A napjainkig fősodort képző funkcionalista és annak kritikájaként létrejövő, egyre növekvő táborral bíró kulturalista megközelítéseket fogom a következő cikkben röviden bemutatni három konkrét tan tükrében.
Lényeges kiemelni, hogy az összehasonlító jogon belül végzett kutatásnál különösen fontos a módszertan pontosmeghatározása, amely korlátként védi a szerzőt mind a kutatott jogintézményben való túlságos elmélyedéstől, mind a felületes és semmitmondó leíró elemzés elkészítésétől, amelyek az átfogó, de a gyakorlatban is felhasználható kutatás két legnagyobb ellensége.
A funkcionális összehasonlító jog
Az összehasonlító jogtudomány legdominánsabb módszertana napjainkban a funkcionális összehasonlítójog, amelynek legfontosabb képviselői Konrad Zweigert és Hein Kötz, akik 1977-ben publikálták az azóta is meghatározó szerepetbetöltő Einführung in die Rechtsvergleichung auf dem Gebiete des Privatrechts című könyvüket. A szerzők a műbenkifejtik, hogy az összehasonlító jogászok nem önmagában hasonlítanak össze két különböző
jogrendszerben lévő jogintézményt azáltal, hogy leírják azok azonosságait és különbségeit. Kifejtik azon álláspontjukatis, hogy az európai jogászok által gyakoran elkövetett hiba, amikor a kontinentális dogmatikai rendszerből kiindulva érvelésükhöz úgy hoznak külföldi példákat, hogy azok dogmatikai rendszerét figyelmen kívül hagyják. Így a példák kiragadottak és a kontinentális szemléletmód által eltorzítottak lesznek. Emiatt az eredeti céljukat, vagyis az újmegközelítés bemutatására, nem alkalmasak.
Az összehasonlító jogra napjainkig nagy hatással van Eörsi Gyula 1975-ben kiadott az Összehasonlító polgári jog címűműve, ebben többek között olyan, a kutatás számára is releváns területekre is kitér, mint a bírói jog és a törvényi jogkapcsolata vagy a modernkori jogfejlesztés válsága. A szerző géniuszát jellemzi, hogy az elzárkózó szocialista jogrendszerben egy olyan magánjogi könyvet tudott megírni, amelyet kiemelkedő XX. és XXI. századi nyugatitanulmányok is előszeretettel idéznek.
Zweigert, Kötz és Eörsi megközelítése szerint kutatás témájának meghatározását egy társadalmi/gazdasági probléma felvázolásával kell elvégezni. Ezután pedig arra kell keresni a választ, hogy az adott két jogrendszer milyenjogintézményekkel, törvényekkel és bírói gyakorlattal próbálja megoldani a felvetett problémát. Ez az objektivitásra törekvő módszer lehetővé teszi, hogy a kutató saját jogrendszeréből eredő előítéleteket és feltételezéseket a háttérbeszorítsa, elkerülve azt, hogy ezek túlságosan meghatározzák a kutatás eredményét.
A funkcionalizmus fő kritikusai a kulturalizmus képviselői. Szerintük az összehasonlító jognak a jogintézményeket ”természetes” környezetében kell megvizsgálva, nem csak jogi szempontból, de a jogon túlmutató, kulturális szempontokat is figyelembe kell vennie, hogy a jogintézmények tényleges funkcióját és annak eredményességétmegértsük. Ennek a megközelítésnek a lényege, hogy a jogintézmények nem önmagukban lévő absztraktképződmények, hanem az állandóan változó világ gazdasági-társadalmi problémájára reagáló eszközök.
Ebből kiindulva a kultúralista összehasonlítójog mindig is a különböző jogrendszerek megoldásait hasonlítja összeegy mindkét kultúrában jelenlévő és lényegileg megegyező gyakorlati problémára. Ez az álláspont megegyezikprofesszor Edward J. Eberle által megalkotott fogalomrendszerrel, amely szerint a jog nemcsak a (jogi)kultúrából keletkezik, de értelmezése során is erősen befolyásolva van általa. Így a formális írott jogon túl kell lépnie amegfigyelőnek, hogy megértse egy jogintézmény lényegét.
A „meso” megközelítés, avagy az arany középút
Az összehasonlító jogtudomány fősodra az elemzéseknél a mikró és a makró kategória fogalmakat használja, és egyiket vagy másikat részesíti előnyben. A mikró elemzés mellett érvelő redukcionalisták Professzor AlessandroRomano szerint gyakran a regressus ad infinitum csapdájába esnek, míg a makró elemzés párti holisztikusok a mérhető, kvantitatív elemzésekre csak korlátozottan képesek.
Professzor Romano a meso megközelítést javasolja a fenti csapdák elkerülése érdekében. Álláspontja szerint egykutatáson belül mindkét szempontnak meg kell jelenni egymás mellett, egymást kiegészítve. Ezenkívül a jogi kultúra és az azon is túlmenő adottságok vizsgálatának fontosságára is felhívja a figyelmet a 2017-es tanulmányában.
Egy kutatás során a makró elemzésből kiindulva kell megalapozni a jogesetek bemutatásával megvalósuló mikróelemzést. A tanulmány legvégén az összegzés során újra vissza kell térni a makró elemzés absztraktabb szintjére és akutatás eredményeit és következtetéseit is itt kell kifejteni.
A Constantinesco-féle három szakaszos módszer
Léontin-Jean Constantinesco, XX. századi összehasonlító jog egyik kevésbé ismert kutatója, egy három lépésből állómódszertant dolgozott ki.
Az első szakaszban a jogász feladata, hogy az adott jogrendszerben megállapítsa, mely jogforrások, szabályozásokvonatkoznak a vizsgálni kívánt jogintézményre. Ehhez szükséges
lebontani a jogintézményt több különböző alkérdésre vagy különböző aspektusokra. Például egy kötelmi jogi jogintézmény vizsgálatának alkérdése lehet, hogy pontosan milyen szerződésekre, milyen feltételekre lehet alkalmazni vagy hogy milyen jogi következményekkel jár, ha a bíróság a fennállását megállapítja.
A második szakasz neve a megértés (understanding), amelyen belül a vizsgált jogintézményt el kell helyezni a jogrendszerében, hiszen az adott törvényszöveg értelmezése nem lehetséges anélkül, hogy az azt meghatározó átfogójogi szabályozást nagyobb vonalaiban nem ismernénk. Példaként itt megemlíthetjük, hogy a 93/13/EGK irányelvcikkeit nem fogja tudni értelmezni az, akinek az Európai Unió intézményeiről, különösen az Európai Unió Bíróságának és a tagállami bíróságoknak a kapcsolatáról nincs megfelelő háttértudása. De hasonlóan az UniformCommercial Code (UCC) vagy a mérföldkőnek számító amerikai esetek megértéséhez is szükséges az amerikai jogrendszer szövetségi jellemzőinek vagy precedensrendszerének a hozzávetőleges ismerete.
Miután első lépésként megállapítottuk a hasonlóságokat és különbségeket, továbbá a második szakaszban elhelyeztükezeket egy szélesebb kapcsolati rendszerben, legvégül meg kell vizsgálni a kapcsolatokat, az ok-okozati összefüggéseket ezek között. Ez az összehasonlítás szakasza, amely nem különül el teljesen a többi szakasztól, hiszen értelemszerűen mindhárom szakasz bizonyos mértékig átfedésben van egymással.
Összegzés
Összegezve elmondhatjuk, hogy mindkét tábor által megfogalmazott kritikának van alapja, így a módszertant érintő végső döntés nagy hatással bír a kutatás eredményére is. A funkcionalista megközelítés lehetőséget ad egy objektívebb, szigorúbb keretek között mozgó kutatás lefolytatására. Azonban a túl szűken megszabott keretek egy torz végső eredményhez vezethetnek, amely nem tükrözi a valós gyakorlatot.
A bemutatott két kulturalista módszertant kiegészítő jelleggel fel lehet használni a funkcionalista módszertan mellett, ha azt a kutatás tárgya is megengedi, így egy kiterjedtebb, könnyen felhasználható és a valósághoz is közelebb álló végkövetkeztetésekhez tudunk eljutni a vizsgált jogrendszerekkel kapcsolatban.
