Kiváltképpen az elmúlt két évtizedben, mikor is a kritikai fajelmélet nyomán a különféle társadalmi konvenciók, történelmi események felülvizsgálatára került sor. Az eredmény egyben ítéletté is vált, az Amerikai Egyesült Államok egy rasszista ország, melynek alapítói maguk is rasszisták voltak, s teljes mértékben demokráciaellenesek. A történelmi revizorok állítása szerint az Amerikai Alkotmány, a különböző törvények mind egy szűk, fehér gazdasági elit kiszolgálását biztosította. Jelen írásban bemutatjuk valójában hogyan vélekedtek az alapító atyák, s azt, hogy ez az új történelemszemlélet téves.
Az egyik legnagyobb tévhit az alapítókról, hogy ugyan a Függetlenségi Nyilatkozatban kimondták, hogy „minden embert egyenlőnek teremtettek”, ez azonban csak a fehér férfiakra vonatkozott. Ezzel szemben az alapítók valójában egyenlőnek tartották a nőket és a feketéket is.
A nők eltérő szerepet töltöttek be a társadalomban, mint a férfiak. Az alapítók felfogása megegyezik a többezer éves tradícionális családmodellel. A nők feladatait, ahogyan a férfiakéit is, azok természete határozta meg. Mivel mindig is megfigyelhető volt, hogy a nők egyes feladatokban természetüknél fogva jobbak, mint a férfiak, mint például a gyermeknevelés, háztartás, így a nők társadalmi szerepe ezen feladategyüttesben testesült meg. Megjegyzendő, hogy a háztartási feladatok különböző gépek használata nélkül sokkalta több időt vett igénybe, valamint a gyermeknevelés is időigényesebb volt, mivel a korban gyakorta 6-8 gyermeket is szültek a nők. Ennek okán a család „külügye” a férfiak feladata volt, akiket természetüknél fogva rátermettebbnek is tartottak a család vezetésére, anyagi ellátására. Ez összefügg azzal, miért nem szavaztak (javarészt) a nők a XVIII. század Amerikájában. Mivel a nőknek nem volt idejük politikával foglalkozniuk, s férjeikre voltak utalva azok kereső szerepe miatt, így az alapítók úgy vélték szavaztuk pusztán a férjeik szavazatának megduplázása volna, emiatt sokan nem is tartották helyesnek a szavazatijog efféle kiterjesztését, hiszen az „többletszavazatott” jelentett volna a házas férfiaknak. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg ma is, ahogy arra Thomas G. West rámutat a nemek közötti szavazataránybeli különbség „valójában házasságibéli különbség mintsem nemi különbség… különbség nők között, akik javarészt élvezik férjük támogatását és olyan nők között, akik javarészt ki vannak téve annak, vagy valójában is függenek az államtól”, utóbbi alatt utalva az elvált nőkre. Ettől függetlenül szavaztak nők is a korai amerikai köztársaság korában. New Jersey államban például az 1790-es években gyakran jártak a nők is szavazni. West megjegyzi ugyanakkor, hogy sem a Függetlenségi Háború előtt, sem azt követően nem követeltek a nők szavazati jogot maguknak, egészen a XIX: század közepéig, hiszen azt addig fölöslegesnek tartották. A nőket egyenlőként kezelték az amerikaiak, ahogy Tocqueville fogalmaz
A feketék esetében elmondható, hogy az alapítók embernek tekintették őket is, méghozzá egyenlő embernek. A Függetlenségi Nyilatkozat egy erkölcsi egyenlőséget hirdet meg, nem fizikai egyenlőséget. Az alapítók felismerték, hogy az emberek eltérő nagyságúak, bőrszínűek, erősségűek, gazdagságúak stb. Minden ember Isten képére lett teremtve (imago Dei), ezért természetes jogaikban és kötelezettségeikben egyenlőek. Mikor Jefferson a feketék állítólagos szellemi hiányosságaival kapcsolatban írt, világossá tette, nem számít ki milyen értelmes, bölcs, ugyanolyan egyenlő, mivel ember: „[d]e akármilyen fokú tehetséggel is rendelkezzék, az nem mértéke jogainak. Ugyan Sir Isaac Newton másokhoz képest sokkal nagyobb fokú értelemmel rendelkezett, mégsem volt ura mások személyének, tulajdonának”. West megjegyzi, hogy még a déli államok képviselői is erkölcstelennek tartották a rabszolgaság intézményét, ugyanakkor mégis követelték annak fenntartását. Csak később, a XIX. század elején fordult meg a déli álláspont és kezdték el „pozitív jóként” értékelni a rabszolgaságot. A rabszolgaság szükséges rosszként maradt fent az államalapítás hajnalán. Egyrészt főként a déli államokban a fehér lakosság megélhetését jelentette, valamint az ott lakó nagymennyiségű fekete rabszolga felszabadítása sem lett volna problémamentes az alapítók szerint. Kétségeik voltak afelől, hogy a fekete lakosság hogyan tud majd beilleszkedni és a köztársasági eszméket magukévá tenni a közel másfél százados rabszolgasor során ért sérelmeik okán. A rabszolgaságot ettől függetlenül eltörölték 8 államban az államalapítás korszakában vagy egyszeri aktussal egészében, vagy több aktussal fokozatonként. Ez azonban csak az északi államokban történt meg ahol kevesebb rabszolga élt. Ezek a felszabadított feketék később állampolgárrá váltak és már akkoriban is szavazhattak.
Az alapítók a legtöbb államban valóban bizonyos tulajdoni követelményektől tették függővé a szavazati jog gyakorlását, erre azonban volt okuk. Úgy tartották, hogy a minimum tulajdonnal nem rendelkező szegények, értsd, akik nem tudják magukat eltartani, azok nem rendelkeznek önálló akarattal a szavazatuk leadása során. Ez a következtetés abból fakadt, hogy a szegények szavazatát a gazdagabbak könnyűszerrel megtudták vásárolni. Emiatt azok, akik függtek valakitől, a szegények, a nők és a gyermekek nem kaptak szavazati jogot a legtöbb államban. A szegényeket érintő korlátozásokat hamar eltörölték, mivel világossá vált, hogy a szegények is törekedtek az önfenntartásra, s a kétkezi munkások helyzete már nem a rabszolgaságra, hanem a szabad vállalkozás intézményére hasonlított. Így az 1790-es években a szabad férfi lakosság 85-90%-a rendelkezett szavazati joggal. A szegények kapcsán elmondható, hogy az alapítók helyesnek tartották az állami újraelosztó mechanizmusok felállítását is a leszakadtak megsegítésére. Különbséget tettek azonban az olyan szegények között, akik képtelenek kitörni elkeseredett helyzetükből (betegek és öregek) és azok között, akik pusztán nem voltak hajlandóak dolgozni. Utóbbiak nem kaptak támogatást állami támogatást.
Az alapító atyák nem voltak rasszisták, sem elitisták. A tizenhárom gyarmat által megálmodott kísérlet egy, az emberi egyenlőségen és szabadságon alapuló államrend, amelynek útja ugyan nem volt problémamentes, mégis sikeresen biztosított egy szabadabb, egyenlőbb alternatívát az elnyomó, szilárd európai rezsimekkel szemben.
