Az 1993 augusztusában aláírt arushai megállapodás ellenére, 1994. áprilisában az elnöki gép lelövését követően Ruandában az etnikai szegregáció, a hutu és tuszi csoportok közötti konfliktus a végsőkig eszkalálódott. A helyi rádiók sorában a Radio Television Libre des Mille Collines (RTLM) a legnépszerűbb rádióadóvá nőtte ki magát, amely a tuszi kisebbség dehumanizálásán, összeesküvés-elméletek terjesztésén, a hutu egység propagálásán, a mindenkori hutu hatalomgyakorlás támogatásán és a népirtás előkészítésén keresztül a 20. század és a történelem egyik legdrasztikusabb humanitárius katasztrófájához járult hozzá.

A Ruandában, 1993 augusztusában alapított RTLM eredetileg a külföldre menekült tuszik által alapított Ruandai Hazafias Front (Rwandan Patriotic Front, RPF) elleni küzdelem céljából jött létre, majd az állami propaganda egyik alapvető eszközévé, a hutu elithez közeli körök tulajdonában lévő sajtóorgánummá vált. A történelmileg hierarchikus, autokrata berendezkedésű országban az efféle hírszolgáltatás relatíve könnyen vált a dezinformálás, a nyomásgyakorlás és a társadalom irányításának meghatározó eszközévé. A Radio Rwanda, Rwanda Press Agency, Imvaho, La Reléve és Kangura, mint a mindennapi hírfogyasztás főbb csatornái mellet az RTLM a népirtás egyik elementáris eszközévé vált, mellyel kapcsolatban a felelős személyek bíróság elé állítása és büntetőjogi felelősségre vonása iránti igény a konfliktus lezárulásával párhuzamosan fokozatosan nőtt.

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) Biztonsági Tanácsa (BT), annak 955. számú határozata (S/RES/955) alapján létrehozta az ún. Ruandai Nemzetközi Törvényszéket (International Criminal Tribunal for Rwanda), mely magas beosztású katonai és állami, kormányzati vezetők, politikusok, üzletemberek, vallási és milicista vezetők mellett a médiában betöltött szerepük miatt vád alá helyezett személyek ügyében is hozott ítéletet, mely alapjaiban határozta meg a média nemzetközi büntetőjogi felelősségét a jövőre nézve.

Olasz-belga állampolgárként, Georges Ruggiu Belgiumban, az országot irányító hutu párttal, az MRND-vel (Mouvement révolutionnaire national pour le développement), valamint az azzal szoros kapcsolatokat ápoló fiatalokkal való megismerkedését követően a ruandai többség által képviselt értékek és ideológia, valamint Habyarimana elnök mellett vállvetve állt ki. Ruggiu populista, szélsőséges nézetei közvetlenül kapcsolódtak ahhoz a szélsőséges, faji alapú megkülönböztetést is propagáló hutu ideológiához, mely mélyégesen áthatotta a párt széles rétegeit. A helyi nyelvet (kinyarwanda) nem beszélő, újságírói tapasztalattal nem rendelkező Ruggiu, az elnök támogatását élvezve az RTLM – katonai testőrség által védett – francia nyelvű tudósítójaként, riportereként munkálkodott 1994 januárjától egészen júliusig, a népirtás lezárulásáig. Habár vannak, akik jelenlétét pusztán a fehér ember fémjelezte, a rezsim részéről elvárt erődemonstráció egyik eszközeként aposztrofálták, hozzájárulása a gyilkosságok végrehajtásához és a gyűlölet terjesztéséhez megkérdőjelezhetetlen volt. Egy, a 2000-es években napvilágot látott, ’RTLM: the Medium that Became a Tool for Mass Murder’ című elemzésében Mary Kiman szerint az RTLM működése alatt az 1 155 adásból 92 esetben Ruggiu közvetítette azt, mely így az összes adás közel 8 százalékát tette ki. Ezen adások során – melyek a későbbi eljárás szerint az 1991-es sajtótörvény és az RTLM belső szabályzatának rendelkezéseivel is ellentétesek voltak – a tuszi és mérsékelt hutu személyek elleni lázítást kinyarwanda nyelven is közvetítették, mely közrejátszott a mészárlások hatékonyságának növelésében, a tuszi ellenségkép erősítésében és a hutu egység fenntartásában.

A Törvényszék által 1995. június 29-én, az Eljárás és Bizonyítás Szabályairól szóló dokumentum (Rules of Procedure and Evidence) 40. előírása alapján kiadott elfogatóparancs szerint 1997. július 23-én végrehajtott letartóztatását követően, még ugyanazon hónap 29-én – Laity Kama bíró korábban kiadott átszállítási és letartóztatási döntésének eleget téve – átszállították Ruggiu-t az arushai intézménybe, ahol a Törvényszék elnökének utasítására több esetben is – részben a fogvatartott Ruggiu félelmei miatt – módosították az elzárás körülményeit, mely végül teljes elzáráshoz és a fogvatartott úgynevezett védett házba szállításához vezetett.

A történelmi előzmények, valamint az RTLM létrejöttének és a népirtásban betöltött szerepének szemléltetését sem mellőző, 1997. szeptember 30-án benyújtott, Lennart Aspergen bíró által aláírt és jóváhagyott vádiratban Georges Ruggiu ellen az ügyészség az eredeti 6 vádpont (a Törvényszék Statútumának 2(3)(b) pontja szerinti „összeesküvés népirtás elkövetésére”, a 2(3)(c) pontja szerinti „népirtásra való közvetlen és nyilvános felbujtás”, a 2(3)(e) pontja szerinti „népirtásban való bűnrészesség”, a 3. cikk szerinti nemzetiségi, politikai, etnikai, faji vagy vallási alapú, kiterjedt és széleskörű, a civil társadalom elleni támadás során elkövetett, e pont (a) pontja szerinti „gyilkosság”, ugyanezen pont (h) pontja alapján „politikai, faji, vallási alapú üldöztetés” és (b) pontját megfogalmazó „kiirtás” bűncselekmények) helyett mindössze kettő tekintetében emelt vádat. A vádpontok tehát a 2(3)(c) pont szerinti „népirtásra való közvetlen és nyilvános felbujtás”, valamint a 3(h) pontja alapján „politikai, faji, vallási alapú üldöztetés” voltak. A Statútum 6., 22. és 23. cikke mind a személyes büntetőjogi felelősség megállapításának, mind pedig a büntethetőségnek a jogszerűségét biztosították.

Ruggiu eleinte tagadta bűnösségét, majd vállalva a vád tárgyát képező bűncselekmények beismerésével járó következményeket és eleget téve a bűnösség beismerésére vonatkozó követelményeknek, beismerte bűnösségét. Az ügyésznek tett közel 60 óra hosszú beismerő vallomása során Ruggiu részletekbe menően beszélt a kinevezéséről és az RTLM-nél töltött időről. Az ügyészség, Carla Del Ponte vezetésével, fennállása során a legrövidebb, azaz 20 évnyi szabadságvesztés büntetés kiszabását indítványozta az eredetileg tervezett életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés helyett. A védelem formálisan nem nyilvánított ki a büntetés tartamával kapcsolatban konkrét követelést, elképzelést, de arányos és egyénre szabott büntetés kiszabását tartotta indokoltnak, mely az Omar Serushago milicista ítéletében (International Criminal Tribunal for Rwanda Omar SARUSHAGO v. THE PROSECUTOR Case No. ICTR-98-39-A) már korábban kiszabott 15 évnél enyhébb büntetést jelentett a gyakorlatban.

A kinyarwanda dehumanizáló terminológia széleskörű alkalmazása, annak a tuszi kisebbség irányába tanúsított diszkriminatív gyakorlata kulcsfontosságú volt a tuszikkal szembeni felbujtás tekintetében, és nyilvánvalóan elősegítette a velük szemben folytatott hatékony erőszakalkalmazást. Georges Ruggiu számos esetben buzdította a hutu erőket, milíciákat útzárlatok építésére, az állam függetlenedését megelőző hutu forradalom befejezésére, tuszik megölésére, miközben mind Belgiumot, mind az országban állomásozó ENSZ békefenntartó erőket (United Nations Assistance Mission for Rwanda, UNAMIR) szintén erőszakos megmozdulások célkeresztjébe állította. A Törvényszék megállapította, hogy Ruggiu 1994. június 18-án az RTLM rádióban közvetített adása során bizonyíthatóan arra buzdított hutu szélsőséges milicistákat, hogy a Gitwe városában még életben maradt tuszik megmenekülését megelőzendő, a végső menekülési útvonalakat barikádozzák el. E felszólítása következtében pedig több mint hetven, többségében tuszi család esett áldozatul a vérengzéseknek. A Törvényszék jelezte továbbá, hogy az RTLM bizonyos adásainak alkalmával Ruggiu az állam függetlenedését megelőző, 1959-es hutu forradalom befejezésére buzdítva, a fiatalokat az ország védelmére és a hadsereggel való együttműködésre szólította fel, mely végső soron a tuszi populáció kiirtását jelentette.

A Törvényszék kizárólag szabadságvesztés (az Eljárás és Bizonyítás Szabályairól szóló dokumentum 101. előírásának (A) pontja szerint akár határozott idejű, akár életfogytig tartó) büntetés kiszabására volt jogosult, Statútumának 23. cikke kizárt minden egyéb szankciót, ebből következően a halálbüntetés, a pénzbüntetés és a büntetőmunka alkalmazását is. A 2001. június 1-jén meghozott ítéletében (International Criminal Tribunal for Rwanda THE PROSECUTOR v. Georges RUGGIU Case No. ICTR-97-32-A26) a bűnösség beismerésére vonatkozó megállapodás értékelését, a bűnösség körülményeit, a fogvatartottal szembeni vádak és a büntetéskiszabás jogi hátterének ismertetését, a fogvatartott személyi múltjának és a ruandai eseményekben betöltött szerepének részletezését és a súlyosbító, valamint enyhítő körülmények figyelembe vételét követően, a Törvényszék az 1957. október 12-én, Belgiumban született vádlottat népirtásra való közvetlen és nyilvános felbujtás, továbbá az emberiség ellen elkövetett, politikai, faji, vallási üldöztetés bűncselekménye vádjában bűnösnek találta, s vádpontonként 12 évnyi szabadságvesztés büntetés letöltésére ítélte, mely a fellebbezési határidők lejárta után, annak hiányában, jogerőre emelkedett és végrehajthatóvá is vált. Előbbi vádpont kapcsán a Törvényszék külön kitért a fogalomhasználat tekintetében jelentős „nyilvános(ság)” tisztázására (17. pont), míg mindkét vádpont kapcsán – utalva egy másik folyamatban lévő eljárásra (International Criminal Tribunal for Rwanda THE PROSECUTOR v. Clément KAYISHEMA and Obed RUZINDANA Case No. ICTR-95-1-A - appeal) – tisztázta a mens rea, vagyis a bűnös tudat meglétét (16. és 20. pont). Ez utóbbi tekintetében egyértelművé vált, hogy a vádlott tudatállapota az elkövetett cselekmények során kiterjedt azokra, azok következményeire, a cselekményt ő követte el, és kívánta is annak megtörténtét. A Törvényszék az ítélet 16. pontjában kimondta, hogy a népirtásra való felbujtás, ebben az esetben annak médián keresztül történő végrehajtása, olyan súlyos bűncselekményként kezelendő, mely esetben nem számít, hogy az elkövető által kívánt és várt eredmény megvalósul-e, e cselekmények büntetendősége tehát akkor is fennáll, ha a felbujtásnak elmaradnak a következményei.

A Törvényszék Ruggiu ügyében harmadik alkalommal mondta ki a bűnösséget Jean Kambanda miniszterelnök és Omar Serushago milicista után. A Törvényszék súlyosbító tényezőként vette figyelembe a vádlott kiemelt, központi szerepét, a médiában betöltött pozíciójához kapcsolódó felelősségét a ruandai események során, továbbá a bűncselekmények kiemelten súlyos jellegét. Az enyhítő körülmények tekintetében a Törvényszék a vádlott oldalán értékelte a bűnösség beismerését és az eljárás során tanúsított együttműködését, büntetlen előéletét, valamint azt, hogy nem tartozott sem az eseményeket közvetlenül alakító hutu elithez, sem az RTLM döntéshozóinak köréhez. Továbbá, amellett, hogy tuszi gyermekek megmentésében vállalt szerepet, illetőleg, hogy közvetlenül nem vett részt a mészárlásokban, a Törvényszék – többek között Jean-Louis Gilissen védőügyvéd javaslatára – könnyen befolyásolható személyiségét, megbánó magatartását is enyhítő körülményként értékelte.

2004. december 1-jén, a védelem és az elítélt – utalva a Törvényszék Statútumának 27. cikkére – idő előtti szabadlábra helyezésre vonatkozó kérelmet (Application for early release) nyújtott be, felhívva a figyelmet, hogy a 2000. június 1-jén meghozott, azonban az 1997. július 23-ai, Kenyában kivitelezett elfogásának kezdődátumtól számított 12 évnyi letöltendő szabadságvesztés büntetés kiszabása ellenére, a benyújtott kérelem időpontjáig  az elítéltet nem szállították át a végrehajtást eszközlő állam területére, azóta folyamatosan az őrizet helyéül szolgáló, a fogvatartást végrehajtó intézményben tartózkodik. Mindent figyelembe véve, a Törvényszék a szabadságvesztés ideje alatt tanúsított jó magaviselet és a társadalomba való visszailleszkedésre vonatkozó pozitív várakozások ellenére elutasította a kérelmet. 2008. február 13-án pedig a Törvényszék Elnöki Hivatala (Office of the President) az ítélet végrehajtása tárgyában hozott döntésével egyértelműen meghatározta a korábbi, fogvatartásra vonatkozó körülményeket. Ennek alapján az ítélet mind Ruandában, mind azon államokban végrehajtható volt, melyek az ENSZ BT irányába ezen hajlandóságukat jelezték. Erre vonatkozóan Benin, Franciaország, Mali, Svédország és Szváziföld mellett 2004. március 17-én Olaszország is megállapodást kötött. Az Elnöki Hivatal döntése értelmében  pedig egyértelművé vált, hogy a végrehajtásnak összhangban kell lennie a végrehajtó államban érvényes, alkalmazandó jogszabályokkal; a Törvényszéknek ellenőrzési, felügyeleti joga van a végrehajtás vonatkozásában; valamint a Törvényszék elnökének döntését megelőzően, arról tájékoztatni kell a ruandai kormányt.

A fentiek figyelembevételével a Törvényszék – Ruanda hivatalos tájékoztatását követően – és a Statútum 26. cikkének megfelelően, rendelkezett az ítélet Olaszországban való végrehajtásáról, melyre 2008 februárjában került sor. Ezt követően, 2009. április 21-én, Georges Ruggiu, a Törvényszék tudta nélkül – mely tehát ellentétes az említett 26. cikkel – idő előtti szabadlábra bocsátásban részesült.

A Törvényszék ítélkezési gyakorlata, valamint a Ruggiu-ügy precedens értékűnek számít a média nemzetközi büntetőjogi felelősségével kapcsolatban, hiszen egyértelművé vált: amennyiben a média arra használja hatalmát, hogy etnikai vagy faji alapon csoportok ellen felbujtson, az a következmények súlyosságának fényében akár nemzetközi bűncselekményt követ el.