Olvasási idő: 15 perc

Az a kérdés, hogy demokráciánkat megőrizve megyünk-e tovább, vagy inkább pár kattintásért készek vagyunk eladni jogainkat a „megvilágosodott” big tech cégek érdekcsoportjának? Rodrigo Ballester írása.

Vegyen egy tetszőleges európai miniszterelnököt, és képzelje el egy percre, hogy a Deutsche Telekom egyoldalúan úgy dönt, hogy megszünteti a mobil szolgáltatását. Ezután ő a Vodafonehoz fordul, hogy új számot szerezzen, de ott is elutasítják, és így tesz a többi a fő szolgáltató is. Úgy tűnik, hogy a kisebb piaci szereplők adnának, de az ő termékeiket letiltották a főbb üzletekben és platformokon. Nyilvánvalóan ezek is a megválasztott politikust bojkottáló cégekhez tartoznak. Vajon ezek a vállalatok ezt a drasztikus döntést egy bírósági végzést követően hozták? Elzárták a vonalát, mert a miniszterelnök nem fizette ki a számlát? Nem, mindezt saját elhatározásból tették, egyszerűen azért, mert veszélyesnek és erkölcstelennek találták a politikus véleményét.

English Version

Most pedig képzelje el egy pillanatra, hogy minden alapvető közüzemi szolgáltatást (villamosenergia, közlekedés, vízellátás, egészségügy) biztosító vállalat maga dönti el, ki kaphatja meg a szolgáltatást és ki nem. Teszi mindezt politikai alapon, saját elhatározásból, és nem egy állami szerv felkérésére, vagy éppen bírói felhatalmazás birtokában. Képzelje el, hogy ezek a vállalatok nem csak az egyszerű állampolgároktól tagadják meg a szolgáltatásokat, hanem az ország legmagasabb rangú választott vezetőjétől is. El tudja képzelni az Elysée-palotát vagy a Berlaymont épületet áramellátás nélkül?

A TAGAFA cégek (Twitter, Amazon, Apple, Google és Facebook, elnézést a fülsértő rövidítésért) röviden ezt tették. Felháborító Trump elnök magatartása, amikor egy groteszk tömeget arra biztat, hogy vonuljon a Capitoliumhoz. Pont. Mégis túl könnyű lenne itt megállni, és figyelmen kívül hagyni a TAGAFA cégek összehangolt fellépésének súlyát, amikor felfüggesztették a Trumpnak illetve több ezer követőjének nyújtott szolgáltatásukat. Ebben rejlik a legnagyobb veszély a demokráciára.

Először is, a TAGAFA cégek nem afféle kóbor vállalatok a saját piaci szegmensükben, éppen ellenkezőleg. Domináns pozíciókat töltenek be és van, amelyik ezzel könyörtelenül visszaél. Éppen ezért az Atlanti-óceán mindkét partján a versenyhivatalok figyelik őket, miközben megpróbálják felfogni a jelenleg is zajló digitális forradalom összes következményét.

Az Európai Bizottság már kiszabott néhány hétszámjegyű bírságot (ami nekik csak szúnyogcsípés a pénzügyi erejüket tekintve) anélkül, hogy megoldott volna bármilyen strukturális problémát az európai piacon. De most úgy tűnik, elérkezett egy digitális Sherman-törvény ideje.

A Bizottság éppen most tette az asztalra rég várt digitális piaci stratégiáját (a meghatározó szereplőkre vonatkozó külön szabályokkal), az Amerikai Szövetségi Kereskedelmi Bizottság pedig 2020 decemberében beperelte a Facebookot illegális monopolizálás miatt.

Ha a TAGAFA cégek által nyújtott szolgáltatásokat „alapvető eszközöknek” tekintjük, akkor örvendetes lenne, ha az állam ökle végre az asztalra csapna. Az Apple Store-okra ugyanazok vonatkoznának, mint a vasútra vagy az elektromos hálózatra? Összehasonlítható-e az ivóvízhez való hozzáférés a Google-hoz való hozzáféréssel? A digitális korszakban valószínűleg igen, és következésképpen a korábbi magánvállalkozás részben közszolgáltatóvá válik, és ennek megfelelően is kell szabályozni. Nincs ebben semmi új. A szabályozott kapitalizmus története tele van sikeres vállalkozásokkal, amelyek domináns helyzete fenyegetéssé vált és le kellett őket szerelni.

Ami mégis új és valóban problematikus az ennek a piaci erőnek az alapvető jogokra, a jogállamiságra és a pluralizmusra gyakorolt hatása.

A piac szisztematikus fenyegetése egy dolog, de ha már a demokrácia közvetlen fenyegetéséről van szó, akkor ez sokkal súlyosabb.

És lehet, hogy már itt tartunk: a világhálón a mikrofon lekapcsolása sokkal több, mint a használati feltételek megsértése, ez a lehető legnagyobb mértékű magáncenzúrával egyenértékű.

Néhányan lehet, hogy ezzel nem értenek egyet. Végül is minden felhasználó vállalja, hogy az alkalmazás letöltésekor a szabályok szerint játszik, nem? Igaz, de egy magánszerződés nem élvez és nem is élvezhet elsőbbséget az alkotmányos jogokkal szemben, még a Szilícium-völgyben sem. Trump ugyan bíróság előtt vitathatja a letiltásokat, de egy olyan digitális világban, ahol a fénysebesség az utazósebesség, a hónapokig való elnémítás felér egy közéleti és politikai halállal. És valójában ez lényegtelen. A lényeg ott van, hogy a Facebook, a Twitter és társaik miért büntetnek saját elhatározásból, anélkül, hogy a hatóságok erre előzetesen felkérték volna őket. Amikor a TAGAFA cégek egyoldalúan átlépik az állami hatóságok alapvető előjogait, a demokráciák megremegnek. Amikor ráadásul mindezt összevissza, esetlenül, politikai szándékoktól vezérelve, nyíltan kettős mércét használva teszik, a demokráciáknak jó okuk van arra, hogy megnyomják a vészjelző gombot és megvédjék magukat.

Photo: CNN

Mi jön még? A TAGAFA cégek beavatkoznak majd a félidős választásokba, az amerikai helyi kampányokba, a szeptemberi németországi, vagy bármely más európai választásba? Vagy ami Trumppal történt csak egyszeri bánásmód volt? Vajon most alaposan átvizsgálják az összes olyan fiókot, ahol ugyanilyen aljas módon „erőszakra uszítanak”? Következetesen figyelni fogják majd a gyűlöletbeszédet, ahogyan az a használati feltételeikben is áll, vagy tudatosan, vagy öntudatlanul részrehajlók lesznek? Ezek a kérdések relevánsak, mivel úgy tűnik, hogy a „net semlegesség” korábbi bajnokai már nem pártatlanok.

Azokban a napokban, amikor Trumpnak nem volt Twitter-fiókja, Venezuela, Nicaragua, Kuba, Katar és Szaúd-Arábia elnökének volt.

A Twitter január végén felfüggesztette Irán legfőbb vezetőjének fiókját, mivel Trump elleni bosszúra szólított fel. Azonban az Izrael megsemmisítésére irányuló nyílt felhívások nem indokolják hivatalos fiókjának felfüggesztését. A földkerekség öt (a The Economist 2019-es Demokrácia indexe szerint) kevésbé demokratikus rendszerének államfői közül négy tweetelhet, de az Egyesült Államok megválasztott elnöke megbízatása utolsó napjaiban ezt nem tehette. Na, ezt próbáljuk meg értelmezni.

Trump több ezer követőjének fiókját törölték, míg a Muszlim Testvériségé továbbra is aktív maradt. Ami azt illeti, a Twitter csak 2019-ben függesztette fel valóban a Hezbollahot és a Hamaszt, miután a Képviselőház tagjai rámutattak, hogy ezek a szervezetek továbbra is aktívak maradtak a platformon, annak ellenére, hogy mindketten szerepelnek az amerikai Külügyminisztérium terrorszervezeteket nyilvántartó listáján.

A nagy platformok terrorizmusról vezetett nyilvántartása Európában sem jobb. Az európai hatóságok arra kérték az internet szereplőit (beleértve a TAGAFA cégeket is, de nem csak őket), hogy végezzék el a maguk dolgát, és mihamarabb távolítsák el a hatóságok által jelzett terrorista tartalmat. Az Európai Bizottság éveken keresztül az önkéntes együttműködésre alapozta ígéretes, ugyanakkor nem megfelelő eredményt hozó tevékenységét. A Bizottság 2018-ban sebességet váltott, és egy jogszabályra tett javaslatot. Döntését azzal indokolta, hogy egyes esetekben az internetes platformok nem tettek önkéntes erőfeszítéseket, vagy nem hoztak kellően határozott intézkedéseket az online terrorista tartalomhoz való hozzáférés korlátozása érdekében”. Az állampolgárok joggal várhatnák el, hogy a terrorista tartalmakat ugyanolyan buzgalommal kezelik, mint Trump bujtogató üzeneteit, de ez nem mindig van így. Az ellentétes politikai nézetekkel olykor kedvezőtlenebbül bánnak, mint a hatóságok által jelzett illegális tartalmakkal.

Trump esete nem a semlegesség állítólagos szabályát megerősítő kivétel. Éppen ellenkezőleg, még egy tégla annak az ideológiának a falában, amelyet a TAGAFA cégek eltökélten támogatnak és használati feltételeikkel, illetve algoritmusaikkal segítenek. Ha egy megdönthetetlen példára van szükség, fel lehet lapozni Douglas Murray „A tömegek tébolya” című könyvének azt a fejezetét, amelyben a „fehér párok”-ra való egyszerű rákereséssel leplezi le a Google elfogultságát.

Az algoritmusok lehetnek politikailag korrektek és woke-ok, alkotóik szándékának megfelelően. Annyira, amennyire ez utóbbiak maguk is azok.

Ez a súlyos átpolitizáltság nem deviancia és nem is torzulás, hanem a Szilícium-völgy DNS-ébe van írva. Ezt a helyet a messianizmus formálta és egyetlen korlátja az elérhető legkorszerűbb technológia. A világot megjavítani a vesztesek próbálják, az igazán nagy dolog az, ha valaki minden korlátot áttör, és valami teljesen újat hoz létre. Ha a technológia lehetővé teszi, akkor miért ne tennénk? A transzhumanizmus, a kiborgok, a tökéletesített emberi lények nem a tudományos fantasztikum világának részei, hanem egy olyan projekt, amelybe például a Google dollármilliárdokat fektet be, annak érdekében, hogy meg is valósulhasson, saját őrült tudósa, Ray Kurzweil irányításával. Többsebességű emberiség van kialakulóban, és úgy tűnik, hogy a Szilícium-völgyben senki sem akar gondolni ennek katasztrofális hatásaira. Először változtass, aztán gondolkodj.

Ez az elvakult hit rendkívül sekélyes gondolkodásmóddal párosul, amely teljesen figyelmen kívül hagyja a technológiák társadalmi következményeit, és egy olyan politikai kultúrával, amely sokkal közelebb áll a Csillagok háborújához, mint Machiavellihez. Ennek eredménye az az elviselhetetlen arrogancia és erkölcsi felsőbbrendűség érzés, melyet egy kamaszos, leegyszerűsítő gondolkodásmód tart fenn, amelynek haladási irányát csak az határozza meg, hogy az „erő sötét oldalára” vezet-e, vagy sem. Sőt, a Szilícium-völgy iparmágnásai az első áldozatai annak a közösségi hálózataik révén népszerűsített virtuális valóságnak, amely eltorzítja érzékelésüket, távol tartja őket a realitástól, és táplálja az emberi komplexitásról alkotott bináris víziójukat. Akárcsak az átlagos „woke társadalmi harcosok, mondhatnánk. Eltekintve attól, hogy Dorsey, Zuckerberg, Schmitt, Bezos, Cook és társaik soha nem látott gazdasági és politikai hatalommal rendelkeznek, és úgy tűnik, hogy nincs meg bennük az az alapvető bölcsesség és körültekintés, hogy azt jó célok érdekében használják.

A TAGAFA cégek erős befolyása valójában messze túlmutat a piacon és a politikán; az emberek gondolkodására van hatással.

A közösségi hálózatok és az internetes platformok egyes funkcióit szándékosan úgy alakították ki, hogy addiktívak legyenek. De mire is számíthatnánk, amikor üzleti modelljük abból áll, hogy minél több adatot gyűjtsenek a felhasználóktól, és azt pénzzé tegyék?

Minél több a kattintás, annál nagyobb a haszon; minél jobban elérhető az elme, annál jobban szárnyalnak a részvények. Ez a függőség olyan erős, hogy a pedagógusok, a neurológusok (és maguk a TAGAFA cégek, vagy legalábbis a vállalatok társadalmi felelősségvállalási osztályai) a súlyos kábítószer-függőséggel állítják egy vonalba. Emberek százmilliói (nemcsak tinédzserek) képtelenek letenni a telefonjukat, „like”-okat várnak, közösségi megerősítést keresnek, kitárulkoznak, nézik, kényszeresen figyelik a bejegyzéseket, tweeteket és az üzeneteket.

Ami még rosszabb, a képernyők és az új technológiák valóban formálják képlékeny agyunkat, és megkérdőjelezhetetlen idegrendszeri hatásuk van (lásd például az „online agyról” szóló tanulmányt). A fejlett országokban csökken az IQ-szint, és emberek milliói szenvednek a koncentrációzavartól, míg a képernyőnek idejekorán kitett gyermekek kognitív és viselkedési problémákkal küzdenek. Az IKT hatása az agyi aktivitásra olyan, mint a motoripar hatása a fizikai aktivitásra: az emberi természet torzulását és egy lassan hatalmas mértéket öltő apátia-világjárványt okoz.

Haner/The New York Times

Ennélfogva a TAGAFA cégek hatalma sokkal többet jelent az erőfölénnyel való visszaélésnél egy adott piacon. Rosszabb, mint az alapvető szabadságok és a jogállamiság elleni támadás. Olyan vállalatokról van szó, amelyek napi szinten hatnak az egyénekre, és képesek alternatív valóságot kialakítani minden felhasználó számára. Ez egy olyan Hegemón, amelyet öntelt bűvészinasok irányítanak, akiknek messianisztikus törekvése a világ újraindítása egy legalább annyira átgondolatlan, mint amennyire radikális tervnek megfelelően. Az arroganciától elvakultan primus inter pares-nek gondolják magukat, a többi négyet figyelmen kívül hagyó önjelölt ötödik hatalmi ágnak.

Folyamatosan terebélyesedő uralmuk árnyékában a digitális rabszolgaság útján haladunk, a behódolás útján, amelyet hallgatólagosan elfogadunk, miközben ostobán kacsaszájas szelfiket posztolunk. Ennek a nárcizmusba rejtett behódolásnak a legjobb bizonyítéka a Trump elnök közösségi hálózatokról való kitiltását övező viszonylagos közöny. Néhányan felemelték a szavukat ellene, de sokan voltak azok, akik a hüvelykujjukat emelték fel, és bosszúálló módon „like-olták” ezt a döntést. A (valóban nagyon megosztó és ellentmondásos személyiségű) Trump iránti és az elnök Capitolium-dombi zavargás előtti szerencsétlen viselkedése miatt érzett zsigeri gyűlöletük megakadályozza őket abban, hogy lássák a globális képet.

Trump esete ikonikus, de nem ő volt az első, és nem is ő az utolsó, aki megszenvedte a TAGAFA cégek dühét és önkényeskedését. Ő csak egy gigantikus jéghegy csúcsa, egy harctéri anekdota, amely nagyban túlmutat ezen a sajátos helyzeten. Ennek az epizódusnak a varázslata alatt, mindazok, akik most tapsolnak, nem látják a fenyegetés mértékét.

Most még csak a technológiai forradalom korai szakaszában vagyunk. „A dolgok és a mesterséges intelligencia internetje” már nincs messze, és úgy fogja átalakítani a társadalmunkat, ahogy még soha.

Mi és ki az irányító? Az a kérdés, hogy demokráciánkat megőrizve megyünk-e tovább, vagy inkább pár kattintásért készek vagyunk eladni jogainkat a „megvilágosodott” nagy tech cégek érdekcsoportjának? Tegnap Trump volt a soron, de ki lesz a következő? Akik ma tapsolnak, és több cenzúrát kérnek, hamarosan a törölt fiókok folyamatosan bővülő listáján találhatják felhasználónevüket. Számtalan példa van már erre, róluk majd egy másik írásban.

A szerző nemzetközi jogász, az MCC Európai Tanulmányok Műhelyének vezetője.

Borítókép: NYT/Jialun Deng