A Fairfax megyei bíróság ítéletében a felperes Johnny Depp keresetét jóváhagyva mintegy 15 millió dollár, azaz majdnem hatmilliárd forint kártérítés megfizetésére kötelezte Amber Heardet. A közel három hónapig tartó eljárást a média világszerte élőben közvetítette. A per ismét felszínre hozta a családon belüli erőszak kérdéseit az Egyesült Államokban, ami továbbra is mutatja annak megoldatlanságát az amerikai közvélemény szemében.

De miről is szólt az ügy és hogyan lett belőle Amerika valaha volt egyik legmegosztóbb rágalmazási eljárása?

A két színész 2009-ben ismerkedett meg a „Rumnapló” című film forgatása közben. 2015-ben kötött házasságukat nagyon rövid időn belül, 2016-ban követte válásuk. Házasságuk egyértelmű és helyrehozhatatlan megromlásán kívül Heard fizikai bántalmazásra és megfélemlítésre is hivatkozott a bontókereset benyújtásakor. Két évvel később, 2018-ban Heard egy op-edben tárta nyilvánosság elé házasságuk sötét részleteit. Az op-ed kitért fizikai abúzusra, szexuális bántalmazásra és más hasonló, Depp rossz hírét keltő esetekre. A Washington Postban megjelent írást hamar átvette szinte minden jelentősebb sajtótermék, mindegy 10 millió dolláros veszteséget és pénzben aligha kifejezhető mértékű jó hírnévben szenvedett sérelmet okozva Johnny Depp számára. A cikk napvilágra kerülését követően több filmstúdió is szerződést bontott Johnny Deppel, hozzájárulva számos szerepének elvesztéséhez.

A helyzeten nem segített az a tény sem, hogy Amber Heard válásuk alatt távoltartási végzés kilátásba helyezését kérte Deppel szemben, valamint, hogy már korábban egy hasonló eljárás zajlott a felek között az Egyesült Királyságban.

A bírósági eljárás alatt Depp és ügyvédei igyekeztek cáfolni minden rágalmazó kijelentést, ami az op-edben került napvilágra. Ugyan nem akarták tagadni a családon belüli erőszak megtörténtének kérdését, de Deppet inkább annak elszenvedőjeként, sem, mint tetteseként igyekeztek beállítani. Ez alatt Heard jogi csapata az op-edben leírt vádak tényként való beállításán dolgozott, kiemelve, hogy a szólásszabadság az amerikai Alkotmány első kiegészítése alatt kiemelt védelmet élvez. A tény, hogy a teljes eljárást a sajtó élőben közvetítette, nem könnyítette meg sem a bíró, sem az esküdtszék dolgát. A közvélemény a kezdetektől beállt Johnny Depp mögé, ami megkérdőjelezheti a pártatlan döntéshozatalt.

A Washinton Post által közölt op-edben Heard többek között olyan állításokat tett, minthogy „Valós időben tapasztaltam meg, hogy az intézményeink hogyan védik az erőszakkal vádolt férfiakat.”, illetve részletezte azt is, hogy a bántalmazás következtében hogyan veszített el egy fontos filmszerepet és egy nemzetközi divatmárka reklámozásának lehetőségét. Viszonkeresetében ezekre a károkra is alapozva kért volt férjétől óriási összegű kártérítést a virginiai per alatt. Mivel az op-ed különösen érzékeny témát érintett, illetve kifejezetten a női rajongók között okozott személyiségi jogi sérelmet Deppnek, ügyvédeivel bírósági eljárást kezdeményeztek Heard ellen.

Az eljárás végén az ítélet meghozataláról szóló hírek perceken belül ellepték a közösségi médiát. Több millióan használták a #JusticeForJohnnyDepp hashtaget, kifejezve egyetértésüket a bírói döntéssel. A döntés fogadtatása egyértelműen jó volt a nyilvánosság szemében, melyhez hozzájárult a médiavisszhang is, amely az eljárás kezdetétől fogva folyamatosan kísérte azt. Az ügy azonban újra nyilvánosságra hozta a családon belüli erőszak körüli vitákat az Egyesült Államokban. Az esetet sokan a „#metoo” utóéleteként emlegetik, amely az elmúlt években okozott világszerte óriási médiavisszhangot. 

Nagy kérdés azonban, hogy a per és annak megjelenése a sajtóban mennyire fogja szolgálni az erőszak áldozatainak ügyét. Ugyan még az ítélet nem jogerős, lévén Heard fellebbezést nyújtott be ellene, a közvélemény egyértelműen beállt Johnny Depp mögé. Mindez a későbbiekben megnehezítheti a hasonló esetek nyilvánosságra kerülését, hiszen az áldozatok a korábbinál is nagyobb figyelemben, valamint hűvösebb fogadtatásban részesülhetnek. Felmerül az esélye továbbá annak is, hogy az erőszakkal megvádolt férfiak Johnny Depp ügyét fogják felhasználni az áldozatok rossz fényben történő feltüntetéséhez.

Mivel hasonló bűncselekmények elkövetése esetében a látencia elég magasnak tekinthető, az áldozatok sajnos még nehezebben lesznek kénytelenek a nyilvánosság elé állni.