Akár Joe Biden lesz az Egyesült Államok elnöke januártól, akár Trump hajt végre jogi csodát, igazából egyik végkimenetel sem fogja az amerikai nép választását tükrözni.
Az Egyesült Államokban az elmúlt évtizedekben eluralkodó megosztottság és polarizáció egyértelműen megmutatkozott a mostani választáson. Mindkét jelölt gyökeresen eltérő politikai irányvonalat kínált, és mindkettő nagyjából 50 százalékos támogatást kapott. Ám, amennyiben az egyes államok eredményeit is megvizsgáljuk, legtöbbjük igen határozott döntést hozott. Az északkeleti és nyugati partvidék legtöbb államában Joe Biden és alapelvei diadalmaskodtak, míg Donald Trump döntően a déli és középnyugati részekben győzött.
Az amerikai polarizáció gyógymódja az, hogy a hatalom áthelyeződjön a szövetségi szintről állami szintre. Az elnöki és a kongresszusi választás azért vált ilyen feszültségforrássá, mert az amerikai társadalom egészére döntő hatással bírnak. Aki hivatalban van, egyaránt befolyásolhatja Mississippiben az abortusztörvényeket, a kőolajkitermelés pennsylvaniai szabályozását vagy a kaliforniai fegyvertörvényeket. Ha a szövetségi kormány a legtöbb gazdasági és társadalmi döntést átruházná az államokra, akkor ez nagy mértékben csökkentené és tompítaná a szövetségi választások körüli feszültséget. Az elnökválasztás nem számítana többé annyit az átlag amerikai számára, hiszen így az elnök személye irreleváns kérdéssé válna számos társadalmi vitában.
Az Egyesült Államok eme decentralizációja nem számítana sem radikális, sem pedig új megoldásnak. A 20. századig a legtöbb, az átlag amerikai embert érintő döntést az állami kormányok hozták. A szövetségi kormányzat csak az egymást érő progresszív vezetés és Legfelsőbb bírósági testület után vált a törvényhozás kiterjedt eszközévé.
Az Egyesült Államok minden bizonnyal bármiféle törvény elfogadása vagy alkotmánymódosítás nélkül is megvalósíthatná ezt a decentralizációt. Az alkotmány 10. kiegészítése ugyanis megállapítja: „Azok a jogkörök, amelyekkel az alkotmány nem ruházta fel az Egyesült Államokat, és amelyek gyakorlását nem tiltotta meg az egyes államoknak, az egyes államokat, illetve a népet illetik.” Ez a kiegészítés tehát már engedélyezett egy kifejezetten decentralizált szövetségi rendszert az Egyesült Államok számára. A liberálisoknak, a konzervatívoknak és a mérsékelteknek egyaránt ezt a már érvényben lévő elvet kell használniuk, hogy megvédjék államaik döntéshozatali képességeit.
Az egyik nyilvánvaló érv a központosítás leépítése ellen az, hogy lehetővé tenné az államok számára radikális törvények meghozatalát. Ez az érv azonban meglehetősen szűklátókörű. Mindig fennáll annak a lehetősége, hogy egy kormány rossz törvényt fogad el, és bár a decentralizáció valóban azt eredményezheti, hogy az állam olyan törvényeket alkot, amelyeket kifogásolhatónak tartunk, pontosan az átruházott hatalom biztosítja, hogy ezek a törvények csak egy államra korlátozódjanak. Ha engedjük, hogy a szövetségi kormány legyen a legtöbb szabály és rendelet meghozója, azt kockáztatjuk, hogy az ilyen rossz törvényeket az egész országra rákényszerítik.
A tárgyalt decentralizáció egyébként az amerikaiak ideiglenes életmódjához is illeszkedik (egy átlagos amerikai 11-szer költözködik életében). Akik olyan államokban élnek, amelyek akár konzervatívabb, akár liberálisabb irányba tolódnak el, ennek a decentralizációnak köszönhetően átköltözhetnek olyan államokba, amelyek jobban tükrözik személyes értékeiket és elveiket. Ez az államok közötti mozgás tovább csökkentené az államokon belüli polarizációt, és mindegyik államnak egységesebb és elégedettebb népessége lehetne.
Így a szövetségi kormány azon szakpolitikákat tartaná a kezében (például a honvédelmet), amelyek már sokkal szélesebb támogatottságot kapnak az amerikai nép és mindkét párt részéről. A republikánusok és a demokraták is többnyire támogatják a Kínával szembeni határozott fellépést, az Izrael melletti kiállást és az Oroszország elleni szankciókat, csak hogy néhányat említsünk.
Persze nem egyetlen ház megléte a kívánatos, az Egyesült Államoknak inkább olyan házak együttesévé kell válnia, amelyek mindegyike „a demokrácia laboratóriumaként” szolgál, ahogy azt Louis Brandeis, a Legfelsőbb Bíróság korábbi tagja jellemezte. Így minden állam kipróbálhat új társadalmi, gazdasági vagy politikai irányvonalakat anélkül, hogy veszélyeztetné az Egyesült Államok egészének stabilitását.
A decentralizáció persze nem oldaná meg teljesen Amerika megosztottságát. Az olyan konfliktusos ügyeket, mint a bevándorlás, továbbra is szövetségi szinten kellene kezelni, azonban ha amúgy lehetővé tennék az egyes államok számára, hogy saját politikájukról döntsenek, ez hozzájárulhatna az Egyesült Államok és a világ stabilitását veszélyeztető nemzeti polarizáció felszámolásához.
A szerző Stephen Sholl, a Budapest Fellowship Program ösztöndíjasa. Alapdiplomáját a Freed-Hardeman Egyetem történelem szakán, mesterdiplomáját a Brüsszeli Nemzetközi Tanulmányok Iskolájának Nemzetközi konfliktusok és biztonságtudományi szakán szerezte.
Borítókép: Getty Images.
