A május 14-re kihirdetett Törökországi választások számos tekintetben rendhagyóak lesznek. Recep Tayyip Erdoğan több mint 20 éve áll az ország élén és irányítása alatt számos olyan intézkedést hozott mely a nyugati progresszív irányoktól eltérve az iszlám gyökerekhez való visszatérést hivatott szolgálni. Ennek az egyik legnagyobb nemzetközi visszhangot kiváltó esete a Hagia Sophia múzeumból mecsetté való átalakítása volt. Ennek hatására számos ország vezetősége fejezte ki aggodalmát az UNESCO világörökség státuszának megszüntetése miatt, míg Görögország odáig ment, hogy nyílt provokációként értelmezte ezt a nyugati világ ellen. Ezzel az iránnyal áll szemben az egyesült ellenzék melynek célja a demokratikus értékek visszaállítása és azon növekvő számú polgárok képviselete, akik egy szekulárisabb, a vallás által kevésbé befolyásolt nemzetként képzelik el országuk jövőjét. Felmérések alapján idén jöhet el az elmúlt 20 év legnagyobb esélye, hogy leváltsák Erdoğant és az ellenzék mindent meg is tesz, hogy lehetőséget biztosítson az alternatívára. A magyarországi 2022-es választásokhoz hasonlóan itt is egy ellenzéki koalícióról beszélhetünk melynek elnökjelöltjének kilétére csak nemrég derült fény. Kemal Kılıçdaroğlu-ra esett a végső választás, a CHP vezetőjére mely a legnagyobb ellenzéki párt az országban. A török polgárok egy számottevő része más jelöltre számított, hiszen Kemal egyáltalán nem a legnépszerűbb politikai szereplő az ellenzék soraiban. Sokan várták az Isztambuli polgármester, Ekrem İmamoğlu jelöltségét, ezt viszont Erdoğan meghiúsította egy ellene indított eljárással, melyben bűnösnek találták köztisztviselő megsértésének vádjával. Több mint 2 és fél éves börtönbüntetésre ítélték továbbá eltiltották a politikai szerepléstől mely, habár még nem lépett életbe, jócskán csorbítani hivatott a polgármester népszerűségét és mozgásterét.

Értékítéletet kevesen hozhatnak és tapasztalataim szerint a török népesség között is megoszlóak a vélemények az ország irányának helyességét illetően. Az viszont sokkal nagyobb bizonyossággal kijelenthető, hogy Törökországnak megoldásokra van szüksége. Akármelyik oldal is nyeri meg a választásokat, komoly kihívásokkal áll szemben. A földrengések következtében több mint 47 ezer ember vesztette életét, a hajléktalanokká váltak száma pedig meghaladja a 1,5 milliót. A humanitárius katasztrófa veszélye még most sem múlt el és az újjáépítésekről még szó sem esett. A kormány hivatalosan is bocsánatot kért a katasztrófa kezdeti fázisát illetően, melyben beismerték, hogy a tragédiára való reakciójuk lassú és elégtelen volt. A tragédia regionális jellegű, a délkelet török területekre korlátozódott, viszont az egész országon át éreztette érzelmi hatását és minden régió kiveszi a részét a krízis mérséklésének érdekében. Ennek kardinális része a hajléktalanokká váltak elhelyezése melynek megoldására számos lépést hozott a kormány. Ilyen volt az egyetemi kollégiumok kiürítése is a menekültek elhelyezésének biztosítása érdekében, ez viszont a felsőoktatást az online átállásra kényszerítette. Tapasztalataim szerint viszont akármekkora is az együttérzés a lakosságban, minden, a tragédiát mérséklő és más területek lakóit érintő megoldás, a kormány immár távolba visszanyúló hibáira vetett fényt. Sokan úgy gondolják, hogy a tragédiának be sem szabadott volna következnie. Ennek kirívó példája az újonnan épült infrastruktúrák esetében az építési szabályok figyelmen kívül hagyása. Mind a török, mind a nemzetközi médiában hangot kapott az a gondolat, hogy tragédia nem közel sem öltött volna ekkora méreteket, ha betartják azon építkezési szabályokat melyek tudatosan a földrengések kivédésére jöttek létre, és nem pedig a költségvetést és profitot priorizálják a beruházások alkalmával. Ezen véleményeket nagyban erősítette Erzin városának története mely, habár a földrengés epicentrumától mindössze 110 kilométerre feküdt, mégis elenyésző károkat szenvedett más városokkal összehasonlítva, melyek hasonló távolságban helyezkedtek el. Egyetlen épület sem omlott össze és egyetlen halálos áldozatot sem követelt a katasztrófa. Erzin polgármestere ezt azzal magyarázta, hogy mindez az építkezési szabályok szigorú betartásának volt köszönhető, ellentétben a környező városokkal melyek közül mindegyik súlyos károkat szenvedett infrastruktúrájukban és számos áldozatot követelt emberéletekben. A győztesnek tehát nem csak a katasztrófa azonnali mérséklését és az épületek újjáépítését kell szem előtt tartania, hanem a gazdaságilag megterhelőbb, hosszútávon azonban kifizetődőbb úton kell, hogy járjon, ha a választók elvárásait figyelembe veszi.

A megoldandó problémák listáján ott szerepel Törökország gyötredelmes gazdasági helyzete is. 2018 óta a líra, értékének negyedére esett, mely nagyban nehezíti a lakosság mindennapi életét. Számos ok vezetett idáig melyeken a szakértők is vitatkoznak, viszont kijelenthető, a vezetőség unortodox monetáris politikája nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A jegybanki alapkamat alacsony szinten tartása szembe megy a megszokott válságkezelési eljárásokkal, melyek az infláció mértékének csökkentését hivatottak szolgálni, hiszen pont az ellenkezőjét szokás ilyenkor tenni, az alapkamatot megemelni. A szárnyaló infláció hatására romló líra, nagyban hozzátett az ország külkereskedelmi mérlegének romlásához, melynek deficite évről évre növekszik és óriási méreteket öltött. A jelenlegi hiány több mint 14 milliárd dollár. Ennek ellensúlyozására a vezetőség számos külföldi hitelhez folyamodott. Senkit sem lepett meg mikor a hitelt szolgáltató partnerek között ott volt Oroszország és Katar, mint megszokott kereskedelmi szövetséges, az viszont annál inkább, hogy Katar régi riválisával Szaúdi Arábiával is megegyeztek egy 5 milliárd dolláros hitelcsomagot illetően. Az ehhez szükséges politikai akrobatika egyre gyakrabbá vált az elmúlt időszakban, miután a kormány belátta, hogy a jelenlegi krízis nem oldható meg nemzetközi segítség nélkül és olyan országok együttműködésére is szükség lehet melyeket korábban politikai célokkal elidegenítettek, az együttműködést lépcsőről lépcsőre ellehetetlenítve. Jó példa erre mind az izraeli és az egyiptomi kapcsolatok javítása, hiszen Erdoğan nemrég rázott kezet Abdel Fattah al-Sisi-vel, azzal az egyiptomi miniszterelnökkel, akit pár éve nyilvánosan elítélt 9 Muszlim Testvériségi tag terrorizmus vádjával való kivégzéséért. 

Minekután a nyugati értékek folyamatosan csorbultak Erdoğan regnálása alatt, az Európai unióval is megromlott az ország kapcsolata. Ez odáig vezetett, hogy az egyesek által régóta dédelgetett álom, hogy Törökország az EU tagja legyen, a közeljövőben immár lehetetlennek tűnik. Ezen irány azért is nehezíti meg Törökország dolgát hiszen az EU kiemelt kereskedelmi partner, az ország exportjának több mint 40%-a ott köt ki. A 2026-ban életbe lépő karbonvám pedig tovább fogja nehezíteni a fenntartható termelésben igencsak lemaradt Törökország EU-val való gazdaságos kereskedelmét. Az Oroszországgal ápolt jó viszony sem tűnik olyan kifizetődőnek hosszútávon, mint eddig, mindazonáltal a közép és hosszútávú terveket illetően nélkülözhetetlen az olcsó energiahordozók terén melyre Törökországnak hatalmas szüksége van, megfizetni pedig nehezen lenne képes bármit, ami drágábban érkezne. A NATO-val való kapcsolatokban is változásnak lehetünk tanúi, hiszen Finnország és Svédország csatlakozását illető vétóját is nemrégiben emelte fel Törökország, hogy enyhítse a felek közötti konfliktust. A győztesnek tehát egy olyan kaotikus nemzetközi politikából kell majd valami olyat faragnia mely Törökországnak segíthet újra pályára állni.

Mi sem tehetné az idei választásokat tematikusabbá és történelmibbé, mint a Török Köztársaság megalapításának 100. évfordulója mely a nyugatra való nyitást és számos török szemében az iszlám tradíciók elhagyását jelentette. Mustafa Kemal Atatürk, a reformok véghez vivője, mindenki által tisztelt személy Törökországban, lépéseinek drasztikusságát illetően viszont megoszlanak a vélemények, ami a politika ezáltali polarizációjához is vezetett. A történelmi évfordulón tehát látszólag két út között kell választania a török polgároknak. Kihasználják a történelmi pillanatot és visszaállítják a 100 éve elindult folyamatot, ami a nyugatiasodás irányába terelte az országot, vagy maradnak az elmúlt 20 év trendjénél, ami a demokratikus értékek csorbítását, valamint az iszlám vallás és tradíciók gyökereihez való visszatérést eredményezte.