Mielőtt rátérnék a Dodik által hangoztatott kijelentések mögöttes tartalmának vizsgálatára, egy kis történelmi kitérőt kell tennünk napjaink eseményeinek érthetőségéért.
Az első délszláv háború (1991–1995) első évben létrejött az úgynevezett „Bandinter Tanács” Jugoszlávia békés megszűnésének elrendezése céljából. Ezen választottbírósági bizottságot az Európai Uniót alapító alkotmánybíróság elnökei tették ki. A Bandinter Tanács működését elítélte az akkori Milošević-kormány, és őket tette felelőssé a háború eszkalációjáért. Ezen választottbíróság jóváhagyta Szlovénia, Horvátország, Észak–Macedónia, valamint a Bosznia–Hercegovina Köztársaság függetlenségi javaslatát. Az utóbbit a szerb parlament nem ismerte el. Ki lett mondva: a szuverenitás joga a megszűnőben lévő Jugoszlávia tagköztársaságait illeti meg és nem a nemzeteket. Ez pedig azt jelenti, hogy a Republika Srpskaban (a továbbiakban: RS) elszakadási törekvéseit nem ismerte el sem a Bandinter Tanács, sem pedig a Nemzetközi Közösség.
Tételezzük fel, mégis elszeretne szakadni a RS Bosznia–Hercegovinától: Milyen nehézségekkel nézhet szembe? Elsősorban ott van a daytoni békeszerződés. Ennek I. cikkelye rögzíti, hogy a szerződő felek (Bosznia–Hercegovinai Föderáció és a Republika Srpska) békés úton rendezik nézeteltéréseiket és törekednek megteremteni a közös együttélés feltételeit. A szerződés 4. melléklete pedig az alkotmányosság kérdéskörével foglalkozik, rögzíti az állam szerkezetét:
Az ország a szerződésben foglaltak szerint folytatja tovább a létezését és, mivel nem határozták meg az állam hivatalos szerkezetét, így: Bosznia–Hercegovina hivatalosan nem köztársaság, nem föderáció és nem is konföderáció, hanem két entitással és egy különleges körzettel rendelkező állam. De attól még, hogy a nevében nincs benne a jelző (de még ha benne lenne is) nem feltétel pontosan tükröznie az állam valódi szerkezetét és/vagy formáját.
A két entitás egyike (Bosznia–Hercegovinai Föderáció, továbbiakban Föderáció) föderális alapon szerveződik és 10 kantonból tevődik össze; élükön saját miniszterelnökkel, kormánnyal, képviselőkkel és pártokkal. Mindezek mellett ott van a Föderális Parlament, ahol olyan törvényeket fogadnak el, amelyek érvényesek lesznek az adott terület minden kantonjára.
Ezzel szemben a másik entitás a RS unitáris alapon szerveződik és hét régió alkotja. A Föderációhoz hasonlóan rendelkezik ország területi egységét szimbolizáló saját államfővel, továbbá saját bírósággal és alkotmánybírósággal is. A Föderációtól eltérően a parlament egykamarás és követlenül választott. Voltaképpen elmondható: az entitások kvázi-állami attribútumokkal rendelkeznek.
Mindezek mellett létezik állami törvényhozás is. Bosznia–Hercegovina két kamarás Parlamenttel rendelkezik. Melynek tagjait a Föderáció és az RS területről választják ki – vagy éppenséggel delegálják. Ezen képviselők tudnák megvétózni az elszakadási kísérleteket vagy a referendum törekvést, de amennyiben nem ők, akkor a Legfelsőbb Bíróság élhetne ezzel a joggal. A daytoni békeszerződés egy olyan államszerkezetet hozott létre, amely széleskörű autonómiát biztosít az entitások számára, ugyanakkor el kell fogadniuk azt a tényt, hogy ők nem függetlenek és nem szakadhatnak el.
Az daytoni szerződés preambuluma kiemeli: a szuverenitás az állampolgároktól származik és minden etnikumot és népcsoportot magában foglal az ország területén, nemcsak az államalkotó nemzeteket. Ebből kifolyólag ezt önkényesen senki sem sajátíthatja ki vagy korlátozhatja le egy adott területre, illetve népcsoportra. Elsőre észszerűnek tűnhet az a megközelítés, hogy az ország lakosságának többsége a beleegyezését adja, és külön-külön folytatják jövőjüket, azonban ez alkotmányellenesnek minősül. Az elszakadás veszélyezteti az ország egységét, ezért a Nemzetközi Közösség Főmegbízottjának közbeavatkozását vonja magával. Az ő kötelessége megakadályozni minden olyan törekvést, amelyik veszélyezteti a daytoni szerződésben foglaltakat.
Amennyiben az alkotmány nem engedi meg az elszakadást: Mégis mért jön ez fel újra és újra témaként? Mindössze két évvel ezelőtt látott napvilágot egy bizonyos non-paper jelentés, mely szorgalmazta Bosznia-Hercegovina felosztását a környező államok között. Mindez sokak számára újkeletű volt, érdemesebb alaposabban megvizsgálni. Legelőször a nagyobb nyilvánosságban az RS függetlenségének gondolata 2009-ben jelent meg, nem sokkal a Koszovó függetlenségét megszavazó referendumot követően. Ezek után Milorad Dodik úgy szerzett magának népszerűséget, hogy egy jövőbeli elszakadásról kezdett el vizionálni. Ettől kezdve majdnem minden évben lehetett arról olvasni az RS-nek függetlenségi törekvéseiről. De a téma mindig tartogatott magában valami újat: kezdetben mint közös cél volt meghatározva, aztán orosz támogatás lett a terv mögött, ezek után demokratikus úton referendummal kívánták elérni az ország függetlenségét. A referendumon végül nem entitás függetlenedéséről szavaztak, hanem arról, mikor legyen az országünnep. Január 9-ben egyeztek meg, ugyanis 1992-ben ezen a napon akart kiválni a többségében szerbek lakta rész az országból. Az időzítés nem volt véletlen, mert választásokat tartottak abban az évben: két ciklust követően a korábbi kormány miniszterelnöki székéből Dodikot a háromtagú elnökség elnökévé választották és a korábbiakhoz képest nagy többséggel. Milorad Dodiknak szokásává vált arról beszélni, hogy az RS egyszer elnyeri függetlenségét. Az elnöki székbe kerülését követően így semmi sem tudta megakadályozni az államünnep megtartásában 2019. január 9-én, ezzel állítva emléket a majdnem három évtizeddel korábbi népszavazásnak.
Az ünnepségen tiszteletét tette nemcsak a szerb miniszterelnök, Ana Brnabić, hanem a korábbi szerb ortodox egyház feje, Irinej pátriárka is. A pátriárka úgy jellemezte az eseményt, hogy „a Szerbia Köztársaság és a Boszniai Szerb Köztársaság között nem szabad, hogy legyen határ, mert egyazon nemzetről beszélünk.” Dodik pedig olyan kijelentésekkel élt, miszerint „(…) nincs szabadság a szerb nép számára, ha nincsen államuk.” Nem mindenki fogadta ujjongva az egykori referendum napjának államünneppé nyilvánítását. Bosznia–Hercegovinai Legfelsőbb Bíróság nem hagyta jóvá az elszakadás dátumának megünneplését, mint az RS államünnepét. Ennek ellenére a referendum óta, minden évben rendezvényeket szervznek erre a napra.
Dodikot a háromtagú elnökség vezető pozíciója után újra megválasztották az RS entitás elnökévé. Pártjának népszerűsége akkor kezdett meredeken emelkedni, mikor bedobta a köztudatba az elszakadás politikai gondolatát. Ezen retorika alkalmazásával, egyrészről meg tudja őrizni vezető pozícióját az entitáson belül önmaga és a pártja számára, másrészről folyamatosan képes feszültséget teremteni. Ennek érdekében tesz gyakorlati lépéseket is. Korábban olvasni lehetett arról, hogy a szerb képviselők kivonultak a Bosznia–Hercegovinai szövetségi intézményekből. A közös hadsereget, az igazságügyet és az adózási rendszert korábban közös állami szintre emelte a Nemzetközi Közösség Főmegbízottja, melyből most hiányoznak a szerb képviselők. Az előzménye ennek az volt, hogy az előző Főmegbízott, Valentin Inzko rendeleti döntéssel büntethetővé tette azon embereket, akik tagadják a sebrenicai népírtás tényét.
A jelenlegi RS elnöke minden egyes alkalommal olyan újabb lépéseket tesz, melyek látszólag az elszakadáshoz vezetnek. Legutóbb egy 300 000 nézetméternyi állami tulajdont írtak át Putnikovo Brdo-ról Dobaj városára. Az ilyen lépések eltántorítják a gazdasági befektetőket, mivel azt látják, hogy az RS bármikor kisajátíthat állami tulajdonokat.
Elsősorban nem a populista politikával van gond Bosznia–Hercegovinában, hanem azzal, hogy a Főmegbízott hagyja Dodikot politikájában következmények nélkül alkalmazni ezt az eszközt, mellyel a szerbek körében önmaga és pártja számára szerez népszerűséget. Mindezt azért képes megtenni, mert nem ismeri el Főmegbízottat, holott ő az egyetlen helyes és abszolút értelmezője a daytoni szerződésnek. Senkinek sincs joga vagy lehetősége őt kérdőre vonni az államban. Azzal, hogy a Főmegbízott nem alkalmaz szankciókat Dodik ellen, csak a helyzet további eszkalálódását éri el.
Milorad Dodik addig fogja használni az elszakadás politikáját, ameddig csak előnyt tud belőle kovácsolni, és nem éri semmiféle jelentős retorzió ő magát, pártját vagy ez RS mint entitás. Nem létezik jogi lehetőség arra, hogy a Republika Srpska függetlenedni tudjon, illetve ezt a Nemzetközi Közösség sem hagyná jóvá. Bosznia–Hercegovina addig mindenképp egyben marad, amíg a daytani szerződés hatályos, vagyis amíg nem alakul meg az alkotmányozó nemzetgyűlés, mely tisztázná az elszakadás vagy egyben maradás feltételeit. Az erre tett kísérlet azonban minden egyes alkalommal kudarcot vallott. Azzal, hogy a két entitás kvázi-államként funkcionál, és az állami színtű intézményekből kivonultak a szerb képviselők, csak az ország diszfunkcionálásának bizonyítékai. Ebből levonható következtetés: a Főmegbízott vagy nem érdekelt Dodik intézkedéseiben, vagy ezen intézkedések még nem sértik meg a daytoni szerződésben foglaltakat. De felmerülhet: a Főmegbízott nem képes vagy nem is szeretne akaratot érvényesíteni, mert tart attól, hogy tovább rontja a már alapvetően diszfunkciós társadalom működését.
