Egy bukás története

A Jelentés megszüntetésének okairól maga a Világbank hozott nyilvánosságra részletes jelentést. Ez a dokumentum három történetről számol be:

  1. 2017-ban a Világbanknak különösen fontos volt a Kínaiak támogató hozzáállása mind politikai, mind pénzügyi szempontból. A készülő Doing Business Jelentés eredményei szerint Kína hiába javított teljesítményén, a többi ország reformjai miatt összességében nyolc hellyel hátrébb került volna a nemzetközi rangsorban – pedig a kínaiak többször jelezték, hogy a jelentésbeli előrelépés fontos számukra. Végül az elnöki kabinetfőnök és a jelenleg az IMF-et vetető operatív igazgató tevékeny közreműködésével addig módosítgatták a Doing Business módszertanát, amíg sikerült Kína sorrendbeli hátrébb csúszását kiküszöbölni.
  2.  2018-ban Szaúd Arábia egy magas szintű találkozón kifogásolta, hogy a Világbank nem vette kellően figyelembe reformjait a Doing Business Jelentés készítése során. Ezt követően az arab ország fizette világbankos tanácsadó tevékenységben nagyobb hangsúlyt fektettek a Jelentésben tárgyalt területekre. 2019-ben a legjobban teljesítő országokról készülő értékelés belső eredményei Jordániát hozták ki győztesnek, Szaúd-Arábia a második helyen végzett. A Jelentésért felelős vezető kezdeményezésére addig igazították az elemzés módszertanát, míg a nyilvános anyagban már Szaúd-Arábia reformjai kerültek a lista élére.
  3. Ugyancsak 2019-ben a részleg vezetője megkérdőjelezte az azerbajdzsáni adatok hitelességét. A belső audit vizsgálat nem talált problémát az adatokban – erre az ázsiai országgal nem szimpatizáló vezető az Azerbajdzsáni eredményeket lejjebb értékelő módszertani változtatásokat kezdeményezett

A most jelentett problémás eseteknek már korábban is volt előzménye. 2018-ban Paul Roemer, a Világbank akkori vezető közgazdásza nyilatkozta, hogy egy világbankos vezető politikai ambíciói miatt direkt úgy módosították a Jelentés módszertanát, hogy komolyabb közpolitikai változások nélkül az egyik chilei kormány jobb eredményeket tudjon felmutatni, mint a másik. Az az ügy a Nobel díjas közgazdász lemondásával végződött.

A világ egyik vezető versenyképességi rangsorának módszertanát a vezetői megérzések és ambíciók, a jól fizető ügyfél dicsőségfalara emelésének vágya és a kiemelt partner érzékenységeinek való megfelelés mozgatta.

Tiszteletreméltó döntés a Világbanktól, hogy mindezt nyilvánosságra hozta és alapos átdolgozásig leállította az index működését. Valószínű, nem nagyon tehettek mást: a szervezeti működés mélyen elkorhadt, ez magával rántotta a Jelentés hitelességét.

Kár a Doing Businessért

A világ három globális versenyképességi indexe közül a Doing Business sok szempontból kiemelkedett.

  1. Wz az megközelítés nem kérdőíves eredmények és makromutatók eredményeinek összegzéséből állt, hanem azt vizsgálta mennyi idő és pénz szükséges a vállalkozáshoz fontos lépések engedélyezéséhez, mint például a vállalkozásindításhoz, a villamos áram bevezetéséhez vagy egy raktár megépítéséhez. A Világbank által megbízott szakértők térképezték fel a helyi viszonyokat és szolgáltattak adatokat. A felmérés eredményei így a cégek által is értelmezhető számok voltak, nem csak absztrakt indikátorok. Ha nem is ragadták meg a mutatók mindenben az üzleti működést, legalább erre törekedtek.
  2.  Ez a mutató szakadt el legjobban attól a megközelítéstől, ami a versenyképességet a működő tőke szempontjából vizsgálta. A WEF és az IMD mutatói lényegében azt vizsgálják, hogy melyik ország milyen lokáció egy globális beruházó számára. A Világbank Doing Business mutatója a helyi kisebb vállalkozások szempontjából is informatív volt, sokat segített a helyi gazdaság működési körülményeit javítani akaró szakpolitikusoknak.

Ez a gyakorlati alkalmazhatóság lett az Jelentés veszte. Sok ország (köztük Magyarország is) kormányzati cselekvési tervet dolgozott ki a Doing Businessben való előbbre jutásra. Így a kormányzati teljesítmények mércéjévé is vált a Jelentés. Itt azonban nem állt meg a folyamat.

A Világbank a sikeren felbuzdulva tanácsadási üzletágat épített a Jelentésben való előrelépést segítő reformok kidolgozására. Ez picit olyan, mintha egy magyartanár egyszerre adná a felvételihez fontos osztályzatot és közben fizetős korrepetálást hirdet. Ez az intézményi stratégiai lépés volt az első lépés a csúszós lejtőn: megjelent a hitelesség és a szervezeti érdek közötti feszültség, ami fokozatosan kikezdte az egyébként intellektuálisan kimagasló elemzési rendszert.

Remélhetően pár éven belül új formát talál magának a Doing Business Jelentésben testet öltött tudás és intézményrendszer. Ehhez nem csak rendet kell rakni a szervezetekben és a fejekben.

Alaposan át kell gondolni, mi is a világszintű elemzési infrastruktúrák feladata, milyen tevékenységeket, hogyan végezhetnek sikeresen a nemzetközi szervezetek.

Hol volt a hiba?

Könnyen gondolhatnánk, hogy a történetben nincs semmi meglepő: a legúribb szalonokban is a belehúzott bankó mozgatja a vonót. Az ember mindenhol ember: egzisztenciális érdekek és személyes érzelmek mozgatják. Miért lenne ez másképp az egyébként elég laza kontroll alatt működő nemzetközi szervezeteknél?

Azonban ez a megközelítés csak részben igaz. Ezeket a szervezeteket azért és úgy alkották meg, hogy nagyívű célok szolgálatára legyenek képesek. Ez az álláspont nem feltétlenül a világ egyenlőbbé és boldogabbá tételének szép és naiv gondolatából építkezik. A Világbank és a többi globális szervezet az alapítók és a finanszírozók közös céljait szolgálják: a világgazdaság gördülékeny és robbanásmentes működését védik, a globális tőkeáramlás és a kontinenseket átszelő vállalati hálózatok operációinak kockázatait és költségeit csökkentik.

Ami most a Világbanknál történt, az árt a Világbankot legnagyobb mértékben finanszírozó, nagy és globálisan aktív országoknak: a szervezet szava kevesebbet ér, befolyása és akcióképessége csökkent. Ez nem csak a kényszer alatt rosszul döntő vagy opportunista vezetők hibája. Rendszerszerű probléma, amikor valaki egyszerre akar bíró és edző lenni tétre menő meccseken. Azonban ennél többről van szó. Az a hozzáállás is hozzájárult a botrányhoz, amely azt gondolta, hogy egy világszervezet lehet a szebb globális jövő apostola.

Éllovasok helyett futárok kellenek

Vége van azoknak az időknek, amikor a világ legjobb tudósai kidolgozzák a prosperitáshoz vezető lépéssorokat és az ő szellemükben működő globális tudásközpontok a felvilágosult államok támogatásával segítenek a fejlődésben elmaradottabb országoknak felfelé lépkedni ezen a helyes úton. Valószínű, hogy korábban is csak illúzió volt a fejlődés mindenkinek nyitott helyes útjának koncepciója, de legalább volt benne erő.

Ez az erő kifogyóban van: már nem olyan egyértelmű, mi a jó, mi a rossz, még kevésbé nyilvánvaló, hogy mik is a megfelelő lépések. Erősödnek a világot megosztó viták és konfliktusok. Ebben a helyzetben a nemzetközi világ szerepe nem a közös prosperitás szolgálata, hanem a feszültségek csillapítása, a közös érdekeket szolgáló akciók menedzselése és ezek megvédése az érintett felek más területeken éles konfliktusaitól. A jobb világ éllovasai helyett hiteles közvetítőkre és az együttműködést lehetővé tévő infrastruktúrák karbantartóira van szükség a nemzetközi térben.

A Doing Business Jelentés fő hibája sok más nemzetközi indikátorhoz hasonlóan az, hogy fejlődési versenyt hirdet, legitimációt és több beruházást ígérve az Indikátorba programozott célok szolgálatáért. A többi globális mutató a korlátozottabb közpolitikai alkalmazhatóság és a kapcsolódó tanácsadási szolgáltatás hiánya – azaz a kisebb befolyás -miatt kevésbé van kitéve a világ változásainak, ott valószínű máshogy fog jelentkezni az erősödő sokszínűség bomlasztó hatása.

Lehet, hogy a Világbank hosszú távon jól jár egyik vezérterméke bukásával.

Ehhez arra van szükség, hogy a szervezet ne álljon meg a Jelentésről szóló Jelentés javaslatainak megfontolásánál. Ezek arra fókuszálnak, hogyan lehet erősebb a belső audit, nagyobb az átláthatóság, erősebben kizárt az összeférhetetlenség. Ezek a hitelesség visszaállításának alaplépései.

Ez azért kevés, mert nem csak hitelességi problémáról van szó. A ’politikai igazodásért reputációs bónusz’ modell jövőbeli sikere valószínű hitelesen működtetve is korlátos. Egyrészt a különböző hatalmi központok mást gondolnak a megfelelő politikai igazodásról – nem csak érdekeik és értérendjeik eltérései miatt, hanem technokrata értelemben is. Másrészt a technológiák és a gazdasági intézmények gyors átalakulása a reputációs bónuszok értékét is megkérdőjelezi. Valószínű az a világszintű szervezet lesz sikeres és befolyásos, amelyik a helyes út tanítója helyett a célkijelölés feladatáról lemondó tanácsadó, szolgáltató lesz.

Ha igaz a fenti gondolatmenet a globális szépségversenyek, a világszintű indexek jelentősége és befolyása, politika- és szakmai diskurzus alakító szerepük csökkenni fog.

A világ működtetésében komoly szerepet ambicionáló szervezetek egyre inkább új jellegű megoldásokat fognak megerősíteni: kevésbé látványos, erősebben szolgáltatási logikára épülő módon fogják használni a rendelkezésre álló adat- és tudásgazdagságot.

Sok sikert a Doing Business ilyen logikájú újjászületéséhez!

Borítókép: shutterstock.