A hazai iskolarendszerre is jellemzőek a sokszínű osztályok, ahol a diákok háttere és tanulmányi teljesítménye is nagy eltéréseket mutat. Ez a helyzet számos kihívást jelent a pedagógusok számára. A frontális típusú oktatási módszer gyakran nem képes hatékonyan megszólítani a különböző képességű tanulókat, így ha a pedagógusok nem foglalkoznak a diákok státuszának kezelésével, akkor sok olyan tanulót veszíthetnek el, akik képességeiket tekintve jól vagy kiválóan teljesíthetnének.

A státuszrangsor, vagyis az, hogy a diákok hogyan helyezkednek el az osztályon belüli rangsorban, jelentősen befolyásolhatja a csoportmunka során megnyilvánuló magatartásukat. Azok a diákok, akik a rangsorban magasabb helyet foglalnak el, gyakran többet beszélnek, és a véleményük fontosabb a többiekénél, ami hátrányos helyzetbe hozza azokat a diákokat, akik a rangsorban alacsonyabb helyet foglalnak el. A státuszbeli különbség hatására egyes tanulók csak kisebb mértékben vagy nem vesznek részt a csoportmunkában. Ez negatívan befolyásolhatja a tanulmányi eredményüket. Mind az általános, mind a középiskolák esetén minél többet beszélgetnek és dolgoznak együtt a diákok, annál sikeresebben sajátítják el a szükséges ismereteket.

A státuszprobléma olyan státuszjellemzőkben megmutatkozó különbségekkel kezdődik, amelyekben mindenki úgy érzi, hogy a magas rangsorbeli pozíció jobb, mint az alacsony. Ezek a státuszjellemzők lehetnek: etnikai hovatartozás, társadalmi osztály, szókincs, nem, tanulmányi eredmény vagy osztályközösségen belüli népszerűség. A diákok ezeket a státuszjellemzőket önkéntelenül is összehasonlítják egymással, és ebből egy hierarchiát alakítanak ki. Ebben a hierarchiában a magas státuszú tanulók azok, akiket a többiek sikeresebbnek, népszerűbbnek, vagy egyszerűen csak jobbnak tartanak; az alacsony státuszú tanulók pedig azok, akiket a többiek kevésbé sikeresnek, népszerűnek, vagy egyszerűen csak rosszabbnak ítélnek meg. A csoport összetételétől függ, hogy egy diák eredendően magas vagy alacsony státuszú-e: egyik helyzetben magas státuszú, egy másikban pedig alacsony státuszú is lehet ugyanaz a tanuló.

A legfontosabb státuszjellemzők a tanulmányi eredmény és a népszerűség, ezek az etnikai hovatartozásnál sokkal meghatározóbbak. Ez utóbbi szempontból betöltött rangsor gyakran korrelál a tanulmányi státusszal, így valójában ez magyarázza ezeknek a tanulóknak az osztályon belüli alacsony státuszát, nem önmagában a származásuk.

A státuszprobléma számos negatív hatással lehet a diákok tanulmányi teljesítményére és magatartására, mivel egy önbeteljesítő jóslatot segít megvalósítani. A magas státuszú tanulók gyakran aktívabbak a csoportmunkában, és többet beszélnek, mint az alacsony státuszúak. Emellett a többiek is jobban figyelnek a magas státuszú diákok véleményére, ez pedig hátrányos helyzetbe hozza azokat az alacsony státuszú tanulókat, akiknek nehezebb részt venni a csoportmunkában és megosztani a gondolataikat. Ezt nehezíti tovább, hogy tőlük azt várják, hogy más tekintetben is kevésbé kompetensnek bizonyulnak majd. De a kialakult státuszrangsor nemcsak az alacsony státuszúakra tud negatív hatást gyakorolni, azoktól a tanulóktól, akik a rangsorban egy vagy több státuszjellemzőt tekintve magasan állnak, azt várják, hogy minden más feladatkörben is kompetensebbek lesznek, így extra terhet rónak rájuk.

A tanulmányi eredmény szerinti rangsor a diákok tanulmányi teljesítményén alapul. Ez a rangsor gyakran szoros összefüggésben van a diákok társadalmi helyzetével, etnikai hovatartozásával és más státuszjellemzőivel. Ennek kialakulásában vagy elkerülésében nagy szerepe van a tanárnak, mivel ő dönt arról, hogy hogyan csoportosítja, és hogyan értékeli a tanulókat. A tanár által alkalmazott csoportosítási és értékelési módszerek befolyásolhatják, hogy a diákok hogyan viszonyulnak egymáshoz, és hogy hogyan értékelik önmagukat. Azok a csoportosítási és értékelési módszerek elősegíthetik a tanulmányi eredmény szerinti rangsor kialakulását, ahol a tanulók hasonló feladaton vagy kevés eszközzel és anyaggal dolgoznak, mivel ekkor könnyű az összehasonlítás, így a diákok meg tudják mondani, hogy másokhoz képest mennyire teljesítenek jól vagy rosszul. Ott, ahol az értékelés nyilvános módon történik, például elhangzó értékelés formájában, amikor a tanár a tanuló minden hibáját mindenki számára nyilvánvalóvá teszi, illetve ahol az értékelés fő módszereként a versenyeztető osztályozást használják, szintén erősen megjelenik a tanulmányi rangsor kialakulása.

A státuszprobléma a pedagógia egyik legnagyobb dilemmája. Egyrészt az iskola feladata, hogy minden tanuló számára biztosítsa a sikeres tanulást, másrészt az iskola gyakran a társadalmi megkülönböztetés és státuszátörökítés eszközeként is működik, különösen Magyarországon, ahol az iskola általi mobilitás nagyon alacsony.

A pedagógusok számos módszert alkalmazhatnak a tanítás során, hogy csökkentsék vagy elkerüljék a státuszprobléma kialakulását. A csoportfoglalkozások aktivizálhatják az alapkészségeket és széles körű ismereteket tudnak nyújtani, miközben a gyerekek általános fogalmakat is elsajátítanak. A legnehezebb és legelvontabb fogalmak hatékonyabban taníthatóak csoportban, mint egyéni gyakorlatok formájában. Az együttműködő tanulás során a diákok egymástól tanulnak, és segítik egymást a tanulásban, ez a fajta tanulás ösztönzi a diákok együttműködését, a problémamegoldó képességüket és a kritikus gondolkodási készségüket.

Ha a tanár nem adja át az irányító szerepét és nem tanítja meg a tanulókat arra, hogyan működjenek kis csoportokban együtt, akkor a csoportmunkákra jellemző nyitott végű feladatok inkább kedvezőtlen hatást érnek el, mivel a tanulók azt próbálják meg kitalálni, hogy a tanár milyen eredményt szeretne látni. A nyitott végű feladatok olyan feladatok, amelyeknek nincs egyetlen meghatározott megoldása, és ha jól alkalmazzák őket, akkor ezek a feladatok ösztönzik a diákok kreativitását és problémamegoldó képességét.

Fontos, hogy a tanárok még a csoportmunka során is olyan módszereket alkalmazzanak, amelyek csökkentik a státuszprobléma hatását, és minden tanuló számára biztosítják a sikeres tanulás lehetőségét. Hiszen nem elég csupán a hangzatos csoportmunkát alkalmazni a tanórákon, annak kivitelezése különösen fontos: úgy kell kialakítani ezeket a feladatokat, hogy minden tanulónak legyen lehetősége aktívan részt venni bennük. Így a csoportok összeállításakor a tanárnak figyelembe kell vennie a tanulók különböző hátterét és képességeit, a csoportmunka során minden tanulónak lehetőséget kell biztosítania arra, hogy megoszthassa a véleményét és hozzájáruljon a közös munkához, valamint a csoportmunka során olyan módszereket kell használnia, amelyek ösztönzik a diákok együttműködését.   

Az iskolán belüli státusz tehát az egyik legfontosabb tényező, amely befolyásolhatja a diákok tanulmányi teljesítményét és magatartását. A pedagógusok fontos szerepet játszhatnak a probléma megoldásában, ha olyan csoportosítási és értékelési módszereket alkalmaznak, amelyek nem elősegítik a státuszrangsor kialakulását, hanem megelőzik azt. Emellett fontos, hogy a pedagógusok foglalkozzanak a státuszprobléma okaival is, hiszen a státuszprobléma különösen azoknak a gyerekeknek a tanulását nehezíti meg, akiknek a társaiknál eredendően is nehezebb körülményekkel kell megbirkózniuk.