Az „innováció”, mint kifejezés egy latin eredetű szó (innovare, innovatum), mely az „in-” nyomatékosítást kifejező előtagból és a „novus” (magyarul: új, újdonság) részekből tevődik össze, így lefordítva megújítást jelent. Az innováció az emberiséget történelmének kezdete óta végigkíséri, így a közgazdaságtudomány kialakulása során már találhatunk utalásokat – például Adam Smith-nél is – arra, hogy a növekedés-fejlődés milyen fontos szerepet játszik a gazdaságban és miként lehet azt ösztönözni. Az innováció gazdasági jelentőségéről és szerepéről mégis csak a múlt század 40-es évei óta folyik diskurzus és a nemzetközi szintű definiálás a 80-as, 90-es évekig váratott magára.
Az Oslo kézikönyvek előtt
A legelső nemzetközi szintű definíció szintén a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nevéhez fűződik. Azonban ekkor még nem egy önálló kézikönyv formájában adott meghatározást a szervezet az innováció fogalmáról, hanem a kutatás-fejlesztésről szóló, 1981-ben kiadott (hatályosított) Frascati kézikönyv részeként tért ki rá. Ebben a változatban még tudományos és technológiai innovációként hivatkozott rá: „tudományos és technológiai innovációnak tekinthető egy ötlet átalakulása új vagy továbbfejlesztett, eladható termékké vagy ipari és kereskedelmi eljárássá, illetve egy társadalmi szolgáltatás új megközelítésévé”. Az a tény, hogy a kutatás-fejlesztést definiálni hivatott Frascati kézikönyv szolgáltatta az első, nemzetközi értelemben vett innovációmeghatározást bizonyítja egyrészt annak a tényét, hogy kezdetben az innovációra (kizárólag) technológiai jelenségként tekintettek, másrészt azt, hogy nagyon sokáig a kutatás-fejlesztést egy megkerülhetetlen tényezőként tartották számon az innováció létrejöttével kapcsolatban.
Rothwell kategorizálta az innováció létrejöttével kapcsolatos teóriákat, melyek között öt generációt különböztetett meg. Az első generáció lineáris folyamatként tekintett az innováció keletkezésére, ami szükségszerűen egy alapkutatással indul (ezért hívták technology push teóriáknak), majd a kutatás-fejlesztés lépcsőfokain túljutva át a gyártás, a marketing folyamatán az értékesítéssel végződik.
1. ábra: Első generációs elméletek
A második generáció annyiban haladta meg elődjét, hogy az innováció kiindulópontjaként a kutatás-fejlesztés folyamatait megelőzve a piaci igényt helyezte, aminek a kielégítésére kell, hogy irányuljon az amúgy lineáris folyamat részeként megszülető (technológiai) innováció.
2. ábra: Második generációs (market pull) elméletek
Az ezt követő generációk már nem lineáris folyamatként tekintettek az innovációra, és a kutatás-fejlesztést nem tartották megkerülhetetlen stádiumnak a folyamatban. Ez persze nem azt jelenti, hogy napjainkban ne jöhetne létre innováció a kutatás-fejlesztés termékeként. A fenti két generáció meghaladottsága arra utal, hogy a kutatás-fejlesztésen kívül más forrásai is lehetnek az innovációnak és nem állapítható meg szigorú sorrendiség az egyes stádiumok között.
Az első és második Oslo kézikönyv
3. ábra: Az első és második Oslo kézikönyv innováció definíciói
Követve az 1981-es Frascati kézikönyv meghatározását az első Oslo kézikönyv az innovációt mint termékekben és tárgyakban megtestesülő jelenséget határozta meg, amitől vagy az újdonság kritériumát várta el, vagy azt, hogy jelentős technológiai változásokon essen át (az adott termék vagy eljárás). Az innováció fontos eleme továbbá a szétterjedés (diffusion), tehát az, hogy a terméket a piacra bevezessék vagy az eljárást a termelésben használják.
Fontos leszögezni, hogy az első Oslo kézikönyvet azért hozták létre (akárcsak utódait), hogy nemzetközi szempontból egységes definíciókat fektessen le, statisztikailag mérhetővé tegye az innovációt és az egyes országok mérései egymással összehasonlíthatóak legyenek.
A második Oslo kézikönyv már kimondottan a technológiai termék és eljárás innováció definiálására vállalkozott. Az „alkalmazottság” kritériuma szintén a szétterjedés kapcsán fontos, hiszen gazdaságilag akkor beszélhetünk innovációról, ha az adott jelenség megjelenik a gazdasági körforgásban (az a szabadalom, amit sohasem használnak, nem fog innovációnak minősülni).
A harmadik Oslo kézikönyv
A harmadik Oslo kézikönyv forradalmi változást hozott abban a tekintetben, hogy az innováció fogalmát kiterjesztette. A termékek és eljárások mellett megjelent a marketing és a szervezési innováció is. A bővülésre azért volt szükség, mivel a korábbi technológiai innováció fogalma elsősorban a termeléssel foglalkozó vállalkozások számára volt előnyös és a szolgáltatási szektort puszta „átvevőként” ábrázolta, annak innovatív megoldásait figyelmen kívül hagyva. Vagyis a korábbi kézikönyvek kapcsán már megismert termék- és eljárásinnováció mellett megjelent a marketing- és szervezési innováció fogalma is. A marketinginnovációt így határozta meg a harmadik Oslo kézikönyv: „olyan új marketingmódszer bevezetése, amely jelentős változásokat jelent a terméktervezésben vagy csomagolásban, a termékelhelyezésben, a termék promóciójában vagy az árképzésben”. A szervezési innovációnak pedig ez vált a fogalmává: „egy új szervezési módszer bevezetése a vállalat üzleti gyakorlatában, munkahelyi szervezetében vagy külső kapcsolataiban”.
4. ábra: A harmadik Oslo kézikönyv innováció definíciója
A negyedik Oslo kézikönyv
A negyedik Oslo kézikönyv több szempontból is felülírta elődjét. Először is kettős innovációfogalommal operál, ami azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a saját maga tárgyi hatályát az üzleti innovációra korlátozza (vagyis a negyedik Oslo kézikönyv az üzleti innováció mérésével kapcsolatban határoz meg fogalmakat, illetve ad előírásokat), mégis észleli az eggyel tágabb fogalmi körbe eső innovációt is.
Az üzleti innováció meghatározásának szemrevételezését követően az a benyomásunk támadhat, hogy szűkült az üzleti innováció fogalmának köre, hiszen nem találjuk külön nevesítve a marketing- és a szervezési innovációt. Valójában azonban a hatályos 2018-as fogalom tágabb esetkört fed le a 2005-ös verziónál. Ugyanis az üzletieljárás-innováció a termékelőállításon kívüli négy funkciókört fedi le: elosztás és logisztika; marketing és értékesítés; információs és kommunikációs rendszerek; adminisztráció és menedzsment, valamint termék- és eljárásfejlesztés. Vagyis minden, aminek a segítségével akár egy forinttal többet spórol a vállalkozás, vagy aminek köszönhetően egy forinttal megemelheti az értékesítési árat, üzleti innovációnak minősül. A termék és üzletieljárás-innováció kombinációjára pedig azért utal a fogalom, mert sokszor egy üzleti eljárási innováció a termék minőségét jelentősen javíthatja és a termékinnováció is igényelhet jelentős eljárásbéli változásokat (ez különösen igaz a szolgáltatások terén, pl. egy új online funkció, ami információs termékek – blog, streaming stb. – értékesítésére hivatott).
5. ábra: A negyedik Oslo kézikönyv innováció definíciói
Összességében tehát megállapítható, hogy az OECD Oslo kézikönyvei által használt innovációfogalom három évtized alatt is meglepően nagy változásokon esett át. Egyrészt kibővült magának az innovációnak a fogalma, így technológiai helyett napjainkban már üzleti innovációról beszélünk. Másrészt ezzel együtt szükségszerűen az innováció tartalma is változott, a termékek és eljárás kombinációja is része lett a fogalomnak, továbbá a termelési-ipari alapú megközelítés mellett teret nyert a szolgáltatások világában megvalósuló innováció szerepe is.
