2021. január 20-án beiktatták hivatalába az Egyesült Államok 46. elnökét, a demokrata párti Joe Bident. Kevés sportértéke van megállapítani, de kétségtelenül igaz, hogy nagyon nehéz időszakban veszi át a stafétabotot a világ vezető hatalmának élén: a COVID-járvány, a hozzá társuló gazdasági válság és az amerikai társadalom éles megosztottsága áll az előtte tornyosuló problémák képzeletbeli dobogóján (a sorrend szabadon változtatható).

Ezen a nehezített pályán kell majd végrehajtania programját, amely messze nem csak ezeket a kérdéseket érinti. E körbe tartozik az elnökjelölti versengésben is előkerült bevándorlás ügye, amely – Európához hasonlóan – Amerikában is messzemenően alkalmas késhegyig menő viták generálására a társadalom és a politika szintjén egyaránt.

USA: multikulturalizmus csúcsra járatva

Az Egyesült Államok története egyben a bevándorlás története is. Nyilvánvaló, hogy az USA ma ismert társadalmi viszonyai migráció nélkül nem azok lennének, amik. A Pew Research Center becslése szerint 2017-ben mintegy 46 millió külföldön született személy élt az országban, vagyis nagyságrendileg minden hatodik amerikai lakos esett ebbe a kategóriába. Többségük (77%) jogszerűen tartózkodott az USA-ban, közel negyedük (kb. 10,5 millió fő) azonban az illegális („unauthorized”) kategóriába esett. Utóbbi kör jellemzően illegálisan érkezett az országba, vagy vízuma lejártát követően nem hagyta el az országot (a hatóságok elöl eltűnve „túltartózkodott”). A mexikóiak alkotják e populáció közel felét, de nagyon sokan érkeztek (és érkeznek) Salvadorból, Hondurasból és Guatemalából, illetve kisebb részt Ázsiából és más régiókból.

A számok tükrében meglepő lehet, hogy a bevándorlás igazán fajsúlyos és szimbolikus belpolitikai kérdéssé a Hillary Clinton-Trump vetélkedéssel vált (igaz, már Obama idején is érdemben napirendre került). Talán az olvasók többsége is emlékszik, hogy Trump egyik ígérete a mexikói határszakaszon felépítendő fal volt (amiből egyébként semmi nem lett elnöksége alatt).

A republikánus elnök hivatali ideje alatt mindent elkövetett, hogy szigorítsa a bevándorlási szabályokat, azonban az amerikai politikai és alkotmányos intézményrendszer sajátosságai miatt erre eleve korlátozott esélye volt. Ide tartozik a többség hiánya a Kongresszus mindkét házában, de az sem segítette célkitűzéseit, hogy az elnöki rendeleteket lényegében bárki megtámadhatja a bíróságokon, ami akár az adott rendelet alkalmazásának felfüggesztésével is végződhet. Ilyen körülmények már nem annyira meglepő, hogy Trump apróbb lépéseket tudott csak tenni, de összességében így is képes volt fékezni az USA-t célzó illegális migrációt.

 „JOEságos”, önzetlen Biden?

Joe Biden elnökjelölti kampányában nem kapott különösebben hangsúlyos szerepet a bevándorlás, de azért néhány programpont elhangzott, így az amerikai szavazók – és az elemzők – számára nagyjából kirajzolódott, hogy mire lehet számítani megválasztása esetén. A teljesség igénye nélkül, az ígéretek között szerepelt a mexikói határon építendő fal előkészítésének leállítása, az idegenrendészeti – pl. kitoloncolási – szabályok enyhítése, a bevándorlási hatóságok jogkörének csökkentése, illetve az USA-ba kiskorúként érkezett illegális bevándorlók munkavállalását és tanulmányait lehetővé tevő DACA-program újraindítása is. „Legnagyobbat szóló” ígérete kétségkívül az egyik elnökjelölti vitában is előkerült vállalása volt, melynek értelmében legalizálná az országban tartózkodó 11 millió illegális bevándorlót – vagyis praktikusan állampolgárságot adna nekik (több lépcsős megvalósítással).

Az illegális migráció ellen is küzdene Biden, de ezt elsősorban a kibocsátó és tranzitországokkal folytatandó együttműködéssel, és semmiképp nem egy szigorú bevándorláspolitikával tenné.

Összességében azonban az új elnök republikánus elődjénél egy sokkal liberálisabb, humanitáriusabb megközelítést követhet. Ehhez hozzátehetjük, hogy alapvetően az Obama-adminisztrációk bevándorlási politikájának logikus folytatása prognosztizálható Biden elnöksége alatt A szűk demokrata technikai többség a Szenátusban (a valamivel stabilabb képviselőházi többség mellett) segítheti, az USA előtt álló egyéb kihívástömeg (ld. fent) viszont lassíthatja Biden bevándorlási napirendjének előremozdítását.

Mindeközben tudjuk jól, hogy a koronavírus árnyékában egyre rosszabb helyzetbe kerülnek a latin-amerikai államok: munkanélküliség, szegénység, bűnözés és természeti katasztrófák egyszerre sújtják a legfontosabb kibocsátó országokat. E tényezők önmagukban is növelik az elvándorlási kedvet („kínálati oldal”), így egyáltalán nem mellékes, hogy az új adminisztráció milyen bevándorláspolitikát fog vinni. Ha a potenciális illegális bevándorlók azt látják, hogy könnyebb bejutni az Egyesült Államok területére – és legalább ilyen fontos: ott maradni –, akkor olyan szívóhatás alakulhat ki, amelyet még a demokrata politikusok és választók sem favorizálnak teljes mellszélességgel. A vonzerő pedig már most is kellően nagy: miközben időről időre újabb karavánok szerveződnek az USA felé, a 2020-as pénzügyi évben (2019. október – 2020. szeptember), vagyis a koronavírus-járvány árnyékában is több mint 400 ezer emberrel szemben intézkedtek a hatóságok az Egyesült Államok déli határán.

Érdekek hálójában

Érdemes külön is kitérni Biden legfontosabb ígéretére. A 11 milliós tömeg legalizálása melletti legfőbb érv gazdasági természetű: az amnesztiával a többség azonnal adófizetőként jelenne meg a nemzetgazdaságban, a költségvetés bevételi oldalát gyarapítva. Egy ilyen intézkedés az érintetteknek is komoly segítséget jelenthet (hitelképesség, biztosítások stb.), azonban korántsem biztos, hogy mindenki élne vele (van, akinek megfelel a „szürke zóna”). Természetesen az sem mellékes szempont, hogy egy ekkora tömeg már a választási matematikát is befolyásolhatja, és Biden csapata részéről racionális feltételezés, hogy a többség demokrata szavazóvá válna (azért jegyezzük meg, hogy felmérések szerint a legális bevándorlócsoportok – pl. hispánok – nem csekély része tavaly Trumpra szavazott).

Vagyis szép dolog a multikulturalizmus és a „JOEmberkedés”, de még vonzóbb a lefölözhető gazdasági és politikai haszon.

Nehéz örökség ide vagy oda, az újonnan megválasztott Biden nem késlekedett: már első hivatalban töltött napján öt bevándorlási tárgyú elnöki rendeletet írt alá. Többek között visszavonta a Trump által hét muszlim többségű országgal szemben bevezetett beutazási tilalmat, megszüntette a mexikói határon építendő fal finanszírozására szolgáló alapot, de a libériai állampolgárok kitoloncolását is leállította 2022 nyaráig.

Meglátjuk, hogy meddig tart ki a lendület, hiszen a fajsúlyosabb intézkedések a „hagyományos” (kongresszusi) törvényhozás keretében valósíthatók meg – ez már nehezebb lesz a szűk többség miatt. Az obstrukció változatos lehetőségein túl Bidennek a társadalom éles megosztottságával is szembe kell néznie: borítékolható, hogy a heterogén demokrata tábor sem támogatná teljes egészében a bevándorlási rendszer „szétliberalizálását”. Utóbbi némi reményt adhat azoknak az amerikaiaknak, akik az egyoldalú, dogmatikus liberális narratíva helyett árnyaltabban látják a bevándorlás kérdését – vagy ne adj’ Isten teljesen másképp gondolnak róla.

A szerző a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese

Borítókép: AP Photo.