„Mindörökre elválasztva látszanak a felszínen. Mégis vannak álmaik, s összeérnek szálaik, földalatti szálaik” – írta Báldi Bálint a Két ősz-öreg nyárfa című versében. Hasonlóképpen vélekedhetünk Lengyelország és Magyarország évezredes viszonyáról is. Az utóbbi időben ugyan az európai uniós jogállamisági viták markánsabbá tették a kelet-közép-európai páros egymásrautaltságát, a fősodratú médiát követve mégis arra a következtetésekre juthatunk: Oroszország ukrajnai inváziója elsöpörheti a nyugat-európai döntéshozók nemtetszését sokszor kiváltó bajtársi összetartást Budapest és Varsó között. „A háború megroppantotta a lengyel−magyar politikai szövetség alapjait.” „Lengyel állami vezetők kritizálják a magyar kormányt, amiért az nem ítéli el nyíltan Vlagyimir Putyin agresszióját.” „Csalódást okoz a lengyel kormánynak Orbán Viktor hozzáállása az ukrán helyzethez.” Ilyen kijelentések lepték el a sajtót Európa-szerte. Mindazonáltal,
Kezdjük ez utóbbival.
A lengyel társadalom történelmi okokból alapvetően ruszofób attitűdjéből következő külpolitikai kényszerpálya miatt Varsó abban érdekelt, hogy Budapest is járuljon hozzá a Föderáció nemzetközi pozícióinak gyengítéséhez az ukrán hadseregnek nyújtott fegyverszállítmányokkal, minden Oroszországgal szembeni szankció megszavazásával, az uráli–szibériai kőolaj- és földgázszállítmányok lehetőség szerinti mielőbbi leállításával és a Kremlin ukrajnai akciójának nyílt elítélésével. Mindezt Hazánk egyelőre egyáltalán nem, vagy csak vonakodva hajlandó megtenni. Az oroszországi energiahordozók embargója ugyanis súlyos következményekkel járna a tengeri kijárat híján mérsékelt infrastrukturális alternatívákkal rendelkező magyar gazdaság számára, amely függősége az orosz energiaellátástól mintegy 50%-kal magasabb, mint a szénforrások tekintetében egyébként közel önellátó Lengyelországé.
Ráadásul, nem először került szembe egymással a lengyel és a magyar politikai érdek. A napóleoni háborúk idején a magyarok Habsburg oldalon küzdöttek az államuk egységének visszaállítását a francia császártól remélő lengyel katonák ellen. A két világháború között a lengyelek a Párizs környéki békeszerződések fenntartása céljából szövetségre keltek a kisantant országaival, hiszen az szavatolta az államuk frissen elnyert függetlenségét.
Következésképpen a stratégiai érdekeink és céljaink megegyeznek, legfeljebb az azok eléréséhez szükséges eszközök megválasztásában adódik nézeteltérés a felek közt.
A média által felkapott eseti nézetkülönbséget Lengyelország és Magyarország vezetése között újabb fénytörésbe helyezte, mikor Andrzej Duda lengyel elnök különösen örömteli fejleményként üdvözölte, hogy Novák Katalin, frissen beiktatott magyar köztársasági elnök első külföldi hivatali látogatása 2022. május 17-én éppen Lengyelországba vezetett, amit a két nép közötti tartós barátság jeleként értelmezett a lengyel államfő. A találkozó során a két elnök méltatta a politikai nézeteik és a társadalmi–erkölcsi értékrendszereik közötti hasonlóságokat, amelyek megnyilvánulásaként közösen ítélték el ismételten a putyini agressziót, s követelték a háborús bűnök kivizsgálását és megbüntetését. A két nemzet ezeréves egymás mellett élése és egymásrautaltsága ezúttal is hozzájárult ahhoz, hogy az álláspontok és az államérdekek kölcsönösen alapos ismerete és tiszteletben tartása mellett az államfők megértően viszonyuljanak a másik fél érveléséhez az oroszországi szénhidrogének behozatalára vonatkozó VI. uniós szankciós csomag elfogadása kapcsán felmerült vitában. Duda elnök megértést tanúsított a stratégiai adottságok okán az oroszországi földgáz- és kőolajszállítmányoktól erősen függő magyar gazdaság szűk mozgásterét illetően, Novák elnökasszony pedig együttérzően nyilatkozott az EU egységes fellépését sürgető lengyel törekvésről.
Az oroszországi kőolaj- és földgázcsapok elzárásának szükségességét és megvalósíthatóságát illető viták csak a felszínen tűnnek antagonisztikus nézeteltérésnek Budapest és Varsó között, hiszen maga az elnöki eszmecsere mutatott rá, hogy a két visegrádi partner voltaképpen nem összekülönbözött, hanem egy újabb közös politikai célt talált az uniós érdekérvényesítésben: a két országnak elemi érdeke, hogy megkaphassa a jogállamisági viták okán Brüsszel által visszatartott uniós forrásokat, amelyeket Magyarország többek között az energiapiacának diverzifikációjára fordíthatna, ezáltal is lehetővé téve a lengyel kormány által követelt egyöntetű uniós energiaembargót Oroszországgal szemben.
Már Géza fejedelmünk is Lengyelhonból talált magának házastársat, és Lengyelországban, lengyel anyától született Szent László királyunk. IV. Béla Kinga nevű lánya szintén lengyel uralkodóhoz ment férjhez a XIII. században, s alig száz esztendő elteltével a magyar trónon ülő Károly Róbert pedig Ulászló lengyel király lányát vette feleségül. Ekkoriban zajlott a visegrádi királytalálkozó, amelynek folyományaként létrejött a Nagy Lajos nevével fémjelzett magyar–lengyel perszonálunió, akinek kisebbik leánya, Szent Hedvig is a lengyel trónon ülhetett, s fiát a magyar rendek I. (Jagelló) Ulászló néven választották királyukká a XV. század derekán.
Mátyás királyunk özvegyét, Beatrix hercegnőt a szintén Jagelló-házi II. Ulászló vette nőül, akinek második feleségétől származó fia, a mohácsi csatában életét vesztő II. Lajos királyunk volt. Szapolyai János és Báthory István is Jagelló-lánnyal kötött házasságot, ami által Erdély vitte tovább a lengyel−magyar dinasztikus kapcsolatokat. Következésképp Magyarország török uralom alóli felszabadítását a Rákócziak és a Habsburgok is kizárólag lengyel segítséggel látták megvalósíthatónak.
A két nép között élénk kulturális, kereskedelmi és egyházközi interdependenciák alakultak ki. A XIX. században a magyar értelmiség támogatta a lengyelek honegyesítő törekvéseit, és a magyar szabadságharc ügyéért ragadott fegyvert Bem József vagy éppen Dembinszky Henrik. Az 1863-as felkelésben a lengyelek oldalán harcolt Eszterházy Ottó, Nyáry Ferenc, Wallis Béla és Herman Ottó, de magyar önkéntesek küzdöttek a lengyel függetlenségért az első világháborúban is. A XX. századra ismét erős politikai, tudományos és művészeti kötődések alakultak ki a két ország között, s a magyar kormány százezerszám fogadott be katonai és civil menekülteket Lengyelország újabb feldarabolását követően.
A regionális egymásrautaltságnak gazdasági megnyilvánulásai is vannak. A két gazdaság közötti árucsere mértéke növekvő tendenciát mutatott az elmúlt 10 esztendőben. Gazdaságszerkezet vonatkozásában jelentős hasonlóságokat fedezhetünk fel a két ország között, ami az EU-s kohéziós politikák számos vonatkozásában érdekazonosságot teremt Lengyelország és Magyarország között. Tavaly az egy főre jutó bruttó hazai össztermék Hazánkban 18 968 dollár, míg Lengyelországban 17 815 dollár volt. A GDP-arányos államháztartási kiadások is hasonlóan alakultak a vizsgált időszakban (47,9% és 44,2%). A munkanélküliségi ráta 2022 márciusában mindkét gazdaság tekintetében 3% körüli értéken állt, és az átlagkereset vonatkozásában is hasonló számokat láthattunk (17 815 dollár és 16 604 dollár).
A két uniós tagállamnak megbízható és tartós szövetségesre van szüksége számos közösségi döntéshozatali fórumon – kiváltképp a jogállamiságot illető viták fórumain. Mindezért a magyar miniszterelnök a partneri viszony helyreállítását és megszilárdítását szorgalmazta Lengyelországgal. A geopolitikai érdekazonosságok mellett a két nép közötti erős történelmi–kulturális kapcsolatok is kiváló alapul szolgálhatnak az uniós színtéren egyébként immár hét esztendeje szoros ideológiai szövetségben álló lengyel és magyar kormány között az ukrán helyzet kapcsán kiéleződött nézeteltérés elsimításához.
Mint láthattuk, csak az újkori történelmünk során számos alkalommal harcoltunk egymással szemben álló oldalakon, de mindez a két nép baráti viszonyát sohasem tudta torzsalkodássá fordítani. Miért alakulna ez éppen most másként, amikor egy szövetségben, egy oldalon, egy értékrend mellett kiállva, egy cél mellett törünk lándzsát ukrán barátaink mellett, s az orosz agresszióval szemben?
És ne felejtsük azt sem, hogy a Magyarország és Lengyelország vonatkozásában Brüsszel által megfogalmazott jogállamisági hiányosságok és értékrendbeli különbözőségek okán az Európai Bizottságnak taktikai okokból alapvető érdeke a két kelet-európai tagállam véd- és dacszövetségének – legalábbis átmeneti – szétforgácsolása.
Van ez így. A hetvenes–nyolcvanas évek folyamán Moszkva több ízben is sikertelenül kísérelte meg a suttogó propaganda segítségével egymás ellen hangolni a lengyel és a magyar társadalmat, minekután az azokon belül a diktatórikus berendezkedéssel szembe helyezkedő körök lelkesen támogatták egymást 1956 őszétől kezdve. Sorra köttettek a vegyesházasságok, virágzott a szamizdatirodalom, a rendszerváltoztatást követően pedig a két ország vezetése számos diplomáciai és politikai gesztust tett a másik fél irányába a barátság megnyilvánulásaként: emlékműveket avattak, egyesületeket hoztak létre, segítséget nyújtottak egymásnak a természeti katasztrófák során. Március 16-át a lengyel–magyar barátság napjává, 2016-ot pedig a magyar–lengyel szolidaritás évének nyilvánította a két állam országgyűlése.
A többsebességes Európa modelljének elutasítása, az illegális bevándorlás jelentős biztonsági kihívásként azonosítása, a népesedési problémák nagyvonalú családtámogatási politikákkal való orvoslása, a régió nemzetközi versenyképességének elősegítése, a tagjelölt státuszú országok EU-csatlakozásának támogatása, valamint a hagyományos társadalomszervezési elvekhez való ragaszkodás mind-mind összekovácsoló erő a két nemzet viszonyában. A történelmi és a geopolitikai perspektívákat figyelembe véve tehát minden feltétel adott az együttműködés sikeres folytatásához, kiváltképp, ami az Európai Bizottság által jelenleg visszatarott uniós források mielőbbi folyósításáért folytatott közös fellépést illeti.
