Nagyszabású konferencia zajlott az MCC-ben „Budapest Summit on Technology and Society” címmel 2025. június 3-4-én.
Az első nap első paneljében a téma az innováció és a hagyományok egyensúlya: A technológia helye a kulturális identitás megőrzésében volt. Részt vettek: Josefina Gimenez, az Artimon kutatási és innovációs igazgatója, Timandra Harkness, író, műsorvezető, Norman Lewis, az MCC Brussels vendégkutatója, Cséfalvay Zoltán, az MCC Technológiai Műhelyének vezetője, a moderátor pedig Kiss-Kozma Georgina, az Ifjúságkutató Intézet kutatásvezetője volt.
Az első panel az innováció és a hagyomány közötti egyensúlyt vizsgálta, különös tekintettel arra, hogy a mesterséges intelligencia pusztán egy eszköz-e, vagy annál több – az emberi alkotás terméke. Az adatvezérelt világban szó esett arról is, hogyan őrizhetjük meg kulturális identitásunkat. A felszólalók egyetértettek abban, hogy bár a technológia minket szolgál, nem semleges: emberek hozzák létre, és emberi szándék formálja.
A beszélgetés során olyan eszközökről is szó esett, mint a ChatGPT. Timandra Harkness hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia képes kiterjeszteni az emberi képességeket, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy veszélyes tévhit azt hinni, hogy helyettesítheti az embert. Elutasította azt az elképzelést, hogy az emberi elme pusztán vektorokból áll, és hangsúlyozta annak összetettségét. Norman Lewis hozzátette, hogy az ember nem örökéletű – mi vagyunk a változás alanyai, nem pedig tárgyai. A digitális szabályozást illetően fontos felismerni, hogy az Európai Unió jelenleg nem rendelkezik jelentős saját technológiai infrastruktúrával. Ahelyett, hogy elsősorban a szabályozásra összpontosítana, az EU-nak inkább a startup-kultúrát és az innovációt kellene ösztönöznie. A túlszabályozás ebben a szakaszban akadályozhatja a növekedést és a kísérletezést. A panel azt a kérdést is felvetette, vajon lehet-e optimista jövőképünk a mesterséges intelligencia korában?
Cséfalvay Zoltán rámutatott, hogy ma az adatvezérelt mesterséges intelligencia korszakában élünk, ahol minden digitalizált. Az adatvezérelt mesterséges intelligenciának megvannak a maga korlátai, hiszen megpróbálja utánozni az emberi agyat, de még mindig nem értjük teljesen, hogyan működik az agy. Úgy vélte, a kutatásoknak más, nem adatvezérelt irányokat is érdemes lenne vizsgálnia. Norman Lewis kiemelte, hogy a technológia nemcsak technikai, hanem mélyen kulturális kérdés is – az alkalmazkodáshoz társadalmi szintű megértésre van szükség.
Josefina Gimenez arra hívta fel a figyelmet, hogy az AI több mint egy eszköz: használata alakítja és tükrözi is a kultúrát. Hozzátette, élő hagyomány nélkül nincs hagyomány, és megjegyezte, hogy a ChatGPT-hez hasonló eszközök néha meglepő empátiát mutatnak. Giminez hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligenciát gyakran elsősorban a piacszabályozás eszközének tekintik, miközben a kultúraátadásban is jelentős szerepet játszik. Segít megőrizni a kulturális hagyományok élő emlékét, amelyek máskülönben elvesznének, és segíti a múlt felelevenítését. Ez a folyamat azonban kihívásokkal jár: a hagyomány és a kultúra puszta adatokká redukálódik, megfosztva ezeket mélységüktől és összetettségüktől. Mivel sok mesterséges intelligencia-rendszert hasonló adathalmazokon képeznek ki, kimeneteik hajlamosak a szabványosításra.
Timandra Harkness ismételten figyelmeztetett: az AI ugyan folyamatosan képes elemezni minket, de nem helyettesíthet bennünket. Elutasította az emberi elme leegyszerűsítését, és hangsúlyozta, a valódi innovációt továbbra is emberek hozzák létre.
A második panel címe: „Ifjú elmék nevelése: A fiatalok mentális egészsége, kognitív fejlődése és érzelmi intelligenciája” volt. Részt vettek Mark Bauerlein, a First Things közreműködő szerkesztője, Daniel de Liever, a Nieuw Rechts szerkesztője, pszichológus, Leonardo Orlando, Kutató pszichológus, az MCC vendégoktatója a moderátor pedig Haller József, az MCC Neurobiológiai Műhelyének vezetője volt.
A panelbeszélgetés középpontjában a fiatalok mentális állapota, érzelmi fejlődése és a modern technológiai környezet hatása állt. Daniel de Liever arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségi média gyakran csupán a kapcsolódás illúzióját kelti, miközben a valódi, mély emberi kapcsolatok hiányoznak. „Felszínes “barátságérzetet” hozunk létre, de valójában nem tapasztalunk meg személyes szintű valódi kötődést” – fogalmazott. Ez a jelenség szerinte hozzájárul a növekvő “magányosság-járványhoz”, különösen a fiatal generációk körében, akik életük jelentős részét online térben töltik.
Leonardo Orlando evolúciós nézőpontból közelítette meg a problémát, kiemelve, hogy a közösségi média és a technológia használata szorosan összefügg az emberi evolúcióval. Szerinte sok olyan viselkedésmintázat, amit a közösségi médiában megfigyelhetünk, valójában ősi ösztönökből és túlélési stratégiákból ered, amelyek a digitális térben új formában jelennek meg. Ez az összefüggés segíthet jobban megérteni, miért reagálnak a fiatalok úgy, ahogy, és milyen pszichológiai hatásai lehetnek a modern technológiai környezetnek. Leonardo rámutatott, hogy az ember emberi kapcsolatokat keres, és a korai halál legfőbb oka a magány. Példaként említette a társkereső alkalmazások hatását, amelyek a végtelen lehetőségek illúzióját keltik, és a közösségi hálózatokét, amelyek elérhetetlen mércét állítanak fel. Mindezek a szocializáció illúzióját keltik, mindez azonban virtuális.
A panelisták egyetértettek abban, hogy a digitális kor kihívásai közepette különösen fontos a fiatalok érzelmi intelligenciájának és mentális ellenállóképességének fejlesztése, valamint a valódi, személyes kapcsolatok jelentőségének tudatosítása.
Mark Bauerlein erőteljes figyelmeztetéssel élt a fiatalokat érő technológiai hatásokkal kapcsolatban. Véleménye szerint minden 16 év alatti számára be kellene tiltani a közösségi médiát. Felhívta a figyelmet arra, hogy még a technológia hívei is elismerik a közösségi oldalak – különösen a fiatalok lelki egészségére gyakorolt – káros hatásait. Bauerlein úgy fogalmazott: a közösségi média pszichológiai hatása a fiatalokra a drogokéhoz hasonlítható, ezért sürgető lenne korlátozni annak használatát a legsebezhetőbb korosztály védelmében.
A harmadik panel témája „Innováció, kreativitás és gazdaság a digitális korban” volt. Részt vettek rajta Böszörményi-Nagy Gergely, a Brain Bar jövőfesztivál alapítója, Laurent Ozon, a Strargum vezérigazgatója, Xu Yao, a Fudan Egyetem docense, Jihoon Yu, a Korea Institute for Defense Analyses külkapcsolatokért felelős igazgatója és kutató munkatársa, a moderátor pedig Cséfalvay Zoltán, az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője volt.
A panel különböző nemzetközi háttérrel rendelkező szakértőket hozott össze, hogy megvitassák a technológia – különösen a mesterséges intelligencia (MI) – változó szerepeit a kreativitás, innováció és geopolitika formálásában. A mesterséges intelligencia jelenlegi képességeit – különösen az olyan területeken, mint a deepfake és az általános intelligencia – gyakran túlértékelik vagy félreértik. Egy „köztes időben élünk, ahol a mesterséges intelligencia még mindig inkább ”majdnem intelligencia”, mint mesterséges intelligencia. Bár tagadhatatlanul nagy teljesítményű eszköz, még mindig messze van attól, hogy az emberi intelligenciát megközelítse vagy az emberi kreativitást helyettesítse. A kihívás abban rejlik, hogy ezeket az eszközöket bölcsen használjuk fel, felerősítve az előnyeiket, és csökkentve a kockázataikat. A technológia átalakíthatja az innováció és az alkotás módját, de nem határozza meg újra az emberi lét lényegét, a valódi kreativitás továbbra is egyedülálló emberi tulajdonság marad.
A panel résztvevői általánosan egyetértettek abban, hogy az MI jelenlegi képességeit gyakran túlértékelik, különösen a deepfake-ek és az általános intelligencia terén. Jihoon Yu rámutatott, hogy az MI adatfüggősége korlátozza annak globális alkalmazhatóságát. Xu Yao hozzátette, hogy bár az MI túl van hype-olva, a Globális Délben rejlő lehetőségeit alábecsülik, ahol például a deepfake technológiák új lehetőségeket nyithatnak meg alternatív narratívák számára. Böszörményi-Nagy Gergely hangsúlyozta, hogy az MI nem valódi intelligencia, hanem fejlett automatizáció, és ennek forradalmi képének megítélése félrevezető lehet, mivel az egyes technológiai fejlődések számos kudarccal is járhatnak.
A beszélgetés kiemelte, hogy az igazi kreativitás alapvetően emberi tulajdonság marad. Yu hangsúlyozta, hogy a gépek képesek másolni, de nem tudják feltenni a miért? kérdését – ez a kritikai gondolkodás kulcseleme. Xu megjegyezte, hogy az MI felelősségteljes használat mellett fokozhatja a kreativitást, de az igazság értékelésének és a gondolatok strukturálásának képessége továbbra is az embereké. Böszörményi-Nagy azzal érvelt, hogy az MI valójában növelheti az emberi kreativitás értékét, amely személyes küzdelmekből és érzelmi mélységből fakad – ezek olyan tulajdonságok, amelyek az MI-ből hiányoznak. Az intelligenciát nem tudjuk lemásolni, mert még mindig nem értjük teljesen, hogyan működik az agy.
A globális verseny vonatkozásában Xu rámutatott, hogy bár az Egyesült Államok és Kína dominálja az MI versenyt, Európának egyedülálló lehetősége van az etikai szabályozáson keresztüli vezető szerep betöltésére. Ugyanakkor Böszörményi-Nagy arra figyelmeztetett, hogy Európát belső akadályok és az alapvető technológiai infrastruktúra hiánya hátráltatják.
Aggodalomra ad okot az is, hogyan viszonyulnak a fiatalok az MI-hez. Xu aggasztónak találta azt a trendet, hogy a diákok az MI-t a tanulás megkerülésére használják, ami aláássa a kutatás értékét. Böszörményi-Nagy arra hívta fel a figyelmet, hogy az MI-függőség rombolhatja a kognitív készségeket, mentálisan és intellektuálisan passzívvá téve az embereket. Megjegyezte, hogy míg a múlt technológiái kiterjesztették az irányításunkat a világ felett, az MI éppen ellenkezőleg, csökkentheti annak megértésére és kezelésére való képességünket.
A következő panel címe „Az algoritmusok korszaka: Az emberi értékek megőrzése egy technológia vezérelt társadalomban” volt. A résztvevők névsora: Ján Figel’, az Európai Unió korábbi biztosa, az MCC vendégoktatója, Moshe Koppel, a Kohelet Policy Forum elnöke, Lánczi András, a Politikai Filozófia Európai Központjának igazgatója, Chad C. Pecknold, a Catholic University of America docense, a moderátor pedig Fenyves Krisztián, az MCC Jogi Iskolájának kutatója volt.
A IV. panelbeszélgetés központi kérdésköre, hogy miként kapcsolódik a technológiai fejlődés az emberi méltóság, szabadság és életcél örök kérdéseihez. Ján Figel’ hangsúlyozta, hogy a kreativitást és innovációt értékekre kell építeni. Szerinte az ember több puszta racionalitásnál, képes szeretni, életet adni és spirituális értelmet keresni. Az oktatásnak ezeket az aspektusokat nemcsak elfogadnia kell, hanem aktívan támogatnia is, hogy ne csak „okoseszközöket”, hanem valóban okos embereket neveljünk. Figyelmeztetett: értékek nélkül a demokrácia könnyen anarchiába fordulhat.
A digitális platformok kettős szerepe is szóba került az „onlife” fogalma által, amelyet a digitális-fizikai hibrid világban való kapcsolat újragondolása érdekében vizsgáltak. Hamvas Béla magyar filozófus válságról alkotott nézetétől inspirálva az előadók értékelték, hogy a mai technológiai, környezeti és politikai felfordulások közepette milyen maradandó értékek vagy felismerések határozhatják meg korunkat.
Moshe Koppel az AI térnyerésével kapcsolatos aggodalmait fogalmazta meg: szerinte az emberiség nem tud lépést tartani a fejlődéssel, így az identitás és a munka értelme is válságba kerülhet. Lánczi András rámutatott, hogy a technológia körüli legfontosabb kérdés nem új keletű, hanem örök: barátunk vagy ellenségünk? Chad C. Pecknold arra figyelmeztetett, hogy a technológia az emberi nyugtalanság leképződése, amely spirituális következményekkel is járhat. Úgy véli, a technológiai fejlődést nemcsak kontrollálni, hanem magasabb rendű célok szolgálatába kell állítani. A panel közös üzenete az volt: az új technológiák fejlesztésének mindig az emberi értékeket kell szem előtt tartania, hogy valóban minket szolgáljanak. Chad szemléltető példának az Apple logót említette, ami egy gyönyörű gyümölcs, de a tervezőt arra kérték, hogy olyan gyümölcsöt csináljon belőle, amit nem szabad megenni, mert elpusztítja az emberiséget. A kígyó megkísértette Évát azzal a gondolattal, hogy olyan lesz, mint Isten. A technológia is ilyen, egy kísértés, amely azzal kecsegtet, hogy olyanok legyünk, mint Isten. De ez nem Isten, a technológia egy termék. Ahogy az emberek használják, ők maguk is termékké válnak.
Az ötödik panel „Ostrom alatt a kreativitás: Túlélheti-e a képzelet a mesterséges intelligenciát?” címmel zajlott. A révszt vevők: Jash Dholani, a The Old Books Guy közösségi média profil létrehozója, Ismael Carvalho Robledo, az Instituto Latinoamericano de la Comunicación Educativa igazgatója, Horváth Sándor, a Web3 World Society alapítója és elnöke, a moderátor pedig Kálnoky Boris, az MCC Média Iskolájának vezetője volt.
A mesterséges intelligencia térhódítása egyre több kérdést vet fel az emberi kreativitás jövőjével kapcsolatban. Az ötödik panelbeszélgetés középpontjában az állt, hogy vajon a képzelet és az alkotóerő túlélheti-e a mesterséges intelligenciát, vagy új irányt vehet általa. Horváth Sándor határozottan fogalmazott az oktatás kapcsán: „Az agyaddal kell dolgoznod, nem a ChatGPT-vel” – mondta. Szerinte a diákok, akik AI-ra bízzák a tanulmányaikat, nem fejlesztik ki saját értelmi képességeiket. Ahelyett, hogy a technológiára támaszkodnak, inkább magukat kellene képezniük, saját gondolkodásukat és kreatív készségeiket fejlesztve. Horváth tehát a mesterséges intelligencia használatával szembeni kritikával a belső fejlődés és a tanulási folyamat fontosságára hívta fel a figyelmet.
Ezzel szemben Jash Dohlani, íróként, másként közelítette meg a kérdést: „Író vagyok, nekem nem gond versenyezni a ChatGPT-vel.” Véleménye szerint az AI nem fenyegetés, hanem kihívás, amely új lendületet adhat az emberi kreativitásnak. Az írók számára az AI jelenléte arra késztethet, hogy élesebbé, találékonyabbá váljanak, kifinomultabb stílust alakítsanak ki. Ő nem elutasítja, hanem épp ellenkezőleg, üdvözli az új versenytársat.
Ismael Carvallo Robledo derűlátóbb jövőképet vázolt fel a mesterséges intelligencia térnyerésével kapcsolatban. Úgy véli, nem kell katasztrófától tartani – szerinte az emberi képzeletet és kreativitást ugyan kihívás elé állítja a technológiai fejlődés, de nem fogja elpusztítani. Robledo szerint az AI megjelenése nem az emberi találékonyság végét jelenti, hanem inkább egy új korszak kezdetét, ahol az emberi szellem új formákban bontakozhat ki.
A panel résztvevői tehát különböző nézőpontokból közelítettek a kérdéshez, de közös volt bennük a kreativitás iránti elkötelezettség. Akár ellenállásként, akár inspirációként tekintünk a mesterséges intelligenciára, a legfontosabb kérdés továbbra is az marad: hogyan őrizhetjük meg az emberi képzelet és egyediség értékét a technológiai forradalom közepette?
A második napon is izgalmas beszélgetések zajlottak. A második nap első panelének címe „Oktatástechnológia – ígéretek és buktatók” volt. Részt vettek Glenn Fahey, a Centre for Independent Studies oktatási programjának igazgatója, Catherine L’Ecuyer, a Montpellier Business School egyetemi docense, bestseller szerző, Setényi János, a Tanuláskutató Intézet igazgatója, Avrum Tomer, a Kohelet Policy Forum oktatáspolitikai osztályának vezetője, a moderátor pedig Szakos Enikő, a Tanuláskutató Intézet kutatója, az NKE NITK Stratégiai Fejlesztési Osztályvezetője volt.
A VI. panel az oktatástechnológia (ed tech) összetett szerepét vizsgálta, egyensúlyozva annak előnyei és a tanulásra, viselkedésre, valamint a társadalomra gyakorolt hatásával kapcsolatos kritikus aggályok között.
Glenn Fahey kiemelte, hogy bár az oktatástechnológia kiszélesítette a tartalomhoz való hozzáférést, gyakran az elmélyült tanulás helyett az felhasználói élményt helyezi előtérbe. Ésszerű szabályozásra – nem teljes tilalomra – szólított fel, és hangsúlyozta a digitális jártasság fontosságát. Ausztrália iskolai mobiltelefon-tilalmát említve megjegyezte, hogy ennek hatására javultak az osztálytermi eredmények.
Catherine L’Ecuyer szkeptikusabb álláspontot képviselt, és azt állította, hogy az oktatástechnológia fejlődését gyakran kereskedelmi érdekek vezérlik, nem pedig pedagógiai szempontok. Figyelmeztetett, hogy a digitális készségekre helyezett túlzott hangsúly elhomályosíthatja a kulturális tudás és a kritikus gondolkodás szükségességét, amelyek elengedhetetlenek az online terekben való eligazodáshoz.
Setényi János összehasonlító nézőpontot hozott, és a régiós különbségekre hívta fel a figyelmet az oktatástechnológiához való hozzáállásban. Kelet-Ázsia általában elfogadóbb a technológiai megoldásokkal szemben, míg Európa óvatosabb. Emellett a pedagógia és a család szerepének fontosságát hangsúlyozta az oktatásban.
Avrum Tomer arra figyelmeztetett, hogy az információ bősége nem jelent egyben értelmes útmutatást is. Úgy érvelt, hogy az önmagában vett szabályozás nem elegendő – a szülők felelőssége, hogy irányítsák a gyermekek technológiahasználatát, és elősegítsék identitásuk és közösséghez való tartozás kialakulását.
A panelisták egyetértettek abban, hogy pusztán az eszközök és internet-hozzáférés biztosítása nem csökkenti a társadalmi egyenlőtlenségeket – sőt, megfelelő oktatási és családi háttér nélkül azok fokozódhatnak is.
Arra a kérdésre, hogy a gépek helyettesíthetik-e a tanárokat, minden paneltag határozottan nemet mondott. A technológiának a pedagógusokat kell szolgálnia, nem pedig kiváltania őket.
Összegzésként a szakemberek elismerték a digitális készségek értékét, de óvatos, kulturálisan megalapozott megközelítést sürgetettek. Kiemelték a tanárok pótolhatatlan szerepét, a szülői bevonódás szükségességét, valamint azt, hogy az oktatási rendszereknek az újdonság helyett a tartalmat kell előnyben részesíteniük.
A következő panel címe „A család és technológia: Kapcsolatok erősítése a digitális korban” volt. Ezen részt vettek Jared Hayden, az Institute for Family Studies Family First Tech Initiative szakpolitikai elemzője, Ellie Lee, a University of Kent professzora és a Centre for Parenting Culture Studies igazgatója, Juan Martín López Fidanza, a Pontifical Catholic University of Argentina kutatási igazgatója, Pöltl Ákos, az Ifjúságkutató Intézet családbiztonsági szakértője, a moderátor pedig Leonardo Orlando, Kutató pszichológus, az MCC vendégoktatója volt.
A panelbeszélgetés azt vizsgálta, hogy a technológia hogyan befolyásolja a családi életet, kiemelve, hogy bár erősítheti a kötelékeket, ugyanakkor magában hordozza az elszigetelődés veszélyét is. A szakértők hangsúlyozták, hogy a digitális eszközök támogathatják a szülőséget és a kapcsolattartást, de gyakran hiányzik belőlük a gyermekközpontú tervezés, és elősegíthetik az állandó elérhetetlenséget, a felügyeletet, sőt, akár a gyermekek kognitív fejlődését is hátráltathatják. A felszólalók óva intettek attól, hogy a technológia a nevelés fő eszközévé váljon, és hangsúlyozták, hogy szabályozásra, tudatosságra és olyan kultúraváltásra van szükség, amely az emberi kapcsolatokat és az egészséges fejlődést helyezi előtérbe a kereskedelmi érdekekkel szemben.
Jared Hayden hangsúlyozta, hogy a vállalatok nem adnak a szülőknek olyan eszközöket, amelyekkel biztonságban tudhatják gyermekeiket az interneten, ezért az államnak kellene kézbe vennie az irányítást. Az interneten a gyermekekkel szemben a társaik vagy idegenek által nagyon könnyen és kontroll nélkül történhetnek visszaélések. Az elszigeteltség megnehezíti a szülők számára gyermekeik felügyeletét. Hozzátette, hogy aggasztó, hogy minden negyedik fiatal felnőtt úgy véli, hogy a mesterséges intelligencia helyettesítheti az emberi kapcsolatokat. Ellie Lee a fiatalok szexuális fejlettségére reflektálva kifejtette, hogy a forró érzelmek, szerelembe esés, minden, ami felmelegít – a világ a fiatalok számára az intimitás illúzióját kínálja. Olyan világban nőnek fel, ahol nincs határvonal a magánélet és a nyilvánosság között.
A következő panel címe „A Big Tech szabályozása: A magánélet, a családok és a közösségek védelme” volt. Részt vettek rajta Saroj Bishoyi, a Vivekananda International Foundation tudományos főmunkatársa, Stéphane Bonichot, ügyvéd, a Briard, Bonichot & Associés Ügyvédi Iroda partnere, Edoardo C. Raffiotta, a University of Milan Bicocca professzora, Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, a moderátor pedig Sándor Lénárd, az MCC Jogi Iskolájának vezetője volt.
A panel a Big Tech cégek által jelentett kihívásokkal foglalkozott, különös tekintettel arra, hogyan különböznek ezek a hagyományos iparágaktól, valamint milyen következményekkel járnak az adatvédelemre, a társadalomra és a szabályozásra.
Saroj Bishoyi kiemelte India gyors digitális átalakulását, megjegyezve, hogy Indiában több mint 900 millió embernek van internet-hozzáférése, több mint 1,2 milliárd embernek van okostelefonja, és több mint 1,8 milliárd embernek van digitális személyazonossága, ami tökéletesen mutatja India gyors digitális átalakulását, illetve óriási befolyást biztosít a Big Tech számára nemcsak Indiában, hanem globálisan is.
Stéphane Bonichot egy alapvető különbségre mutatott rá: míg a hagyományos iparágak hatása helyi és korlátozott volt, és az államok számára könnyebben szabályozható, addig a Big Tech globálisan működik, és olyan módon alakítja a társadalmi életet, amely túllépi a nemzeti határokat. Emiatt a szabályozás különösen nehézkes, főként az adatok eredetének és felhasználásának vonatkozásában. Hangsúlyozta az egyensúly fontosságát az ellenőrzés és a szabadság között, továbbá, hogy ha a Big Tech cégek birtokolják az adatokat, képesek manipulálni a piacokat és kiszorítani a kisebb szereplőket. Nemzetbiztonsági kockázatokat is felvetett – például az EU tisztviselői számára tiltott a TikTok használata a kémkedés veszélye miatt. Emellett a közösségi média globális közösséghez való tartozás érzetét kelti, ami egyeseket radikális ideológiák felé sodorhat, elidegenítve őket nemzeti identitásuktól.
Eduardo C. Raffiotta elismerte, hogy vannak hasonlóságok és különbségek is. Míg a hagyományos vállalatok a helyi gazdaságokra voltak hatással (például gyárak megnyitásával vagy bezárásával), addig a Big Tech ennél sokkal erőteljesebbé vált – egyes esetekben gazdagabbá, mint egész nemzetek. Az olyan kritikus szolgáltatások irányítása mellett, mint a felhőalapú tárolás és az e-mail, az adatforgalmat is ők kezelik. Eduardo C. Raffiotta megjegyezte, hogy a közösségi média elősegíti a polarizációt és befolyásolja a személyes kommunikációt – különösen a karakterkorlátok és az algoritmikus tartalomterjesztés miatt. Bár bizonyos típusú digitális tartalmak (pl. szerzői jogsértés vagy álhírek) szabályozhatók, úgy vélte, a tudás védelme oktatási beruházásokat igényel.
Rigó Balázs Csaba párhuzamot vont a múltbéli helyzetekkel, rámutatva, hogy ahogy egykor az olaj és a természeti erőforrások jelentettek stratégiai hatalmat, ma ezt az adat jelenti. A gyenge szabályozás és a technológiai fejlődés gyors üteme lehetővé tette, hogy a tech óriások globálisan uralják az ipari ökoszisztémákat. Míg a hagyományos ipari nagyvállalatok nemzeti keretek között működtek, a Big Tech határokon átnyúló tevékenységet folytat. Figyelmeztetett arra a zavaró változásra is, hogy míg a digitalizáció eredetileg decentralizáló erőként indult, mára a platformalapú cégek miatt egyre inkább centralizálódik. Rigó Balázs Csaba arra figyelmeztetett, hogy a Big Tech cégek átalakították az egykor decentralizált internetet egy centralizált rendszerré, amelyet néhány szereplő irányít. Algoritmusaik határozzák meg, hogy több milliárd felhasználó mit lát, így gyakorlatilag ők lettek az információ kapuőrei. Ez a dominancia hozzájárul a szorongás és depresszió növekedéséhez – különösen a fiatalok körében – a platformok addiktív jellege miatt.
Az utolsó előtti panel címe „Algoritmusok és ideológiák: A mesterséges intelligencia átpolitizáltsága” volt. Részt vettek rajta: Misa Djurkovic, az MCC Geopolitikai Műhelyének vezetője, Sam Kahn, a Persuasion szerkesztője, Rabbi Fishel Szlajen, a University of Buenos Aires professzora, a Pontifical Academy for Life rendes tagja, a moderátor pedig Ralph Schoellhammer, a Brussels Signal rovatvezetője, az MCC Elmélet és Történeti Gondolkodás a Nemzetközi Kapcsolatokban Műhely vezetője volt.
A panel a mesterséges intelligencia (MI), a hadviselés, a politika és a társadalom közötti összetett kapcsolatot vizsgálta, különösen hangsúlyozva az MI technológiák egyre növekvő politikai és ideológiai vonatkozásait.
Misa Djurković rámutatott, hogy az adat az új olajjá vált, így értékes és erőforrássá lett. Az államok és a vállalatok egyaránt aktívan megfigyelik az egyéneket, ami komoly aggodalmakat vet fel az adatvédelem és az ellenőrzés kapcsán. Kiemelte, hogy az MI drámaian átalakítja a modern hadviselést, különösen a drónok révén, amelyek alapvetően formálják át a légiharcot. Djurković aggasztónak tartja az MI politikai manipulációban betöltött szerepét is, például a romániai választások esetében, ahol deepfake videók és a közösségi média algoritmusai befolyásolták a közvéleményt. Úgy véli, a vállalatok az államoknál is nagyobb fenyegetést jelenthetnek, mivel hatalmuk gyakorlatilag ellenőrizetlen. Példaként felhozta, hogy az Egyesült Államok elnöke bejelentette, hogy a következő öt évben 500 milliárd dollárt tervez befektetni a technológiai hadviselésbe, míg Oroszország mintegy 200 milliárd dollárt vállalt. Egyes elemzők szerint ez az eltérés arra utal, hogy Oroszország elveszíti versenyelőnyét, és azt kockáztatja, hogy még inkább lemarad, ha nem gyorsítja fel haditechnikai beruházásait. Kiemelte, hogy a megfigyelés és a személyes adatokkal való visszaélés továbbra is komoly aggodalomra ad okot, hiszen például a Google Street View és az amerikai politikai pártok több millió ember adatait gyűjtik össze.
Sam Kahn hangsúlyozta, hogy az MI forradalmasítja a háború természetét, és arra kényszeríti az államokat, hogy gyorsan alkalmazkodjanak. Ugyanakkor ő maga tudatosan nem használ MI-t, „szuper Google”-ként jellemezve azt, amely aláássa az egyéni cselekvőképességet. Kahn arra figyelmeztetett, hogy az MI alááshatja mindazt, ami emberré tesz bennünket – az érzelmi intelligenciát és a lelki mélységet. Párhuzamot vont az ipari forradalommal is, megjegyezve, hogy ahogy a gépek kiszorították a kétkezi munkásokat, úgy az MI veszélyt jelenthet a szellemi munkát végzők számára. A korábbi technológiákkal ellentétben az MI nem csupán automatizációt hoz, hanem új típusú hatalmat és narratív irányítást is létrehoz, ami tovább nehezíti a szabályozást.
Fishel Szlajen optimistább nézőpontot képviselt, szerinte az MI önmagában nem rombolja az erkölcsöt. Példaként említette az MI pozitív felhasználását a COVID-19 világjárvány idején, különösen a diagnosztikában. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a valódi veszély nem magukban a gépekben rejlik, hanem azok manipulálásában. Például, amikor az algoritmusok elnyomnak bizonyos politikai hangokat – különösen konzervatívokat – a közösségi médiában, az nem technikai hibát, hanem ideológiai kontrollt tükröz. Szlajen figyelmeztetett: az államok az MI segítségével túlzott ellenőrzést gyakorolhatnak a polgárok felett, ami komoly etikai és politikai aggályokat vet fel.
Összességében a panelisták egyetértettek abban, hogy bár az MI óriási átalakító potenciállal bír, fejlődése szorosan összefonódik ideológiai, politikai és etikai kérdésekkel. A szabályozás továbbra is komoly kihívást jelent, és a társadalomnak ébernek kell maradnia azzal kapcsolatban, hogy ki irányítja ezeket a technológiákat – és milyen céllal.
Végül az utolsó panel címe „Felnőtté válás az online térben: Mit hagynak ki a gyerekek?” volt. Résztvevők: Mikołaj Sławkowski-Rode, Buckingham Egyetem tudományos főmunkatársa, az MCC vendégoktatója, James Woudhuysen, a London South Bank University vendégoktatója, Joanna Williams, a Cieo alapítója és igazgatója, a moderátor peidg Michael Severance, az Acton Intézet vezető kutatója, az MCC vendégoktatója volt.
A beszélgetés azt vizsgálta, hogy a digitális technológia hogyan alakítja át a gyermekkort, a tanulást és a kapcsolatokat, hangsúlyozva, hogy a hatás inkább a használat módjától, mint magától a technológiától függ. Míg egyes szakemberek optimisták voltak a gyermekek alkalmazkodóképességét illetően, mások aggodalmuknak adtak hangot az önálló játék, a kritikus gondolkodás és a tekintély elvesztése miatt az oktatásban. A túlzott képernyőidő fizikai és mentális egészségügyi kihívásokkal egyaránt összefüggésbe hozható, de a résztvevők óva intettek a pánikkeltéstől, és inkább az egyensúly és a tudatosság mellett érveltek. Az online interakciók, bár bizonyos esetekben értékesek, nem helyettesíthetik teljesen a valós társadalmi tapasztalatokat. Végül az előadók egyetértettek abban, hogy a felnőttek kulcsfontosságú szerepet játszanak abban, hogy a gyermekeket átgondoltan és biztonságosan irányítsák a digitális világban való eligazodásban.
Mikołaj Sławkowski-Rode aggodalmát fejezte ki a digitális környezet miatt, hangsúlyozva, hogy a gyerekeket minél tovább távol kellene tartani az online tértől. James Woudhuysen ellenezte a digitális korszak előtti világ iránti nosztalgiát, és arra hívta fel a figyelmet, hogy a szülői tekintély csökkenése részben a szülők technológiahasználatából fakad. Kiemelte: az engedetlenség a fiatalkor természetes része, és a probléma nem magukban a képernyőkben rejlik, hanem a figyelmet elvonó, sokszor káros tartalmakban.
Joanna Williams vitatta a pánikkeltő nézeteket, kiemelve, hogy a legtöbb fiatal józanul gondolkodik és képes a kritikus gondolkodásra, még az álhírek felismerésére is. Szerinte a gyerekek továbbra is kapcsolatban állnak a valósággal, mozognak, sportolnak, a probléma inkább az olvasás hiánya, ami segíthetné az online tartalmak szűrését. Védelmébe vette az online teret, amely szerinte értékes felfedezésekre és személyes fejlődésre is lehetőséget ad. A beszélgetés záró üzenete a remény és a megerősítés volt: a fiatalokat arra kell bátorítanunk, hogy higgyenek önmagukban és pozitív jövőképet alakítsanak ki.
