A választottbírósági tanács döntése saját hatásköréről

            A 2017. évi LX. törvény a választottbíráskodásról (a továbbiakban: Vbt.) 17. § (1) bekezdése szerint „A választottbírósági tanács saját hatásköréről - beleértve bármely, a választottbírósági szerződés létrejöttét vagy érvényességét illető kifogást - maga dönthet. Ebből a szempontból a szerződés részét képező választottbírósági kikötést úgy kell tekinteni, mint a szerződés egyéb kikötéseitől független megállapodást. […]”

            A Compétence-compétence doktrína átültetésével a magyar választottbírósági törvény is megteremti a választottbírósági testület joghatósági kérdésekben való autonóm jogértelmezését: amennyiben a választottbíróság hatáskörének hiányát állapítja meg, a fél vagy felek ezen határozatot ugyan megtámadhatják állami bíróság előtt, azonban a választottbíróság mérlegelése, a szempontok, amelyek alapján határkörét vagy annak hiányát kimondja, teljes egészében a testület mérlegelésén múlik.

A szeparabilitás doktrínája

            A Vbt. 17. § (1) bekezdése a következő fordulattal folytatódik: „[…] A választottbírósági tanácsnak az a döntése, amely szerint egy szerződés nem jött létre vagy érvénytelen, nem vonja maga után a választottbírósági kikötés érvénytelenségét.” A törvény ezen megfogalmazása alatt a szeparabilitás doktrínájának átültetése értendő, vagyis, hogy a választottbírósági megállapodás jogi szempontból különálló, független attól a kereskedelmi szerződéstől, amelynek vagy amelyeknek a következményeként keletkező jogviták rendezésére megkötötték a felek.

            Talán elsőre nem evidens, miben áll annak a fontossága, hogy a választottbírósági kikötés akkor is érvényes (tehát a testület joghatóságát és hatáskörét megalapozó) legyen, amennyiben a főszerződés érvénytelen. A kereskedelmi életben azonban nagyon is fontos jogkövetkezményekkel járnak az érvénytelen szerződésekből fakadó követelések is – annak, hogy a felek közötti szerződés érvénytelenül jött létre bármely oknál fogva, nem kell azt jelentenie, hogy a felek vitarendezésre vonatkozó megállapodása (ezesetben a választottbírósági kikötés) is érvénytelennek minősüljön, hiszen éppen az érvénytelen szerződésből fakadó „maradvány kérdések” rendezésére sem mindegy, állami- vagy választottbírósági testületnek van hatásköre.

Hatáskörrel kapcsolatos kifogás

            A Vbt. 17. § (2) bekezdése szerint „A választottbírósági tanács hatáskörével kapcsolatos kifogást legkésőbb a védekezés előterjesztésével egy időben kell megtenni. Az, hogy választottbírót jelölt, vagy annak jelölésében részt vett, nem zárja ki, hogy a fél ilyen kifogást tegyen. A választottbírósági tanács hatáskörének túllépésére alapított kifogást a hatáskör feltételezett túllépésekor haladéktalanul elő kell terjeszteni. A választottbírósági tanács befogadhat kifogást később is, ha a kifogás késedelmét igazoltnak tekinti.” 

            A hatáskörmegállapítás kétségkívül az eljárás legitimációs alapköve, így garanciális, hogy minden lényegi kérdést megelőzően kerüljön eldöntésre. Az alperesnek ezt az első érdemi iratában kell megtennie, illetve bármely félnek haladéktalanul kell jeleznie hatásköri kifogását az eljárás során annak felmerülésekor. Maga a tanács dönthet az elkésetten előterjesztett kifogás befogadásáról, hiszen a hatáskör elkésett revideálása is kisebb hátrányt jelent a félre nézve, mint egy esetleges ítéletérvénytelenítés.

            Fontos kiemelni, hogy a jogszabály attól a féltől is megkívánja a választottbíró jelölését, aki a választottbírósági testület hatáskörére vonatkozó kifogással él, hiszen a kifogás elbírálására is szükség van egy testület felállására, azt pedig nem fogja megakadályozni önmagában az, ha a fél nem jelöl arbitrátort – továbbá, amennyiben a fél nem él a bírójelölés jogával, és határköri kifogásának nem ad helyt a testület, tulajdonképpen elveszíti a választottbíró-jelölés jogát, amely ezen alternatív vitarendezési módban a féli magánautonómia megvalósulásának egyik alappillére. 

Hatáskör rendezése előzetes kérdésként    

            A választottbírósági törvény pergazdaságossági szempontból teret ad a választottbírósági testület hatáskörének előzetes kérdésként való rendezésére is – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a hatáskört megállapító határozat ellen az azt kifogásoló fél már az eljárás korai szakaszában tudjon állami bírósághoz fordulni. A Vbt. csak a hatáskört megállapító választottbírósági határozat megtámadására biztosítja az állami bírósághoz fordulás jogát, ugyanis amennyiben a testület kimondja saját hatáskörének hiányát, az magával a választottbírósági testület autonómiájával lenne ellentétes, ha az állami bíróság a jogvita eldöntésére kényszeríthetné a választottbíróságot, annak ellenére, hogy az megállapította saját joghatóságának vagy hatáskörének hiányát. 

Ez azt feltételezné, hogy a két fajta bíróság (választott és állami) között hierarchikus viszony van, ez pedig nem igaz. Amennyiben a választottbíróság kimondja saját hatáskörének hiányát, a felek ügyük érdemi részét vihetik állami bíróság elé, a választottbírósághoz való fordulásra azonban szóban forgó jogvita tekintetében nem jogosultak. Amennyiben tehát a választottbíróság kimondja a választottbírósági kikötés érvénytelenségét vagy létre nem jöttét, az állami bíróságoknak egyszersmind eljárási kötelezettségük keletkezik, nem hivatkozhatnak a felek között megkötött kikötésre, amennyiben azt a választottbírósági testület érvénytelennek vagy nem létezőnek mondta ki. 

Olyannyira kötelező eljárnia az állami bíróságnak választottbírósági út kizártságának esetén, hogy a Legfelsőbb Bíróság BH 2009.299. számon közzétett döntésében kimondta, hiába mondta ki a rendes (állami) bíróság saját hatáskörének hiányát jogerősen, a választottbírósági testület ezt követően is dönthetett úgy, hogy nem jár el, minthogy nem volt érvényes választottbírósági klauzula a felek között – sőt, a bíróság kimondta, hogy a felek ezt követően is fordulhattak jogvitájukkal állami bírósághoz.

Összegzés

            A választottbírósági út a felek privátautonómiájának egyik legszélesebb körű kifejezése – bizonyos tárgykörökben a jogalkotó teret enged az alternatív vitarendezésnek, az ezt lefolytató szervnek is széleskörű mérlegelési teret engedve. A választottbíróság saját maga hivatott dönteni joghatóságáról és hatásköréről, amennyiben ennek hiányát állapítja meg, rendes bíróság nem kötelezheti az eljárás lefolytatására – a felek kizárólag abban az esetben fordulhatnak állami bírósághoz hatásköri határozat kapcsán, ha abban a testület hatáskörét állapította meg, a fél szerint azonban a választottbírósági kikötés létre sem jött, vagy érvénytelen. Ilyenkor pergazdaságossági szempontból is az a legcélszerűbb, ha a hatáskör meglétére vonatkozó vitás kérdéseket mielőbb tisztázzák a felek és az eljáró testületek. 

A választottbírósági kikötés és a hozzá kapcsolódó kereskedelmi szerződés külön életet él nemcsak a rájuk irányadó jog tekintetében, hanem az érvényességi vagy létrehozatali kérdésekben is – amennyiben a választottbíróság kimondja saját hatáskörét, a kereskedelmi szerződést azonban érvénytelennek vagy hatálytalannak, esetleg nem létezőnek titulálja, úgy abban az esetben is a választottbírósági testület hivatott a joghatás kiváltására alkalmatlan szerződés vitás kérdéseinek rendezésére – ez szintén garanciális elem a jogvitában álló felek magánautonómiájának szempontjából.            

Forrásjegyzék

  • A Polgári Perrendtartás és a kapcsolódó jogszabályok kommentárja. Szerkesztő: Varga István. HVG Orac Lap- és Könyvkiadó Kft. Budapest, 2018.
  • 2017. évi LX. törvény a választottbíráskodásról