Ha valaki azt mondja napjainkban, hogy „különös események zajlanak Németországban”, akkor minden bizonnyal a forrongó pártpolitikai viszonyokra, a gazdaság helyzetére, vagy esetleg a nagyvárosokban történő megmozdulásokra gondol. Ezen történésekkel egyidőben azonban javában folyik a parlamenti vita egy olyan igazságügyi reformtörvényről, amely első ránézésre javában felforgatná a német kereskedelmi bíráskodást. A Justizstandort-Stärkungsgesetz (az igazságszolgáltatás helyének megerősítéséről szóló törvény) Európában szinte egyedülálló módon kívánja nemzetköziesíteni a kereskedelmi bíráskodást, erősítve ezzel a szolgáltató jellegű judikatúrát. Világszinten azonban korántsem új a németek elképzelése. 

Harmadik út a polgári igazságszolgáltatásban

A XXI. század dinamikus technológiai és gazdasági fejlődése újszerű kihívások elé állította az igazságszolgáltatást is. A megoldáskeresés közben azonban felmerült a kérdés, hogy meg lehet-e egyáltalán tenni a szükséges reformokat az évszázados fejlődésre visszatekintő bírósági és választottbírósági rendszer keretein belül, vagy újszerű megoldásokra van szükség. Ez utóbbi gondolat eredményének tekinthetők a valahol a két klasszikus (állami és választott) bíráskodás között elhelyezkedő nemzetközi kereskedelmi bíróságok. 

Ezek az intézmények az előző évtizedben jelentek meg világszerte a nemzetközi vitarendezés „piacán”. 2018-ban már 24 nemzetközi kereskedelmi bíróság működött, többek között Szingapúrban, Kínában, Katarban, Dubajban, Londonban, Frankfurtban, Amszterdamban, de még Kazahsztánban is. A „harmadik utat” kínáló különleges bíróságok az állami igazságszolgáltatás keretein belül biztosítanak a választottbíráskodáshoz hasonló kedvezményeket a jogvitájukra megoldást kereső felek számára. 

Szigorú értelemben tehát minden esetben az állami bíráskodás reformjáról beszélhetünk, amely azonban nem egyszer (pl. Szingapúr, Abu-Dzabi, a belga tervezet) olyan merész újításokat vezetett be, amelynek az eredménye már inkább hasonlít a választottbírósági eljárásra, mint a hagyományos állami bíróságokéra.

Minderre azért van szükség, mert a perek (különösen igaz ez a nagyobb jelentőségű gazdasági vagy kereskedelmi ügyekre) szépen lassan elfogynak (ahogy ez például látszik a magyar bíróságok ügyérkezéséből vagy a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választottbíróságnak az ügyszámából is), a viták száma azonban a valóságban aligha csökken ezzel párhuzamosan.

A szingapúri megoldás

A nemzetközi kereskedelmi bíróság mint megoldás gondolatát legegyszerűbben egy gyakorlati példán keresztül lehet megvilágítani, amelyhez most a szingapúri intézményt hívjuk segítségül. Szingapúr a 2010-es évek első felében egy széleskörű igazságügyi reformot hajtott végre, aminek már mára látványos eredményei mutatkoztak. 2013-ban létrehozták a Szingapúri Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságot (Singapore International Commercial Court), egy évvel később a Szingapúri Nemzetközi Mediációs Központot (Singapore International Mediation Centre), ezt pedig a helyi állandó választottbíróság (Singapore International Arbitration Centre) átfogó fejlesztése követte.

Az intézmény egyik legjelentősebb innovációja a külföldi bírák kinevezésének lehetősége. Ez a szingapúri igazságszolgáltatásban egyedül a Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságra vonatkozó engedmény egyszerre biztosítja a testület nemzetközi tapasztalatát és rugalmasságát, valamint növeli meg a külföldi felek bíróságba vetett bizalmát, mivel csökken a „hazahúzás” lehetősége. A legtöbb választottbírósági szabályozóhoz (köztük a magyar választottbíráskodásról szóló 2017. évi LX. törvénnyel) hasonlóan nem szabnak meg semmilyen szakmai vagy gyakorlati előkövetelményt a bíráknak. Ez az elsőre talán különösnek tűnő szabályozás teremt lehetőséget arra, hogy a világ bármely tájáról, akár az akadémiai életből, akár a gyakorlati jogi hivatások valamely területéről válogathassanak be tekintélyeket a taláros testületbe. Napjainkig neveztek már ki francia, osztrák, amerikai, japán, kanadai és hongkongi bírót, de a leggyakoribb mégis az angol és az ausztrál bírák beválasztása.

A bíróság eljárásának szabályaiból kitűnik, hogy a szingapúri jogalkotó különös hangsúlyt fektetett a felek autonómiájára. A hatáskör-illetékességi szabályoktól kezdve a bizonyításon keresztül a per tárgyának meghatározásáig mindenhol biztosít valamilyen lehetőséget, hogy a felek a Szingapúri Nemzetközi Kereskedelmi Bíróságot választhassák eljáró fórumnak, valamint hogy az az általuk legkedvezőbbnek tartott szabályok szerint lefolytatott eljárás során döntsön a jogvitájukról.

A nemzetközi bírói karhoz hasonlóan nagyhatású újítás a perorvoslatról való előzetes lemondás lehetősége. Főszabály szerint a Szingapúri Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság ítélete ellen egyszer lehet fellebbezni, a testület egy másik tanácsához (a szervezetből tehát nem kerül ki az ügy a hagyományos állami bíróságokhoz). A felek azonban előzetesen megállapodhatnak abban, hogy idő- és költségmegtakarítás érdekében lemondanak a fellebbezés jogáról, és egy egyfokú eljárás keretében kívánják rendezni a jogvitájukat. 

Tény ugyan, hogy a gazdasági élet rendes működésétől teljesen idegen egy hosszú évekig elhúzódó jogvita, a kereskedelmi ügyekben eljáró felek számára is biztosítani kell a perorvoslathoz való jogot. A feleknek adott lehetőség azonban a rendelkezési szabadsággal együtt az ezzel járó felelősséget is áttelepíti a jogalkotóról az érintettekre. Ezzel tehát a szingapúri szabály egy olyan arany középutat talált meg, amely például a Kínai Nemzetközi Kereskedelmi Bíróság szigorúan egyfokú eljárásától eltérően a felek kezébe helyezi a döntés lehetőségét, mert tisztában van azzal, hogy a felek igényeit senki sem tudná pontosabban meghatározni, mint saját maguk.

A délkelet-ázsiai fórum szabályait olyan hosszan lehetne elemezni, amely bőven meghaladná ennek az írásnak a terjedelmi kereteit, az azonban a fent kiemelt szabályokból és ezeken keresztül átsejlő gondolkodásból is jól látszik, hogy Szingapúrban egy kifejezetten innovatív, a nemzetközi közönségre rendkívül nyitott és a felek autonómiájának nagy teret adó fórumot hoztak létre. A 2010-es évek eleji átfogó igazságügyi reform eredményei már napjainkban is látványosak, hiszen az ország által kínált összes jogvitarendezési lehetőség esetében (állami, választott-, nemzetközi kereskedelmi bíráskodás, mediáció) nőtt az ügyek száma.

A gazdasági jelentőség

Ha meg akarjuk érteni a világszerte több helyen felbukkanó, nemzetközi kereskedelmi bíráskodást célzó reformok mögötti motivációt, akkor fontos, hogy tisztában legyünk mindennek a jogon túlmutató jelentőségével. Fontos szempont ugyanis, hogy egy ország bírósági szervezetrendszere el legyen látva ügyekkel annak érdekében, hogy el tudja végezni azt a jogfejlesztő és jogegységesítő feladatát, amely hozzájárul a társadalom, a gazdaság rendes és kiszámítható működéséhez. A kereskedelmi jogvitarendezés megújítása azonban végső soron az ország versenyképességére gyakorol pozitív hatást. Nemcsak jogi ínyencség, hanem a gazdasági élet számára is vonzó egy több lehetőséget, nagyobb rugalmasságot és autonómiát biztosító igazságszolgáltatással rendelkező ország. Viták ugyanis mindig lesznek, ezeknek pedig a professzionális, gyors és hatékony elbírálása elemi érdek.

Az igazságügyi fejlesztések és a gazdasági élet közötti összefüggést már a magyar jogalkotó is felismerte, amikor 2017-ben a választottbíráskodásról szóló törvényt egy, az ország gazdasági versenyképességének növelését célzó törvénycsomag részeként fogadta el.

A német Justizstandort-Stärkungsgesetz is ezt tartja szem előtt, a jelentősége azonban (még akkor is, ha innovációban nem éri el a szingapúri szintet) az európai jogi tudományos és szakmai élet számára minden eddigi nemzetközi kereskedelmi bíráskodást célzó reformon túlmutat.