Évtizedes hagyomány az újévi felvonulás a moldvai Bákó megyében található Berzunc (románul Berzunți) községben, amely rendszeresen kerül megrendezésre december 31-én, ahol több szomszédos település lakosai is részt vesznek. A félreértések elkerülése végett: Berzunc a romániai, történelmi Moldva tájegységben található, amely nem összetévesztendő a Moldovai Köztársasággal. Szilveszterkor a helyi szokásoknak megfelelően az emberek különböző jelmezekbe öltöztek be. A felvonulás hasonló a mohácsi busójárásra, annyi különbséggel, hogy itt nem az általunk ismert busóbőrbe bújnak az emberek. A jelmezek között megtalálhatók többek közt angyalok, démonok, medvék, grincsek, busók, és mint látható volt, orosz katonák is. Az eseményre Berzunc községen kívül még három különböző településről érkeztek résztvevők: Moreni, Dragomir és Butucaru lakosai is szép számmal érkeztek az óév búcsúztatására.

A Bákó megyében működő Bacau Tv hivatalos kisfilmet is készített az eseményről. Ebben egy hosszabb rész is található, amelyben két katonai terepruhába öltözött helyi férfi olvassa fel Vlagyimir Putyin és Volodimir Zelenszkij képzeletbeli párbeszédét. A két férfi kiselőadása során több utalás is elhangzott a háború nagyobb csatáira és ostromaira vonatkozóan, valamint mindkét megszemélyesített vezető narratívájában a háború folytatására való buzdításon volt a hangsúly. A trágár kifejezésektől sem mentes ,,párbeszéd” miatt számos megtekintő negatív kritikákkal illette az eseményt és a felvonulókat. Külön érdekesség, hogy a ,,beszédek” végén az egyik férfi köszöntötte a község polgármesterét, Ștefan Tifant, aki a kisfilmben is feltűnik. A hivatalos mellett, a világhálón több olyan videó is megtekinthető, amelyek a felvonulás egy-egy rövid jelenetét örökítik meg. Ezekben látható, hogy a helyiek terepszínű ponyvákkal alakították át a mezőgazdasági eszközöket tankokkal, amelyekre a fehér ,,Z” betűt festettek, ezzel is utalva az ún. ,,speciális katonai műveletben” résztvevő orosz katonai járművekre. Ezeken a járműveken ,,Atomică” (Atom) feliratú műanyag rakéták is el vannak helyezve, valamint a mellettük sétáló, katonáknak beöltözött helyiek kezében műanyagfegyverek vannak. Az említett képsorok sok nézőből kritikus hozzászólásokat váltottak ki. Többen azt nehezményezték, hogy a felvonulás már nem a hagyományok tiszteletéről szólt. Továbbá voltak olyanok is, akik oroszbarátsággal vádolták meg a szervezőket és a résztvevőket, mondván, hogy Vlagyimir Putyin képének a kiragasztása egy terepjáróra semmiképpen nem a hagyományok tiszteletét sugallja. 

Ahogy az várható volt, a román írott és televíziós sajtó azonnal felkapta a témát, és már az újévi programjukban is említést tettek arról. A negatív kritikákra és a Libertatea.ro lap megkeresésére reagálva a PSD párt színeiben hivatalban lévő Ștefan Tifan, a község polgármestere azt nyilatkozta, hogy ,,vicces színjáték csupán, amelyen mintegy ezer lakos jót szórakozott az év első napján”. Továbbá kihangsúlyozta, hogy azok kritizálják az eseményt, akik ,,semmit nem csinálnak”. A Bákó megyei rendőr-főkapitányság azonban nem így gondolta, ezért az új év első napjaiban eljárást indított a 31/2002-es számú, a ,,fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek, jelképek és cselekedetek, továbbá a háborús bűnösök kultuszának tilalmáról szóló” sürgősségi kormányrendelet alapján. A kiváltó ok a mezőgazdasági gépeken található ,,Z” betű volt. Az események Ukrajna Bukaresti Nagykövetségének a figyelmét is felkeltették, amely egy Facebook-posztban reagált a szilveszteri felvonulásra. Ebben a bejegyzésben a következők olvashatók: „Sajnálattal vesszük tudomásul, hogy azon a napon, amikor Ukrajnát az Oroszország részéről masszív rakétatámadás érte, Bákó megyében egy viccesnek szánt felvonulást szerveztek az orosz terroristák szimbólumait használva. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen megnyilvánulás ellentmond a román nép álláspontjának, miszerint feltétel nélkül támogatja Ukrajnát az ukrán állam ellen indított orosz háborúban. Reméljük, hogy ezt az eseményt a romániai társadalom a helyén fogja kezelni. Az orosz agresszió jelképeit be kell tiltani az egész civilizált világban. Felkérjük az illetékes román hatóságokat, hogy vizsgálják ki a történteket” (a fordítás forrása: maszol.ro).

A bejegyzésre több román politikus is reagált, többek között a szélsőjobboldali AUR vezetőjének, George Simionnak is. A politikus egy hivatalos nyilatkozatban bírálta élesen az ukrán nagykövetséget, mondván, ,,Románia nem kér sem leckét, sem útmutatást az ukrán nagykövettől”. Továbbá kijelentette, hogy hiába volt helytelen a felvonulás ezen része, az ukrán diplomaták hangneme elfogadhatatlan. Azt is hozzátette, hogy Románia és Ukrajna igazságügyi rendszereiben semmi közös nincs, és nem térhetnek vissza azokhoz a tradíciókhoz, amelyek rombolják a román nemzeti öntudatát a társadalomnak. Szintén nemtetszésének adott hangot egy Facebook-posztban az USR párt Bákó megyei elnöke, Panțîru Mihai is, aki szerint ,,a hagyományt nem szabad kivizsgálni”, és ha ebben az évben el is rontották a szervezést, biztos benne, hogy a következő felvonulás jobb lesz. Ugyancsak élesen támadta az ukrán nagykövetet az AUR-hoz szorosan kötődő bukaresti ügyvéd, Dan Chitic is, aki felajánlotta ingyenes segítségét a felvonulásban résztvevő helyieknek. 

Látható, hogy a román belpolitikai állóvizet már igencsak felkavarta a berzunci felvonulás, éppen ezért érdemes megvizsgálni azt is, hogy külpolitikai szempontból milyen következményei lehetnek a román hivatalos állásfoglalásnak. Elsősorban, ha Románia elítéli a felvonulásban résztvevőket, akkor ezzel hivatalosan is beáll a fősodorba Ukrajna mellett. Egy ilyen lépéssel Oroszországnak is egyértelműen tudtára adná, hogy a mainstreamhez tartozik, akár annak haragját is kivívva. A másik opció Romániának az, ha enged a nemzeti oldalról rá nehezedő nyomásnak, és kijelenti, hogy a felvonuláson történtek csupán egy rossz tréfa részei, és semmi törvénytelen nem történt. Ezzel a külpolitikai arénában Románia kifejezné azt, hogy nem akar mindenáron a fősodorhoz tartozni, és inkább a semlegességre törekszik. Bárhogy is foglaljon állást, ha az ügy nagy nemzetközi visszhangra tenne szert, akkor egy fontos és nehéz döntés elé állítaná Romániát. Tekintve, Klaus Iohannis román államfő beszélgetését Volodimir Zelenszkijjel, valamint azt, hogy eddig az országa a Nyugat és Ukrajna pártján állt, nagyon nehéz megjósolni a hivatalos álláspontot.

Az viszont biztos, hogy a bukaresti ukrán nagykövet mielőbbi cselekvést vár el…