November 10-én életbe lépett az a megállapodás, mely véget vetett a másfél hónapos fegyveres összecsapásnak Azerbajdzsán és Örményország közt. Miközben a dokumentum biztosítja Bakut, hogy visszaszerezheti a korábban az örmény hadsereg által megszállt területeinek nagy részét, addig nagyfokú bizonytalanságot is garantál a közeljövőre nézve.
2020. szeptember 27-én újultak ki az összecsapások a Kaukázus befagyott konfliktusában, melyet alapos azeri tervezés előzött meg. Legalábbis erre utal, hogy a támadás a Kaukázus 2020 nevű orosz hadgyakorlat 26-i, szombati befejezését követően indult meg, melyen örmény katonák is részt vettek, így vasárnap reggel az örmény katonai felsővezetés feltételezhetően nem tudta teljes mértékben ellátni kötelességét. Kezdetben számítani lehetett arra, hogy a négy évvel ezelőtti összecsapások forgatókönyve ismétlődik meg, amikor az ún. négynapos háborúban Azerbajdzsán minimális területi nyereséget szerzett. Ugyanakkor a harcokat két tűzszüneti megállapodással sem lehetett megszüntetni, azok október 10-én és 26-án is csupán néhány óráig voltak érvényben.
Végül nem a nyugati – a konfliktus békés rendezését biztosítani hivatott – EBESZ Minszki Csoportja hozta tető alá a tűzszünetet, hanem Oroszország. Ennek értelmében elsöprő azeri győzelemről lehet beszélni, ugyanis sikerült visszafoglalnia az eddig örmény hadsereg által majdnem harminc éve megszállva tartott (az azeri lakosság elmenekülése miatt jórészt lakatlan) területeket és Hegyi-Karabah déli részét, míg Karabah középső és északi részére orosz békefenntartók érkeznek. Azonban a stratégiailag rendkívül fontos, az Arcah kvázi fővárosát, Sztyepanakertet Örményországgal összekötő úton fekvő Susa Bakuhoz tér vissza. Ezenkívül Örményországnak biztosítania kell a kapcsolatot az iráni határral párhuzamosan futó főúton Nahicseván és a többi azeri terület között. A Hegyi-Karabahot körülvevő hét körzetet a következő hetekben fokozatosan kell átadnia Örményországnak, igaz ennek teljesítéséhez Baku további hathetes haladékot biztosít.
Mindebbe az örmény miniszterelnök, Nikol Pasinyan szerint azért kellett mégis belemenniük, hogy megmentsék a megmaradt mintegy 25.000 katona életét.
Le kell szögezni, hogy a november 10-i megállapodás nem békeszerződés, végleges megoldást tehát nem jelent. Értelemszerűen Hegyi-Karabah helyzete áll a kérdések középpontjában. Egyelőre nem egyértelmű, hogy milyen politikai- gazdasági- jogi vezetése lesz a jövőben. Az ideérkező orosz békefenntartók fogják biztosítani az örmények lakta terület összeköttetését az ún. lacsini korridoron keresztül, azonban a legfontosabb főút áthalad az azeriek által visszaszerzett területen, egészen pontosan Susa városán. Kérdéses, hogy mennyire fogják tudni biztosítani ilyen körülmények közt az ellátást, illetve, hogy mekkora realitása van belátható időn belül elkerülő utat építeni. Ugyanakkor ezeken a kérdéseken is túlmutat, hogy az aláírt dokumentum automatikusan öt évre ad mandátumot az orosz békefenntartóknak, ami persze meghosszabbodik, hacsak valamelyik fél ezt nem ellenzi. Így legközelebb 2025-ben elméletileg előállhat az a körülmény, hogy Baku él ezzel a lehetőséggel, ami az oroszok kivonulásával és vélhetően a megmaradt területek visszafoglalásával járna. A képességeket figyelembe véve sokkal kevésbé valószínű, de Pasinyan miniszterelnök örmény nemzethez címzett beszéde alapján az is elképzelhető, hogy a jövőben épp Jereván kísérelné meg visszaállítani a korábbi állapotokat. Mindenesetre, tekintve az orosz békefenntartók működését a posztszovjet térségben, nehezen elképzelhető, hogy belátható időn belül kivonuljanak.
Nahicsevánt és Azerbajdzsán fő területeit össze fogja kötni az örmény területeken futó főút, aminek következtében Törökországgal is közvetlen szárazföldi kapcsolat létesül, ami Ankara és Baku számára is kiemelendő siker. Az útszakaszt az orosz FSZB fogja biztosítani, ami ún. „choke-point”-ként, nyomásgyakorlási eszközként fog szolgálni Moszkva számára.
A menekültek kérdése is hatalmas kihívásként fog jelentkezni. Egyrészt örmények tízezrei keltek útra, akik helyzetét elsősorban Jerevánnak kell megoldani, másrészt a területek biztonságossá tételét követően megindulhat a harminc éve elüldözött azeriek visszatelepítése. Számos menekült jelenleg is menekülttáborban él, visszatérésüket – melyet az azeriek elképzelhetőnek látnak – nagyarányú állami támogatás és újjáépítési program kell, hogy megelőzze. Amennyiben Baku szeretné a saját presztízsét növelni, abban az esetben lehetősége lesz ezt az ősi keresztény templomok és örmény helyek megőrzésével elérni.
Kiemelendő tanulság, hogy az azeri fegyveres erők sokkal nagyobb számban és hatékonysággal alkalmaztak pilóta nélküli repülőgépeket, mint korábban. Ezek a tapasztalatok átírhatják a jövő konfliktusait, a drónok ugyanis az alacsony költségekhez képest egyértelműen nagy katonai sikerekhez járulhatnak hozzá, de széleskörű alkalmazásuk eddig a hagyományosan katonai nagyhatalmaknak tekintett országok jellemzője volt. Ezentúl elképzelhető az eszközök megjelenése más, kisebb méretű konfliktusokban is.
Törökország is küld majd megfigyelőket, bár korántsem az oroszokéhoz hasonló mértékben. Ennek ellenére a fent említett összeköttetésen túl is kiemelkedő a dokumentum szimbolikus értéke török részről. Mindezekből a nyugat és az EBESZ Minszki Csoportja is kiszorult. Az EU számára a körülmények alakítása nem, de a humanitárius válság elkerülése adhat lehetőséget befolyásának megőrzéséhez.
Túlzó ugyanakkor az a narratíva, miszerint kizárólag a nyugatosodás miatt bünteti a Kreml Jerevánt. Örményország Moszkva katonai és gazdasági szövetségese is, mozgástere emiatt szűk, a Nyugat felé fordulás csak olyan szimbolikus lépésekben nyilvánulhatott meg, mint például a Nyílt Társadalom Alapítvány jereváni irodanyitása és a multivektorális külpolitika hangoztatása. Viszont az elmúlt harminc évben kulturális értelemben csökkent Oroszország befolyása, a fiatal nemzedék már inkább Nyugatra tekint, így az ilyen jellegű fejlemények kifejezetten érzékenyen érintik a Kremlt. Figyelembe véve, hogy Pasinyan 2018-ban az ún. „bársonyos forradalom” révén jutott hatalomra, érthető a forradalmakra veszélyként tekintő Moszkva bizalmatlansága. Oroszország szempontjából viszont a lehető legelőnyösebb megállapodás született november 10-én: megőrizte azeri és török kapcsolatait, a lehetőségekhez képest sikerült növelni a stabilitást és befolyását egy számára különösen szenzitív régióban.
Baku folyamatosan növekvő demográfiai, gazdasági és katonai előnye 2020-ra végül egyértelműen megmutatkozott, miközben Örményország 1994 óta tartó – a területi hovatartozás rendezése érdekében folytatott tárgyalásokat rendre elutasító – politikája katasztrofális eredménnyel zárult. Tekintve, hogy az örmény erők a teljes megsemmisülés szélére sodródtak, számukra nehezen elképzelhető a korábbi állapotok visszaállítása. Sőt, a fent említett okok miatt egyelőre annyi állapítható meg szinte biztosan, hogy tűzszünet köttetett öt évre.
A szerző az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója.
Fotó: Reuters.com
