173 éve, 1849. április 8-án tüntették ki Czetz Jánost a Magyar Katonai Érdemrend III. fokozatával a szabadságharc során szerzett érdemeiért. Az elismerés hátterében a Bem József parancsnoksága alatt álló erdélyi hadsereg újjászervezése, és a sorsdöntő piski csatában játszott fontos szerepe álltak.
A székely-örmény családból származó Czetz már fiatalkorában katonai pályára készült. Ifjú éveit Kézdivásárhely katonai nevelőintézetében, majd a híres bécsújhelyi Theresianum Katonai Akadémián töltötte. Az erdélyi intézetben sajátította el a hadászati alapismereteket, illetve a latin és német nyelvek mellett a katonai földrajz alapjait is. A császári akadémia falai között pedig további ismereteket és széleskörű arisztokrata műveltséget szerzett.
1842-ben Brassóba vezényelték, ahol csempészutak felügyeletét kapta feladatául. Első állomáshelyén alapos gyűjtőmunka során elkészítette a Magyar Hadnyelvtan című művét, amelyben a nyelvújítás mozgalmához csatlakozva a német katonai terminológia magyarra fordítását összesítette. 1846-tól a vezérkarban szolgált Bécsben, majd a Katonai Térképészeti Intézetben dolgozott.
Az első felelős magyar kormány kinevezését követően az Országos Honvédelmi Bizottmány katonai fogalmazója lett. 1849-ben csatlakozott a szabadságharchoz Erdélyben, Baldacci Manó táborkari főnökeként. Rövid ideig megbízott parancsnok volt, amely során újjászervezte a hadsereget. Bem József altábornagy kinevezését követően az új parancsnok mellett szolgált alezredesi pozícióban. Czetz precizitása és megfontoltsága jól kiegészítette Bem impulzív vezetői természetét. Czetz így emlékszik vissza felettesére és a híres téli hadjáratra:
Bem és Czetz a piski csatában Puchner Antal osztrák tábornok román felkelőkkel kiegészülő hadseregével szemben meghatározó győzelmet arattak, amely megalapozta a további erdélyi sikereket. Czetz Jánost érdemeiért tábornokká nevezték ki, ugyanakkor lovasbalesete miatt nem vett részt a betörő cári csapatok elleni harcban, a világosi fegyverletételnél sem volt ott.
A szabadságharc bukását követően álruhában kényszerült menekülésre. Segédtisztjével egy szekéren rejtőztek el, útközben számtalan segítőkész barát, háborúból hazatért gazda és férjét elvesztett özvegy támogatta a menekülésüket, amíg Komáromba értek. Habár csatlakozni szerettek volna Klapka György kitartó és hősies erőfeszítéséhez az utolsó erődítmény védelmében, az ostromzáron nem jutottak át. Czetz lakájnak álcázva utazott Bécsbe, majd kereskedőként Hamburgba, ahol hatalmas örömünnepséget tartottak a magyar emigráns katonatisztek számára bálokkal, bankettekkel. Társaival Poroszországból Párizsba ment, ahol csatlakozott a frissen alakuló, Teleki László korábbi párizsi nagykövet vezette magyar bizottsághoz, amelynek tevékeny alakja lett. A párizsi magyar katonatisztek és diplomaták révén széleskörű társadalmi kapcsolatokat alakított ki. Vasútmérnöki munkát vállalt és több európai körutazást is tett. Sevillában megismerkedett egy argentin hölggyel, akivel rövidesen össze is házasodott. Basilia de Rosas egy száműzött argentin politikus unokahúga volt, ami később kulcsfontosságú lett Czetz életében.
Szintén írói tehetségét dicséri Hamburgban megjelent német nyelvű tudósítása az erdélyi hadjáratról Bem’s Feldzug in Siebenbürgen in den Jahren 1848 und 1849 címmel (a kötet magyar fordítása Bem erdélyi hadjárata 1848–49-bencímmel 1868-ban jelent meg Pesten). Bekapcsolódott az osztrákok elleni francia-piemonti haditerv előkészítésébe, majd részt vett egy törökök oldalán harcoló magyar légió alapjainak felállításában is a krími háborúban. Végül azonban mindkét vállalkozás meghiúsult az európai politika érdekei és fordulatai következtében. 1860-ban úgy döntött, hogy elhagyja az öreg kontinenst és felesége szülőföldjén, új hazában kezd új életet.
Argentínában megkísérelte elfogadtatni tábornoki rendfokozatát az elnök közbenjárásával, de nem volt türelme a bürokrácia helyi ügymenetéhez. Ismét geológiai tanulmányai segítségével érvényesült, földmérő vizsgát tett és térképészeti munkákat vállalt. Rövidesen kinevezték a hadügyminisztérium katonamérnöki osztályának parancsnokává és ezredesi rendfokozatot kapott. Részt vett a Paraguay ellen 1864 és 1870 között folytatott háború előkészítésében, megszervezett egy teljes műszaki csapattestet, amelyet a szomszédos országba kellett volna vezetnie, ha betegsége meg nem gátolja ebben. Rövid gyógykezelés után ismét munkába állt és újra térképészeti feladatokat kapott. Fel kellett térképeznie a Brazíliával és Paraguay-jal szomszédos határvidéket, az észak-amerikai vadnyugathoz hasonlítható pampának nevezett síkságot. Határerődöket építtetett és elkészítette a terület vasúti hálózatának tervét is.
1869-ben Domingo Faustino Sarmiento elnök indítványára és Czetz ezredes csapatának tervei szerint megalapították az első argentin katonai oktatási intézményt, a Colegio Militart. A katonai iskola első igazgatója a nevét ekkor már spanyolosan ejtő Juan F. Czetz lett. Az igazgató azonnal megkezdte az argentin katonatisztek alapos felkészítését, melyet hátráltattak a kezdeti eszközbéli hiányosságok. Czetz élete végéig aktív szerepet vállalt a dél-amerikai országban, előbb a Topográfiai Intézet vezetője, majd főiskolai tanár, végül pedig vezérkari főnök lett.
A korábbi honvédtábornok nem feledkezett meg szülőhazájáról sem, cserébe a Magyar Királyságban is többször írtak róla a folyóiratok. Czetz 1868-ban magyar-osztrák egyletet alapított Buenos Airesben honfitársai támogatására, hazatérésének kérdése pedig a kiegyezés után többször is felmerült. A millenniumra készülő Széll Kálmán miniszterelnök tekintélyes nyugdíjat ajánlott fel a tábornok visszatérésének elősegítésére, de az Argentínában élő katonatiszt egészsége már nem engedte meg a hosszú utazást. Néhány évvel később, 1904 augusztusában, 82 éves korában elhunyt.
2017-ben az argentin nagykövetségen, 2019-ben pedig az óbudai Lékai bíboros téren avattak szobrot a messze földön híres tábornoknak. Emlékezetét a magyarországi örmény közösség is őrzi, amely 2001-ben emlékiratait is kiadta.
