Olvasási idő: 11 perc

A politika mindig előszeretettel használja a hiteles és/vagy kedvelt hírességeket saját üzeneteiket erősítésére. Amerikai körkép és általános celeb-elemzés Hajdú Andrástól.

LeBron James, Shaquille O’Neal, Mike Tyson, Dennis Rodman, Mariano Rivera. Amerikai sportolók, akiket nem csupán az köt össze, hogy kiemelkedő sikereket értek el karrierjük során, hanem nyíltan állást foglaltak politikai kérdésekben, választási kampányok során politikusok mellett álltak ki. Így tettek a 2020-as amerikai elnökválasztási kampányban is, amelyet már sokan értékeltek és eredményéről még sokat fogunk vitatkozni.

Ezért a következő írás nem az aktuális választási eredményekkel foglalkozik, hanem visszatekint a kampány egy speciális elemére, a celebek, és azon belül is a sportoló celebek szerepvállalására. Miért törekednek a politikusok arra, hogy sportolókat tudjanak maguk mellett? Milyen üzenetet hordoz egy sportoló politikai állásfoglalása? Az elnökválasztási kampány tükrében keressük ezekre a kérdésekre a válaszokat.

Ki a celeb?

A rövid válasz úgy hangzik, hogy bárki azzá válhat. Elég hozzá valamilyen egyedi jellegzetesség, különleges ismertetőjegy, ami megszerezhető teljesítmény, botrány vagy akár a családi háttér révén is. A celeb fogalmához Magyarországon többnyire negatív tartalmat kapcsolnak: komolytalan, pénzéhes, primitív, beképzelt és a sort még számos hasonló jellemzővel lehetne folytatni.

Az angolszász kultúrkörben, különösen az Amerikai Egyesült Államokban azonban nem ennyire egyértelmű a celebek negatív tartalommal történő összekapcsolása. Eredetileg olyanok esetében használták a fogalmat, akiket valamilyen személyes teljesítmény, tulajdonság, jellegzetesség kiemel az átlagból és az ennek köszönhetően szerzett ismertségből meg is tudnak élni. Tevékenységük, hétköznapjaik és magánéletük egyaránt érdeklődésre tart számot, különösen a bulvármédia felületein. A meritokratikus elvre épülő amerikai társadalomban ez sokak szemében elfogadható, komoly teljesítménynek számít. A celebek elsősorban a szolgáltató szektorból, azon belül is a szabadidő eltöltéséhez kapcsolódó területekről kerültek ki. Napjainkban is színészek, rádió és televízió műsorok házigazdái, valamint sportolók tartoznak kiemelkedő számban a körükbe.

A celeb mint közéleti szereplő

A különböző társadalomtudományi irányzatok a 20. század utolsó harmadát a közösségi és politikai szocializációt korábban meghatározó nagy társadalmi szervezetek (pl. egyházak, szakszervezetek, pártok) befolyásának hanyatlásaként szokták értékelni. A tájékozódást, közösségi normák elsajátítását nyújtó közeg átalakulása számos ponton fonódott össze a média változásával, a magántulajdonban lévő média birodalmak felemelkedésével és a bulvár tartalmak előtérbe kerülésével. A változások természetesen a választói magatartást sem hagyták érintetlenül, amire a politikai szereplők is gyorsan reagáltak. Annak érdekében, hogy a választókat továbbra is elérjék és meggyőzzék, a populáris kultúra a politikai marketing és kampány részévé vált. Ezt a folyamatot már az 1980-as években is sokan kritizálták, arra hivatkozva, hogy a politikai ügyek komolyságának megkérdőjelezéséhez, a súlytalan és komoly ügyek határának elmosásához vezet. Bármilyen tudományosan alátámasztott érvhez is nyúlnak azonban a kritikusok, azt nem tudják tagadni, hogy a politikai szereplők mindig felhasználták a technológia és a kommunikáció vívmányait saját érdekeik szerint, amint arra lehetőségük nyílt. Így tettek a populáris kultúra megtestesítőivel, a celebekkel is.

A politikusok gyorsan felismerték, hogy a celebek révén olyan választókat is el tudnak érni, akik a hagyományosabb kommunikációs üzenetek és csatornák iránt érzéketlenek. Szerepvállalásuk, kiállásuk egy-egy politikus vagy párt mellett már önmagában hír értékkel bír, emellett a velük összefonódó bulvármédiával is szorosabb együttműködés lehetőségét is kínálják. A celebek politikai jelentősége az Internet, majd a közösségi média megjelenésével még hangsúlyosabbá vált. A különböző média felületek és műfajok határai képlékennyé váltak, aminek következtében egyszerűbbé vált belépni a celebek világába.

Ez azonban azt is eredményezte, hogy a celebek „életciklusa” rövidebb lett, az érdeklődés akár egy éven belül elillanhat, mert új, érdekesebb, látványosabb személyiség emelkedik fel.

A celeb sportolók ebben a gyorsan változó forgatagban a stabilabb szereplők közé tartoznak, sokan aktív pályafutásukat követően is fenn tudják tartani a (bulvár)média, illetve a közönség érdeklődését. Ezért egy kampányban történő szerepeltetésük kiemelt jelentőséggel bír. Ráadásul a sportolók esetében van még egy vonzerő: az emberek és a politikusok döntő többsége nyerni szeret, ezért ha egy győzelemre törő politikus nem tud a kampányában bajnokokat felmutatni, az arra is utalhat, hogy a sikeres sportolók nagy ívben elkerülik, mert előre beárazták a vereségét. De valóban ennyire egyszerű képlet szerint foglalnak állást a sportolók egy-egy politikus mellett?

Természetesen nem csak a (remélt) győzteshez húzás dönt ebben a kérdésben. Egy celebnek, így egy celebbé vált sportolónak minden állampolgárhoz hasonlóan egyéni szempontjai vannak, amelyek mentén állást foglal a politikai arénában. Ez lehet egyéni anyagi érdek, érzelmi alapú meggyőződés, esetleg a korszellem és a környezet nyomása. Mindegyikre akad példa a legutóbbi amerikai elnökválasztási kampányban is.

Sportolók a politikai arénában

Az elmúlt évtizedben egyre harsányabbá és mélyebbé váló amerikai politikai küzdelem a sport területét sem hagyta érintetlenül. Ez természetes folyamat, hiszen a progresszív és konzervatív oldal többek között olyan kérdésekben csap össze, hogy hol húzódnak a biológiailag adott és a konstruált határok, milyen a szépségideál, hasznos-e a versenyhelyzet az egyén fejlődése szempontjából. Ezek mind olyan mély politikai tartalommal bíró kérdések, amelyek a sport területén is központi jelentőséggel bírnak, egyúttal ezen kérdésekre adott válaszaink meghatározzák személyes életünk és politikai közösségünk alapvetéseit is.

A 2016-os és 2020-as amerikai elnökválasztási kampányban elköteleződő sportolók látványosan megjelenítették a demokraták és republikánusok egyre mélyebbé váló ideológiai különbségeit. Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a két oldal törzsszavazói már korábban is látványosan eltértek egymástól, nem csupán eszmei kérdésekben, hanem a hétköznapi cselekedeteik, fogyasztási szokásaik terén. A két tábor a sport területén is elkülönül.

A „nagy amerikai sportágakon” belül a republikánusok inkább az amerikai fociért, az autóversenyekért és küzdősportokért rajonganak, a demokraták pedig elsősorban a kosárlabdát, illetve a labdarúgást, különösen a női labdarúgást követik.

Ennek megfelelően 2016-ban Hillary Clinton támogatói között találhattunk aktív (pl. LeBron James) és visszavonult kosárlabdázókat (pl. Magic Johnson, Kareem Abdul-Jabbar), továbbá a női labdarúgás celebjeit (pl. Hope Solo, Megan Rapinoe). Többségük 2020-ban ismét felsorakozott a demokrata jelölt mellett, sőt a közeg nyomására olyan sportolók (pl. Stephen Curry) is Biden támogatására szólítottak fel, akik korábban távol maradtak a politikai vitáktól. Trump 2016-os támogatói köréből elsősorban azok a „botrányhősök” kaptak nagyobb figyelmet, akiknek egész élete arról szólt, hogy az amerikai elittel és az általuk felállított normákkal szemben határozzák meg önmagukat. Így az egykori bokszoló Mike Tyson és a kosárlabdázó Dennis Rodman a Trump-kampány elitellenességének adott további szimbolikus elemet. 2020-ra annyiban változott a helyzet, hogy Trump mellett a korábbinál több visszavonult focista (pl. Brett Favre), baseball játékos (pl. Mariano Rivera, Aubrey Huff) és golfozó (pl. Jack Nicklaus) sorakozott fel, azonban azok, akik az elnök iránti szimpátiájukat nyíltan felvállalták, saját sportágukon belül is kisebbséget alkottak.

A Trump-ellenes média ezt úgy mutatta be a kampány során, hogy a győzelemre törő sportolók sem hisznek az elnök újraválasztásában. A valóság azonban ennél árnyaltabb. A professzionális klubok és sportolók egyaránt kiszolgáltatottak a médiának, nem kizárólag a televíziós közvetítések miatt, hanem azért is, mert számos egyéb forrásuk (pl. jegybevételek, ajándéktárgyak értékesítése) jelentős mértékben attól függ, hogy a médiában milyen kép jelenik meg róluk. Napjaink egyik legismertebb és legsikeresebb amerikai focistájának esete is ezt igazolja. Tom Brady évek óta magyarázkodásra és védekezésre kényszerül, mert korábban az terjedt el róla, hogy 2016-ban Trumpra szavazott. Emellett a demokratákat támogató sportolók (pl. James, Rapinoe) hangosabbak, akik sok esetben olyan politikai kérdések képviseletét (pl. azonos neműek házassága) is hirdetik, amelyek a Demokrata Párt mögött álló média számára is központi jelentőséggel bírnak.

Ebben a környezetben nem véletlen, hogy csak kevés aktív sportoló vállalja fel a republikánusok támogatátás.

Míg a 2016-os kampányban baseball és amerikai foci klubok tulajdonosai közül többen nyilvánosan felvállalták Trump támogatását, addig 2020-ra ők is jóval óvatosabbak lettek. 2016-2020 között számos olyan politikai konfliktus gyűrűzött be a sportéletbe (pl. bajnokcsapatok sportolói utasították vissza az elnök hagyományos Fehér Házba szóló meghívását, sportolók etnikai és ideológiai konfliktusokat vittek a pályára), ami szintén azt a hatást erősítette, hogy „nem volt ajánlatos republikánusként megjelenni” a nyilvánosság előtt.      

Bár a 2020-as elnökválasztás kimenetele eldőlni látszik, a politikai kérdések továbbra is jelen lesznek a sportéletben, amelyek viszont nem csupán a professzionális és amatőr sportra, hanem mindenkinek az életére hatással bírnak majd. A központi ideológiai viták megvívásához a politikusok továbbra is igénybe veszik majd a celebeket, így a sportoló celbeket is, akik közül sokan önként jelentkeznek majd erre a szerepre.

A szerző az MCC Politikatudományi Műhelyének kutatótanára.

Borítókép: Getty Images.