A kérdés jogos, hiszen a fejlődő világ, különösen Afrika országai még nem estek át a gazdasági fejlődés minden szakaszán, azonban fel kell tennünk magunknak egy másik kérdést: mennyit fogyaszt Afrika?
2019-ben Afrika pusztán a 4%-át tette ki a globális szén-dioxid kibocsátásnak, mely jóval elmarad a földrész összlakossági arányától (16,72%). Hosszabb távon pedig még kevesebb az arány, ugyanis 1751 és 2017 között a kontinens pusztán 2,7 százalékát tette ki a kumulált szén-dioxid kibocsátásnak. Afrika azonban óriási, melynek valódi méreteit a térképek gyakran torzítják, ezért érdemes külön elemezni a meghatározó országokat. A földrész 2019-es kibocsátásnak több, mint háromnegyedét pusztán 5 ország adta az 54-ből, Dél-Afrika (33%), Egyiptom (17%), Algéria (12%), Nigéria (10%) és Marokkó (5%).
Az afrikaiak abban a méltánytalan és kedvezőtlen helyzetben vannak, hogy bár arányaiban véve ők járultak hozzá a legkevesebbet a globális felmelegedéshez, mégis őket sújthatják a legnagyobb természeti csapások, hiszen az éghajlatváltozásra legérzékenyebb 50 ország közül 35 a fekete kontinensen található. Afrikában gyorsabb ütemben történik az ember által okozott hőmérséklet emelkedés a globális átlagnál. A heves esőzések és hőhullámok gyakorisága és intenzitása növekedni fog, de ugyanakkor az előrejelzések szerint összességében a kontinens nagy részén szárazabb időjárási viszonyok alakulhatnak ki, melyek megnehezítik a mezőgazdasági tevékenységek folytatását és ez akár olyan következményekkel is járthat, mint több millió klímamenekült útnak indulása Európa irányába. Egy óriási veszélyforrás a tengerszint emelkedés is, hiszen több millió afrikai él tengerparti megapoliszokban, mint például a 15 millió lakosú nigériai Lagosban, mely egy lagúnára épült.
Afrikának tehát számos kihívással kell szembenéznie a következő évek, évtizedek folyamán, azonban a BCG cikke alapján elkerülhetőek, amennyiben az afrikai kormányok 3 lényeges intézkedést végrehajtanak:
1. Tömegesen beruháznak az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodásba
Az országoknak az egész kontinensen ösztönözniük kell a szárazságnak ellenálló mezőgazdasági rendszerek, a városok, a part menti infrastruktúra és a vízgyűjtő rendszerek fejlesztését, miközben a regionális biológiai sokféleség megőrzését is elő kell mozdítaniuk, különösen odafigyelve azokra, akik a legnagyobb valószínűséggel válhatnak éghajlati menekültekké vagy kerülnek szélsőséges szegénység csapdájába.
Az ENSZ Környezetvédelmi Programjának becslése szerint a kontinens alkalmazkodási költségei egy olyan forgatókönyv esetén, amelyben a globális átlaghőmérséklet-emelkedés 2050-re 2 Celsius-fokra korlátozódik, 2050-ig évente mintegy 35 milliárd dollárra, a 2070-es évekre pedig évi 200 milliárd dollárra rúgnak. Összességében a szubszaharai Afrikában a GDP-hez viszonyított éves alkalmazkodási költségek 2010 és 2050 között átlagosan a régió GDP-jének mintegy 0,5%-át tehetik ki, mely lényegesen magasabb, mint a világ más régióira vonatkozó előrejelzések, amelyek ugyanebben az időszakban a GDP 0,08%-a és 0,2%-a között mozognak.
Az afrikai kormányok már most is fektetnek az alkalmazkodási tevékenységekbe. Ilyen projekt például a Nagy Zöld Fal, amelynek célja a Száhel-övezet degradált földterületeinek helyreállítása egy Afrikán átívelő 8,000 km hosszú zöld folyosóval; a mikro-öntözési gyakorlatok bevezetése a marokkói mezőgazdasági ágazatban; az ellenállóbb terményekre irányuló mozgalom Egyiptomban; erdőtelepítési erőfeszítések Közép- és Kelet-Afrikában; vagy a vízsótalanítási projektek megvalósítása az egész kontinensen.
2. Megteremtik az alacsony szén-dioxid-kibocsátású társadalmi-gazdasági fejlődés alapjait
Ahhoz, hogy a kontinens minden szempontból fenntartható legyen elengedhetetlen a gazdasági és társadalmi fejlődés, hiszen még mindig van például 600 millió lakos, akik nem férnek hozzá villamos energiához. A fejlődési szakadék okán, a McKinsey előrejelzései alapján, Afrikában nagyobb ütemben fog növekedni az energiafogyasztás, ezért a kontinens országai válaszút elé érkeztek: vagy követik az iparosodott államok példáját és fosszilis tüzelőanyagokra épülő ipart hoznak létre, mely a következő évtizedekre már elavult és szennyező lesz a többi régió technológiáihoz képest vagy a környezeti adottságokat kihasználva egy megújuló energiákra épülő gazdasági környezetet alakítanak ki.
Kritikus fontosságú, hogy a megújuló energiaforrások időszakos jellegét a vízenergia és a földgáz (amely középtávon átmeneti üzemanyagként szolgálhat), hosszabb távon pedig a zöld hidrogén és a fejlett akkumulátor-technológia alkalmazásával kezeljék. Marokkó már megkezdte a túlnyomórészt megújuló energiát hasznosító energiarendszerre való átállást, az ország célja, hogy 2030-ra az energiaszükséglet 52%-át víz-, szél- és napenergiából fedezze, és hosszabb távon a napenergiával termelt villamos energiát exportálja Európába.
3. Felgyorsítják a helyi, környezetbarát gyártási kapacitások létrehozását
A kiváló minőségű megújuló energiaforrások mellett Afrika óriási mennyiségű ásványkinccsel rendelkezik, például mangánnal, lítiummal és kobalttal. Ezek a nyersanyagok hozzájárulhatnak egy erős zöld gyártási bázis kialakításához. Például a Kongói Demokratikus Köztársaság rendelkezik a legnagyobb kobaltkészletekkel, és ma a globális kobalttermelés 70%-át adja. Az afrikai országok kihasználhatják ezeket a természeti erőforrásokat és a helyben rendelkezésre álló megújuló energiát, hogy globálisan versenyképes, energiaigényes, klímakompatibilis ipari termékeket, például zöld acélt és más zöld fémeket, üzemanyagcellákat, elektromos járműveket, valamint zöld-hidrogén alapú vegyi anyagokat és üzemanyagokat hozzanak létre.
A kontinens egyedülálló természeti tőkéje egy másik jelentős zöld lehetőséget is kínál, hiszen az erdők megőrzése és a bioszén előállítása iránt megnövekedett az igény, ennek eredményeképpen az afrikai országok olyan új üzleteket és szolgáltatásokat fejleszthetnek ki, amelyek a bolygónak jót tesznek, illetve új profitforrásokat teremtenek.
A kongó-medencei esőerdő például az Amazonas után a világ legfontosabb erdei ökoszisztémája. Az ökoszisztéma a biológiai sokféleség és a szén-dioxid megkötése szempontjából egyaránt értékes. Gabonnak több, mint 90%-a esőerdő, így az ország több CO2-t nyel el, mint amennyit kibocsájt. Az ország kiemelten foglalkozik az esőerdő megőrzésével és helyreállításával, ugyanis rájöttek, hogy ez akár bevételeket is generálhat. 2021-ben Gabon 17 millió dolláros összeget kapott az ENSZ által támogatott Közép-afrikai Erdészeti Kezdeményezéssel kötött 150 millió dolláros megállapodás első részleteként az erdőirtásból és erdőpusztulásból eredő kibocsátások csökkentésére, így Gabon lett az első afrikai ország, amely ilyen szolgáltatásokért eredményalapú kifizetéseket kapott.
Az emberiség bölcsőjében, tehát óriási potenciál rejlik a globális felmelegedés elleni harc terén. Afrika társadalmilag igazságos, klímasemleges, gazdaságilag, politikailag és környezetileg stabil jövője nem csak a kontinens számára kiemelt fontosságú, hanem a bolygó többi része számára is. Ahhoz, hogy a kontinens kiaknázhassa zöld potenciálját, óriási beruházásokat kell végrehajtani, melyhez elengedhetetlen a nemzeti és regionális együttműködések mellett a nemzetközi. A kritikus kiindulópont azonban az ambiciózus nemzeti éghajlatvédelmi tervek kidolgozása, amelyek elősegítik a konkrét alkalmazkodási stratégiákat, regionális és nemzetközi együttműködést alakítanak ki, és vonzzák a szükséges beruházásokat.
