A kilépési tárgyalások elhúzódása megterhelték a belső észak-ír kapcsolatokat is, amely a nagypénteki egyezmény révén megteremtett egyensúly fenntartását is veszélyezteti. A nézeteltérés központi elemét a brit-EU szerződés észak-ír protokollja képezi, amelyet az unionista és nacionalista pártok eltérő lelkesedéssel fogadtak, szem előtt tartva, hogy az ír egység hosszútávon legalább gazdasági szinten valóssággá válhat.
Noha a Brexit-népszavazásra 2016-ban került sor, s az Egyesült Királyság 2020. január 31-én formálisan kilépett az Európai Unióból, az új kereskedelmi viszonyrendszert csupán 2020 december utolsó heteiben sikerült végleges formában kialakítani. A folyamat elhúzódásában szerepet játszott az észak-ír határ ügye is, s az e körüli bizonytalanságok 2016 óta indulatok forrásai voltak a protestáns unionisták (DUP – Democratic Union Party) és a katolikus nacionalisták (Sinn Féin) között. A kilépéssel az Ír-szigeten húzódó ír-brit határ az Európai Unió külső határává lépett elő, amely a határ- és vámellenőrzés visszaállítását vonta volna magával. Sokak számára a királyságban a felálló helyzet magától értetődő volt: Észak-Írország az Egyesült Királyság része, az ország szuverén jogával élve, területének és polgárainak védelme érdekében a londoni kormányzat visszaállítja a fizikai határt.
A 2020 decemberében megkötött brit-EU szerződés szerint Észak-Írország az egységes piac része marad, az – EU minőségi és/vagy élelmiszer-higiéniai előírásának eleget tevő – áru mindkét irányba szabadon, ellenőrzés nélkül mozoghat a brit-ír szárazföldi határon keresztül. A brit-EU szerződésben a felek arra törekedtek, hogy kereskedelmi kvóta nélkül minél szélesebb árucsoport kerüljön a kölcsönös vámmentes tételek körébe, csökkentve ezzel az adócsalás lehetőségét Észak-Írország esetében, miközben az ír-brit szárazföldi határ légiessége is fennmaradt. A vámköteles tételek külön árukorridoron keresztül érkezhetnek Nagy-Britanniából vagy hagyhatják el az észak-ír kikötőket, az informatikai fejlesztés révén az áru nyomon követése és vámolása is leegyszeresül, noha a kisebb vállalkozások és harmadik országból érkező termékek esetben esetében a kereskedelem többlet papírmunkát (kiléptetési-, beléptetési- vagy eredetnyilatkozatot) is igénybe vesz.
Az észak-ír protokollal ugyan első olvasatra sikerült a békét hozó 1998-as nagypénteki egyezmény szellemét fenntartani, s az észak-ír parlament megerősítési jogot is kapott – amivel első ízben 2024 decemberében élhetnek–, ugyanakkor mindez olyan trójai falóvá válhat, ami hosszútávon elősegítheti az Ír-sziget politikai egységének helyreállítását. Az indulatokat és felháborodást az áruellenőrzés által az Észak-Írország és Nagy-Britannia közé húzott képzelt „tengeri határ” mellett a korona hatalomvesztésének vélt vagy valós veszélye tüzeli. Kisebb unionista csoportosulások a nagypénteki egyezmény felmondásával fenyegetőznek, pár kikötőben pedig megakadályozták a protokoll gyakorlati végrehajtását: vámellenőröket fenyegettek meg, sőt a hatósági járművek rendszámtábláit is leszerelték.
A Sinn Féin hozzáállása kezdetektől korbácsolja a kedélyeket a Brexit körül: mivel az észak-ír polgárok 56% a tagság fenntartása mellett voksolt, a párt már a Brexit-népszavazás másnapján felvetette, hogy a következő népszavazást az ír egyesülésről kellene kiírni. Maga a nagypénteki egyezmény elismerte az Ír-sziget lakóinak önrendelkezési jogát, s az ír egység megvalósítására is lehetőséget biztosít bizonyos feltételek mellett: mind Írország, mind Észak-Írország polgárai népszavazáson kell, hogy megerősítsék szándékukat a sziget politikai egyesítéséről. A szerződés ugyanakkor kiköti, hogy Észak-Írország esetében csak akkor írnak ki népszavazást, ha a közvélemény többsége támogatná az Egyesült Királyságtól való elszakadást.
Az egyezmény megkötése óta eltelt időben azonban több változásra is sor került: Írország gazdaságilag erős, vonzó országgá vált, a katolikus írek első ízben kerültek relatív többsége Észak-Írországban (a 2021-es népszámlálás adatai alapján), miközben az észak-ír fiatalok egy része nem feltétlenül unionista-nacionalista szemszögből szemléli a jövőt. Egy 2021 eleji felmérés alapján 47% fenntartaná az uniót Nagy-Britanniával, 42% viszont az ír egység mellett voksolna egy népszavazáson. A 45 év alatti korosztály esetében azonban egyesüléspártiak 47:46 arányban átvették a vezetést. Amíg a Sinn Féin a szociális kérdések félvállalásával (állami szolgáltatások kérdése, lakhatási problémák stb.) a fiatalabb korcsoportokban is kiszélesítette a szavazóbázisát, addig a DUP kihívót kapott az Alliance nevű EU-párti, az unionista vonalat nem túlhangsúlyozó centrista párt képében. Az unionista választói körzetekben az új párt a fiatalabbak körében már népszerűbb, mint a DUP, amelytől népszerűségben csupán néhány százalékponttal marad el összeségében. A jövő kérdése, hogy a DUP politikája a gyakorlatban mennyire szül ellenállást az utcákon, s mindez mennyire nehezíti meg a kikötői ellenőrzőpontok működtetését. (A londoni kormány alternatívaként Észak-Írországot és Skóciát a Csatorna-alagúthoz hasonló megoldással kötné össze a tenger alatt.) Ennek hiánya a protokoll megsértését jelentené, amelyet az EU részéről a megállapodás időszakos vagy tartós felfüggesztését eredményezné.
Miközben az észak-ír protokoll működése közvetlenül az Ír-sziget gazdasági egyesülését vonhatja maga után, addig a skót függetlenségi törekvések sikere közvetetten az Ír-sziget politikai egyesülésére is ösztönzőleg hathat, különösen, ha megnő a lelkesedés a népszavazás iránt. Amennyiben a Sinn Féin tartósan parlamenti többséget tud szerezni, és az Alliance megerősödik a DUP kárára, akkor egy egyesüli népszavazást nemcsak kezdeményezni tudnának, de egy-két évtizeden belül az akár sikeres is lehet. Mára ugyanis az EU-tag Ír Köztársaság vonzó alternatívát tud felmutatni a protestáns hátterű, fiatalabb korosztály számára is. Az ír egység valós forgatókönyvvé vált, amellyel távlatokban számolni kell, ugyanakkor nem tűnik olyan közelinek, hogy már most érdemben számításba vehessük.
Borítókép: Reuters.
