Amennyiben a skandináv államban a jobboldali konzervatív koalíció – a Svéd Demokraták, a Mérsékeltek és a Kereszténydemokraták pártszövetsége – átütő többséggel képes lesz diadalt aratani, úgy egy minden eddiginél jobboldalibb kormányzat, és azon belül a több évtizede tartó politikai elszigeteltségből kitörő Svéd Demokraták szabhatnak új irányt az elbizonytalanodott választópolgároknak. Miként nyerték meg az emberek szimpátiáját a korábban politikai kispadra küldött Demokraták, és hogyan tudta megtörni a befagyott országos politikát a jobboldali koalíció?
Ha a svéd mentalitást szeretnénk megérteni, akkor az általuk használt lagom szót kell alaposabban körbejárnunk. Jelentheti azt, hogy „éppen elegendő” vagy „egyenlő eloszlás”, de egy népszerű etimológiai fordításban azt is jelenti, hogy a „csapat körül”, ami régebben azt fejezte ki: mindenki számára éppen elegendő étel és ital van az asztalnál. A fordítás állítólag a viking időkig nyúlik vissza. A lagom a gyakorlatban azt az érzést testesíti meg, amikor a svédek elvárják, hogy tegyünk valamit, de nem mondják meg mit, csak a cselekvés illendőségére hívják fel a figyelmünket. Ez a közvetett üzenetátadás bármilyen újonnan érkező számára nehézségeket okozna a svéd élet írott és íratlan szabályainak megértéséhez. A Brookings Intézet helyi svédekkel készített interjúi alapján a valóság az, hogy a svéd kultúra meglehetősen visszafogott és magába forduló – szemben az országban egyre dominánsabbá váló iszlámmal, amely egy előre meghatározott, vallási szabályokon alapuló iránymutatást diktál az emberek mindennapjaiban. A svédeknél nem annyira szabályok, mint inkább egy intuitív megértés a szelíd modorú kultúra hajtómotorja.
A nehézkes múlt
Alaposabban szemügyre véve a feltörekvő pártot, ideológiailag a többi európai populista szerveződéssel összehasonlítva, a Svéd Demokraták egy mérsékelt konzervatív közösségnek tekinthető. A párt hivatalos angol nyelvű oldalán olyan szociális törekvésekre figyelhetünk fel, mint például az egészségügyi ellátás mindenki számára elérhetővé tétele és a közalkalmazottak béremelése. Kiemelendő az a pont, mely szerint a svéd jóléti rendszernek a svéd állampolgárok érdekeit kell szolgálnia. Hangsúlyos továbbá az a kijelentésük: sohasem fognak teret engedni az iszlamizmus vagy egyéb extrémizmus számára a svéd demokráciában. Ezen túlmenően érdekes szempont, hogy a párt az úgynevezett „kulturális nacionalizmust” vallja, vagyis egy mindenki számára nyitott és (születési helytől vagy bőrszíntől független) egyenlő svéd társadalmat kíván megteremteni, ugyanakkor a bevándorlás erőteljes korlátozására szólít fel. A párt kifejezetten azt szeretné, ha Svédország csak Dániából, Norvégiából és Finnországból fogadna be menekülteket. Ezzel párhuzamosan létrehozna egy sokkal szigorúbb munkavállalási engedély kiadási rendszert.
Érdekes további adalék a párt történetében az a nem elhanyagolható tény, hogy részben a svéd neonáci mozgalomban gyökeredzik. Mattias Karlsson, a párt parlamenti vezetője és ideológiai ötletgazdája is elismerte: közülük sok alapító tag a Bevara Sverige Svenskt (Őrizzük meg Svédországot Svédnek) nevű poltikai csoportból került a pártba. A szervezet célja volt a bevándorlás korlátozásáért és a Svédországban élő bevándorlók hazatelepítéséért dolgozni. Karlsson nyilatkozataiban azonban kiemelte, hogy ezt a szervezetet 1986-ban feloszlatták, az SD pedig 1988-ban alakult, így az SD nem a korábbi neonáci mozgalom utódpártja. A párt első kincstárnoka, Gustaf Ekstrom ugyanakkor a Waffen-SS egykori tagja volt, első vezetője, Anders Klarström pedig a neonáci északi birodalom pártjában, a Nordiska Rikspartietben tevékenykedett.
Politikai elszigeteltség a jólét idején
Ellentmondásos múltbéli gyökereiből fakadóan a ’90-es évek elejétől a svéd politika a szárnyait bontogató párt köré vonta a „cordon sanitaire-t” (politikai elszigetelés), amely egy egyértelmű elzárkózást takar bármilyen túl szélsőségesnek vagy radikálisnak tekintett párttal való politikai együttműködéstől (a kortárs politikai színtéren ilyen bekordonozott pártoknak tekinthető a német AfD vagy a francia Nemzeti Tömörülés).
A skandináv állam évtizedekre visszamenő bevándorlást támogató hagyományokkal rendelkezik. Emellett nem szabad elfeledkezni a skandináv jóléti modellről sem, ami Svédországban, Dániában, Finnországban, Norvégiában és Izlandon a társadalmat sikeresen megvédi minden olyan gazdasági csapástól, amely például az Egyesült Államokban az egyéni egzisztencia teljes tönkremenetelét eredményezné. Ott a munkahely elvesztése gyorsan veszélybe sodorná az egészségügyi ellátást, a lakhatást, és a megélhetést.
A skandináv modellben a kormányok jellemzően mindenki számára biztosítják az egészségügyi ellátást, az oktatást és a nyugdíjakat. Az állam támogatja a lakhatást és gyermekgondozást is biztosít. Ha az emberek elveszítik a munkájukat, munkanélküli segélyt kapnak és rendkívül hatékony álláskeresési programokban vehetnek részt. A gyermekek születésekor a szülők olyan fizetett szabadságot vehetnek igénybe, amely a legtöbb társadalomban elképzelhetetlennek tűnik – ez 480 napot jelent.
Ebben a gazdasági stabilitásban kulcsfontosságú elemek a gazdaságilag aktív, adózó polgárok. A helyi svédek „lehetőségként” tekintettek a menekültekre. Ahogy a digitális forradalom következtében a svédek a szellemi munkavégzésre kezdtek átállni, a kétkezi munkások hiánya miatt a vasércbányák bezártak, ahogy a fakitermelő ipar számára gépeket készítő gyárak is. A városok elnéptelenedtek, a lakosság felére csökkent. A menekültek megjelenésével az „emberi utánpótlás” kézzelfogható közelségbe került. Az új közösségek megtölthették volna az üresen álló házakat, megtanulhattak volna svédül, és szerepet vállalhattak volna az idős svédek gondozásában. Adót fizethettek volna, és segíthettek volna finanszírozni a kiterjedt szociális jóléti programokat, amelyek Svédországot ritkasággá tették a világon: egy olyan országgá, amely látszólag békében él a viharos globális kapitalizmus korában.
Ebben az idealizált helyzetben egészen 2010-ig a svéd demokraták bevándorlást ellenző retorikája arra sem volt elegendő, hogy a parlament, a Riksdag 4 százalékos küszöbszintjét elérjék. A párt és az ország életében azonban a 2010-es évek felfestették egy új valóság képét, ami rohamos változást eredményezett a társadalomban és a politikában.
Az új hajó a népek tengerében
2010-től kezdve a Svéd Statisztikai Hivatal mérése szerint évente több mint 100 000 bevándorló érkezett az országba. A híres svéd nyitottságnak Stefan Löfven miniszterelnök vetett véget 2014 novemberében, amikor kijelentette: az ország egyszerűen nem tud több embert befogadni. 2015 nyarát írtuk, amikor emberek százezrei a világ szegény, kaotikus, háború sújtotta helyeiről – Szíriából, Szomáliából, Irakból stb. – kezdték megvetni a lábukat a háborút és mélyszegénységet talán csak hírből ismerő svéd társadalomban. 2016-ban – ahogy a jóléti rendszer egyre inkább telítetté vált – a szabályozatlan bevándorlás miatt Európa-szerte nőtt a terrorveszély és a bizonytalanság. Svédország is biztonsági intézkedések sorozatát vezette be, hogy stabilizálja a helyzetet, és megakadályozza a svéd jobboldal térnyerését. Az ellenzéki Svéd Demokraták azonban a gyengülő közbiztonságra hivatkozva a jog és biztonság megreformálását tűzték zászlójukra, így egyre több gyógyírt kínáltak a választópolgárok sérelmeire.
Érdemes megjegyezni, hogy a párt szélsőjobboldali megbélyegzése is kezdett egyre inkább háttérbe szorulni, ugyanis 2005-től Jimmie Åkesson vezetésével egy komoly arculatváltás következett be. Az új vezető fontos lépése volt a párt politikájának sarokkövévé nyilvánítani az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Nem sokkal később a párt logóját is lecserélték a lángoló fáklyáról egy nefelejcsre. 2010-ben a párt hivatalos állásfoglalásában is fellépett a rasszizmus és a szélsőségek ellen. A bevándorlással kapcsolatos nézeteik változtak: amíg 1996-ban felléptek minden nyugati kultúrkörből származó ember bevándorlása ellen, addig 2011-ben a célkitűzésük már a bevándorlás egy olyan szinten kell tartása volt, hogy az ne jelentsen veszélyt sem nemzeti identitásukra, sem hazájuk jólétére és biztonságára. 2019-től kezdve pedig az addig megosztó „Swexit” álláspontjukat is felváltotta egy mérsékeltebb, euroszkeptikus narratíva. A fent említett iszlamizmus elleni fellépést már csak mint extrém ideológia, és nem mint kultúrkör ellen kívánták. A gondolatiságot nehezen követő párttagok hamar az utcán találhatták magukat, mint ahogy az történt például Martin Striddel is 2017-ben, aki úgy nyilatkozott: a „muszlimok nem teljes emberek”. A párt ezen megfontolásokkal egyre inkább alkalmasnak mutatkozott rá, hogy kitörjön a „cordon sanitaire” fogságából, és aktív formálója legyen a svéd politikai életnek.
A politikai hadszíntér
Történelmileg a svédországi politikát két pártkoalíció határozta meg: a mérsékelt jobboldali szövetség és a mérsékelt baloldali vörös-zöld koalíció. A kiemelkedő pártok közé négy nem szocialista párt tartozott: a Mérsékelt Párt (korábban Konzervatív Párt), a Centrumpárt, a Liberális Párt és a Zöld Párt. Mellettük felsorakozott a két szocialista párt: a Svéd Szociáldemokrata Munkáspárt (SAP, közismert nevén a Szociáldemokrata Munkáspárt) és a Bal Párt (korábban Kommunista Párt). Az SAP szoros szövetségben állt a szakszervezetekkel, és a 20. század jelentős részében (1932 és 1976, valamint 1982 és 1991 között) hatalmon volt. A század végén és a 21. század hajnalán a hatalom a szociáldemokraták és a mérsékeltek között váltakozott.
A hagyományos politikai rendet azonban a 2010-es években drámaian megváltoztatta a Svéd Demokraták növekvő befolyása, akik végül 2010-ben lépték át a Riksdagban való képviselethez szükséges küszöböt a szavazatok 5,7 százalékát megszerezve. A párt a 2014-es választásokon 13 százalék körülire, a 2018-as választásokon pedig 18 százalék körülire növelte országos szavazatarányát. A Demokraták szerepének növekedését jelezte, hogy parlamenti erejükkel 2010-től kezdve képesek voltak gátat szabni a többségi kormánykoalíciók megalakulásának. Az így széttöredezett politikai rendszerben a kormányalakításnak 2010-től kezdve 3 lehetséges alternatívája mutatkozott meg:
-
kisebbségi kormányzás a korábbi koalíciós partnerekkel;
-
egy politikai spektrumokon átívelő koalíció, mely azonban súlyos nézeteltérések és politikai harcok lehetőségét hordozhatja magában;
-
egy olyan többségi koalíció kialakítása, ami bevonja a Svéd Demokratákat, ezáltal lebontva az évtizedek óta fennálló „cordon sanitaire-t”.
2010-től napjainkig az első két opció körül választott a svéd politika – azonban ez a közelmúltban számos sikertelen kormányzati kísérletet eredményezett.
A kordon lebontása és a jobboldal jövője
A kormányzati válságban a kordon folyamatos gyengülése vette kezdetét. Az első állomás 2019 decembere volt, amikor a középjobbot képviselő Mérsékelt Párt elnöke úgy nyilatkozott, hogy a jog és biztonság, illetve a bevándorlás és energia témakörében mindenképpen nyitott a Demokratákkal való együttműködésre. 2021-ben a Bal Párt és az SD először működtek együtt egy bizalmatlansági szavazás kapcsán Stefan Löfven korábbi miniszterelnök ellen. A legfrissebb krízist 2021-ben történt, mikor Svédország első női miniszterelnöke alig néhány órával kinevezése után lemondásra kényszerült. Magdalena Anderssonnak azután kellett sietősen távoznia frissen megszerzett pozíciójából, miután költségvetési tervezetét a parlamenti pártok nem fogadták el, és koalíciós partnerei, a Zöldek kiléptek a kormányzati szövetségből. Ehelyett a parlament megszavazta azt a költségvetést, amelyet a történelemben először nyújtottak be közösen az ellenzéki konzervatív Mérsékeltek, a Kereszténydemokraták és Svéd Demokraták. Anderssont végül november 29-én újból megválasztotta a Riksdag miniszterelnöknek, ugyanakkor 2022 szeptemberéig már az új költségvetés szerint kell kormányoznia.
Ha és amennyiben ez a hármas csoport koalícióra lépne jövő szeptemberben, a Politico mérése alapján a szavazati hajlandóságot alapul véve a most 45 százalék körül álló pártegyesülés jó eséllyel kormányzó többségre tehetne szert.
Mindent összevetve egyértelmű, hogy a Svéd Demokraták 2022-ben megkerülhetetlen tényezői a svéd politikának. Ha a korábban (a 2019-es választásokon) Löfvent és most Anderssont támogató mérsékelt jobboldali Centert, illetve Bal Pártot kizárjuk az együttműködésből, akkor a Mérsékeltek és a Kereszténydemokraták komoly választási helyzet előtt állnak, amennyiben sikert akarnak elérni a Riksdagban. Ha pedig valóban a Demokraták mellett teszik le a voksukat, könnyen elképzelhető: 2022 őszétől Svédország is belép a jobboldali pártok által vezetett országok egyre népesebb európai klubjába.
*
A cikk szerzője a 2021 novemberében megrendezésre került New Direction – Fiatal Vezetők Akadémiája elnevezésű nemzetközi konzervatív találkozón vett részt Stockholmban a Mathias Corvinus Collegium képviseletében. A konferencia a Mathias Karlsson által alapított Oikos think-tank és a Konservativa Förbundet konzervatív diákszervezet támogatásával valósult meg.
