Egyiptom kapcsán fontos kiemelnünk néhány alapvető tényt. Először is, hogy a több mint 100 millió lakosú ország regionális, sőt interkontinentális nagyhatalom, amely nemcsak működő államisággal, hanem óriási gazdasággal és – jól-rosszul, de – funkcionáló közigazgatással, kiterjedt diplomáciai képességekkel, sőt jól kitapintható egyiptomi nemzettudattal rendelkezik. Mindez nagy kincs egy olyan térségben, amely sokkal inkább ismert etnikai és felekezeti konfliktusairól, államkudarcairól és háborúiról, mint viszonylag stabilan működő rendszereiről. Nem véletlen, hogy Kairó meghatározó szerepet játszik a líbiai politikai folyamatokban és a legutóbbi, 2019-20-as polgárháború lezárásában, a gázai-izraeli csörte rendezésében, a 2019 óta tartó szudáni átmenetben vagy épp a szomáliai választásokban.
Nem véletlen tehát, hogy a csúcstalálkozó napirendjén kiemelt jelentőségű az illegális migráció problémája. Kairó ugyanis – hála haderejének – képes volt arra, amire eddig egyetlen másik észak-afrikai ország sem: hermetikusan lezárta tengeri határait Európa fele. Igaz, ehhez szükség volt egy hajókatasztrófára is 2016 szeptemberében, amelyben csaknem 300, az EU felé tartó illegális bevándorló vesztette életét az ország partjainál. Mégis, aki csak egy kicsit is figyelemmel kíséri a Földközi-tengeren keresztül zajló migrációs folyamatok elmúlt éveit, pontosan megérti, mit jelent az, hogy Egyiptomból azóta sem érkezett illegális bevándorlókkal teli csónak az európai partokhoz. Egy ilyen komoly művelet nemhogy Líbia, de még az alapvetően stabil Marokkó esetében is elképzelhetetlen lenne, Rabat minden erőfeszítései dacára. Pedig az egyiptomi népesség egy része is szívesen elhagyná az országot (ahogy erre vannak is próbálkozások a szomszédos országokon keresztül).
Legalább ilyen fontos, hogy Kairó hivatalosan is 265 000 nemzetközi – szír, dél-szudáni – menekültnek ad otthont. Sokkal jelentősebb azonban az a több milliós fekete-afrikai és arab – zömében szudáni és dél-szudáni – külföldi népesség, amely hazájából elköltözve, akár generációk óta Egyiptomban találja meg a boldogulást. Döntően ők teszik ki a pár évvel ezelőtt sokat emlegetett „5 millió menekültet”, bár az ő esetükben sokkal inkább gazdasági bevándorlókról érdemes beszélni. Ugyanakkor nem vitathatjuk el Egyiptom érdemeit abban, hogy egyrészt biztosítja megélhetésüket, sőt bizonyos mértékben iskoláztatásukat és orvosi ellátásukat – másrészt a határok lezárásával azt, hogy ne fontolgassák az Európa felé történő esetleges továbbvándorlást.
Fotó: Szigetváry Zsolt - MTI
Beszélnünk kell Kairó terrorizmus-ellenes harcáról is. Miközben a dzsihádisták az elmúlt években több nagyobb merényletet is elkövettek Európában, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy a szélsőséges, erőszakos iszlamista ideológiától leginkább maguk a muszlim országok szenvednek, hiszen a szervezetek döntő többsége ott tevékenykedik, így az áldozatok zöme is muzulmán. A Sínai-félszigeten zajló dzsihádista felkelésnek az elmúlt tíz évben a különféle becslések szerint 6-8000 áldozata volt, ami nagyságrendekkel nagyobb, mint akik összesen a terrorizmus következtében Európában életüket vesztették. Kairó határozott fellépése a radikálisokkal szemben fontos példa nemcsak az arab, de a teljes muszlim világban. Legalább ilyen meghatározó az iszlám egyik – ha nem a – legfontosabb szellemi központjának, az Azhar Mecsetnek és sejkjének következetes kiállása a szélsőségesekkel szemben, illetve a Nyugattal és más vallásokkal – így a kereszténységgel – fenntartott párbeszéd mellett. Itt kell említést tennünk az egyiptomi kopt keresztényekről, akik intézményesített állami védelem mellett gyakorolhatják vallásukat, és akik fontos pozíciókat töltenek be az egyiptomi politikában és gazdaságban.
A kairói kabinet legnagyobb kihívása, hogy miként lesz képes munkát és kenyeret biztosítani ezeknek a tömegeknek. A gigaberuházások – mint a Szuezi-csatorna bővítése vagy az Új Adminisztratív Főváros felépítése Kairó és Szuez között félúton – részben ezt a célt szolgálja, mint ahogy komoly forrásokat várnak a közelmúltban felfedezett kelet-mediterrán gázkincs kitermelésétől is. Mindez azonban még mindig kevésnek ígérkezik a fiatalok tömegeinek foglalkoztatásához. Éppen ezért Egyiptom számára kincs minden külföldi forrás, amely munkahelyeket teremt. Ebbe a kontextusba érdemes beleilleszteni a magyar Eximbank kedden bejelentett hitelkeretét, amelyet kifejezetten azért hoznak létre, hogy magyar vállalkozások bevonásával, de a Nílus-parton hozzanak létre termelő kapacitásokat. Az egyiptomi stabilitás ugyanis – mint minden a világ ezen a felén – viszonylagos, és nem mentes a strukturális kihívásoktól, mint az említett demográfiai nyomás. Éppen ezért fontos, hogy erejükhöz mérten a külső szereplők is segítsenek ennek fenntartásában, mert a 100 millió lakosú óriás válsága beláthatatlan következményekkel járna.
Megjelenhetnek természetesen a fanyalgó hangok az nílus-parti ország demokráciájának állapotáról vagy az emberi jogok helyzetéről. Ezek valóban komoly kihívások, amelyeket nem lehet csak egy mozdulattal lesöpörni az asztalról (bár azért fontos tisztáznunk, hogy itt messze nem Észak-Koreáról beszélünk). Érdemes ugyanakkor aláhúznunk, hogy ha Európa ezt minden tárgyalópartnerén számon kérné, nagyon sok esetben egyedül maradna az asztalnál. Az öreg kontinenst mélyen érintő ügyek jelentős része ugyanis nem Washingtonban, Tokióban vagy Canberrában dől el, hanem Moszkvában, Isztambulban, N’Djamenában – és Kairóban. Éppen ezért, ha tetszik, ha nem, le kell ülnünk ezekkel a szereplőkkel, és fenn kell velük tartanunk a stratégiai párbeszédet. Márpedig ezt nagyon óvatosan kell tennünk egy olyan ország esetében, amely fővárosának nemzetközi repülőterén az üdvözlő felirat a piramisokkal a háttérben azt hirdeti az oda érkezőknek, hogy ,,minden itt kezdődött el”. Ami az ókori Egyiptom csodáira, államiságára, öntözőrendszereire és mérhetetlen gazdaságára gondolva nem is annyira túlzás.
