalmán van a hangsúly, hanem olyan más erősségeken és sajátosságokon, amelyek vonzóvá tehetik azt a széles nyilvánosság számára. Éppen ezért válhat a divat és a stílus is a hatalom potenciális eszközévé.

A diplomáciai és a politikai életben részt vevő hölgyek és urak gyakran nem csak saját magukat, hanem országukat is reprezentálják megjelenésükkel, ebből fakadóan elvárják tőlük az alkalomhoz illő viselkedést és viseletet. Az erre vonatkozó írott és íratlan szabályok be nem tartása ugyanis záporozó kritikákat vonhat maga után.

Sokszor vita tárgyát képezi, hogy a nyilvánosság előtt gyakran szereplő hölgyek öltözékével etikus-e, érdemes-e foglalkozni. Erre az a válasz, – a cikk létjogosultságát is alátámasztva – hogy a divat remek teret ad az önkifejezésre, illetve akár politikai üzenetek átadására is.

Egy-egy ügyesen összeállított megjelenés a közösségi médiának köszönhetően, egy olyan felhasználói réteget is meg tud szólítani, amely nem feltétlenül érdeklődik a hivatalos állami események és a közélet iránt.

Természetesen elfogadott egy ruhát csupán azon okból viselni, hogy illik az adott eseményhez és elbűvölően néz ki, azonban ez a hozzáállás egy elvesztegetett lehetőséget is jelenthet. A politikai üzenetek átadása során egy öltözéknek nyilvánvalóan nincsen akkora ereje, mint a beszédnek, azonban egy jól átgondolt viselet segítheti az üzenet célba érését, azt megerősítheti. A divatdiplomácia bevett gyakorlata szerint a ruhaválasztás célja a saját vagy fogadó ország értékei, kultúrája előtti tiszteletadás, illetve a hazai és külföldi tehetségek népszerűsítése.

A legnagyobb állami események és nemzetközi találkozók során megnövekedett figyelem irányul az elnöki párra, így természetesen a first lady ruhatárára is. Ezek közül is a legnagyobb visszhangot kiváltó eseményeket nézzük át a divatdiplomácia szemüvegén keresztül.

A jelenlegi FLOTUS, vagyis First Lady of the United States nem az amerikai elnökfeleségek megszokott stílusát követi. Az egykori modell – aki saját bevallása szerint már kiskorától kezdve érdeklődött a dizájn iránt –, határozott divatstílussal rendelkezett már férje elnökké választása előtt is, melyhez a Fehér Házban töltött évei alatt is hű maradt.

Munkatársai kijelentései szerint, a first lady tiszteletben akarja tartani az általa meglátogatott országok hagyományait és protokollját és tisztában van azzal is, hogy az Egyesült Államokat képviseli. Azonban számára az a fontos, hogy hű maradjon önmagához, és azt viselje, amiben a legjobban érzi magát és illik az alkalomhoz. A first lady maga választja ki az öltözékeit, igaz tanácsadók segítségével.

Beiktatási ünnepség - a kezdet

Trump megválasztását követően elindultak a találgatások, hogy milyen stílust fog képviselni a hivatalba lépő elnök felesége, ragaszkodni fog addigi megjelenéséhez, vagy visszafogottabb stílusra vált. A megszokottnál is nagyobb médiafigyelem annak tudható be, hogy a beiktatás napját a first ladyk hagyományosan arra használtak fel, hogy önmagukról, illetve potenciálisan az új adminisztrációról képet adjanak.

A beiktatási ceremónián a first ladyk tradícionálisan amerikai tervezők ruháit viselték, amelyet Melania Trump is követett. Az elnöki eskü letételének alkalmára Ralph Lauren tervezésében készült púderkék összeállításban jelent meg, amelyet színben passzoló körömcipővel és kesztyűvel egészített ki. A hatás Jackie Kennedy 1961-es ugyanezen alkalomból viselt öltözetét idézte fel, amellyel az elegancia, előkelőség és elhivatottság képét sugallta.

A legfontosabb divatpillanat az ünnepségsorozat keretében a beiktatási bál alkalmával viselt ruha. Ezen alkalomból egy lágyan leomló, bordó övvel kiegészített fehér ruhát viselt, amely a francia-amerikai Hervè Pierre tervezőmunkáját dicsérte, aki szerint Melaniának határozott elképzelései voltak a történelmi estére készült darabra vonatkozóan.

Első nemzetközi körút - felemás hatás

Melania Trump első hivatalos nemzetközi útját nagy médiafigyelem követte 2017 májusában. A Szaúd-Arábiát, Izraelt, Palesztinát, Olaszországot, Vatikánt és Brüsszelt érintő körút során nyilvános beszédeket nem tartott, így a fényképekkel részletesen dokumentált út során a ruháira összpontosult a figyelem.

A különböző országok kulturális különbségeinek és szokásainak tiszteletben tartása éreződött a ruhatárán, így például Szaúd-Arábiában visszafogott, sokat takaró, a Vatikánban fekete, Szicíliában pedig tavaszias összeállítások mellett döntött. A körút során viselt amerikai márkákat, és egy brüsszeli összeállítása kapcsán szorosan együtt dolgozott egy helyi céggel, bizonyítva a döntés tudatosságát.

A szicíliai G7 találkozón ügyes gesztusként egy olasz márka, a Dolce & Gabbana kabátjában mutatkozott, azonban a ruhadarab mégis inkább vita témává vált az 50,000 dollár feletti árcédulája miatt.

Ugyanakkor a megjelenései során, többségében nem amerikai vagy az adott ország divatmárkái közül választott. Az első nemzetközi körút tehát divatdiplomáciai szempontból felemás hatást keltett, bizonytalanságban tartva az elemzőket, hogy ezen megfontolás tényleges szerepet játszott-e a ruhatár összeállítása során.

Franciaországi látogatás - divatdiplomáciából jeles

A 2017. júliusi franciaországi elnöki látogatás divatdiplomácia szempontjából példaértékűnek minősült. A first lady teljes ruhatára a két ország közötti kapcsolat előtt tisztelgett. Minden összeállítása az amerikai és a francia zászló színét idézte fel, amelyek ráadásul a két ország divattervezőitől származtak, egy kivételével.

A ruhatár összeállítása során nem csupán a tervezőkre és színvilágra helyezték a hangsúlyt, hanem néhány összeállításon apróbb jelképekkel is kedveskedtek. Melania az Eiffel-toronyban tartott vacsora alkalmával viselt ruháján a búzaszerű díszítések adtak többletjelentést, amelyek a híres francia tervező, Yves Saint Laurent kedvenc virágai voltak a dressz tervezője, Hervè Pierre állítása szerint. Tehát ezen apró részlet a tudatos tervezőmunka eredménye, amely nagyfokú gondosságról árulkodik.

A finom szimbolika használata, a július 14-i katonai felvonuláson is szerepet kapott. Ugyan a first lady ezen alkalomra egy olasz divatház, a Valentino egy ujjatlan modelljét választotta, azonban a fehér alapon megjelenő piros tulipánok és kék búzavirágok színvilága tökéleten illett az alkalomhoz. Ezenkívül a búzavirág Franciaországban a háborús sebesültekre, hadi árvákra és özvegyekre való emlékezés, illetve a velük való szolidaritás szimbóluma.

Összességében a látogatás ruhaösszeállításai a kulturális tiszteletadásnak volt a hatásos vizuális demonstrációja, a megszokottól kissé feltűnőbb és egyértelműbb formában.

Ázsiai körút - not made in China

2017 őszén egy ázsiai hosszabb körútra indult az elnöki pár, melynek során Japánt, Dél-Koreát, Kínát, Vietnámot és a Fülöp-szigeteket érintették. Divattudósítások szempontjából a legnagyobb figyelmet a Kínában viselt összeállítások kapták. Ezek közül is kettő nyert kiemelést az egyértelmű, látványos utalásaik miatt. Ezek ugyan nem nyerték el mindenkinek a tetszését, azonban a gesztust értékelték, bár nehezményezték, hogy mindkét ruha olasz divatházak terméke. Az utalások nagyjából itt ki is merültek, Melania ruhatára ázsiai tervezők darabjaitól mentes volt, és amerikai dizájnerek darabjait is csak szelektíven választotta.

Európai körutak - színes némaság

Az ázsiai körúthoz hasonló benyomások kísérték a 2018 júliusában Belgiumot, Egyesült Királyságot és Finnországot érintő utazást. Az öltözetek illedelmes, alkalomhoz illő fellépést sugalltak, azonban más információt nem közvetítettek. A sziluettek Melania megszokott stílusához igazodtak, a ruhadarabok jól szabottak, elegánsak, nőiesek voltak, visszafogott színekben.

A 2019-es nyári Egyesült Királyságot, Írországot és Franciaországot érintő látogatás is hasonló képet sugárzott. Ezen utazások alkalmából is egy-egy összeállítás erejéig az adott ország márkáiban jelent meg, azonban a ruhatár jelentős része a korábbi nemzetközi útjaihoz hasonlóan nem kötődött az amerikai és a fogadó országok tervezőihez, és a színekkel, szimbólumokkal való játék sem folytatódott konzekvensen.Tudatos divatdiplomáciai megfontolásokról így egyik út során sem lehet beszélni, ugyanakkor a megszokotthoz hasonlóan elegáns, illedelmes összeállításokat láthattunk, melléfogások nélkül.

India - finom utalások

A koronavírus járvány nemzetközi berobbanása előtt, az amerikai elnöki pár 2020 februárjában Indiába látogatott. Az előzetes várakozásokkal ellentétben indiai tervezők ruhamodelljeit nem viselte, azonban kiegészítők tekintetében a helyi márka termékeit is beépítette az öltözékébe.

Több összeállításon is indiai utalások szerepeltek, például a fehér ingruhán, amelyet hímzett lótuszvirágok díszítettek. A növény India nemzeti virága és a kormányzó párt szimbóluma is. A ruhához választott kiegészítői is egyértelmű indiai utalásokat tartalmaztak. A Taj Mahalnál tett kirándulás alkalmával a first lady által viselt fehér kezeslábas derekát átfogó smaragdzöld öv vintage indiai textilből készült.

A finom utalások, amelyek több összeállításban is megjelentek, elmozdulást jeleztek a divatdiplomácia tudatos használatának irányába a néha túlságosan is egyértelmű, kosztümszerű utalásoktól, amelyért korábban gyakran kritizálták. Pozitív fogadtatásban részesült az is, hogy a két ország kapcsolata szempontjából irreleváns európai luxusmárkák modelljei helyett amerikai ruhákat viselt.

Kacskaringós utazás

A divatdiplomácia már régóta a first ladyk stílusosan használt eszköze volt az elnöki adminisztráció üzeneteinek megerősítése érdekében. A jelenlegi FLOTUS azonban eddig csak bizonyos alkalmakkor használta ki az ezen platform nyújtotta lehetőségeket. Nemzetközi nyilvános szereplései alkalmával mindig tiszteletben tartotta a fogadó ország kultúráját, azonban megtartotta a sajátos stílusát, amellyel önállóságát és egyediségét mutatta ki, és az általa korábban is kedvelt európai luxusmárkákhoz is hű maradt.

A kezdetek után a 2017-es franciaországi ruhatára arra engedett következtetni, hogy látványosan felhasználja a divatdiplomácia nyújtotta lehetőségeket férje hivatali ideje alatt.

Azonban a későbbi példák alapján ennek pont az ellentéte volt megfigyelhető, a ruhák által közvetített üzenetek teljes hiánya. Összességében emiatt nehéz eldönteni, hogy érdemes-e jelentőséget tulajdonítani a ruhái által kommunikált vélt vagy valós üzeneteknek.

Melania Trump stílusával foglalkozó tudósítások és elemzések egy érdekes platformja a Trump-adminisztrációval való egyetértés vagy kritika kifejezése. Míg az egyik oldal a first lady mindig elegáns, összeszedett, egyéni megjelenését emeli ki, amellyel kellőképpen reprezentálja az országot, addig a másik oldal a melléfogásokra helyezi a hangsúlyt.  Egy-egy viselet mögött álló létező vagy kitalált jelentés értelmezésében is hatalmas eltérések tapasztalhatók. Talán éppen ezért, a folyamatos kritikák miatt is váltott visszafogottabb stílusra hosszú ideig Melania és csapata.

Az utolsó nemzetközi látogatása alkalmával azonban egy új irány volt megfigyelhető. Amennyiben a jövő héten eldőlő amerikai elnökválasztás után további 4 évre is Melania Trump marad az Egyesült Államok first ladyje, kíváncsian várjuk, hogy ez a kezdete volt-e egy árnyaltabb, kifinomultabb divatdiplomáciai eszköztár alkalmazásának.

A szerző az MCC Nemzetközi Kapcsolatok Iskolájának diákja, az írás a DiploMaci Blog rovatban jelent meg.

Borítókép: Vanityfair.com ; Fotók: AFP,AP+DPA.