A Laudato si’ nemcsak teológiai, hanem társadalmi dokumentum is, amelyben Ferenc pápa arra buzdít, hogy vizsgáljuk meg életmódunkat, fogyasztási szokásainkat és viszonyunkat a természethez. Assisi Szent Ferenc szellemiségét idézve a pápa emlékeztet: „az emberiségnek nem szabad uralkodnia a természet fölött, hanem testvérként kell viszonyulnia hozzá.” A környezeti nevelésnek, a felelősségteljes fogyasztásnak, a fenntartható fejlődésnek és az igazságosabb társadalmi berendezkedésnek szerves része kell legyen a közös otthonunk iránti felelősségvállalás.
Ferenc pápa egyetemes hangon szólalt meg: enciklikája nemcsak a katolikus hívőkhöz szólt, hanem minden jóakaratú emberhez a világon. Meggyőződése volt, hogy az ökológiai egyensúly, az emberi közösségek békés együttélése és a jövő generációk boldogulása csak közösen, összefogással biztosítható. Hangsúlyozta, hogy az emberiség közös felelősséggel tartozik a teremtett világ iránt, és nem rendelkezhet vele korlátlanul. A teremtés egy olyan örökség, amelyet nem birtokolhatunk, hanem tovább kell adnunk –tisztelettel és bölcsességgel.
Különösen nagy figyelmet szentelt azoknak, akik leginkább kiszolgáltatottak a természeti környezet állapotának: a szegény közösségeknek, őslakos népeknek, mezőgazdaságból élő társadalmaknak. Rámutatott arra, hogy a természeti egyensúly megbillenése ezeknek a csoportoknak az életét befolyásolja leggyorsabban és legmélyebben. A pápa egyik visszatérő gondolata volt, hogy „minden összefügg mindennel” – a környezeti kérdések nem választhatók el a gazdasági, társadalmi, erkölcsi kérdésektől.
Ferenc pápa aktív szerepet vállalt a nemzetközi párbeszéd ösztönzésében is. 2015-ben, közvetlenül a párizsi ENSZ-klímakonferencia (COP21) előtt, világos és határozott üzenetet fogalmazott meg: sürgette a politikai vezetőket, hogy vállaljanak felelősséget a jövőért, és kötelezzék el magukat a fenntartható, igazságos fejlődés mellett. A pápa több nyilatkozatában is egyértelművé tette, hogy a Párizsi Egyezmény elfogadása nemcsak technikai, hanem erkölcsi kérdés is. A globális egyezmény, amely az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentését és a közös fellépést célozta, az ő buzdításának is köszönhetően vált történelmi mérföldkővé, a legtöbb latin-amerikai ország az ő kérésére ratifikálta néhány hónap alatt azt.
A pápa nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is példát mutatott: a Vatikánban elindított „zöld program” keretében ösztönözte a megújuló energiaforrások használatát, a műanyaghasználat csökkentését és a környezettudatos szemléletet a mindennapokban. A Laudato si’ szellemében világszerte számos egyházi közösség, plébánia, iskola és civil szervezet kezdett el cselekvésre ösztönző programokat indítani – erdőtelepítéstől kezdve tudatformáló oktatáson át egészen a fenntartható mezőgazdaság támogatásáig.
Az ő öröksége tehát nemcsak szellemi, hanem gyakorlati is. Ferenc pápa tudatosan nem akart szorongást kelteni és vészharangot kongatni. Hitte, hogy a változás lehetséges, és hogy az emberek képesek a felelősebb, tudatosabb életre. Hitte, hogy az emberiség nagyobb, mint a problémák, amelyekkel szembe kell néznie. Hitte, hogy a természet, az ember és Isten kapcsolata képes egyensúlyt teremteni.
Ferenc pápa új távlatokat nyitott azok előtt, akik az ő nyomdokain kívánnak haladni. Az általa képviselt szemlélet, amely egyszerre spirituális, erkölcsi és gyakorlati, tovább él minden olyan vallási és nem vallási kezdeményezésben, amely a közös jövőért dolgozik. A pápa emléke emlékeztet bennünket arra, hogy a bolygó, amelyen és a hazánk, ahol élünk, közös felelősségünk színtere.
