Az ezekről szóló híradások alatti hozzászólások komoly társadalmi felháborodást mutatnak. Jellemző a döbbenet, hogy ilyen Magyarországon megtörténhetett, még gyakrabban pedig a düh, hogy az elkövető nem elég hosszú vagy nem elég súlyos büntetést kapott. Ilyen sajnálatos hírek után pedig az emberek újra és újra megpróbálnak egy rég elzárt szellemet kiengedni a palackjából: a halálbüntetés kérdését. A közelmúlt sajnálatos bűncselekményei után ez odáig fajult, hogy idén januárban az egyik legnépszerűbb magyar politikus a közösségi oldalán tette fel követőinek a kérdést, hogy szerintük vissza kellene-e állítani a halálbüntetés intézményét vagy sem. A bejegyzés a politikus többi posztjához képest lényegesebb több reakciót váltott ki, a legnépszerűbb hozzászólások pedig egyértelműen támogatnák a halálbüntetés visszaállítását.
Magyarországon az utolsó végrehajtott halálbüntetésre 1988. július 14-én került sor. Ekkor egy megkínzott és megölt ember gyilkosát akasztották fel. Két évvel később, 1990-ben törölték el hazánkban véglegesen a halálbüntetést. Ez rendhagyó módon az Alkotmánybíróság indíttatására történt, miután a testület a halálbüntetés intézményét az élethez és az emberi méltósághoz való jog megsemmisítése miatt alkotmányellenesnek minősítette. A 20. század második felétől kezdve már az Amerikai Egyesült Államokban is egyre több tagállamban vezetik ki a halálbüntetést, Európában pedig jelenleg Fehéroroszország kivételével egy ország sem alkalmazza. A napjaink híreikre adott reakciókat olvasva azonban láthatjuk, hogy a mai napig élénk társadalmi vitákat vált ki a kérdés.
A halálbüntetés mellett érvelő hozzászólások elemzésekor több eltérő megközelítési módot találunk. Sokan ideológiai kérdésnek tekintik, és szerintük bizonyos bűncselekmények elkövetésével, tipikusan más életének az elvételével az ember „lemond” a saját életéhez való jogáról, így ezekben az esetekben a halálbüntetés lehet az egyetlen „igazságos” megtorlás. A praktikusan gondolkodó hozzászólók inkább pénzügyi oldalról közelítették meg a kérdést: Miért fizesse a társadalom egy olyan ember életét, aki annyira képtelen a beilleszkedésre, hogy életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték? Szintén mások inkább előre gondolkodnak, és azzal érvelnek, hogy a szabadságvesztés nem elég súlyos, csak a halálbüntetés lehet annyira elrettentő, hogy a jövőben mások tartózkodjanak hasonló cselekmény elkövetésétől.
Szerencsére a hazai jogász társadalom jelentős többsége határozottan ellenzi a halálbüntetést, és a magyarországi jogi oktatásban részletesen bemutatják a joghallgatóknak az előbbi bekezdésben felhozott érvek cáfolatát. Mindenekelőtt fontos leszögezni, hogy az élethez és az emberi méltósághoz való jogot nem lehet korlátozni és feltételekhez kötni, így nem mondhatjuk azt, hogy bármilyen bűncselekmény elkövetője pusztán egy adott cselekmény elkövetésével elvesztené ezt a jogát. A talio-elv, vagyis a szemet szemért, fogat fogért elgondolás a történelemben először Hammurapi törvényoszlopán volt olvasható időszámításunk előtt közel kétezer évvel – szerencse, hogy 2023-ban már nem így gondolkodunk.
A kriminológia, a bűnözés megjelenési formáit, okait és következményeit kutató tudományág fejlődésével pontosabb képet kaptunk arról is, hogy a különböző büntetési nemek milyen hatással lesznek a bűnözésre. Ebből pedig az látható, hogy téves az az elgondolás, hogy csak a halálbüntetés tud igazi elrettentő erőként fellépni a jövőre nézve. Már a 18. században élt kiváló olasz jogtudós, Cesare Beccaria is megállapította, hogy nem a büntetés kegyetlensége, hanem az elmaradhatatlansága az, ami igazi elrettentésként szolgál. A bűnelkövetőket az riasztja el igazán, ha tudják, hogy bűncselekmény elkövetése esetén azonnal és biztosan fény derülne tettükre, és a büntetés elkerülhetetlen. Tehát egy ideális jogrendszerben a bűncselekményt azonnal felismerik, az elkövetőt hamar beazonosítják, és a szükséges eljárások gyors lefolytatásával a lehető leghamarabb kiszabják rá a büntetést. Konkrét példával érzékeltetve tehát kevesebb rablást fognak elkövetni, ha minden rablás után elkerülhetetlen a három évnyi szabadságvesztés, mintha pusztán minden tizedik rablás elkövetőjét kapnák el, de rá hat évnyi szabadságvesztést szabnának ki. Beccaria e felismerést követően korát jelentősen megelőzve maga is elítélte a halálbüntetést és a kegyetlen büntetési módokat.
A halálbüntetés intézményével nem foglalkozó ember logikusan gondolhatja azt, hogy egy ember kivégzése kisebb pénzügyi terhet ró az államra, mint ugyanazt az embert évtizedekig eltartani, gondozni, ápolni. Ismételten fontos leszögezni, hogy ez inkább egy morális kérdés, és az emberi élet nem fejezhető ki pénzben. Ezt az érvet mégis megvizsgálva azonban érdekes módon azt tapasztataljuk, hogy a gyakorlat ezt sem igazolja, és a halálbüntetés intézményének fenntartása gyakran még jelentős extra költségekkel is jár. Az Amerikai Egyesült Államok számos halálbüntetést is alkalmazó tagállama közöl kiadásokat a büntetés-végrehajtással kapcsolatosan. Fontos alap, hogy ha egy bűncselekmény elkövetőjével szemben meg van az elvi esélye a halálbüntetés kiszabásának, akkor az egész eljárásra fokozott eljárási garanciák érvényesek. Ez részletesebb nyomozást, több szakértő bevonását, hosszabb eljárást eredményez, de még az esküdtszék tagjainak kiválasztási folyamatát is megbonyolítja. Mindezek jelentősen, esetenként akár háromszorosára is megnövelik az eljárási költségeket ahhoz képest, mintha ugyanolyan jellegű bűncselekményét az életfogytig tartó szabadságvesztés lenne a legsúlyosabban kiszabható büntetés. Az esetek többségében pedig az eljárás végén végül eltekintenek a halálbüntetéstől, de ennek ellenére a költségek magasabbak voltak. A halálbüntetés visszafordíthatatlansága miatt minden kétséget teljesen ki kell zárni. Mivel ennél súlyosabb büntetés nem létezhet, ezért garantált a fellebbezés és az összes létező jogorvoslati lehetőség kihasználása. Ez évekig elhúzódó eljárást eredményez, valamint a jogerős határozat után is éveknek kell eltelnie ahhoz, hogy ténylegesen végrehajtható legyen az ítélet. A halálbüntetésre vonatkozó különleges szabályok ismeretében tehát kijelenthetjük, hogy az esetek többségében pénzügyileg sem kifizetődőbb megoldás. A pénzügyi kérdéseken túl persze sokkal hangsúlyosabbak azok a morális kérdések, hogy ki hajtja végre a halálos ítéletet, melyik gyógyszergyártó adja a nevét a halálos mérgek állami megrendeléséhez, illetve mi történik, ha az idő múlásával kiderül, hogy egy ártatlan emberrel szemben alkalmaztak halálbüntetést.
Mindezek ismeretében jól látszik, hogy a jogvégzett emberek jelentős része miért utasítja el határozottan a halálbüntetést. Az egész világon elterjedt jelenség, hogy a társadalom jelentős része, adott esetben a többsége is a halálbüntetés fenntartása mellett szavazott volna, amikor a döntéshozók kivezették az intézményt a jogrendszerükből. Ez persze felveti a kérdést, hogy mi is pontosan a jogászok szerepe egy társadalomban. Akármi is legyen erre a válasz, nincs az a brutális bűncselekmény, ami miatt indokolt lenne komolyan felvetni a halálbüntetés kérdését – jobb, ha ez a szellem már örökre a palackjában marad.
