A konfliktusból eredő kihívást a PiS rövidtávon különböző parlamenti alkuk révén kezelni tudta, azonban a Gowin vezette csoport kiválása egy komolyabb, a lengyel pártrendszer és ezen keresztül a lengyel kormány irányvonalát meghatározó konfliktus részét képezi, amelynek kimenetele Lengyelország stratégiája mellett az EU működésének jövőjét is befolyásolhatja.
A PiS és szövetségesei
A kérdés egyértelmű eldöntését több speciális tényező bonyolítja. A 2015-ös parlamenti választásra a PiS szövetséget kötött több kisebb jobboldali párttal, amelyek esetében bizonytalannak tűnt, hogy képesek lennének önállóan átlépni az 5 százalékos parlamenti küszöböt. Ez a lépés Kaczynski stratégiai irányváltásának részét képezte, aki két parlamenti- (2007 és 2011) és egy elnökválasztáson (2010) elszenvedett vereséget követően fiatalabb politikusokat (pl. Andrzej Duda és Beata Szydło) tolt előre, majd kiegyezett azokkal a kisebb pártokkal, amelyek korábban őt is élesen kritizálták.
A 2011-es választási vereséget követően Zbigniew Ziobro vezetésével önálló párttá (Szolidáris Lengyelország) alakuló korábbi PiS jobbszárny éppúgy új jobboldali alternatíva építésének ígéretével lépett színre mint a Donald Tuskkal szembeforduló, egykori PO-s igazságügyi miniszter, Jaroslaw Gowin 2013-ban alapított pártja (Lengyelország Együtt). A két rebellissel történő kiegyezés révén Kaczynski rövidtávon semlegesítette külső kihívóit és megakadályozta, hogy jelentősebb mértékben vesszenek el szavazatok a 2015-ös parlamenti választáson. Hosszabb távon azonban egy potenciális konfliktust is kódolt az együttműködésbe, ugyanis a PiS olyan szövetségesekre tett szert, amelyek vezetői soha nem adták fel azt az igényüket, hogy egyszer átvegyék a lengyel jobboldal irányítását. A szövetség további bővítéseként Kaczynski kiegyezett a korábban szintén PiS-tag, egykori házelnök, Marek Jurek pártjával is, aki viszont a kormányzás során nem vált olyan meghatározó szereplővé mint Ziobro és Gowin.
A PiS politikusai által vezetett lista 2015-ben majd 2019-ben is parlamenti többséget szerzett, azonban a több, egymással is rivalizáló szereplőt összefogó szövetség inkább hasonlít egy koalíciós, mint egypárti kormányhoz. A felek közötti különbségeket tükrözi az is, hogy a közös listaállítás és frakcióalakítás ellenére koalíciós szerződést írtak alá, amit legutóbb 2020 őszén módosítottak. Ziobro és Gowin előbb Szydło, majd Morawiecki mindkét kormányában miniszteri tisztséget kapott, amelynek birtokában különösen Gowin törekedett arra, hogy önálló politikai szereplőként tüntesse fel magát. A 2020 szeptemberi kormányátalakítás egyik fő oka Gowin aktuális önállósodási kísérlete volt. Tavaly nyáron az elnökválasztás lebonyolításának bírálatát kísérve nyújtotta be lemondását, majd a felek néhány hét alatt megegyeztek az együttműködés folytatásáról, aminek keretében Gowin ismét miniszterelnök-helyettes lett. Egészen 2021 augusztusáig, amikor újra távozott a kormányból.
Ki lesz Kaczynski utóda a jobboldal élén?
Kaczynski testvére, Lech Kaczynski tragikus halálát követően egyedül valósította meg a rendszerváltás során megfogalmazott álmukat, amely a posztkomunizmussal szakító, nemzeti és katolikus gyökereire építő erős Lengyelország irányítása volt. A PiS és szövetségi hálója révén egy olyan politikai erő jött létre, amely a rendszerváltás utáni lengyel politikatörténet legnagyobb választási sikereit érte el. A lengyel politika jövőjével kapcsolatban az egyik legfontosabb kérdés, hogy Kaczynski után ki irányítja majd ezt a blokkot, illetve egyben tartható-e a 2015-ös választásra létrehozott szövetség a 2020-as évtizedben is. Ezt a pozíciót szívesen betöltené Gowin, Ziobro, Morawiecki és valószínűleg még számos olyan politikus, akik az utóbbi hetekben nem exponálták magukat a PiS és szövetségesei között zajló vitákban.
Az Egyesült Királyság kilépését követően Lengyelország lett az EU legnagyobb eurózónán kívüli tagállama, ami népessége és belső piacának mérete, továbbá gazdasági teljesítménye alapján megteremtette annak lehetőségét, hogy az európai integráció mélyítésével szemben kritikus tábor vezetőjévé lépjen elő. Ebben a szerepben jelenleg több szövetségese is akad a lengyel kormánynak, köztük Magyarország. A britek nélküli EU jövője szempontjából kulcskérdés, hogy Lengyelország hosszabb távon fogja képviselni ezt a gondolatot, esetleg a PiS parlamenti többségének megszűnésével már rövid távon változtat irányvonalán.
A lengyel pártrendszer átalakulása
A PiS vezette jobboldali blokk kialakítása, majd annak választási sikerei a lengyel pártrendszert is átalakították. Másfél évtizeden keresztül a posztkommunisták harcoltak a jobboldali pártokkal, amelyek 2005-ben döntő győzelmet arattak, így a következő 15 év már a jobboldali pártok közötti küzdelemről szólt. Ebben a küzdelemben egyre inkább az vált a két tábor közötti válaszvonallá, hogy milyen mértékben hajlanak a konfliktusra a külföldi befektetőkkel, Berlinnel vagy Brüsszellel. Kaczynski és a PiS körül csoportosuló tömb szerint nem kell félni a nyílt konfliktustól senkivel szemben, legyenek azok akár belpolitikai, akár külpolitikai szereplők.
A PiS 2019-ben kezdődő második kormányzati ciklusára gyakorlatilag minden szereplő e kérdés mentén pozícionálja magát.
Ez a konfliktus, valamint a PO választási vereségeiből fakadó frusztrációja azt eredményezte, hogy a lengyel politika a fentebb bemutatott kérdés mentén szerveződik, ami egyre inkább új táborlogikává alakul. A kisebb ellenzéki pártok, az egykori rockénekes Paweł Kukiz, valamint a lengyel politika sajátos dzsentri politikusa, Janusz Korwin-Mikke pártjai ebben a kérdésben a PiS „felelős ellenzéke” szerepet töltik be, akik a szuverenitás és külpolitikai konfliktusok kérdésében sokszor a kormány mellé állnak. Az „igazi ellenzék” szerepét pedig a PO, valamint a köré gyűlt baloldali politikusok töltik be, akik az utóbbi években a PiS kormányzásának tagadására rendezkedtek be. Ezt a tömböt fogja erősíteni a lengyel belpolitikába visszatérő Donald Tusk is.
Tusk esélyeit nagy mértékben befolyásolja majd, hogy milyen megállapodást tud kötni Szymon Hołownia újságíró pártjával (Poland2050), amelyet a tavalyi elnökválasztáson elért sikerét (13,87%) követően alapított. Az utóbbi évek dinamikája alapján minden szereplőnek döntenie kell, hogy melyik tömb részeként indul a következő parlamenti választáson, ami egyúttal azt is jelenti, hogy a Gowin-féle önállósodási kísérlet inkább a PiS-tábor bomlasztására alkalmas, mintsem új, önálló politikai alternatíva építésére. A PiS számára az igazi kockázatot az jelentené, ha leválna egy olyan csoport, amely nem csupán egy-egy közpolitikai terület (pl. adórendszer) vagy személyes sérelmek alapján fogalmazna meg kritikát, hanem a szembenálló blokkhoz csatlakozna. Egy ilyen fordulat ugyanis nem csak a formális parlamenti többséget tenné kérdésessé, hanem a PiS következő választási győzelmét is.
Borítókép: shutterstock (Rajta: Jaroslaw Gowin a Lengyelország Együtt párt elnöke és Andrzej Duda lengyel elnök).
