Esetleg azt, hogy a magyar fiatalok politikai érdeklődése változott-e a Covid-járvány alatt, és ha igen, milyen irányba? Vagy azt, hogy a MOL és az OTP hányadik helyet foglalja el a régió legnagyobb vállalatainak toplistáján? A találós kérdések sora hosszan folytatható lenne, ugyanis a jelen recenzió tárgyát képező könyv valóságos információs tárházzal ér fel a magyar politika és kormányzás 2021-es fejleményeiről. 2022 nyarán jelent meg a Szélmolnárok viharos éve – Magyar politika 2021 c. kötet az MCC Press gondozásában. A Gallai Sándor által szerkesztett kiadványon összesen két tucat szerző dolgozott, rendkívül változatos háttérrel: politológusok, jogászok, közgazdászok és más szakemberek, egyetemi oktatók, minisztériumi szakértők, az üzleti szférából érkezők és egyetemi hallgatók egyaránt közreműködtek az elkészítésében. Mielőtt rátérnénk a kötet bemutatására, már most kijelenthetjük, hogy e széles merítés jó döntésnek bizonyult, mert az egyes tematikus fejezetek megírása láthatóan a „megfelelő kezekbe” került.
Azok, akik kezükbe veszik a könyvet – vagy elolvassák jelen recenziót –, és esetlegesen nem jártasak a régi malmok működésében, borítékolhatóan felteszik magukban a kérdést: mit jelent a cím, kik azok a szélmolnárok? A választ a kötet bevezető részében találjuk: a szélmolnárok feleltek a hagyományos (széllel hajtott) malmok működtetéséért, azon belül is elsősorban a malom vásznainak kifeszítéséért és leengedéséért. Felelősségteljes munkakör volt az övék: tevékenységük sikerén múlott, hogy őröl-e a malom, miközben a természet (értsd: a különböző szelek) szeszélyének is folyamatosan ki voltak téve. Semmi sem garantálta, hogy erőfeszítéseiket siker fogja koronázni, viszont tapasztalatuk és tehetségük segítségével – és némi szerencsével – sokszor képesek voltak úrrá lenni a viszontagságokon. A kötetben szereplő szélmolnár-hasonlat a (magyar) politikusokra utal, akik döntéseiket sok esetben hasonlóan nehéz és kiszámíthatatlan körülmények között hozták 2021-ben. A koronavírus-járvány árnyékában ez hatványozottan így volt, hiszen a pandémia újabb hullámaival és azok egészségügyi, gazdasági és társadalmi hatásaival kellett megküzdenie a politikai döntéshozóknak. Közel sem volt biztos, hogy az egyes (szak)politikai intézkedések működni fognak és arra az eredményre vezetnek, amelyet várnak tőlük. Ennek legjobb példája talán a könyvben részletesen bemutatott, új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvény volt, hiszen az – a konfliktusos elemek beemelésével – könnyen a visszájára is elsülhetett volna.
A Szélmolnárok hat fejezetre és összesen tizenegy tanulmányra tagolódik. Műfaját tekintve egy magyar politikai évkönyvről beszélünk, és – amint az előszóból is kiderül – minden bizonnyal egy színvonalas sorozat első darabját tartjuk a kezünkben. A kiadvány hiánypótló, hiszen hasonlóan ambiciózus és átfogó (bár megközelítésében és szerkezetében is eltérő) politikatudományi munka több mint tíz éve nincs a piacon. (A Magyarország Politikai Évkönyve c. sorozat utolsó kiadása 2011-ben jelent meg 2010 történéseiről.) Az alapvető intézmények – pl. parlament, államfő, kormány, alkotmánybíróság – működésének bemutatása mellett betekintést nyerhetünk a 2019-ben ellenzéki vezetés alá került önkormányzatok világába, a magyar pártrendszer – azon belül is elsősorban az ellenzéki együttműködés – alakulásába, illetve a magyarokat és különösen a magyar fiatalokat jellemző politikai kultúra változásaiba. Az említett dimenziók 2021-es alakulásának leírása mellett külön fejezetet kapott három szakpolitikai terület: az új egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetése, a felsőoktatási intézmények (többségének) körében végrehajtott modellváltás, valamint a gazdasági válságkezelés. Az utolsó nagyobb egységben pedig három hangsúlyos politikai kérdést tárgyalnak a szerzők: a vidékfejlesztés politikai jelentőségét, az uniós jogállamisági rendelet hátterét, valamint a hazánk gazdasági szuverenitásának erősítésére irányuló kísérleteket. Miközben a politikai rendszer egyes intézményeinek és aspektusainak (így a pártrendszer és a politikai kultúra) bemutatása mindenképp szükségesnek tekinthető, addig a fennmaradó részek, az utolsó két nagy, szakpolitikai és politikai fejezet témaválasztása szubjektív. Biztosan lehetett volna más témákat (is) elemezni – például a Covid-járvány egészségügyi kezelésének bemutatása talán megért volna egy tanulmányt –, ezek kiválasztása azonban pont annyira lenne szubjektív, mint amennyire az eredetileg választott, egyébként kifejezetten érdekes és releváns ügyek beválogatása volt.
A kötet egyes részei a témák és a szerzői gárda sokszínűsége ellenére is egységet alkotnak, a változatos szövegek mindegyike „természetes”, szerves részét képezi a könyvnek, amit az is erősít, hogy egy-egy ténnyel és információval – különböző összefüggésben – több írásban is találkozhat az olvasó. Mindeközben a tanulmányok nyelvezete, stílusa is viszonylag egységes, ami szerkesztett, sokszerzős kötetekről ritkán mondható el. A közölt információk mennyisége, a szövegek tartalmi „töménysége” viszont témánként változó képet mutat, de ez nagyrészt azok természetéből fakad: az intézmények működését vagy éppen a pártok támogatottságát bemutató részek inkább leíró jellegűek, rengeteg adatot és szereplőt vonultatnak fel, míg a politikai és szakpolitikai kérdéseket tárgyaló részekben inkább az összefüggések és az elemzői megközelítések dominálnak. Az átadni kívánt információk rendkívül nagy merítésből érkeznek, így biztosak lehetünk abban, hogy minden olvasó gazdagodni fog valamilyen új ismerettel a kiadvány olvasása közben.
A Szélmolnárok egyik nagy erénye, hogy a részletgazdag, leíró részek mindenütt kontextusba helyeződnek, és értelmezést kapnak. Az elemző politikai és szakpolitikai tanulmányoknál ráadásul megismerkedünk a témák 2021 előtti releváns előzményeivel is, ami a legfrissebb fejlemények megértése szempontjából elengedhetetlen, még ha egy évenkénti kiadványnál ez nem is feltétlenül magától értetődő. A könyv további pozitívuma, hogy minden fejezet az objektivitásra törekvés jegyében íródott: az egyes szereplőket semmilyen szempontból nem minősíti, csupán az eseményeket mutatja be, s a politikai sikerek és kudarcok lehetséges okait tárja fel. Mindazonáltal a leíró és az elemző szövegeket egyaránt elolvasók körében alighanem többségben lesz az a következtetés, hogy 2021-ben a kormányzó erők számára több szakpolitikai döntésben és napirendre emelt politikai ügyben előnyt biztosított vezetőik politikai érzéke, tapasztalata és rutinja. Ha a politikai siker receptjét nem is tartalmazza a könyv, a figyelmes olvasók néhány összetevőt bizonyosan észlelhetnek benne, ugyanis a Szélmolnárok sorra veszi egyes döntések dilemmáit, kockázatait és lehetséges politikai hasznait. Ezeket látva nem kérdés, hogy a politikus különleges mesterséget űz, mely során gyakran találhatja magát olyan helyzetekben, mint annak idején a szélmolnárok.
Nem csupán pillanatfelvételt készített hazánk tavalyi politikai térképéről, de az egyes témák iránt érdeklődőknek is kifejezetten „okos”, tudományos hivatkozásokban gazdag írásokat kínál. Ezek nyomán jó szívvel ajánlható társadalomtudományi területen tanuló hallgatóknak, oktatóknak és kutatóknak, illetve a magyar közélet iránt érdeklődő laikusoknak, mivel magyarázó stílusa – a súlyos mennyiségű átadni kívánt információ ellenére – könnyen befogadhatóvá és több helyütt kifejezetten érdekessé teszi. Végül, a gyakorló politikusok is hasznosnak találhatják a könyvet, hiszen átfogó képet ad 2021 legfontosabb politikai eseményeiről és folyamatairól, melyeknek ők maguk is részesei és alakítói voltak, azonban aligha láthatják helyzetüket olyan elfogulatlanul és távolságtartón, mint Gallai Sándor és szerzőtársai. Hiszen, gondoljunk csak bele: annak idején a szélmolnárok is hasznát vehették volna, ha a megelőző évre részletes kimutatást kaphattak volna arról, hogy mikor, milyen szelek fújtak, és mely helyzetekben hoztak jó döntéseket.
Gallai Sándor (szerk.): Szélmolnárok viharos éve – Magyar politika 2021. MCC Press, Budapest, 2022.
