Az Európai Határ- és Partvédelmi Ügynökség (Frontex) legfrissebb adatai szerint 2021 első tíz hónapjában összesen 160 000 illegális határátlépés történt az EU külső határain, ami 70%-os növekedés a tavalyihoz képest. A legnépszerűbb továbbra is a közép-mediterrán útvonal, ahol idén 55 ezer érkezőt regisztráltak, 85%-kal többet, mint egy évvel korábban. Noha a Balkánon valóban nem menetelnek százezrek úgy, ahogy 2015-ben történt, az elmúlt években állandósult a migránsok szivárgása és új migrációs frontok is nyíltak. Emellett az Európa vonzáskörzetében lévő, hagyományos migránskibocsátó országok gazdaságát megtépázta a Covid, máshol pedig a biztonsági helyzet romlása növeli a migrációs kedvet.
A migráció legnagyobb médiafigyelmet kiváltó új frontországa kétség kívül Belarusz. Bár átmeneti menedékek felépítésével, a lengyel határmenti illegális migránstáborok felszámolásával és a hazatérni kívánó irakiak előtt a reptér megnyitásával megindult a deeszkaláció, a konfliktus közel sem oldódott még meg. A kormánykritikus újságíró, Tadeusz Giczan szerint a minszki repülőtérnek továbbra is érvényes szerződése van az idei télre heti 55 légijárat fogadására a Közel-Keletről. Ha csak a Belavia nemzeti légitársaság flottáját vesszük figyelembe, akik aktívan hozzájárultak a bevándorlók Fehéroroszországba jutásához, kijelenthető, hogy gépenként akár kb. 136 fő érkezhet járatonként továbbra is, ami heti 7480 főt jelent. Ennek értelmében februárra a Fehéroroszországban tartózkodó bevándorlók száma - kellő politikai akarat esetén - a jelenlegi 12 ezer fő sokszorosára nőhet. Ha a jelenlegi konfliktus meg is oldódik, a Lukasenka elnök által a posztszovjet térségbe importált nyomásgyakorló eszköz még sokáig velünk lesz, állandó fenyegetést jelentve az Európai Unió és szomszédos területeire.
Egy főre vetítve már ide érkezik a legtöbb menedékkérő az EU-tagországok közül, ráadásul többségük a sziget északi, török területeiről szárazföldi úton, amellyel a nemzetközi jogi helyzet problémás az együttműködés a beszivárgás menedzselése kapcsán. Egy másik turistaparadicsomban, a Spanyolországhoz tartozó Kanári-szigeteken pedig 2006 óta nem látott – főként szubszaharaiakból álló – tömeg (11 700, +93%) torlódott fel tavaly, miután az afrikai országok a pandémiára hivatkozva felfüggesztették a toloncjáratok fogadását.
Noha a Földközi-tengeren összeségében csökkent a forgalom, a közép-mediterrán helyzet koránt sem rendeződött. Bár 2017-ben az olasz kormány több megállapodást kötött Líbiában különféle erőkkel, az észak-afrikai parti őrségek és milíciák nem tudnak minden Európa felé útnak induló csónakot visszafogni. Jelentősen visszaszorult ugyanakkor az úgynevezett NGO-mentőhajók szerepe. Ezek kikötését még a jobboldali Liga-vezette kormány tiltotta meg, de a tevékenységüket nehezítő adminisztratív gyakorlatokat a baloldali Demokrata Párt által dominált második Conte-kormány is folytatta. Az idén februárban hatalomra lépő Draghi-kormány nem kezdeményezett változtatást a migrációs politikában, a koalíciós kabinet finoman egyensúlyoz a szigorítás és az enyhítés álláspontja között, és előreláthatólag a jövő évi választásig egyik irányba sem lép el. Ez pedig majd jelentősen csökkenteni fogja a reakcióidőt és a fellépés hatékonyságát amikor az idő enyhülésével menetrendszerűen megnő majd az útnak indulók száma.
A balkáni migrációs útvonalon ugyan jóval enyhébb a forgalom, mint 2015-ben, de továbbra is folyamatos a délről északra, az EU-irányába történő áramlás. A BBC szerb kiadása idén májusban publikált másfél millióra becsülte a zömében Közel-Keletről és Észak-Afrikából a balkáni útvonalon az EU-ba tartók számát az elmúlt hat évben, az itt ténykedő embercsempészek bevételét pedig több, mint évi 50 millió euróra. Bosznia-Hercegovinában a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) adatai szerint jelenleg mintegy háromezer-ötszáz migránst tartanak nyilván. Selmo Cikotić belügyminiszter idén novemberben több, mint 84 ezerre becsülte a 2018 óta illegálisan Bosznia-Hercegovinában tartózkodó migránsok számát.
A migránsok egy része a magyarországi határkerítést észak-keletről, Románia felől próbálja megkerülni. Évek óta jelentős a migrációs nyomás a szerb-magyar-román hármashatár szerb oldalán, Magyarmajdán és Rábé településeken. Északi irányba Szabadka környékén próbálnak a határkerítés fölött, illetve alagutakon keresztül alatta átjutni, míg Nyugatra Bosznia észak-keleti részén Horvátországon majd Magyarországon keresztül tartanak Nyugat-Európa felé, illetve észak-nyugaton Horvátországon keresztül Szlovénia irányába.
Afganisztánban a tálib hatalomátvételt a vártnál kisebb mértékű kivándorlás követte, a menekülők nagy része pedig -egyelőre- csak a szomszéd országokig jutott. Az gazdaság azonban mélyrepülésben van és ha a kormánynak nem sikerül stabilizálnia azt, az elkövetkező években tömegek indulhatnak útnak, nagy nyomás alá helyezve a környező országokat, melyeknek nem feltétlenül áll majd érdekében a migránsok feltartóztatása. A török-iráni határon felhúzott határfal a nagyobb tömegeket ugyan megállítja, de a kisebb csoportok átszivárgásának megakadályozása szinte lehetetlen az 534 kilóméteres határszakasz teljes hosszában.
Migrációs szempontból nem rendeződött a szíriai helyzet sem. Noha az elmúlt években az ország legnagyobb népmozgásai már a határokon belül zajlottak, a romló gazdasági helyzet miatt drámaian megnőtt a kivándorlási kedv, az embercsempész-hálózatok pedig virágkorukat élik. 2011 óta az ország a GDP-jének 70%-át elvesztette, a líra árfolyama zuhanásnak indult, az elektromos hálózat 70 százaléka, az iskoláknak harmada megsemmisült. A munkanélküliek aránya meghaladja az 50 százalékot, a Vöröskereszt becslései szerint a lakosság 90 százaléka él szegénységi küszöb alatt. Az egyébként is nehéz gazdasági helyzen 2020-ban tovább rontott a Covid-járvány, mely nyomán 1,1 millió szír belső menekült süllyedt szegénységbe. A lakosság 60 százalékának, 12,4 millió embernek az élelmiszerellátása bizonytalan, 2020 és 2021 között az árak háromszorosukra emelkedtek. A helyzetet rontja, hogy 2021-ben visszatért a szárazság az országba. Törökország kerítéssel őrzi déli határait, így a csempészek alagutakon keresztül próbálják az embereket átjuttatni a túloldalra.
Törökországban a kormányzó AK Párt népszerűsége történelmi mélypontra, 30 százalék alá süllyedt. Az ellenzék az országban élő 3,6 millió szíriai menekült mihamarabbi távozását és a 2016-os török-európai migrációs megállapodás felülvizsgálatát követeli. Nem kizárt tehát, hogy Tayyip Erdogan elnök további pénzforrásokat fog kérni az Európai Uniótól a szövetség külső határainak védelméért. Tökéletes határvédelem nincs, Görögország felé már most is szivárognak a kilátástalan helyzetbe került szírek Törökországból. Libanonban, ahol 1,5 millió szíriai él, a gazdaság 2020-as mélyrepülése miatt a szír menekültek helyzete is jelentősen romlott. 2019-ben 55, 2021-ben viszont már 89%-uk élt a szegénységi küszöb alatt. 93% halmozott fel adósságot annak érdekében hogy ennivalót tudjon vásárolni. A közel 700 ezer szírt elszállásoló Jordániában 2020-ban már 10-ből 8 család szorult olyan gazdasági kényszermegoldásokra, mint az étkezések kihagyása, a gyermekmunka, vagy lányaik korai férjhez adása. A szír menekültek hazatérésére nincs esély, a szír kormány a hátrahagyott ingatlanok kisajátításával, törvényekkel és a már hazatértek megbüntetésével igyekszik elejét venni a vele ellenséges nincstelen tömegek hazatérésének.
A koronavírus, a klimatikus változások és az általános gazdasági folyamatok miatt elmúlt években több észak-afrikai állam helyzete romlott. A tunéziai gazdaság stagnál, rendszeresek a tüntetések. 2020-ban már volt olyan hónap, amikor az olasz partokhoz érkezőknek 40 %-a tunéziai állampolgár volt. A Nílus-menti országokban is olyan folyamatok zajlanak, melyek növelik a migrációs kedvet: egyiptomi gazdaság továbbra sem tud lépést tartani az ország népességnövekedésével, Szudánban két puccs történt két év alatt, és most is farkasszemet néz egymással a civil politikai elit és a hadsereg, Etiópiában, Afrika második legnépesebb államában pedig 2020 novembere óta tart a polgárháború, amely tartós válsággal fenyeget. Ráadásul Etiópia és Szudán határháborúba is keveredett egymással.
A romló gazdaság mellett az észak-afrikai országok külső migrációs nyomással is kénytelenek szembesülni. UNHCR számításai szerint a Marokkóban nyilvántartott bevándorlók és menedékkérők száma folyamatosan nőtt az elmúlt években, 2020-ban szám szerint közel 30%-kal 2019-hez képest és idén is növekvő tendenciát figyelhetünk meg. Az Európai Unió és Spanyolország a helyzetre reagálva növelte a Királyságnak nyújtott segélyt és a felek megállapodtak az embercsempészet elleni küzdelemben, az érkezők számának csökkentésére való törekvésben és a migránsok hazájukba való visszatérésének segítésében. Idén májusban több ezren jutották át illegálisan Marokkóból hétfőn az észak-afrikai spanyol exklávé, Ceuta területére, mikor a két ország között kialakult diplomáciai vita nyomán a marokkói határőrök egy rövid időre felhagytak a határ ellenőrzésével.
Ennél is rosszabb a helyzet a Száhelben, mely 2015-höz képest lényegében összeomlott: a Mali-Niger-Burkina Faso hármashatáron fekvő Liptako-Gurma régió a dzsihádista csoportok és etnikai milíciák szabad játékterületévé vált, évente több ezren halnak meg a konfliktusban a belső és külső menekültek száma pedig meghaladja a 3 milliót. Malit két puccs rázta meg az elmúlt másfél évben, és az ország elitje látszólag jobban el van foglalva a hatalom megszerzésével, mint a polgárháború kezelésével. Marokkó és Algéria között is egyre mérgesedik a viszony, miután Trump elnök elismerte Rabat fennhatóságát Nyugat-Szahara fölött. A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) által kiadott World Migration Report 2020 című jelentésből kiderül, hogy 2019-ben az afrikai születésű, de külföldön élő személyek leginkább Európában (10,6 millió fő), Ázsiában (4,6 millió fő) és Észak-Amerikában (3,2 millió fő) telepedtek le.
