Ráadásul éppen ezen tulajdonsága miatt lehet célpontja a harcoló feleknek, hiszen a vízhiány előidézésével vagy a vizek szándékos szennyezésével hatalmas pusztítást, és ezzel együtt akár a fegyveres konfliktusok eldöntését is elérhetik.

Törvényszerű továbbá a jelenlegi tendenciák alapján, hogy a jövőben még nagyobb jelentősége lesz a víznek a különböző hadi eseményeknél, amely az elsivatagosodás és a népességnövekedés következtében még kevesebb mennyiségben fog rendelkezésre állni.  Illetve utóbbiból az is következhet, hogy a nem nemzetközi konfliktusok száma még nagyobb ütemben fog növekedni, amely ellen egyre kisebb hatékonysággal fog tudni fellépni a nemzetközi közösség a különböző békefenntartó missziókon keresztül. 

A Nemzetközi Vöröskeresztnek számos alkalommal kellett már humanitárius segítséget nyújtania világszerte olyan harcok sújtotta területeken, ahol vízhiány is fellépett. Számszerűleg nagyjából 15 millió embernek kellett a vízellátását biztosítania a humanitárius szervezetnek negyven országban csak 2008-ban. Csak néhány példát említve ezek közül: Irak, Szomália és Jemen. 

Már az ókori görögök is felismerték, hogy a háborúikban védeniük kell a vizeiket, a második világháború utáni berendezkedésben pedig széles körben megjelenik már, sok esetben elszórtan, illetve közvetetten ugyan.

A harmadik genfi egyezmény, amely a hadifoglyokkal való bánásmódról szól, előírja a 20. cikkében, hogy:

,,a fogva tartó Hatalom az elszállított hadifoglyok részére megfelelő mennyiségű ivóvizet és élelmiszert köteles biztosítani, valamint a szükséges öltözetet és orvosi ápolást is.”

Ehhez kapcsolódik még két többletfeltétel, ugyanis ezen elszállítást emberséges módon, és ami a vízzel kapcsolatos kötelezettség kapcsán is releváns, hasonló körülmények között kell végrehajtania, mint amit a saját csapatainak biztosít.

Rendelkezik továbbá ugyanezen egyezmény 26. cikke a hadifoglyok ellátásáról is:

,,a napi élelmiszeradagnak mennyiségileg, minőségileg és változatosság szempontjából elegendőnek kell lennie a hadifoglyok jó egészségének fenntartásához, a testsúly csökkenésének és a hiányos táplálkozás előidézte zavaroknak elkerüléséhez. A hadifoglyok megszokott táplálkozási rendjére is figyelemmel kell lenni. […] A hadifoglyoknak elegendő ivóvizet kell adni. […] Az élelmezést érintő minden általános fegyelmi intézkedés tilos.”

Jól mutatja ez a néhány norma, hogy az ivóvízellátásra szigorú követelmények vonatkoznak, sőt, a fegyelmi intézkedések alól történő kivonással a nemzetközi közösség kifejezésre juttatja az ivóvízhez való jog abszolút természetét is, vagyis az elegendő mennyiség korlátozásának tilalmát.

De a vízhez való jog nem korlátozódik az ivóvízre, hanem a higiéniához való jog kapcsán is előkerül. Ezt figyelembe véve a 29. cikk meghatározza, hogy:

,,a  fürdők és zuhanyok mellett, amelyekkel a táborokat lehetőséghez képest fel kell szerelni, a foglyoknak testi tisztaságuk naponkénti ápolására és fehérneműjük kimosására elegendő mennyiségű vizet és szappant kell adni; e célra berendezéseket, könnyítéseket és kellő időt kell engedélyezni részükre.”

A következő humanitárius jogi vízhez kötődő szabály a polgári lakosság háború idején való védelmére vonatkozó negyedik genfi egyezményben található. Itt lényegében a hadifoglyokról szóló rendelkezések kerülnek megismétlésre, immár az internáltakra vonatkozóan. A 85., a 89. és a 127. cikk ugyanezeket a kötelezettségeket szabja a harcoló feleknek.

A genfi egyezményekhez egyes részes felek 1977-ben a nemzetközi és a nem nemzetközi fegyveres összeütközések áldozatainak védelme érdekében két kiegészítő jegyzőkönyvet is elfogadtak.

Az I. jegyzőkönyv már több követelményt állít a polgári lakosság védelmével kapcsolatban, amely érinti a vizet. Az 54. cikk a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen cikkek között sorolja fel többek között a vízhez kapcsolódó kötelezettségeket is:

,,tilos a polgári lakosság életéhez nélkülözhetetlen tárgyakat, mint pl. élelmiszereket, élelmiszer termelésére szolgáló mezőgazdasági területeket, állatállományt, ivóvízellátást, biztosító berendezéseket és öntözőműveket akármilyen indokból - a polgári személyek kiéheztetése, elköltözésre késztetése céljából, vagy bármely más célból - megtámadni, lerombolni, elhurcolni, vagy használhatatlanná tenni kifejezetten azért, hogy a polgári lakosság, vagy a szembenálló Fél fenntartása szempontjából értéktelenné váljanak.”

Az öntözőművek révén a bekezdés által érintésre kerül a mezőgazdasági termelés is, viszont az öntözéshez használt víz nem esik védelem alá ezen rendelkezés alapján, összhangban azzal a fent tett korábbi megállapítással, hogy a vízhez való jognak nem része az állattenyésztéshez vagy növénytermesztéshez szükséges víz.

Az ezt követő bekezdés részben feloldja az itt rögzített kötelezettséget abban az esetben, ha a szemben álló fél csak a saját csapatainak ellátására használja fel az ivóvízkészletet vagy harcok során veszi igénybe azt. Fontos azonban, hogy a kivételekhez is tartozik alkivétel, ugyanis még a katonai szükségesség esetén is megtiltja a jegyzőkönyv nemzetközi fegyveres konfliktusok esetén, hogy az ellenséges fél polgári lakossága ivóvízellátás nélkül maradjon. A saját területén a saját lakosságát azonban kiteheti vízhiánynak az állam, de ekkor is csak katonai szükségesség esetén. Arra is kitér a szabályozás, hogy ezen létfenntartáshoz nélkülözhetetlen vízkészletek nem lehetnek célpontjai megtorló intézkedéseknek.

Bár eddig a cikk fókuszában a víz mint életet adó létszükséglet jelent meg, képes azonban hatalmas pusztításokra is, amelyet a hadviselés során is ki lehet használni akár gátak vagy vízierőművek elpusztításával és területek elárasztásával. Ennek során azonban a megkülönböztetés elve nem tud érvényesülni, és a polgári lakosság is megszenvedheti az víz ilyen célú felhasználását. Éppen ezért a kiegészítő jegyzőkönyvben is szabályozásra került ez a tárgykör is.

Az 56. cikk veszélyes erőket tartalmazó létesítmények között említi a gátakat és a töltéseket az atomerőművekkel egyetemben. Ezeket még akkor is jogi védelem illeti meg, ha az ellenfél katonai célokra használja fel, kivéve, ha a polgári lakosságot nem éri súlyos veszteség, ha ezek ellen támadást intéznek, ilyenkor is azonban kötelező kellő óvintézkedéseket tenni a lakosság védelme érdekében. Ezen felül ajánlásként az is szerepel a cikkben, hogy a részes államok kössenek további szerződéseket az ilyen létesítmények védelme érdekében.

A II. kiegészítő jegyzőkönyv, amely a nem nemzetközi fegyveres konfliktusokat szabályozza, ennél kevesebb rendelkezést tartalmaz összességében is, valamint a vizet illetően is.

Alapelvi szinten rögzíti a 4. cikk, hogy a harcokban részt nem vevőket megilleti az emberséges bánásmód, ahogyan a sérülteket is a 7. cikk szerint. Az 5. cikk az összeütközésben vállalt szerepük miatt szabadságukban korlátozottak részére a polgári lakosságot megillető azonos élelmiszer- és vízellátást ír elő a jegyzőkönyv, és itt is megjelenik a higiéniához való jog gyakorlásához szükséges víz biztosítása számukra. 

A polgári lakosság védelme érdekében a szabályozás szinte egyező a nem nemzetközi és a nemzetközi konfliktusok esetében, az eltérés abban áll, hogy a nem nemzetközi összecsapások esetében nem enged eltérést a jegyzőkönyv a főszabályoktól semmilyen körülmények között sem. 

Ezen humanitárius jogi szabályok megsértése már alkalmas lehet arra, hogy büntetőjogi felelősséget állapítsanak meg az eljáró bíróságok. A Volt Jugoszláv Területeken Elkövetett Bűncselekmények Nemzetközi Törvényszéke és a Ruandai Nemzetközi Törvényszék gyakorlatában is számos olyan ügy volt, amely szorosan kapcsolódott a felsorolt szabályok megszegéséhez.

A jugoszláv háború során előkerült büntetőjogi szempontból többek között a vízellátás helyzete Szarajevóban, a vízellátó rendszerek katonai célú támadása, nem megfelelő mennyiségű ivóvíz biztosítása a fogvatartottak és az áttelepítettek számára, valamint a víz kínzásra történő felhasználása. 

A ruandai népirtás során pedig probléma volt a víz kapcsán, hogy a menekültek jellemzően olyan helyeken rejtőztek el, ahol nem volt megfelelő a vízellátás, így külön kellett oda vizet hordani, ami alatt rendszeresen erőszaknak voltak kitéve, sőt, szándékosan is zártak el menekülteket vízforrásoktól, hogy így szoruljanak arra, hogy a biztonságosabb menedékeket elhagyják. A Törvényszék azonban vádpontok alól felmentette a vádlottakat bizonyítottság hiányában, szóval megalapozott tényállás hiányában ezek esetében állást sem foglalt a bűncselekmények minősítése kapcsán. 

Rátérve a Római Statútumra, először rögzíteni kell a tényállások kapcsán, hogy azok eltérő természetűek a normák szövegezését figyelembe véve. A háborús bűntetteknél a statútum keretjelleggel határozza meg a tényállást, kiutal egy másik egyezményből vagy szokásjogból származó kötelezettségre, amelynek a megszegését szankcionálja:

,,A jelen Statútum alkalmazásában a háborús bűntettek a következőket jelentik:

 Az 1949. augusztus 12-én kelt Genfi Egyezmények súlyos megsértései, azaz, bármely alábbiakban megjelölt cselekmény, ha a vonatkozó Genfi Egyezmény rendelkezései által védett személyek vagy tulajdon ellen követik el:

"[…] A nemzetközi jog keretében létrejött, a nemzetközi fegyveres konfliktusokra alkalmazandó jog és szokások egyéb súlyos megsértése, azaz bármely következő cselekmény.”

Az emberiesség elleni bűntetteknél és a népirtásnál pedig az elkövetési magatartás nincs aprólékosan rögzítve, a bűncselekmény tényállásszerűségéhez a meghatározott eredmény bekövetkezése szükséges, amely okozati összefüggésben áll az elkövető által tanúsított magatartással:

,,A jelen Statútum alkalmazásában az emberiesség elleni bűntettek alatt bármelyik következő cselekmény értendő, amelyet a polgári lakosság elleni átfogó vagy módszeres támadás részeként, a támadásról tudva követnek el: szándékos emberölés; kiirtás; rabszolgaságba taszítás;”

A népirtás és az emberiesség elleni bűntetteknél alkalmazott tényállások közvetlenül, míg a háborús bűntettek esetében közvetve lehetőséget teremtenek arra, hogy a víz mint elkövetési eszköz jelenjen meg a Nemzetközi Büntetőbíróság gyakorlatában. Amennyiben lefolytatásra kerül az eljárás, erre sor kerülhet akár az Omar el-Basír ellen folytatott büntetőügyben, ennek vizsgálatára azonban már egy következő cikkben kerül sor.