A Franco-korszaknak és leginkább az azt megelőző spanyol polgárháborúnak új narratívát teremtő szocialista kezdeményezésről van szó, amely kiemelt szimbolikus jelentőséggel bír a kérdésben megosztott spanyol társadalom számára. A kultúrharc lényegi kérdése ezúttal is az, hogy ki uralja a múltat.
A 38 éven tartó Franco-korszakot követően 1977-ben szabad választásokat írtak ki Spanyolországban. A polgárháborút követő diktatórikus időszak tehát demokratikus rendszerváltással zárult le. Egy évvel a választásokat követően népszavazást tartottak, amely magas részvétel mellett elsöprő támogatottságot hozott az új alkotmánynak. Így a Franco-korszakot végleg lezárni kívánó átmeneti időszak során a pártok közötti konszenzus révén új alapokra helyezett Spanyolország köszöntött be.
Évtizedes vita került újra napirendre Spanyolországban. Idén júliusban a spanyol Kongresszus 128 igen, 113 nem és 18 tartózkodás mellett elfogadta az új demokratikus törvényt, amely újraértelmezi a spanyol állam viszonyulását a Franco-diktatúrához. A Spanyol Szocialista Munkáspártból (PSOE) és a radikális kommunista Unidas Podemos nevű pártból álló – valamint a koalíción kívüli baszk politikai erők által támogatott – kormány célja a törvénnyel, hogy megvalósuljon a Franco-korszak károsultjainak rendszerváltás során elmaradt kárpótlása.
A spanyol parlament által elfogadott törvény tucatnyi intézkedést tartalmaz. Köztük egy DNS-bank felállítását, melynek célja, hogy azonosíthassák a polgárháború és az azt követő rendszer több tízezer áldozatát, akik jelöletlen sírokban fekszenek. Továbbá új történelmi narratívát kíván teremteni a polgárháborúnak, így betiltják a Franco-rendszert dicsőítő csoportokat, illetve „újradefiniálják” az Elesettek Völgyét, a grandiózus bazilikát és vallási emlékművet, amely a polgárháborúban elesetteknek állít emléket és Francisco Franco sírjának szolgál helyéül a korszakot meghatározó más politikusok és tábornokok mellett.
A baloldal több évtizedes jóvátételnek tekinti a törvényt, míg a jobboldal elutasítja azt. Utóbbi – a Néppárt, a VOX és a Ciudadanos – a törvény azon részét támogatja, mely a károsultak kárpótlására vonatkozik. Azonban szerintük a kormány a polgárháborúban szemben álló oldalak közül a köztársaságpártiakat mentesíti azok bűnei alól, míg a nacionalistákat kifejezetten ellenségesen kezeli. Például több, a nacionalista oldalhoz kötődő vezető sírját elszállítják és a nevüket viselő utcákat is átnevezik.
Miközben a köztársaságpártiak éppúgy követtek el kegyetlenségeket a polgárháború előtt és alatt. A vörös terror idején több tízezer embert mészároltak le politikai, ideológiai és vallási okokra hivatkozva. Az ártatlanul megöltek számát 50-70 ezerre becsülik, közülük több mint 6 ezren papok voltak. De politikusokat, üzletembereket és a konzervatívokat támogató civileket is nagy számban gyilkoltak meg pusztán politikai nézetük miatt. Továbbá számtalan templomot, kolostort és egyházi épületet ostromoltak meg és romboltak le a köztársaságiak. Érdekesség, hogy a Magyar Kommunista Párt egyik vezetője és későbbi belügyminisztere, Gerő Ernő is részt vett a kommunisták mészárlásában, egy Barcelonában történt eset miatt pedig a „barcelonai mészáros” gúnynevet is megkapta.
Először 2007-ben tett javaslatot a kormányzó PSOE a történelmi emlékezethez kapcsolódó törvényre. Az akkori szocialista kormányzat célja a polgárháború és az azt követő diktatúra károsultjainak rehabilitálása volt. Az elfogadott új jogszabály lehetővé tette, hogy a diktatórikus időszak üldözötteit nyilvánítsák áldozatnak egy államilag kiadott hivatalos dokumentumon keresztül. Továbbá igazságtalannak mondta ki a politikai, ideológiai vagy vallási okokból hozott ítéleteket és alkalmazott erőszakot, valamint az ilyen jogalapon ítélkező bírósági döntéseket is illegitimnek ismerte el. Ekkor döntött a PSOE kormányzat Franco exhumálásáról és sírjának áthelyezéséről az Elesettek Völgyéből, de ezt végül sem a szocialista, sem a jobboldali kormányzat alatt nem hajtották végre, mivel rendkívül megosztó lépésnek tűnt: Franco rokonainak ellenkezésén túl a társadalomban is vitát váltott ki.
Később, a 2011-ben kormányra kerülő jobboldali Néppárt a károsultak megsegítésére fókuszált, az általuk történelemhamisításnak vélt intézkedéseket nem hajtották végre, de anyagilag támogatták és szorgalmazták a jelöletlen sírok feltárását.
Franco sírhelyének ügyére végül 2019-ben került pont, az időközben ismét hatalomra került baloldali PSOE kormányzása alatt. A spanyol legfelsőbb bíróság jóváhagyta a volt diktátor nyughelyének áthelyezését felesége sírhelye mellé. Azonban az Elesettek Völgye továbbra is megtestesíti a spanyolok megosztottságát a diktatúra időszakának megítélését illetően. A Madridtól 50 kilométerre fekvő bazilika a baloldal számára a fasizmus jelképe, míg a Francoék által neki szánt jelentés szerint a mauzóleum a polgárháborúban két szemben álló oldal, a köztársaságiak, valamint a nacionalisták megbékélésének szimbóluma, mivel a két oldal 30 ezer halottja nyugszik itt.
Rabok 2 évtizedes munkájával épült fel a Guadarrama dombon fekvő mauzóleum. A 260 méter hosszú és 22 méter magas földalatti bazilika dominálja a környező terület látványvilágát. A felhők időnként takaróként fedik el a spanyol társadalom megosztottságát megtestesítő grandiózus épületet, melynek 150 magas gránit keresztje azért fel-felbukkan a horizonton. Nem csoda, hogy a komplexum Spanyolország 4. leglátogatottabb turisztikai célpontja.
Az Elesettek Völgye az emlékezettörvény vitájának középpontjában áll. A kommunista Podemos egyik – végül elvetett – javaslata a kereszt ledöntéséről határozott volna. Azonban azt a törvény kimondja, hogy a polgárháborúhoz vezető 1936-os katonai puccs vezetőinek maradványait nem temethetik olyan területre, ahol a nyilvánosság számára elérhető. Így a spanyol falangisták puccs évében kivégzett atyjának, Jose Antonio Primo de Rivera-nak a sírját a leszármazottak kérésére titokban exhumálják és elszállítják az Elesettek Völgyéből.
A falangista vagy francoista tábornokok és politikusok sírjai azonban nem csak az Elesettek Völgyében találhatók meg, hanem szerte az Ibériai-félsziget spanyol részén. Számtalan templom és vár szolgál a diktatúrához kötődő személyek nyughelyéül. A holttestek exhumálásáról és elszállításáról szóló híreket hétről hétre címlapon hozzák a spanyol lapok. Nem volt ez másképp a legutóbbi esetnél sem, amikor a központi kormányzat döntése értelmében november 3-án hajnali 2 órakor exhumálták és áthelyezték Gonzalo Queipo de Llano tábornok és Francisco Bohórquez Vecina háborús könyvvizsgáló földi maradványait.
Kijelenthetjük, hogy az emlékezettörvény a bal- és jobboldal között dúló kultúrharc megtestesülése. A baloldal új történelmi narratívája ezzel új ideológiai eszközt teremtene, amivel a politikai napirenden más – a kormány számára kevésbé pozitív – témákról el lehet terelni a figyelmet. Vagyis Pedro Sanchez kormányfő és a szocialisták úgy számolhatnak, hogy az emlékezettörvény tűzben tarthatja a tábort az egy év múlva esedékes választásokig. Azonban a vita nem annyira meghatározó, hogy felülmúlja a jelenlegi válságban jelentkező kihívásokat. A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint Sancheznek vereséggel kell számolnia a 2023 végén tartandó általános választásokon. A jobboldali Néppárt újra kormányzati pozícióba kerülhet, így a polgárháborút és a Franco-rendszer történelmi emlékezetét újradefiniáló baloldali narratívára – átmenetileg legalábbis – pont kerülhet. Ráadásul a Néppárt nagy valószínűséggel koalíción kívül vagy azon belül együttműködni kényszerül majd a törvényt mereven elutasító VOX-szal, amely így megakadályozhatja a törvényhez kapcsolódó további intézkedéseket. Tehát egyelőre úgy tűnik,
