Összesen 368 ember holttestét találták meg a Földközi-tenger egyik legsúlyosabbnak tartott hajótörése során. Koporsók százai, köztük számos gyermeké és fiatalé sorakozott az Európai Bizottság akkori elnöke, José Manuel Barroso előtt, amikor ígéretet tett; soha többet. Most, a tragédia tizedik évfordulójának elteltével azonban minden megismétlődni látszik az európai partvidéken.

Az emberek frusztrációja egyre csak növekedett ezen idő alatt, ugyanis sokan úgy érzik, semmi sem változott. Ezt bizonyítja a mostani szituáció is, ugyanis mindössze hat nap leforgása alatt több, mint 11.000 Európába menekülő érkezett, mely majdnem több, mint maga a sziget lakosságának kétszerese. És csakugyan, mint a tíz évvel ezelőtti tragédia során, már most is emberéletekbe került a bizonytalan, veszélyes átkelés; egy újszülött a hajón látta meg a napvilágot, de a partra már nem ért ki biztonságban és hasonlóképpen járt el mindössze 5 hónapos kisfiú is.

Eddig, 2023-ban a kormányi adatok szerint több, mint 127.000 menekült érkezett az országba, mely már meghaladta a tavalyi év kétszeresét is. A legtöbb menekült még most is Tunéziából érkezik, a még júliusban Von der Leyen és Meloni által aláírt megállapodás ellenére is. Ez az útvonal az embercsempészek egyik kedvelt, ámbár annál inkább veszélyesebb útvonala. Eddig, a hivatalos adatok és becslések szerint idén több, mint 2500 ember vesztette életét a Földközi-tenger ezen szakaszán, miközben egy jobb és biztonságosabb élet ígéretében indultak az európai kontinensre.

A sziget több lakosa is úgy nyilatkozott különböző újságokba, illetve a helyi televízióba is, hogy minden tőlük telhetőt igyekeznek megtenni a minél több emberélet megmentése érdekében. Ennek ellenére azonban a szigeten ismét teljes káosz uralkodik. A mindössze csupán 400 ember befogadására alkalmas befogadóközpont nem tudott ennyi embert ellátni, sem elszállásolni, így mindenki másnak az utcán kellett aludnia, padokon vagy fák alatt.

Bár a helyi lakosok együtt éreznek a menekültekkel és próbálnak minél inkább segítséget nyújtani nekik – legyen szó az élelmiszerellátástól akár egészen a tengerből való kimentésig – a folyamatos érkezők kezdik ellehetetleníteni mindennapi életüket. A legtöbben halászatból és turizmusból élnek meg, de főként az utóbbi a hangsúlyos. Így azonban, az új szállodák kihasználatlanul maradnak, a fejlesztések pedig meghatározatlan ideig szünetelnek. Több lakosnak is félelme, hogy a sziget úgynevezett „sátor várossá” fog válni, ugyanis a sziget túl kicsi ahhoz, hogy ekkora mennyiségű embertömeget eltudjon látni hosszútávon. A legtöbb menekült ilyenkor a helyi kapacitás hiányában ezután a szintén túzsúfolt szíciliai befogadóközpontokba kerül át, ahol szintén elviselhetetlen körülmények uralkodnak; többen arra kényszerültek, hogy kétségbeesetten élelem után kutassanak, ugyanis nincs elegendő mennyiségű ellátás számukra.

Ez a helyzet azonban nem csak Olaszországot, hanem egész Európát érinti. Nem csak a sziget lakóinak vannak aggályaik a kialakult szituációval kapcsolatban; a legtöbb szomszédos terület, például Franciaország megerősítette az olasz határvédelmét az elmúlt hét során, főként az olasz határváros, Ventimiglia és a franciaországi Cannes közötti vonatok közlekedésének ellenőrzését. A legtöbb menekült ugyanis Olaszországból északabbra szeretne jutni, főként Franciaországba és Németországba.

Az elnökasszony a következőt nyilatkozta a helyszínen: „Nem engedem, hogy Olaszország Európa menekülttábora legyen.” Az ENSZ New York-i közgyűlésén nyilatkozta, hogy az újabb Észak-Afrikából átkelő menekült hullám „hihetetlen nyomás alá helyezte” Olaszországot. A Lampedusán tett látogatása során újra fogadalmat tett, hogy megállítja az illegális bevándorlást, ugyanis emiatt Európa jövője is kockán forog, mert ez egy közös felelősség, amelyen az uniós országokban közösen kell dolgoznia, hogy rendes megoldást találjanak. Ugyanakkor, az észak-afrikai államokkal kötött megállapodások az elvárttal szemben nem csökkentették a bevándorlást, ahogy az embercsempészekkel szemben sem történt konkrét fellépés. Ilyen megállapodás volt például a Líbiával való egyezség, melyről eddig az emberi jogok súlyos visszaéléseiről, illetve a menekülttáborokon belül történő verésekről, gyilkosságokról és nemi erőszakról lehet hallani.

Bár Ursula Von der Leyen a Melonival történő lampedusai látogatása után felszólította az EU tagállamait, hogy önkéntesen fogadjanak be menekülteket ezzel levéve a terhet Olaszországról, ez a francia határszigorítási intézkedések függvényében sikertelennek bizonyult.

Az, hogy milyen következményei vannak a folyamatos érdektelen viselkedésnek még egyelőre kiszámíthatatlan. Az ugyanakkor bizonyos, hogy a líbiai áradások és a marokkói földrengések következtében egyre többen érkeznek Európába, ezért ennek a folyamatnak nincs vége még egyhamar. A feszültség azonban továbbra is nő, konkrét, ésszerű megoldást pedig egyelőre még nem látni.