Nehéz elkerülni a könyveket. Elsőként még csak távolról szemléljük a nagy kontrasztokat mutató figurákat, majd tanulságos mesék következnek. Együtt nyomozunk és utazunk a főhősökkel, amíg végül keményborítós vastag iskolai tanszereket találunk a táskánkban, amelyekben törtek, versek, kották és évszámok sorakoznak.
A történelemtankönyvek keletkezésük óta a múlt küzdelmeinek bemutatása mellett a jelen politikai harcainak színtereiként is szolgáltak. Minden, ami megjelenik egy diákoknak szóló tananyagban, fontos állításként jelentkezik, hiszen jelentősen befolyásolhatja a következő nemzedék gondolkodását. Kritikusok, elemzők, de még újságírók is hosszú időt szentelnek egyes bemutatott eseményeknek, vagy azok hiányának. Ezt nem alaptalanul teszik, hiszen több, mint két évszázados tapasztalat mutatja, hogy a történelemtankönyv nemcsak a tanulás, de a politikai narratívák és a propaganda eszköze is lehet.
Számos példa sorolható fel a történelmet saját érdekek és célok mentén értelmező tankönyvírásra. A kelet-német történelemtankönyvek például jótékonyan elhallgatták a berlini légihíd történelmi jelentőségét. Ezzel szemben a szovjet blokád alatt álló Nyugat-Berlinbe küldött nagymennyiségű légi utánpótlás megszervezését és lebonyolítását a nyugati testvérország tankönyvei a hősiesség glóriájával keretezve hirdettek. Hasonló eredményekre bukkanhatunk a hazai tankönyvekben a kommunista diktatúra alatt írt tankönyvekben, de már a 19. században megjelent első kötetekben is, amelyek a kiegyezést megelőzően az emlékezet ködében tartják 1848 forradalmát.
A koncepció nem előzmény nélküli: az Európai történelem háza 2017 óta szervez a kontinens kapcsolódási pontjait középpontba állító kiállításokat. Az állandó kiállítást böngészve képet kaphatunk egy közös európai eszme alkotóelemeiből, megszemlélhetjük Themisztoklész száműzésére szavazó egyik cserépdarabot, vagy a francia-német megbékélés szimbólumává vált verduni kézfogást Francois Mitterrand elnök és Helmuth Kohl kancellár között.
Hasonló szemléletű vállalkozásnak bizonyult a Teaching European History in the 21st century (Teh21) Erasmus+ projekt. 7 egyetem együttműködésében, az ELTE részvételével egyetemi történészek egy közös európai történelmet bemutató tankönyvet írtak. A kötet a kora újkortól a napjainkig, 1500-tól 2022-ig vizsgálja Európa történelmét tematikus megközelítésben. A The European Experience – Multiperspective History of Modern Europe című tankönyv ingyenesen hozzáférhető a projekt weboldalán.
Mélységelvű témái hat kategóriában (identitás, társadalmak, hatalom és állampolgárság, tudás, gazdaság, különbségek, kulturális találkozások) számtalan részterületet vizsgálnak közel 1000 oldalon.
A könyv szerkesztése a transznacionális történetírás koncepcióján alapul. Minden alfejezet három részből épül fel, egy kora újkori, egy újkori és egy jelenkori részből, melyeket három fős csapatok írtak. Egy-egy tematikus alfejezet tehát kilenc szerző szempontjából három korszakban vizsgálja Európa történelmét egy-egy különleges fogalom köré szervezve.
Az európai nézőpontot sok szempontból definiálják a kötet szerzői. Felmerül a földrajzi elhatárolás kérdése és megjelennek a társadalmi, politikai és gazdasági dimenziók is.
Az Európa-kép egyik első megjelenését Johann Lauterbach latin költeményéhez kötik, melyben Európa személyesíti meg a Habsburg Birodalmat. További meghatározó művészeti alkotások között tartják számon Sebastian Münster munkáit, aki például „Mappa Europae” című festményén a kontinens egyes részeit egy királynő képét kirajzoló mozaikként ábrázolta.
Az újkori európai egység legfontosabb előzményeit a 18. századra teszik, amelynek hagyományosan a francia forradalom és Bonaparte Napóleon uralkodása, katonai és állami bürokráciája ad lendületet.
A tankönyv egy izgalmas fejezete a határok történelmet meghatározó fontos szerepe.
A szerzők bemutatják, hogy a kora középkorban nem létezett a mai értelemben vett határellenőrzés. Elkülönítenek természetes, fizikai és kulturális határvonalakat. Ezek ugyanakkor sok esetben egybeestek, mint a Dover-szoros, a Balti-tenger, a Rajna-folyó, az Alpok, vagy a Pireneusok esetében. Európa több ezer állama és kisebb fejedelemsége között viszonylag könnyű átjárást tett lehetővé az ellenőrzések hiánya. Az első következetes határellenőrzés a kora-újkori Franciaországból származik.
A korszak Európájában kevésbé az egyértelmű földrajzi vonalak, sokkal inkább a joghatóság, az adószedés jogosultsága, a feudális kötelezettségek és a vallás jelölték ki a határokat egyes közösségek között. A szerzők szintén kiemelik, hogy a politikatörténetben jelentős nagy határváltozások, háborúk, örökösödés és csere során gazdát cserélő területek helyi belső határai általában változatlanok maradtak.
A kartográfia, azaz a térképészet tudománya hosszú fejlődés során nyerte el modern formáját. Egészen a 18. századig kellett várni a precíz térképek elkészülésére, amelyet többek között az adóztatás és a kereskedelem lendített fel.
Európa térképén a hosszú 19. század forradalomban születő eleje és világháborúba vezető vége között radikális változások jelentkeztek. A számtalan apró, közepes és nagyobb közép-európai állam egységesedő nemzetekké formálódott, melyek megszüntették a korábbi mikrohatárok hálózatát.
A helyi identitás számára komoly kihívást jelentett az ipari forradalom és az ebből következő népességrobbanás, infrastruktúra és közlekedési fejlődés, illetve általában a társadalom mobilizációja.
A kontinens határai közötti mozgás könnyebbé, olcsóbbá és gyakoribbá vált. A technológia robbanásszerű fejlődésével rövidesen általánossá vált a vasút használata. Feltehetően a magyar szerzőktől származó szempont a Habsburg Birodalom magyar lakosságának korabeli gondolkodása, amely számtalan más néppel együtt az érvényesülés lehetőségét gyakran a nyugatra vándorlással kötötte össze. A változó célállomások között Bécs, a birodalmi főváros, német egyetemi városok és a francia főváros szerepelt leggyakrabban.
A határok és vámok kritikáját a 19. századtól eredeztetik. A szöveg szerint már az 1800-as évektől komoly elégedetlenség érkezett a gazdaság szakemberei felől az áruk és termékek mozgásának, a gazdaság fejlődésének korlátozása miatt. Válaszként különböző szövetségek és együttműködések jöttek létre, mint az 1834-es német államok között megalakult vámunió.
A 19. század végének gazdasági fellendülése a bevándorlás korlátozásának igényét is elhozta, amely az első világháború idejére komoly határellenőrzési rendszerek bevezetéséhez vezetett.
A 20. század ezt követően három nagy európai határváltozást hozott Európa polgárai számára, melyek mind egy-egy háborút követtek.
A tankönyv részletezi Kelet-Európa birodalmainak szétesését, a kontinentális térkép újrarajzolását. Lengyelország, Csehszlovákia és a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság államainak megalakulását, valamint Szilézia, Tesszaloniki és Trieszt státuszának változását. Ezzel szemben a Magyar Királyság területének változásait nem mutatja be, csupán egy térkép utal a Kárpát-medence etnikai viszonyaira.
A történész szerzők szintén röviden vázolják a két világháború közötti változásokat és a potsdami konferencia eredményeit, kitérve az Európa szimbolikus kettészakadását jelképező berlini fal fizikai határvonalára.
A 20. századi európai határokat körüljáró alfejezet a hidegháború idején kezdődő, majd a szovjet összeomlással felgyorsuló integrációra fókuszál. Bemutatja az Európai Unió előzményeit és kialakulását. Taglalja a hét szakaszos bővítési folyamatra, mely során Európa államainak idén 80 éves társulása az Egyesült Királyságtól Horvátországig 28, (majd 27) tagállam közösségévé vált.
Az 1985-ös a belső határellenőrzés eltörlését és közös külső határvonalat kialakító Schengeni Egyezmény természetesen a tankönyv kiemelt fontosságú mérföldköve. Jelentős eredményként fogalmazódik meg, hogy a kontinens 400 millió polgára hosszú idő óta először (újra?) szabadon utazhat a schengeni zóna tagországai között. A szerzők kitérnek a 2015-ös bevándorlási hullámra és a 2020-as koronavírus-járványra adott „ideiglenes” határokat lezáró intézkedésekre. Kétarcú jelenség, hogy a Schengeni Egyezmény egyesek számára szabadabbá tette a határokat, míg mások számára megnehezíti a bevándorlást és utazást. „Európa erődje” a hajdani birodalmak gyarmatairól érkező polgárokat a fejezet értékelése szerint már közel sem kezeli a belső lakossággal egyenrangúként.
A tankönyv egy hagyományos tanulmánykötet, amelyben néhány forrás mellett fejezetenként három ismétlő kérdés jelenik meg. Ugyanakkor a projekt weboldalán elérhető a Historiana virtuális környezetbe integrált verzió, amely több kiegészítő anyagot, képeket, forrásokat mutat be.
A könyv történészi munka, amely elsősorban történészeknek, történelem iránt érdeklődőknek és tankönyvszerzőknek szól. Habár önmagát tankönyvként definiálja, ebben a formában a köznevelésben nem, inkább egyetemeken jelenhet meg a kötelező irodalmak sorában. Ennek legfőbb okát az angol nyelvű szakkifejezések adják.
Ugyanakkor számos szempontból érdekes a tanulmányozása a középiskolai történelemtanítás szereplői és kutatói számára is. A tematikus történelemtanítás nem példanélküli, az angol tankönyvekben gyakori szerkesztési elvként jelenik meg.
Emellett a cikk felveti a nemzeti, regionális és európai narratívák arányának kérdését a köznevelésben. Milyen ismeretekre van szüksége egy 2023-ban iskolapadban ülő diáknak az egyre szorosabb szövetséggé formálódó kontinens kulturális és társadalmi történelméről? Szükséges-e a jelen politikai helyzet megértéséhez a közös történelem többszempontú szemlélése? Mi a legjobb módszere annak, hogy egyensúly alakuljon ki a nemzeti identitás formálása és az egyetemes történelem többszempontú megközelítése között? Milyen teret enged a történelemtanítás az Eu jelmondatának választott „united in diversity” mottónak?
