A kopernikuszi világkép megalkotásakor felforgatta a kor tudományos és közéletét. A lengyel asztronómus-matematikus elmélete a Napot helyezte a Föld helyett az univerzum középpontjába. Ezt nevezzük „kopernikuszi fordulatnak”. Hasonlóan nagy hatású nézőpont-váltással lehetne jellemezni napjaink európai vitáit is, amelyeken még talán maga Kopernikusz is meglepődne hazája, Lengyelország vonatkozásában.
Közel egy hónapja a lengyel alkotmánybíróság azon döntéséről írtunk, amely azt vizsgálta, hogy az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 4. cikk (3) bekezdéséből folyó kölcsönös együttműködés (lojalitás) elve valamint az Európai Unió működéséről szóló Szerződés (EUMSZ) 279. cikkéből fakadó azon lehetőség, hogy az EU Bírósága (EUB) ideiglenes intézkedésre kötelezhet egy tagállamot saját alkotmányos rendszerével kapcsolatos intézkedések megtételére, összhangban van-e a lengyel alkotmánnyal.
A lengyel alkotmánybíróság (AB) P 7/20. sz. döntése a lengyel Legfelsőbb Bíróság által előterjesztett kérdéseket vizsgált. Konkrétabban pedig azt az alkotmányjogi problematikát, hogy lehet-e egy uniós intézkedésnél fogva egy tagállamnak kötelezettsége arra, hogy az igazságszolgáltató hatalmi ágához kapcsolódó szervezetek struktúrájával és alkotmányos működésével kapcsolatban átmeneti rendelkezéseket vezessen be. A határozat szerint az EUSZ 4. cikk (3) bek. és az EUMSZ 279. cikkei nem állnak összhangban a lengyel alkotmány népszuverenitásra, jogállamiságra, az alkotmány felsőbbségére és az állami szervek nemzeti joghoz kötöttségére, valamint a nemzetközi szervezetekre és intézményekre történő főhatalomátruházására (az ún. szuverenitástranszferre) vonatkozó rendelkezéseivel, annyiban amennyiben (!!) az EU Bírósága ultra vires (hatásköreit túllépve) arra kötelezi Lengyelországot, hogy a lengyel bíróságok szervezetére és működésére, valamint az előttük folyó eljárások menetére vonatkozóan ideiglenes intézkedések megtételére kötelezi.
(Ez egy külön probléma, amelyről - a német AB egy szintén az ultra vires témába vágó döntése kapcsán - itt írtam korábban.) A „lengyel ügy” EU-s kronológiájának ismeretében, illetve a sorok között olvasva viszont egyértelmű, hogy a döntés tulajdonképpen az abban vizsgált absztrakt problémát a C-791/19. sz. kötelezettségszegési eljárásban az EUB által az ún. fegyelmi tanács tárgyában hozott ideiglenes intézkedésre válaszul fogalmazta meg a lengyel AB. Ez történt 2021. július 14-én.
Közel egy héttel ezelőtt azonban váratlan „kopernikuszi fordulat” történt, hiszen a lengyel kormányzat bejelentette, hogy az igazságügyi reformjukat érintő uniós kötelezettségszegési eljárás(ok)ban bírált ún. fegyelmi tanácsot megszüntetik, de nem az EUB döntésének következményeként. Joggal adódik a kérdés tehát, hogy milyen okai lehettek e lengyel döntésnek, ha nem az EUB következtetései. Az alábbiakban ezen lehetséges okok közül csak az alkotmányjogi jellegűekre összpontosítanék, hiszen a lengyel AB is a lengyel alkotmánnyal való összhang vizsgálatából indult ki döntése meghozatalakor.
Az okok vizsgálata körében a legfontosabb kérdés, hogy az uniós intézmények által a lengyel igazságügyi reform keretében kifogásolt ún. fegyelmi tanács bíróság-e egyáltalán a kifejezés szorosan vett alkotmányjogi értelmében, s ha igen, akkor annak felállítására a lengyel alkotmány fényében lehet-e lehetőség.
Azt ezen a ponton ténynek kell tekinteni, hogy az EUB C-585/18., C-624/18 és a C-625/18. számon egyesített előzetes döntésében még 2019 folyamán megállapította, hogy ellenkezik az uniós joggal, ha annak végrehajtása körében jogértelmezési kérdések olyan nemzeti fórumhoz tartozhatnak, amely az Alapjogi Charta 47. cikkének pártatlanságra és függetlenségre vonatkozó követelményei szerint nem minősülnek bíróságnak. Ezen túlmenően viszont az idézett EUB ítélet azt is kijelentette, hogy az előzetes döntést kezdeményező tagállami bíróság feladata annak meghatározása – adott esetben az uniós jog elsőbbségének érvényesülését gátló nemzeti jog félretételével is –, hogy a fegyelmi tanács ilyennek minősül-e.
A lengyel alkotmány 175. cikke tartalmazza az igazságszolgáltatási rendszer alapvető szabályait. E cikk (2) bekezdése szerint külön(leges) bíróságok és gyorsított, egyszerűsített eljárások bevezetése csak háborús időszakban lehetséges. Van olyan érv is a fegyelmi tanáccsal kapcsolatban, hogy az funkcióját és beágyazottságát (értsd szervezetét, autonómiáját és elkülönültségét) tekintve nem tagozódik be a 175. cikk (1) bekezdése által leírt rendes igazságszolgáltatási rendszerbe. Ugyan hivatalosan a Legfelsőbb Bíróság része, de attól elkülönült vezetése, hatáskörei és eljárásai, valamint cselekvési autonómiája miatt valójában ténylegesen az alkotmányos terminológiában használt külön(leges) bíróságnak (Sondergericht, extraordinary court) minősül. Ilyen bíróságok viszont csak háborús helyzetben hozhatóak létre a lengyel alkotmány szerint, viszont az Unióval fennálló jelen konfliktust aligha – sőt egyáltalán nem – tekinthetjük (alkotmányos értelemben vett) háborús helyzetnek. Ebből viszont csak egy logikus következtetés adódik: a fegyelmi tanács léte magával a lengyel alkotmánnyal ellentétes.
Ezen az intézményi megközelítésen kívül az is adódik mindebből, hogy ha az intézmény „életben maradna”, akkor – alkotmánymódosítás hiányában – kinyitná Lengyelországot az EJEB előtti panaszok tömegének, amelyek a „törvény által felállított bíróság” előtt érvenyesíthető vagy érvényesítendő alapjogok (pl. jogorvoslat, bírósághoz fordulás joga) kapcsán még tovább ronthatnának az ország egyébként is viharos európai megítélésén. Mindenre figyelemmel, nem valószínű, hogy ezt a reputációs kockázatot Lengyelország ténylegesen vállalni tudná a jövőben, ezért is léphetett vissza – jogi okokból – a fegyelmi tanács felállításától, függetlenül az e lépést övező sajtóhírektől.
Ezt az érvelést támasztja alá az is, hogy 2021. július 22-én az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) a Reczkowicz v. Poland ügyben hozott ítéletében a fegyelmi tanácsra vonatkozó lengyel szabályok vizsgálatát végezte el, és megállapította, hogy az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikke értelmében az nem minősül „törvény által felállított bíróságnak”. Az ítélet azért is fajsúlyosabban eshet latba a jogi érvek értékelésében, mert 38 azonos tárgyú Lengyelországgal szemben 2018 és 2021 között beadott panasz egyesítéséből született.
Igaz ugyan, hogy a lengyel álláspont szerint továbbra sem ismerik el az EUB döntésében foglaltakat az AB döntésére alapozva, arra viszont igen nagy az esély, hogy a fentiek miatt az emberi jogi megfelelés szempontjai alapján az EJEB hivatkozott döntése, egyebekben pedig a fentiekben körülírt alkotmányreform szükségessége is olyan okok, amelyekre tekintettel valóban nehezen indokolható a fegyelmi tanács működésének fenntartása. (Hogy mi várható ezek után a lengyel szabályozás átalakításától, arról és az uniós jogi vonatkozások bővebb értékeléséről Wojchiech Sadurski lengyel alkotmányjogász professzor pesszimista felhangú elemzését itt olvashatják a Verfassungsblogon.)
A kölcsönös együttműködés elvével kapcsolatban többségi az a szakirodalmi álláspont, hogy az a tagállamok és az Unió között oda-vissza irányú, és a tagállam vonatkozásában az összes hatalmi ágra, így a bíróságokra is kiterjed. (Megjegyzem, hogy az AB-k helyzete Európában sok országban – így Lengyelországban is – azonban speciális, hiszen nem tartoznak egyikhez sem a három hatalmi ágból, hanem azokat ellenőrző intézmények.) Az együttműködés elvével kapcsolatban már kevésbé konszenzusos, hogy az a szuverenitás „teljes hatókörében” kötelezné a tagállamokat.
Pont emiatt lehetséges talán, hogy az eddigiekben főként az EUSZ másik „közkedvelt” rendelkezése [4. cikk (2) bek.], a szakirodalomban csak „alkotmányos identitás” klauzulaként ismert szabály volt az uniós érintettségű alkotmánybírósági érvelések középpontjában. Ennek kulcsa, hogy a tagállamok politikai és alkotmányos berendezkedését, valamint lényegi (alapvető) állami funkcióikat az Unió tiszteletben tartja. Ahogy ezt korábban leírtuk itt, a lengyel kormányzat maga is hivatkozott erre (ld. C-791/19, 26. pont), de azon érvük miszerint a tagállamok alkotmányos berendezkedésének részét képező alkotmányos szervek belső szervezetével kapcsolatos kérdésekbe való beavatkozásra az Unió intézményeinek nincs lehetősége – az Unió államiságának hiányában – süket fülekre talált.
Az pedig könnyen válhat egy újabb – de nem feltétlen szerencsés – „kopernikuszi fordulat” előjelévé az Unió jelen univerzumában, ha más európai alkotmánybíróságok gyakorlatában is megjelenik majd a kölcsönös együttműködés alkotmánnyal való összhangjának vizsgálata.
Borítókép: shutterstock.
