Krisztus előtt 776-ból származnak a történettudomány első forrásai a Hellászban megrendezett olimpiai játékokról. A feljegyzések szerint közel 3000 évvel ezelőtt, a nyári napfordulót követő első teliholdkor kezdődött Olimpia városában az azóta világhírűvé vált sportesemény. Az első olimpiát egy Koroibosz nevű szakács nyerte meg, aki Elisz-ből, a Peloponnészosz-félsziget észak-nyugati részéről érkezett.
Honnan tudjuk ezt? Az ókori olimpiai játékok nem csupán sportrendezvények, de meghatározó jelentőségű szakrális események voltak. A nagy tiszteletnek örvendő játékok adták az időszámítás alapját. Minden négy éves olimpiad-nak nevezett időszakot a 4 évvel korábbi verseny győzteséről nevezték el.
A versenyeknek kiemelt politikai jelentősége is volt, hiszen minden ellenségeskedést és háborút fel kellett függeszteni a szent játékok idejére. Ezt nevezték az olimpia békéjének (görögül olympiake ekecheiria), amelynek parancsát szent követek vitték az ókori Hellász városállamaiba. Egyes kutatók szerint ugyanakkor csak a versenyre igyekvőket védelmezte az Olimpia békéje. Egy híres kivétel mindenesetre ismert az ókori játékok erőszakos megzavarására, amikor a szomszédos Elisz-ből támadó katonák törtek be a szent verseny területére.
A játékok és kísérő események kiváló alkalmat szolgáltattak diplomáciai kapcsolatok építésére vagy rombolására. Egy nemzetközi konfliktus eredményeként Spárta városállamát vitatott időtartamra ki is zárták az olimpiai játékról. Ugyanakkor a játékok helyszínén szövetségkötések, nyilatkozatok kifüggesztése is szokássá vált.
Az ókori játékok nem vártak tárt karokkal minden odatévedőt. Olimpia versenyein szabad hellén férfi polgárok versenyezhettek, így a poliszok társadalmainak jelentős része, a külföldiek, rabszolgák és nők nem vehettek részt versenyzőként. A megmérettetés és az utazás közel egy hónapos időtartama szintén szűkítette a versenyre nevezők számát. Nem mindenki engedhette meg magának, hogy egy hónapig távol maradjon otthonától. A gyengébbiknek nem mindig tekinthető nem képviselői közül csak hajadon szüzek léphettek a szent verseny területére. A szabályok a házas asszonyokat szigorúan eltiltották, mégis akadtak olyanok, akik találtak módot a részvételre.
A hellén hagyomány szerint Phereniké - magyarra fordítva „győzelmet hozó” - egy Rodosz szigetéről származó asszony a szigorú büntetésekkel szembeszegülve fia edzőjeként részt vett a versenyen. Phereniké férfi álruhát öltött, és végig szurkolta fia ökölvívó küzdelmét, majd örömében ugrálva leleplezte magát. A történet szerint pusztán híres sportoló családja, édesapja és fia sikeres szereplései mentették meg a bírák haragjától.
Szintén izgalmas Kiniszka története, aki spártai hercegnőként talált módot a részvételre. II. Archidamus spártai király lánya szenvedélyesen szerette a lovakat és a lovas sportokat. Olimpiai győzelmének hátterében az állt, hogy a lóversenyek díjait nem a hajtók, nem is a lovak, hanem a tulajdonosok nyerték el. Kiniszka, akinek neve (nagyapja becézése után) kiskutyát jelent, a fogathajtó versenyszámban aratott győzelme után bekerült a bajnokoknak fenntartott bronzszobor-csarnokba is.
A győzteseket illető jutalmak merőben eltértek a modern díjaktól. Napjaink három előkelő színesfém érme helyett az ókorban csupán a versenyek győzteseit illette meg a helyenként olivából, máskor borostyánból, sőt vadzellerből font koszorú. A lehető legmagasabb elismerést egy-egy bronzszobor felállításával lehetett elérni, amely mellett bevonulási ünnepséget is szervezhetett a versenyszámban mindenkin felülkerekedő versenyző. Az olimpikonok városállamai természetesen emellett sokszor további elismerésben részesítették bajnokaikat, amely lehetett pénzjutalom, de akár életük végéig szóló színházbelépő is.
Miben hasonlítottak és miben tértek el az ókor sportágai a modern olimpiától? A játékok versenyszámai folyamatosan bővültek, de az ókor olimpikonjai a maitól sok tekintetben különböző szabályok szerint versenyeztek.
Az első évtizedekben kizárólag egy számban, a 190 méteres stadionfutásban mérkőztek meg a versenyzők, amely később is megőrizte magas presztízsét. Idővel további futószámok is elterjedtek, mint a dupla távolság (380 m) vagy a stadion távolságának 20-szorosa. A maratonfutás viszont nem ókori versenyszám, ezt az 1896-ban szervezett első modernkori olimpián vezették be - tisztelegve a hellén kultúra előtt.
A Ben-hur című filmből széleskörben ismert fogathajtás szintén görög eredetre vezethető vissza. Az ókori fogathajtók 4 lóval vont fa szekereken versenyeztek a hippodromosnak, azaz lófuttatónak nevezett versenypályán, amelynek legveszélyesebb szakaszát a kanyarok adták.
Többféle szabályzattal rendeztek küzdősportokat az ókori olimpiákon. Az ötös verseny, azaz pentatlon részét képező birkózásban meztelenül, beolajozott testtel küzdöttek. Fontos különbség, hogy az ókori birkózók nem a két vállra fektetésig, hanem az ellenfél megadásáig küzdöttek. Utóbbit egy feltartott ujjal kellett jelezni. A birkózók kedvenc legendás alakja a Krisztus előtti 6. században sportoló Krotónból származó Milón. A hatszoros bajnok olimpiai győzelmei mellett egy évben megnyerte az összes említett hellén versenyt, így elnyerte a periodonikész címet.
A legendák szerint Milón óriási alkata lehetővé tette, hogy egy hatalmas ökörrel a vállán tegye meg a stadion teljes 200 méteres távolságát, amelyet követően puszta kézzel leterítette és elfogyasztotta az állatot. Az életét megörökítő leírások nem csak nagy étvágyáról számoltak be, hanem arról is, hogy állítólag napi 10 liter bort is megivott.
A birkózás mellett az ökölvívás is klasszikus hellén sport volt. A boxversenyek mai szemmel különleges szempontját adja, hogy a szervezéskor nem vették figyelembe a súlycsoportokat, és nem volt időlimit sem. A versenyt nagyban meghatározta a kézfejre tekert szíjak keménysége. Kezdetben puhább anyagokkal dinamikusabban harcoltak, később a nagyobb súlyt előnyben részesítő és még komolyabb ütéseket lehetővé tevő kemény szíjak jelentek meg.
A két említett megmérettetést ötvözte a pankration nevű sport, amelyben csupán a harapást és szemkinyomást tekintették tabunak. A pankration egyik legismertebb versenyzője olyan testi erőt mutatott, hogy egyenesen Héraklész fiának tekintették. A történetet erősítette a tény, hogy Theagenész egy pap fiaként született Thaszosz szigetén. A bajnok egész életét a harcnak szentelte, és egyes feltétezések szerint 1400 küzdelmet is megnyerhetett.
Az ókori olimpiák története Krisztus után 393-ban ért véget Theodosius római császár uralkodása alatt. A nyugati és keleti birodalomrészeket utolsóként tartósan egyszerre vezető és a kereszténységet államvallássá emelő császár a 4. században szigorúan bezáratott minden pogánynak tekintett szentélyt és központot. Ezzel véget vetett a közel 1200 éves tradíciónak. Az olimpia feltámasztására több mint másfél évezredet kellett várni. Az ókori hagyományok 1896 óta rövidebb-hosszabb átmeneti szünetekkel és nehézségekkel, de töretlenül folytatódnak.
