Az ENSZ Közgyűlése a 2023. március 23-án elfogadott határozata értelmében tanácsadói véleményt kért a Nemzetközi Bíróságtól az államok klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeiről. Ez a tanácsadói véleményre irányuló kérés történelmi jelentőségű, hiszen így a Nemzetközi Bíróságnak lehetősége van arra, hogy meghatározza, a nemzetközi jog jelenlegi állása szerint pontosan milyen kötelezettségek terhelik az egyes államokat a klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi egyezmények (így különösen az ENSZ Éghajlatváltozás Keretegyezménye és az Éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodás), illetve nemzetközi szokásjog alapján, különös tekintettel az államok emberi jogi kötelezettségeire.
Mindenekelőtt érdemes tisztázni, hogy egészen pontosan mit takar egy tanácsadói vélemény. Tanácsadói véleményt az ENSZ szervei kérhetnek a Nemzetközi Bíróságtól. A Közgyűlés ebben a körben általános hatáskörrel rendelkezik, tehát bármilyen jogi kérdés értelmezésével kapcsolatban kérheti a Nemzetközi Bíróság bíráinak véleményét. Lényeges azonban, hogy a tanácsadói vélemények, a bíróság előtti peres eljárások során hozott ítéletekkel szemben, nem rendelkeznek semmilyen kötőerővel, azaz közvetlenül nem állapítanak meg egy állam számára sem konkrét kötelezettségeket vagy jogokat. Azonban a tanácsadói véleményeken keresztül megismerhetjük a Nemzetközi Bíróság, mint az ENSZ fő bírósági szervének, álláspontját egyes kérdésekkel kapcsolatban, ezen kívül pedig hivatkozási és igazodási pontként szolgálnak a későbbi nemzetközi vitarendezési eljárásokban és a nemzetközi közösség nagy jelentőséget tulajdonít a bennük foglaltaknak.
A kérdés, amelyet az ENSZ Közgyűlés feltett a Bíróságnak, a következő:
„Tekintettel az Egyesült Nemzetek Alapokmányára, a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányára, a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányára, az ENSZ Éghajlatváltozás Keretegyezményére, a Párizsi Megállapodásra, az Egyesült Nemzetek Tengerjogi Egyezményére, a kellő gondosság követelményére, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatában elismert jogokra, a jelentős környezeti károk megelőzésének elvére, valamint a tengeri környezet védelmére és megőrzésére vonatkozó kötelezettségre,
(a) Melyek az államok nemzetközi jogi kötelezettségei az éghajlati rendszer és a környezet más részeinek az üvegházhatású gázok emberi eredetű kibocsátásával szembeni védelmének biztosítására az államok, valamint a jelen és a jövő nemzedékek számára;
(b) Milyen jogkövetkezményekkel járnak ezen kötelezettségek az államok számára, ha cselekedeteikkel vagy mulasztásaikkal jelentős kárt okoztak az éghajlati rendszerben és a környezet más részeiben, tekintettel a következőkre:
(i) Olyan államok, beleértve különösen a fejlődő kis szigetországokat, amelyeket földrajzi adottságaik és fejlettségi szintjük miatt az éghajlatváltozás kedvezőtlen hatásai károsítanak vagy különösen érintenek, illetve amelyek különösen sebezhetőek az éghajlatváltozás káros hatásaival szemben?
(ii) Az éghajlatváltozás káros hatásai által érintett jelenlegi és jövőbeli generációk népei és egyénei?”
A kérdés csatlakozik az utóbbi évek tendenciáihoz: az elmúlt időszakban elsokasodtak az úgynevezett „klímaperek”, mind nemzeti, mind regionális vagy nemzetközi szinten. Így többek között 2022 óta a Nemzetközi Tengerjogi Bíróság előtt is folyamatban van egy klímakötelezettségekkel kapcsolatos tanácsadói véleményre vonatkozó eljárás, természetesen kizárólag a tengerjogi kötelezettségekre fókuszáltan. Mindkét tanácsadói véleményre vonatkozó eljárás kezdeményezői között prominens szerepet vállalnak a fejlődő kis szigetállamok, amelyeket különösen hátrányosan érintenek a klímaváltozás következményei. Regionális szinten az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásokban többször is felmerült az Emberi Jogok Európai Egyezménye alatt fennálló, emberi jogokból fakadó, állami klímakötelezettségek tartalma, hasonlóan az Emberi Jogok Amerikaközi Bíróságához. Nemzeti szinten is számtalan bírósági ügy tárgya volt az államok, illetve egyes gazdasági vállalatok klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségeinek tartalma, ezek közül a legfontosabb talán a Hágai Kerületi Bíróság előtt folytatott Milieudefensie v Royal Dutch Shelleset, amely végén a bíróság a kibocsátása csökkentésére kötelezte a vállalatot.
Visszatérve a Nemzetközi Bíróság tanácsadói véleményére, érdemes megvizsgálni, hogy milyen jogforrások vizsgálata mentén hozza majd meg a Bíróság a véleményét. A Nemzetközi Bíróság Statútumának 38. cikk 1. bekezdése alapján a nemzetközi jog forrásai a nemzetközi egyezmények, a nemzetközi szokásjog, valamint az általános jogelvek. Ezek mellett szubszidiárius jelleggel, a nemzetközi jog szabályai megállapításának kisegítő eszközeiként figyelembe vehetők bírói döntések, valamint a különböző nemzetek legkiválóbb tudósainak tanításai is. Ennek megfelelően, a korábban említett nemzetközi egyezmények és szokásjog mellett érdemes tanulmányozni, hogy milyen releváns bírói gyakorlat vehető figyelembe.
A Nemzetközi Bíróságnak korábban még ugyan nem kellett konkrétan a klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségek tekintetében döntést hoznia, azonban a tanácsadói vélemény meghozása szempontjából releváns lehet a korábbi, környezettel kapcsolatos jogviták során kialakult joggyakorlata. Jelen cikkben csupán a legfontosabb döntések közül néhány, a környezetjog magvát képező ügyre hívom fel csupán a figyelmet.
Így érdemes megemlékezni A nukleáris fegyverek alkalmazásának és a velük való fenyegetésnek a jogszerűségéről 1996-ban adott tanácsadó véleményéről, amelyben a Bíróság kifejtette, hogy a nemzetközi jog részét képezi azon kötelezettség, miszerint az államoknak biztosítaniuk kell, hogy a joghatóságuk alá eső tevékenységek nem okoznak kárt más államok környezetében, illetve általánosan a nemzeti területükön kívül eső térségekben. Ez a kötelezettség azt jelenti, hogy az államoknak meg kell előzni, csökkenteniük, illetve kontrollálniuk kell a más államokat fenyegető környezeti károkozás kockázatát. A Szlovákia és Magyarország jogvitájából kerekedő Bős–Nagymaros ügyben is lényeges elemeket hangsúlyozott a Bíróság, így különösen a fenntartható fejlődésre, illetve a közös erőforrások méltányos és észszerű felhasználásának elvére való utalás emelendő ki. Egy másik fontos eset az Argentína és Uruguay közötti jogvita, vagyis a Pulp Mills-ügy. Itt a Bíróság a kellő gondosság követelményének szokásjogi tartalmát fejtette ki és kimondta, hogy szokásjogi kötelezettsége az államoknak a határokon átnyúló környezeti hatások, kockázatok előzetes felmérésének kötelezettsége, amely a megelőzés és az elővigyázatosság alapelveinek legfontosabb gyakorlati kifejeződése. A Costa Rica és Nicaragua közötti jogvitában, vagyis a Bizonyos tevékenységek-ügyben a Bíróság a környezeti kötelezettségek és az államok nemzetközi felelősségének egyes kérdéseire is kitért és megerősítette, hogy a környezeti károkozásért kártérítés követelhető a károsult állam részéről és tovább bővítette a Pulp Mills-ügyben kifejtett kötelezettségek tartalmát. A Bálnavadászat az Északi-sarkvidéken ügy hozzájárul az államok nemzetközi jog szerinti, a fenntartható fejlődés és az erőforrás-gazdálkodás keretein belüli, kellő gondossággal kapcsolatos kötelezettségeinek megértéséhez. Azonban talán még ennél is fontosabb, hogy ez volt az egyik első olyan ügy, amelyben a Bíróság érdemben foglalkozott a felek tudományos érveivel és magával a tudománnyal. A tudomány és a jog közötti diskurzus és legfőképp a nemzetközi bíróságok hajlandósága arra, hogy a tudománnyal mélyreható módon kapcsolatba lépjenek és a tudományos valóságnak megfelelő jogi analízist végezzenek, illetve arra alapozott döntést hozzanak, elengedhetetlen a környezetjogi jogviták esetén, így a klímaváltozással kapcsolatos kötelezettségek kapcsán is.
Összegezve, a klímaváltozással kapcsolatos állami kötelezettségek szempontjából kimondottan meghatározó és jelentőségteljes mérföldkő lesz a Nemzetközi Bíróság ezen tárgyban hozott tanácsadói véleménye és nagy mértékben fogja meghatározni nem csupán a nemzetközi, hanem a regionális és nemzeti szinten folyó klímaperek jövőjét is. A Bíróság korábbi gyakorlatát, illetve a nemzetközi közösség utóbbi években tett törekvéseit figyelembe véve körvonalazódik az irány, amely a tanácsadói vélemény tartalmát meghatározhatja, azonban kérdéses, hogy a Bíróság pontosan milyen konkrét kötelezettségeket állapít majd meg az államok számára.
