A nagymintás ifjúságkutatás 2020-as eredményei szerint a 15–29 éves fiatalok mindösszesen 13 százaléka gyermekes. (Természetesen a kérdés bonyolult, hiszen lehet vér szerinti, de lehet nevelt gyermekről is szó - olyanról, aki a megkérdezett fiatallal él és olyanról is, aki nem. A 13 százalék azokra vonatkozik, akiknek már született gyermeke.) Ebben az életkorban sokkal fontosabb az a kérdés, terveznek-e gyermeke(ke)t a fiatal párok; szeretnének-e egyáltalán párkapcsolatban élni. A kutatásból készült számos elemzés megállapítja, a magyarországi fiatalok szeretnének gyermek(ek)et vállalni, a leggyakrabban kétgyermekes jövőkép rajzolódik ki előttük, és alapvetően házasságban képzelik el az életüket.
A gyermekvállalással kapcsolatos gondolkodás sok esetben összekapcsolódik a lemondással – azaz, mi mindent szükséges megvonnia magától az embernek ahhoz, hogy gyermeke lehessen, vagy épp fordítva: milyen okai lehetnek annak, ha valaki úgy dönt, nem vállal gyermeket. Egyik leggyakoribb ilyen lehetséges ok az oktatási rendszerben eltöltött idő kitolódása, amellyel kapcsolatban az utóbbi napokban sokféle gondolat pezsdítette meg a közéletet, de az érintettek – a fiatalok – gondolatai háttérbe szorultak.
A fiatalok számára fontos, hogy gyermekeik legyenek
Habár a 15–29 éves fiatalok túlnyomó többsége gyermektelen, 83 százalékuk inkább vagy nagyon fontosnak tartja, hogy legyenek gyermekei. Ebben a kérdésben a fiatalok határozottan tudnak dönteni, mindössze 3 százalék nem tud ebben a kérdésben egyértelműen állást foglalni. Talán nem meglepő, hogy a nemek szerint jelentős különbség mutatkozik meg, míg a lányok/nők fele (50 százalék) nagyon fontosnak tartja, hogy gyermeket vállaljon, addig a férfiak/fiúk esetében ez mindössze egyharmados (33 százalék) arányt tesz ki. Ha iskolai végzettség szerint vizsgálódunk, megállapíthatjuk, hogy a leghatározottabb gyermekpárti véleménnyel a diplomások jellemezhetők, 52 százalékuk nagyon fontosnak tartja a gyermekvállalást, míg érettségi alatt nem éri el a 40 százalékot ez az arány. Továbbmenve a háromdimenziós keresztkapcsolatok vizsgálatában megállapíthatjuk, nincs olyan csoport, aki fontosabbnak tartaná, hogy legyenek gyermekei, mint a diplomás nők (61 százalék).
Legyünk ugyanakkor megfontoltabbak, mielőtt végleges választ kiáltunk, ugyanis nyilvánvaló, hogy a 15–29 éves fiatalok jó része elméletben sem szerezhette még meg a felsőfokú végzettségét, azaz a sok leendő diplomás momentán legfeljebb általános- vagy középiskolai végzettséggel szerepel a mintában. A jelenleg tanulmányokat folytatókon belül is megmutatkozik, hogy a felsőoktatásban tanulók és kiemelten a mesterképzést folytatók fontosabbnak tartják a gyermekvállalást, mint alacsonyabb képzési szinteken tanuló társaik.
A gyermekvállalás inkább negatívan hat a tanulási lehetőségekre
Annak ellenére, hogy az iskolai végzettség növekedésével a gyermekvállalási tervek is erősödnek a gyermekvállalásról a 15–29 éves fiatalok mégis úgy gondolkodnak, hogy inkább rontja a tanulási lehetőségeket, mintsem javítaná. Az 1-től 5-ig terjedő skálán – ahol az 1-es jelentette, hogy a gyermekvállalás nagymértékben rontja, míg az 5-ös, hogy teljes mértékben javítja az emberek tanulási lehetőségeit – a többség (39 százalék) a 3-as értéket jelölte meg, amit csak részben tudhatunk be határozatlanságnak (hiszen a kérdezett válaszolhatta azt is, hogy nem tudja megítélni). Valamivel többen vannak (32 százalék), akik inkább negatív, mint akik pozitív hatást éreznek (25 százalék). A gyermekvállalás fontosságának beemelésével változnak az arányok, akiknek fontos, hogy gyermeket vállaljanak, kevésbé érzik a negatív hatást, szinte kiegyenlített polaritást tapasztalhatunk.
A gyermekvállalás hatásának megítélése a tanulási lehetőségekre nemek szerint nem különbözik; az iskolai végzettség szerinti különbségek viszont arra utalnak, hogy a magasabb iskolai végzettséggel rendelkezők megfontoltabban, kevésbé szélsőségesen nyilatkoznak a kérdésben.
Gyermekvállalás vagy és (tovább)tanulás!
A nagymintás ifjúságkutatás eredményeiből megállapíthattuk, hogy az elmúlt évtizedben csökkent a tanulni vágyó 15–29 éves fiatalok aránya. A 2020-as adatok azt mutatják, hogy a fiatalok bő ötöde (27 százalék) gondolkodik további tanulmányok folytatásában, a lányok/nők valamivel nagyobb arányban (30 százalék), mint a fiúk/férfiak (25 százalék). Iskolai végzettség szerint vizsgálva kiemelkednek a legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezők (47 százalék), ez azonban inkább a korcsoportból és a tankötelezettség szabályaiból következik, mintsem a végzettség hatása lenne.
A tanulni szándékozók körében a gyermekvállalás fontosabb, mint azok körében, akiknek nincsenek ilyen terveik. Azok között, akik szeretnének még tanulni, minden második megkérdezett (47 százalék) nagyon fontosnak tartja, hogy gyermekei legyenek; a lányok/nők esetében ez az arány még magasabb (56 százalék).
A 2020-as nagymintás ifjúságkutatás adatai szerint az adott kérdésre válaszoló, gyermeket tervező fiatalok átlagos gyermekszámra vonatkozó becslése alapján elmondható, a fiatalok átlagosan két gyermeket terveznek. (Ha ehhez hozzávesszük azokat, akik nem terveznek gyermeke(ke)t az átlag 1,8.) A fentiek alapján adja magát a kérdés, hogy a tervezett gyermekszám kapcsolódik-e a nemhez, az iskolai végzettséghez, illetve a tanulási tervekhez. Beleszámolva azokat is, akik nem terveznek gyermeket a nem tekintetében megfigyelhetünk egy enyhe (de statisztikai értelemben szignifikáns) különbséget a lányok/nők javára, akik valamivel magasabb gyermekszámot terveznek, mint a fiúk/férfiak (1,8 vs. 1,7). Hasonlóképpen kis különbséget láthatunk az iskolai végzettség kapcsán: a legalacsonyabb (1,9) és a legmagasabb végzettségűek (1,8) valamivel több gyermeket terveznek, mint a középfokú végzettséggel bírók. A tanulási tervekkel rendelkezők esetében is átlagosan több gyermeket (1,9) figyelhetünk meg, mint a tanulási terveket nem dédelgetők között (1,6). A fentieket végigolvasva meg sem lepődünk, hogy
Hirdethetünk tehát végeredményt? Korántsem!
A fenti gondolatmenetet követve talán megfogalmazódott bennünk – ahogy arra fentebb utalás is történt – hogy az iskolai végzettség összefügg az életkorral, márpedig ez azt jelenti, hogy a gyermekvállalással kapcsolatos attitűdök összefüggése az iskolai végzettséggel az életkornak (is) köszönhető. Mindezt számszerűsítve megfigyelhetjük, hogy míg a legfiatalabb korcsoportban, a 15–19 évesek között minden harmadik (34 százalék), a 20–24 évesek között valamivel többen (39 százalék) és a 25–29 évesek között már minden második (50 százalék) fiatal számára nagyon fontos a gyermekvállalás. (Hasonlóképpen, az életkor pozitívan korrelál a tervezett gyermekszámmal, azaz az életkor növekedésével nő a tervezett gyermekszám is.)
Az életkor és az iskolai végzettség szerint is vizsgálva a gyermekvállalás fontosságát megállapíthatjuk, hogy a 15–19 évesek között az érettségizettek számára a legfontosabb, hogy gyermekük legyen (36 százalék számára nagyon fontos); a 20–24 évesek között, a legfeljebb általános iskolai végzettséggel bírók körében a legmagasabb (55 százalék) azok aránya, akik nagyon fontosnak tartják a gyermekvállalást. A fentiek alapján lehet, a 25–29 közötti diplomások esetében várnánk kiemelkedő gyermekvállalási kedvet. Az adatok részben igazolhatják a várakozásainkat, ugyanis legalább minden második diplomás (54 százalék) szerint nagyon fontos, hogy gyermekei legyenek, ugyanakkor a legfeljebb általános iskolai végzettséggel bírók esetében háromból ketten gondolkodnak így (67 százalék). Ha a nemeket is figyelembe vesszük a legfeljebb általános iskolai végzettséggel bíró 25–29 éves nők közel háromnegyede (72 százalék), míg diplomás társaik hattizede (60 százalék) számára nagyon fontos, hogy gyermekei legyenek.
Mindez azt jelenti tehát, hogy az alacsony végzettségű nők esetében számíthatunk arra, hogy a jövő nemzedékének derékhadát adják majd? Aligha. A 25–29 éves diplomás nők közel ötszörannyian vannak, mint a legfeljebb általános iskolát végzett társaik – ez azt jelenti, hogy a némileg alacsonyabb gyermekvállalási hajlandósággal is több gyermeknek lesz felsőfokú, mint ahánynak alapfokú végzettségű édesanyja.
