Ausztrália és Kína viszonya komplikált. A 2016-os népszámláláson az angolszász ország lakosságának 5,6%-a vallotta magát kínainak, és ami kölcsönös gazdasági függőségüket illeti, szintén jelentős: 2018-ban Ausztrália termékexportjának közel 35%-a Kínába irányult, miközben Kína vasércimportjának több mint 60%-át Ausztráliából szerzi be. A két ország azonban ahelyett, hogy ezen realitásokat figyelembe véve jó kapcsolatokra törekedne egymással, inkább háborús retorikát folytat.
Kína és Ausztrália a konfliktusban nem egy súlycsoportban vannak, és ezt a felek is tudják. De akkor miért húzódik el ennyire?
A probléma abban gyökerezhet, hogy az ausztrál gazdaság nagymértékű kínai függése és az erős kínai diaszpóra jelenléte kinevelt egy olyan gazdasági, politikai és akadémiai elitet az ausztrál társadalomban, amely szimpatizál a kínai érdekekkel, és amely ezáltal sebezhetővé teszi az országot Peking hírszerzésével és befolyásgyakorlásával szemben. 2018-ban Malcolm Turnbull kormánya ezen kitettség csökkentése céljából kidolgozott és hatályba léptetett egy olyan törvényt, amely megszüntette, és feketére színezte a demokratikus társadalmak néhány jellegzetes szürkezónáját, amelyekben Kína a Center for Strategic and Budgetary Assessments jelentése szerint előszeretettel operál hatalomgyakorlás céljából. Ezek például az állami és nem állami, hazai és külföldi, háborús és békés kategóriák közti rések: az új törvény értelmében például mindenkinek regisztrálnia kell egy nyilvános jegyzékbe, aki gyanított vagy bizonyított szálakon keresztül külföldi államhoz köthető felettessel rendelkezik, és számukra bizonyos politikai cselekedetek betiltásra kerültek, és akár szabadságvesztéssel is büntethetővé váltak. Ugyanezen év augusztusában a Huaweit is kitiltották az ország 5G hálózatának kiépítéséből nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, ugyanis attól tartottak, hogy ha a kínaiak építik ki egy adatátviteli kulcsinfrastruktúrájukat, azt a jövőben könnyen meg is tudják majd támadni Pekingből. A kitiltást követően Ausztrália aktív vezető szerepet vállalt annak érdekében, hogy a többi Five Eyes-ország (Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Kanada, Új-Zéland) is kövesse példáját – és követték, még az Egyesült Államok is, ami aztán egy újabb löketet adott a kitiltásoknak világszerte. Ezt értelemszerűen rossz néven vette Kína, de még nem tett semmi látványos lépést Ausztrália ellen a következő jó pár hónapban.
A 2019 közepétől 2020 tavaszáig tartó viszonylagos csendet végül a pandémia törte meg: 2020 áprilisában Canberra és Peking erős szóváltásba kezdett a vírus eredetét illetően. Április 17-én Ausztrália belügyminisztere, Peter Dutton, április 19-én pedig külügyminisztere, Marise Payne sürgetett egy vizsgálatot a Covid-19 eredetét illetően Donald Trump nyilatkozatára hivatkozva, miszerint az amerikai elnök bizonyítékkal rendelkezik, hogy a vírus a wuhani laborból ered. Az ausztrálok még azt is hozzátették, hogy nyílt, tiszta és transzparens kommunikációt várnának Kínától. Peking a hasonló megnyilvánulásokat hazugságokon alapuló, a nemzetközi közvélemény Kína ellen fordítását célzó diplomáciai manővereknek tartja, ők ugyanis már 2019. december 31-én beazonosították és bejelentették a WHO-nak az új típusú koronavírust (ezért hívjuk Covid-19-nek, és nem Covid-20-nak), 2021. január 12-re pedig már feltárták és mindenki számára elérhetővé tették annak teljes génszekvenciáját is (ez még 11 nappal Wuhan lezárása előtt történt), miközben folyamatos együttműködésben álltak a WHO-val – ellentétben a szintén angolszász Egyesült Államokkal és a hivatkozott Donald Trumppal, aki egy időben még országát is ki akarta vezeti a WHO-ból.
Egy hét diplomáciai üzengetés eredménytelensége és a Huawei-ügy után a kínaiak kezükbe vették a hazugságon alapuló nemzetközi diszkreditálás kezelését, legalábbis ők ezt így élhették meg. Április 26-án Kína canberrai nagykövete utalt arra, hogy a kínai embereknek nem feltétlenül kell Ausztráliában nyaralniuk és tanulniuk, illetve ausztrál marhát és bort fogyasztaniuk, majd
Mivel Ausztrália nem állt el a független kutatócsoport létrehozására vonatkozó követelésétől, a kínaiak májusban valóban szankciókat vezettek be: 80%-os vámot emeltek az Ausztráliából érkező árpabehozatalra, és 4, majd később újabb 4 marhahúsexportőrt helyeztek feketelistára. A következő hónapokban megemelt vámokkal korlátozták a bárányhús, gyapot, homár, fűrészáru és szén kereskedelmét is, illetve novemberben 106-200%-os vámot vezettek be a borra, amit 2021. március 28-án 106-218%-ra emeltek. Van azonban egy iparág, amelyet igen valószínű, hogy nem fognak érinteni a kínai szankciók: a vasércbányászat. Kína ugyanis vasércimportjának több mint 60%-át Ausztráliából bonyolítja le – bár jelenleg igyekszik növelni Brazília és India részesedését is a behozatalban. Ausztrália sem tudja ugyanakkor ezen iparágon keresztül szankcionálni Kínát, ugyanis vasércexportjának több mint 80%-a irányul Kínába. A szigetnek ráadásul a gazdaság más szegmenseiben sincs sok mozgástere – de egy szerencsés véletlen következtében augusztus végén azért sikerült borsot törnie Kína orra alá gazdasági téren is.
A Hong Kong-i China Mengniu Dairy, Kína egyik legnagyobb tejipari vállalata és a japán tulajdonú Kirin Holdings 2019 novemberében megállapodást kötött az utóbbi tulajdonában álló, de Ausztráliában működő Lion Dairy & Drinks adásvételéről 600 millió ausztrál dollár értékben, ami azonban egy utolsó utáni pillanatos ausztrál törvénymódosítás miatt mégsem jöhetett létre. Josh Frydenberg, Ausztrália akkori és jelenlegi kincstárnoka (a pozíció körülbelül a magyar pénzügyminiszternek feleltethető meg) ugyanis 2020. augusztus végén megvétózta a 9 hónapja kötött megállapodást egy júliusban elfogadott törvényt jogalapként használva annak ellenére, hogy az adásvételi megállapodáskor az akvizícióért felelős mindkét szerv, a Külföldi Befektetési Felülvizsgálati Testület és az Ausztrál Verseny- és Fogyasztói Bizottság is már régen jóváhagyta azt.
Peking természetesen emiatt sem repesett az örömtől, és fokozatosan megszigorította gazdasági szankcióit. Ausztrália azóta kommunikációs eszközökhöz nyúl inkább, lévén Kínánál jobban beágyazva a nyugati politikai és diskurzusrendszerbe (ujgurok és Tajvan helyzete, Dél-kínai-tenger stb.). Ez a technika a nemzetközi politikai vérkeringésben pozitívabb helyet elfoglalni igyekvő Kínának nyilvánvalóan fáj, ráadásul azt Ausztrália olyan szinten űzi, hogy azt természetes szövetségesének, Új-Zélandnak a kereskedelmi minisztere is indirekten elítélte januárban: „Nem beszélhetek Ausztrália nevében, és arról, hogy hogyan folytatják diplomáciai kapcsolataikat, de nyilvánvalóan, ha követnének minket, és […] időről időre diplomatikusabbak lennének, és jobban odafigyelnének a szavaikra […], remélhetőleg hozzánk hasonló helyzetbe kerülhetnek” (a miniszter éppen Új-Zéland Kínával való kapcsolatairól beszélt – Új-Zéland a Five Eyes egyedüli tagja, amely nem támogatja a Kínával való összetűzést).
Reakcióként Kína március 12-én már egy tipikusan nyugati diplomáciai eszközhöz is nyúlt: Genfben, az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának 46. ülésén nyilatkozatot adott ki, melyben elítélte a „civilek, többek között gyermekek ausztrál katonák által történő meggyilkolását”, utalva egy novemberben nyilvánosságra hozott vizsgálat eredményeire, miszerint ausztrál elit katonák 2005 és 2016 között 39 afgánt öltek meg törvénytelenül (például egy „blooding” nevű gyakorlat keretében, amelyen fiatal ausztrál katonáknak tanították afgán foglyokon, hogy hogyan kell ölni), továbbá mélységes aggodalmukat fejezték ki Ausztrália offshore „fogolytáborait” illetően, és azok bezárását sürgették, ahol szerintük a fogvatartottak állandó emberi jogi sérelmeket szenvednek el (utalva az ausztrál menekülttáborokra többek között Pápua Új-Guineán vagy Naurun). Ausztrália afganisztáni szerepét kritizálandó és nemzetközi reputációját diszkreditálandó Kína külügyminisztériuma nemrég még egy hamis, szerkesztett képet is közétett Twitteren, amelyen egy ausztrál katona épp egy afgán gyermek torkát vágja át.
Peking azzal reagált erre, hogy reméli, Canberra tisztában van az ügy érzékenységével, és hogy képes elkerülni, hogy hamis jeleket küldjön a tajvani függetlenségi erők számára. Kína ezután szüntette meg május 6-án az Ausztráliával folytatott kereskedelmi párbeszédet.
Ahogy a felek egyre komolyabb eszközökhöz nyúlnak, a konfliktus vége egyre kevésbé látszik – Ausztrália januártól haderőt is fejleszt. Már az eddigi fejlemények is felvetnek egy a nyugati világ számára aggasztó kérdést: mi történik, ha Kína fogást talál más országokon, amelyek súlyosan sértik érdekeit? Mondjuk a nyugati világ vezetőjén, az Egyesült Államokon? Ausztrália diplomáciáját Kínából az elmúlt évben többször is az Egyesült Államok politikájának követéseként értelmezték, és Washington valóban nagyságrendekkel súlyosabban és aktívabban sérti Kína érdekeit, mint Canberra. Azt már mindenesetre látjuk, hogy Peking képes kiállni saját érdekei mellett, és azokat akár változatos módszerekkel is megvédi.
Borítókép: shutterstock.
