A United Nations Children's Fund (UNICEF), vagyis az ENSZ Gyermekalapja szerint négymilliárd embernek kell évente legalább egy hónapon át komoly vízhiányt átvészelnie, kétmilliárd ember él megfelelő ivóvízellátás nélkül, 2025-re az emberek felének kell megbirkóznia valamilyen fajta vízhiánnyal, 2030-ra hétszázmillió embernek kell majd elhagynia a vízhiány miatt az otthonát és minden negyedik gyerek olyan helyen fog élni, ahol mindennapi kihívás lesz az ivóvízhez jutás. 

Ez a néhány adat is jól szemlélteti, hogy a megfelelő ivóvízellátás már ma is hatalmas kihívást jelent világszinten, de előrevetít egy katasztrófát is arra az esetre, ha az államok együttműködés révén nem találnak ezekre a problémákra kellő megoldást.

Már az UNICEF is felvázol számos eszközt amellyel enyhíteni lehet a kihíváson akár egyéni szinten vagy civil összefogás révén, többek között ilyen a takarékoskodás és az ehhez kapcsolódó edukáció. Ugyanígy akár települési, regionális vagy éppen országos szinten szükségesnek tartják új vízforrások felkutatását, az időben történő tervezést, de a kutatás-fejlesztés támogatását is.

Más aspektusból közelítve, de hasonló veszélyre figyelmeztet a World Wild Fund for Nature (WWF), magyarul Természetvédelmi Világalap, amely az élővilág pusztulására, számos faj természetes élőhelyének radikális csökkenésére is hangsúlyt helyez, közvetve viszont mindez jelentősen visszahat az emberekre is. 

Mindezekből látszik, hogy a víz esetében globális problémáról van szó, amelyre a nemzetközi közösségnek is reagálnia kell a hatékony fellépés érdekében. Ennek egyik módja a különböző operatív akciók, azaz például segélyszállítmányok eljuttatása mellett a nemzetközi jog abba az irányba történő fejlesztése, hogy fel lehessen lépni a vizek mint természetes élőhely védelme vagy a vízhiány mérséklése érdekében akár a szennyezőkkel szemben, de azért is, hogy a korlátos erőforrásokat egyértelműen és konfliktus nélkül el lehessen osztani.

A vízzel kapcsolatban ezen célkitűzésekből is adódóan számos nemzetközi egyezményt lehet találni a nemzetközi jog történetében. Van többek között egyezmény a nemzetközi jelentőségű vizes területekről, különösen mint a vízimadarak élőhelyéről, az országhatárokat átlépő vízfolyások és nemzetközi tavak védelméről és használatáról, de vannak olyan multilaterális szerződések is, amelyek nem kifejezetten a vízre fókuszálnak, mégis mint átfogóbb jellegű egyezmény, a víz is megjelenik bennük. 

Továbbá a víz megjelenik egyéni szinten is a nemzetközi jogban különböző emberi jogi egyezményekben. Ezek esetében azonban sok esetben nem közvetlenül, csupán közvetetten kerül rögzítésre a víz, ilyen például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 25. cikk 1. bekezdése:

,,Minden személynek joga van saját maga és családja egészségének és jólétének biztosítására alkalmas életszínvonalhoz, ezen belül élelemhez, ruházathoz, lakáshoz, orvosi ellátáshoz, valamint a szükséges szociális szolgáltatásokhoz, továbbá joga van a szociális biztonsághoz, ha munkanélküliség, betegség, rokkantság, özvegység, öregség, vagy tőle független más körülmények miatt elveszíti a megélhetését.”

Hiszen itt csak az élelem kerül rögzítésre, azonban egyértelmű, hogy ez alatt az ivóvizet is érteni kell. Vannak viszont olyan emberi jogi dokumentumok, amelyek kifejezetten nevesítik a vízhez való jogot. Ilyen többek között az ENSZ Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága által kiadott 15. számú általános kommentár a vízhez való jogról: 

,,A vízhez való jog szabadságjogokat és ellátáshoz való jogosultságokat is egyaránt tartalmaz. A szabadságjogok lefedik a meglévő vízkészletekhez való hozzáférés fenntartásának jogát, valamint a jogot a beavatkozástól való mentességhez, ideértve a mentességet joghoz a vízellátás önkényes lekapcsolása vagy elszennyeződése ellen. Ezzel szemben a jogosultságok közé tartozik a vízellátási és -gazdálkodási rendszerhez való hozzáférés joga, amely egyenlő esélyeket biztosít az emberek számára a vízhez való jog gyakorlására.” 

A vízhez való jog alapjogi besorolása sem tisztázott a szakirodalom szintjén, amelyre a fenti idézet is rávilágít. El lehet helyezni a vízhez való jogot az első generációs alapjogok közé azáltal, hogy az élethez való jog részeként kerül említésre. Emellett azonban különösen a vízellátáshoz kapcsolódó elemei a második generációs alapjogok ismérveit mutatják magukon, amely többek között a progresszív megvalósítási kötelezettségen is tetten érhető. 

A különböző nemzetközi egyezményekből, valamint a nemzetközi szervezetek állásfoglalásaiból a vízhez való jog tartalma is körvonalazódik, amelyet a fenti idézett ENSZ Gazdasági Szociális és Kulturális Jogok Bizottsága által kiadott 15. számú általános kommentár a következőkben foglalt össze. Megjelenik a ,,megfelelő” jelző a vízellátáshoz való jog előtt, amely jelentése tovább bontható. Érteni kell alatta a mennyiségi megfelelőséget, amely egyben folyamatosságot is feltételez, ez a World Health Organization (WHO), azaz az Egészségügyi Világszervezet szerint naponta 50 és 100 liter víz között van fejenként.  De ugyanígy fontos a megfelelő minőség is, amely így jelenik meg a dokumentumban: 

,,Minden személyes vagy háztartási célra használt víznek biztonságosnak kell lennie, azaz mentesnek kell lennie a mikroorganizmusoktól, kémiai anyagoktól és radioaktív sugárzástól, amelyek kockázatot jelentenek az ember egészségére. Emellett a víznek elfogadható színűnek, illatúnak és ízűnek kell lennie minden személyes vagy háztartási célra.” 

Ami pedig még ezek mellett harmadik alapvető követelményként szerepel, az a hozzáférhetőség, amely magában foglalja a biztonságos fizikai hozzájutást, a gazdasági megengedhetőséget , tehát nem az ingyenességet, a megkülönböztetés-mentességet, valamint a vízzel és a vízhez való joggal kapcsolatos információkhoz való hozzáférés lehetőségét.

A vízhez való jog tehát többet is magában foglal, mint az ivóvízhez való jogot. Beleértendő ebbe az alapjogba az ivás során fogyasztott mennyiség, de része a mezőgazdasági vagy ipari termeléshez szükséges vizet leszámítva az étel elkészítéséhez elengedhetetlen víz is. De még ehhez képest is bővebb ez az alapjog, hiszen szorosan kapcsolódik hozzá, a szakirodalomban egyes szerzőknél össze is forr a személyes higiéniához való joggal is. Utóbbi már az emberi méltóságból is eredeztethető, ugyan az élethez való joggal is kétségkívül összefügg, de ennél a kapcsolat távolabbi.  

A vízhez való hozzáférés és a vízhez való jog érvényesítésével nemcsak a nemzetközi közösség szintjén, hanem regionálisan is foglalkoznak az államok képviselői. Az Európai Unióban is megjelenik ez a kérdéskör, az Európai Parlament Külügyi Bizottsága egy jelentést is készített, amelyet az Európai Parlament el is fogadott 2022-ben. A vízhez való hozzáférés mint emberi jog külső dimenziójáról szóló 2021/2187(INI) számú jelentés többek között rögzíti, hogy:

,,a tiszta víz, valamint a jó higiénia és szanitációs szolgáltatások elengedhetetlenek mind a fenntartható növekedéshez, mind pedig a legkiszolgáltatottabb közösségek rezilienciájának építéséhez; felhívja ezért az EU-t, hogy többek között fenntartható várostervezés révén fokozza a fejlődő országok városainak a víz okozta sokkhatásokkal szembeni ellenálló képességét erősítő technikai és pénzügyi támogatását, ugyanakkor biztosítsa a vidéki térségekből érkező állampolgárok beilleszkedésének javítását a városi környezetbe”.

Érdemes még megemlíteni a nemzetközi környezetvédelmi jog fejlődését, amely egyfelől az emberi jogok részeként tekint a környezet és természet megóvására, másfelől pedig újabb fejlődése iránya a környezetet önmagában véve védendő érdeknek tekinteni. Ennek keretében több nemzeti jog alapján folyóknak jogi személyiséget biztosítanak, például a Whanganui folyó Új-Zélandon, a Gangesz és Yamuna folyók Indiában, valamint Kolumbiában az Atrato folyó.

Ezen rövid összefoglaló szemlélteti, hogy a víz a nemzetközi jog számos területén és szintjén megjelenik változatos megközelítésben, mindamellett azt is előrevetíti, hogy a jövőben várhatóan még nagyobb figyelmet kell szentelnie a nemzetközi jogalkotásnak a vízre, így várható a joganyag további fejlesztése.