A magyar honvédsereg egy része 173 évvel ezelőtt, 1849. augusztus 13-án tette le a fegyvert az orosz inváziós hadsereg előtt a világosi vár mellett. A szabadságharc végét jelentő esemény előtt néhány nappal a magyar kormány még egy politikai manőverrel felajánlotta a Szent Koronát egy orosz nagyhercegnek. A sikertelen diplomáciai kísérlet után Kossuth Lajos kormányzóelnök lemondott, és a diktátori teljhatalmat Görgei Artúr fővezérnek adta át.
Habár a Görgeiről szóló áruló-narratíva egészen a 20. század második feléig tartotta magát, manapság a történészek mellett a közvélemény sem szabadságküzdelmünk vereségének okozóját látja a honvédtábornokban. De mit tudhatunk meg a 31 évesen altábornagyi, főparancsnoki és hadügyminiszteri kinevezést szerző katonatiszt korai karrierjéről és szabadságharcot követő életéről?
Görgei Artúr (1848-ig Görgey) nagymúltú felvidéki családban született. Tanulmányait a késmárki evangélikus líceumban, majd a tullni utászkari iskolában végezte. Édesapja akaratából választotta a katonai hivatást. A bécsi magyar királyi testőrségnél, majd egy magyar huszárezrednél szolgált főhadnagyi rangban. 8 éves katonai pályafutását követően 1845-ben részben apja halála, részben házassági tervei miatt kilépett a császári–királyi hadseregből.
Rövid gondolkodás után 27 évesen beiratkozott a prágai Károly Egyetemre, ahol egy baráti ajánlásnak köszönhetően a híres Josef Redtenbacher vegyészprofesszor tanítványa lett. Görgei nagy lendülettel vetette bele magát a tanulásba, kitűnő eredménnyel végezte el az első két tanévet, majd szakmai gyakorlatot teljesített csehországi gyárakban és bányákban. Tehetségére az egyetem is felfigyelt. Ösztöndíjat és szállást is kapott az intézményben, így zavartalanul tanulhatott és kutathatott.
Figyelmét a kókuszzsír, azaz a kókuszpálma terméséből kinyert zsiradék elemzése kötötte le. Egy új zsírsavat szeretett volna felfedezni, de ez nem sikerült neki. A nemzetközi tudományos diskurzushoz csatlakozva megcáfolta egy francia kutató téves hipotézisét egy felfedezni vélt zsírsavról. Kutatásait Magyarországra hazatérve a toporci családi birtokon folytatta, ahol saját laboratóriumot rendezett be. Eredményeit a bécsi Tudományos Akadémia közlönyében (Annalen der Chemie und Pharmacie) is megjelentették.
Ettől fogva az egyetemi oktatói katedra megszerzését tűzte ki céljául, amelyet a Pesti Királyi Tudományegyetemen képzelt el. Az intézmény kollégáiról viszont nem volt jó véleménnyel:
1848 tavaszán kihallgatást kért báró Eötvös József vallás- és közoktatásügyi minisztertől azzal a céllal, hogy a miniszter nevezze ki az egyetemi vegyésztanszék élére. Habár Eötvös bíztatta, végül egy másik kutatónak adta a tanszéket, feltehetően azért, mert a kormány a német helyett a magyar nyelvű oktatást részesítette előnyben. Görgei nem tudott elég jól magyarul, a tudományos szaknyelv pedig még nagyobb kihívást jelentett számára. Egy 1847-es levelében így ír a hiányosságról:
A sikertelen professzori ambíció helyett Görgei 1848-ban visszatért korábbi hivatásához, jelentkezett a felálló magyar honvédséghez. Az első felelős kormánytól vegyészi képzettségéhez illő megbízatást kapott, hadianyag beszerzőútra küldték, elsőként Bécsújhelyre, majd Prágába. Mivel pontosan teljesítette a megbízást, jól ismerte a Csehországban gyártott gyutacsok működését és korszerűségét, ezért javaslatot tett egy magyar lőszergyár létrehozására. Habár az általa készített tervezet találkozott Kossuth Lajos pénzügyminiszter támogatásával, az 1848 őszén megváltozó politikai helyzetben a terv nem valósult meg.
Görgeit ezt követően kerületi nemzetőr-parancsnokká nevezték ki honvédőrnagyi rangban. A szabadságharc során számtalan alkalommal bizonyította hadvezéri tehetségét. 1848 októberében ezredesként, a hónap végén viszont már tábornoki rangban szolgált. Első igazán komoly sikere az észak-magyarországi téli hadjárat volt, amely során elvonta a császári csapatok egy részét a Felvidékre, így lehetőséget teremtett az ezer sebből vérző honvédség újjászervezésére. 1849-ben a tavaszi hadjárat során újabb sikereket ért el, visszafoglalta Buda várát, aminek következtében kinevezték a hadsereg főparancsnokává. A harcok során a komáromi csatában súlyos fejsérülést szerzett, majd az orosz támadást követően Temesvárnál vereséget szenvedett. Utóbbi csata a szabadságharc végét jelentő fegyverletételhez vezetett.
A szabadságharc bukását követően Görgei útja a vértanú tábornokok és az emigráló politikai vezetők mellett egy harmadik irányba vezetett. A bécsi udvar kegyelemben részesítette, de az ausztriai Klagenfurtba kellett távoznia. Kossuth Lajos emigrációban folytatott politikai tevékenysége és a tény, hogy nem végezték ki, megfelelő alapot jelentett a személyéről kialakuló áruló mítosznak. A vereséget követően a közvélemény is Görgeit hibáztatta. Alig két hónappal a bukás után ő vált a legfőbb bűnbakká többek között Vörösmarty Mihály szemében is:
Az árulás narratívája a történészi munkák nyomán a középiskolai történelemtankönyvekben is megjelent. A tankönyvek közül a kommunista diktatúra éveiben kiadott művek bírálják leghangosabban a kémikus–katonatisztet. Görgeit a Rákosi- és Kádár-korszakban egyaránt számtalan bűnnel vádolték. Az iskolai könyvek szerint hiúságból csatlakozott a hadsereghez, ahol a hatalomvágy hajtotta, és a kártékony politikai aknamunkája mellett saját életének mentése is felmerült.
Görgei a szabadságharcot követően megpróbálta folytatni korábbi vegyészi hivatását, de ez a váltás már nem volt olyan sikeres, mint fiatalkorának karriere.
Prágai egyetemi kapcsolatai révén egy ideig Theodor Moro klagenfurti textilgyáros üzemében dolgozhatott. 1852-ben rövid időre a helyi iparegyesület titkárává választották, gyárak javításán, bányák korszerűsítésén munkálkodott, de a szabadságharcban játszott szerepe miatt mindig nehézségekbe ütközött.
Az 1867-es kiegyezést követően hazatérhetett Magyarországra. Külföldi tapasztalatait lelkesen a haza szolgálatába akarta állítani, a közvélemény nagyobb része azonban árulóként kezelte. Rövid időszakokban több helyen dolgozott mérnökként. Állást kapott a Lánchíd Rt-nél, Erdélyben és Pozsonyban vasútmérnöki megbízásokat vállalt, de mindenhol ellenszenv fogadta, így végül visszavonult testvére visegrádi birtokaira, ahol kertészkedéssel, szőlészettel foglalkozott. Matuzsálemi kort ért meg, 98-évesen, 1916-ban hunyt el. Temetését családja szervezte, de gróf Tisza István miniszterelnök közbenjárására a Nemzeti Múzeumban felállított ravataláról kísérték utolsó útjára.
A vegyész–hadvezér emlékét századosként szolgáló, majd ügyvédként dolgozó öccse, István őrizte meg, aki összegyűjtött minden hozzá kapcsolódó iratot. Görgei Artúr egykori klagenfurti házán a mai napig emléktábla látható, míg az oda vezető út a nevét viseli. A nemzetközi természettudományos közéletben korábban is számon tartották. Magyarországon a rendszerváltoztatást követően több eseményt is szerveztek a tábornok emlékezetéről. 2016-ban halála évfordulója alkalmából Görgei 100 címmel rendeztek tudományos konferenciát, 2019-ben pedig a kémikus tevékenységét is bemutató Ismeretlen Görgey című nagyszabású kiállítás nyílt meg a Nemzeti Múzeumban.
