2021 júniusában egy baloldali, cionista, szélsőjobboldali és arab elemeket is magába foglaló koalíció került hatalomra Izraelben. 2022. április 6-án azonban a Yamina párthoz, vagyis Naftali Bennett miniszterelnök jobboldali pártjához tartozó Idit Silmann Nitzan Horovitz baloldali egészségügyi miniszter javaslata miatt jelentette be, hogy nem támogatja a koalíciót – Horovitz ugyanis beengedett volna a kórházakba olyan ételeket, amelyeknek a fogyasztása a pészach (az egyiptomi kivonulás ünnepe) alatt nem számít kósernek. Silmann képviselő lépése a koalíció szempontjából nem lett volna jelentős – egyéni szemszögéből annál inkább, ugyanis ha nem alapít új frakciót, nem indulhat a következő választáson –, ugyanakkor ezzel a kormánykoalíció elvesztette a többségét a 120 fős Knessetben. Korábban éppen amiatt kellett ismételgetni a választásokat, mert egyszer sem jutott 61 helyhez egyik oldal sem (a korábbi miniszterelnök, Benjamin Netanyahu vezette Likud és a vele szembenálló, a baloldaltól a szélsőjobbig ívelő koalíció).
Április 18. után a Mansour Abbas vezette Ra’am nevű arab párt függesztette fel tagságát a koalícióban – ők hat hellyel rendelkeztek. Bár május 8-ig nem ülésezett a parlament, és végül sikerült is kiegyezni a párttal, ez a lépés amellett, hogy több Izraelen kívüli szereplőt (gázai vezetők mellett Jordánia királyát) is megmozgatott, nagyon erősen mutatta a koalíció működőképtelenségét – már csak azért is, mert hosszú időn keresztül bizonytalannak tűnt, hogy a Ra’am vajon végleg kilép-e a koalícióból.
A kormánykoalíció stabilitása?
Ugyan Ra’am végül visszatért a koalícióba, ez nem jelentette azt, hogy stabilizálódott a koalíció. A baloldali Meretz párthoz tartozó Ghaida Rinawi Zoabi képviselő az arab kisebbséget ért megkülönböztetések miatt már május 19-én bejelentette kilépési szándékát a koalícióból. Ez a Ra’am párt fellépésénél ugyanakkor jóval jelentékenyebbnek bizonyult, hiszen még saját pártja is megrendüléssel fogadta; az ellenzék ugyanakkor megkezdte a parlament feloszlatásáról való szavazás előkészítését.
Zoabi hiába vonta vissza lépését, a kormánykoalíció helyzete továbbra sem stabilizálódott. Ennek június közepén látszódott meg legszimbolikusabb – és talán legerősebb – jele: maga a miniszterelnök tiltotta meg ugyanis szövetségeseinek, hogy megszavazzanak egy törvényjavaslatot, amely tiltotta volna vád alatt álló képviselők – például Netanyahu – miniszterelnökké válását, mivel Nir Orbach képviselő (Yamina) bejelentette, hogy ebben az esetben kilép a koalícióból. Csakhogy a koalíciót éppen Netanyahu-ellenessége tartotta egyben, így a törvényjavaslat miniszterelnöki elvetése mintha a koalíció bukását jelezte volna előre. A koalíció ezen időszaka alatt nem mellesleg a Yamina-párthoz tartozó belügyminiszter, Ayelet Shaked is kifelé kacsintgatott a koalícióból, bár erős túlzásnak tartom kijelenteni azt, hogy Netanyahu érdekeit vette volna figyelembe.
A kormánykoalíció bukása
Június 20-án jött el a napja annak, hogy Naftali Bennett és Jair Lapid megállapodtak a kormánykoalíció feloszlatásáról. Ennek legvalószínűbb a következménye a – zsidó ünnepek miatt – leghamarabb október 25-én megtartandó választás. Egész eddig Jair Lapid, a korábbi külügyminiszter vezeti majd a(z ideiglenes) kormányt. Egyébként Bennett és Lapid közt korábban volt egy megállapodás, mely szerint a ciklus feléig Bennett, utána pedig Lapid vezeti a kormányt – valószínűleg nem így képzelték el.
A válság alatt összesen három jobboldali, de kormánypárti (Yamina) képviselő szállt szembe a koalícióval, közülük Nir Orbachra valószínűleg számíthat a jövőben a Likud, Netanyahu pártja. Netanyahu és szövetségesei összesen 55 hellyel rendelkeznek a parlamentben, ha Orbachot is hozzájuk számítjuk, akkor is még további öt helyre lenne szüksége a Likudnak a többséghez – és így a választások nélküli kormányváltáshoz. Amennyiben a korábbi koalíciós partnerek ki tudnának egyezni, akkor az eddig is instabil kormánykoalíció is folytatódhatna, de erre igen kicsi az esély, mivel Bennett és Lapid közös elhatározással jelentette be a feloszlatást. Ráadásul a koalíció a feloszlatás módjáról sem tudott megegyezni: június 20. és 23. közt a rengeteg ellenzéki javaslat mellett rengeteg kormánykoalíciós javaslat is érkezett a parlamentben a koalíció feloszlatásáról.
Egy június eleji mérés szerint a legtöbb helyet a Netanyahu vezette Likud szerezné meg, de ez még mindig csak 35 fő, így amennyiben a Likud nem tud egy erős szövetséget kiépíteni – korábban nem tudott, így került a koalíció hatalomra –, hosszabb távú instabilitás jöhet az izraeli politikában. Persze elképzelhető, hogy ismét egy olyan koalíció kerül hatalomra, mint a mostani – amelyet azonban egyedül Netanyahu-ellenessége kovácsolt egybe, sikertelenül. Ráadásul Bennett pártja is veszít tárgyalási pozícióiból, hiszen támogatóinak egy része árulásnak tekinti azt, hogy beállt a koalícióba, korábban ugyanis mind Netanyahuék megpróbálták megnyerni pártját.
Hosszabb távú, az izraeli nemzetiségi és vallási ellentétekre gyakorolt hatása lehet annak, hogy alig egy év után megbukik az a koalíció, amely először foglalt magába arab pártot. Ez mind az arabokra, mind a zsidókra olyan hatást gyakorolhat, amely tovább növelheti a szakadékot – ráadásul az arab nemzetiségű lakosságot akár gázai erők fanatizálhatják is, hiszen nemcsak a választóknak, hanem a politikusoknak is megrendült a hitük az izraeli politikában.
