Gyakori jelenség, hogy kevés információ birtokában a társadalmilag fennálló sztereotípiákhoz fordulunk, hogy utat mutassanak bizonyos szituációk értelmezésében és viselkedésünk meghatározásában. De vajon hasznosak-e nekünk ezek a mintázatok, vagy csak hátráltatják a csoportműködésünket azzal, hogy a mélyebb megismerés igénye nélkül alkotunk véleményt?

A sztereotípia fogalmát úgy határozhatjuk meg, mint egy társas csoportról alkotott mentális reprezentáció vagy benyomás, amely a csoportot meghatározott jellemzőkkel és érzelmekkel társítja. Egy olyan túlzáson alapuló nézet, melynek feladata a kategóriával kapcsolatos viselkedés igazolása, racionalizálása. A sztereotipizálás egyfajta kategorizálás, amikor egy személyt valamilyen külső vagy belső tulajdonsága alapján egy csoport tagjának tekintünk, és csupán a csoporttagság elegendő annak az előítéletnek az előhívásához, ami ehhez a csoporthoz tartozik. A sztereotípia pontatlansága abból ered, hogy először definiálunk, s csak azután következik a megfigyelés.

Sztereotípiák alakulhatnak ki közvetlenül, csoporttagokkal való személyes interakció által; ezeknél az emberek a szélsőségeket veszik észre, összekapcsolják a ritka vonásokat a kisebbségi csoportokkal, a társadalmi szerepek alakítják a viselkedésmódokat, az érzelmek színezik az interakciókat, vagy kialakulhatnak társas tanulás által, más emberek elmondásai vagy a médiából nyert információk alapján. Ezek mind olyan sztereotípiákat eredményeznek, amelyek általában megindokolják a társadalmi szerepeket és az egyenlőtlenségeket.

Amikor a sztereotípiákat a csoporttagságról való információ aktiválja, befolyással lehetnek a gyors ítéletekre, ha a kapacitás korlátolt és az érzelmek fel vannak korbácsolva. Befolyással lehetnek a megfontolt ítéletekre, ahogyan az emberek az információt kikeresik, magyarázzák, kiváltják.

A mindennapi életben sokszor sémák, viselkedésmintázatok alapján élünk, nem gondolkodunk azon, hogy hogyan kell viselkedni egy élelmiszerboltban, mert már van róla egy kialakult, megtanult, jól bevált forgatókönyvünk. Ilyenkor nem tudatosan cselekszünk, hanem a mintázataink alapján. Ezt a viselkedésmódot a kognitív gazdaságosság indokolja, és ez jelenik meg gyakran a sztereotípiák alkalmazásánál is, ha időhiány vagy kognitív kapacitás hiánya miatt döntéshozáskor előzetesen kialakított ítéletekhez nyúlunk vissza, még azon az áron is, hogy felmerül a hibázás lehetősége. A sztereotípiák megkönnyítik az észlelésünket és viselkedésünket, és automatikusan aktiválódhatnak.

A diszkrimináció abban különbözik a sztereotípiától, hogy míg az utóbbi gondolatként reprezentálódik, úgy az előbbi már cselekedetekben, viselkedésben is megnyilvánul. Az előítélet mindeközben a társas csoportra, illetve annak tagjaira vonatkozó pozitív vagy negatív értékelést jelenti, ami magába foglal érzelmi, vagyis affektív elemeket. Összességében a folyamat úgy írható le, hogy a diszkrimináció forrása az előítélet, mely tükrözheti a sztereotípiákat, melyek lehetnek pozitívak vagy negatívak. Diszkriminációnál, sztereotípiáknál leginkább a hátrányos megkülönböztetés, tehát negatív diszkriminációval találkozhatunk legtöbbször, habár pozitív sztereotípiáknak is lehet negatív következménye, mint például, amikor a sztereotípia indokolatlanul magas elvárásokat állít a csoporttagok elé.

De mi a baj akkor a sztereotípiákkal, ha segítenek a mindennapi életben, támaszpontot nyújtanak az eligazodásban?

Ezen kérdéskör szemléltetésére a Pygmalion-effektus, vagy az önbeteljesítő jóslat szolgál. Képzeljük el, hogy kosárlabdaedzők vagyunk. A csapatba érkezik két új tag, Jani és Dávid. Jani egy híres, tehetséges kosárlabdázóra emlékeztet téged, míg Daniról a régi osztálytársad jut eszedbe, aki mindig lusta és motiválatlan volt. Ezek az előzetes hiedelmek fontosak annak megértésében, hogy hogyan viszonyulsz edzőként a két új taghoz, annak ellenére, hogy előfordulhat, hogy ezek számodra nem tudatosulnak. Tudattalanul máris kialakult, hogy milyen elvárásokat fogsz támasztani Jani és Dávid felé. Amikor Jani fellép a pályára, támogatod, buzdítod, hogy minél többet gyakoroljon, ha hibázik, megmagyarázod, mit csináljon jobban, hogyan fejlődjön. Amikor Dávid lép a pályára, nem szentelsz neki különösebb figyelmet, nem adsz visszajelzést, nem magyarázod el, hogyan fejlődjön, és az is előfordulhat, hogy ha hibázik, feszültebb leszel. Mindkét viselkedésmód hatással lesz arra, hogy Jani és Dávid hogyan fog gondolkozni saját magáról. Jani azt fogja gondolni, hogy ügyes, megéri többet edzeni, figyelmet fordítani a gyakorlásra, látja, hogy értékeled őt, és cserébe ő is értékel téged, míg Dávid inkább kihagyná az edzéseket, nem látja magát ügyesnek, nem hisz a győzelmében, azt veszi észre, hogy vele türelmetlenebb vagy. Jani és Dávid hiedelmei saját magukkal kapcsolatban okozzák a feléd irányuló viselkedésmódjukat. Úgy fognak viselkedni, amit hisznek magukról, az alapján, ahogyan te mint edző viszonyultál hozzájuk. Jani egyre több örömet talál a játékban, gyakran edzések után is gyakorol, élvezi a sportot, míg Dávid egyre kevesebbet jár az órákra. Ezek a viselkedésmódok megerősítenek téged a feléjük irányuló hiedelmeiddel kapcsolatban, és a kör bezárul.

Ha a sztereotípiák olyan tettekre ösztönöznek bennünket, amelyek az elvárásainkat megerősítő tényleges viselkedést hoznak létre, akkor a sztereotípia önbeteljesítő jóslattá válik, melynek a kiindulópontja a szituáció téves meghatározása. Olyan új magatartást vált ki, ami az eredeti téves elgondolást „igazzá” teszi. Az önmagát beteljesítő jóslat a sztereotípiák fennmaradásának leghatékonyabb módja.

A sztereotípiákat nagyon nehéz megváltoztatni. Kontaktushipotézisnek nevezik azt az elméletet, mely szerint az ellenséges viszonyban álló csoportok tagjai közötti közvetlen érintkezés bizonyos formái enyhítik a sztereotipizálást, az előítéletet és a diszkriminációt. Az emberek hajlamosak megmagyarázni a nem egyezést, mely hatástalanítja az inkonzisztens információt, például, ha a sztereotip csoporthoz tartozó egyén eltérő viselkedést mutat, kivételnek, egyedi esetnek számít, de nem változtatja meg a csoportjáról kialakított véleményrendszert. A sztereotípiák önfenntartó természetét le lehet küzdeni a csoporttagokkal való közvetlen kapcsolattal, továbbá, ha az inkonzisztens információ túl sok ahhoz, hogy kimagyarázzuk, ha nem csak egy személyt, hanem túl sok egyént érint ahhoz, hogy altípusokat hozzunk létre, ha tipikus egyéneket érint, akiket nem lehet szembeállítani a csoporttal, és ha a személy úgy dönt, hogy nem támaszkodik a sztereotípiákra. Mindez a sztereotípiák megváltozását vagy tagadását eredményezheti.

Összességében megállapíthatjuk, hogy a sztereotípiák a mindennapi életünk velejárói, megkönnyítik az észlelést és eligazodást olyan helyzetekben, amikor kevés kapacitásunk van a szituáció felmérésére, az abban való mérlegelésre, és ha gyorsan kell döntést hoznunk. Mindennek ellenére a hibázás eshetősége fennáll, ami miatt érdemes megfelelő időt szakítanunk az átgondolásra, fékeznünk az impulzív, reflexszerű ítélethozatalainkat, annak érdekében, hogy az egyénekről és csoportokról valós értékeik alapján alakuljon ki kép bennünk.